Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 15.

Elégedetten néztem, ahogy végre pofásabb lett, hála a munkámnak, de ez még vajmi kevés volt. Bőven volt még mint tennem, ráadásul az elkövetkező estéket is itt fogom tölteni. Először is a konyhába mentem és próbáltam valami ehetőt összerakni. Gondolnom kellett arra, hogy nehezen bír enni, így valami könnyen lecsúszót kellett csinálnom. A hűtő viszont üres volt, csak pár üveg soju virított benne, de az most nem igen volt alkalmas. A kamrában találtam konzervet, gyümölcsöket, ami ihletet adott. Tudom nem nagyon szoktunk leveseket enni, de most azt hiszem jobb lesz, ha azt eszik. Pár perc alatt kész volt a gyümölcsleves és egy tálcára téve a tálat, bevittem neki a szobába. Leültem mellé az ágyra és az ölébe rakva a  műanyagot, megsimogattam az arcát és a szájához emeltem a kanalat. A gond csak az volt, hogy nem tudta magától akkorára kinyitni a száját, hogy beférjen rajta a kanál. Fogalmam se volt, hogy juttassam be a szervezetébe, aztán eszembe jutott egy régi játék pároknak. Pár kanál levest a számba vettem, majd ajkaim az övére tapadtak és lassan elkezdték adagolni a folyadékot. Joonnak csak annyit kellett tennie, hogy lenyeli. Olyan kis esetlen és gyenge volt…nagyon meglátszott rajta, hogy törődésre szorul. Az etetés után halvány mosollyal bólintott. – Finom volt…köszönöm… - súgta ajkai közül. Még egyszer megcsókoltam és visszavittem a konyhába az edényeket. Gyorsan elöblítettem, majd megtöröltem a kezem és a szobába mentem, de Joon már aludt. Istenem, de édes…most valahogy olyan más volt… Szerény és kedves… nem ilyenek ismertem meg. Vele maradtam míg hajnalodni nem kezdett. A napsugarak áthatoltak a vékony függönyön és felmelegítették a takarót. Tudtam, hogy ideje haza mennem, s mielőtt Heechul visszatér, már az ágyban kell feküdnöm. Írtam egy kis levelet Joonnak, amit ott hagytam mellette az éjjeli szekrényen, hogy könnyen el tudja olvasni.

”Este megint jövök, amint Heechul elmegy otthonról, maradj itt, ne csinálj semmit, csak pihenj és gyógyulj.

Szeretlek, Mir <3"

Reméltem tényleg nem szándékozik semmit sem tenni ilyen állapotban. Visszarohantam Heechul házához és mielőtt az inas és a takarítónő felébredt volna, lerúgtam a cipőim, felfutottam a lépcsőn, be a hálóba, majd átvettem a pizsamám és bebújtam az ágyba. Még nagyban lihegtem a futástól, pont akkor lépett be Hee és rám meredt.
 - Te már ébren vagy? – kérdezte nagyokat pislogva és közelebb jött.
 - I-igen…rémálmom volt…megint… - mondtam, hogy eltereljem a figyelmét. Úgy tűnt bevált.
 - Oh…Értem. Sajnálom, hogy nem voltam itt. Elmondod mit álmodtál? – Fölém hajolt és lágyan megcsókolt, majd leült az ágyra és magához húzott. Mit tegyek? Hogy hagyhatnám itt ezt az embert? Szeret és vigyáz rám…Joon persze most más volt, megsérült elég durván, de mi biztosítja, hogy ilyen marad? Ki mellett döntsek? Ahj…soha többet nem akarok senkit se szeretni… Gyengéden eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
 - Joon… - kezdtem volna bele a mondandómba, de megállított.
 – Értem, elég…ssh…nem akarom, hogy felszakadjanak a régi sebeid. – furán néztem rá, majd végül beláttam, lehet jobb, ha nem tud tóla, az csak újabb kérdéseket vetne fel.
 - Jössz reggelizni vagy még alszol egy kicsit? – megsimogatta az arcom és megállította kezét az államon.
 - Most még nem…inkább maradok és pihenek. – mosolyogva megcsókolt, majd mélyítette a csókot, de aztán elhúzódott.
 - De jó…mmm…édes a szád. Ettél valamit? – megpróbáltam leplezni zavaromat, de nehezen jutottak eszembe most az értelmes kifogások.
 - Hát…ööö…izé…tetszik? Tea…gyümölcstea… Miután elmentél, nem tudtam aludni, úgyhogy főztem teát. Fura, még most is érezni.
 - Értem. Itt maradjak máskor, míg elalszol? – kedvesen magához húzott, haja csikizte a nyakam és a vállam.
 - Nem…nem kell, menj csak ha dolgod van, elvagyok magamnak – megijedtem, hogy nem tudnék este visszamenni a házhoz, de reméltem, hogy vagyok olyan ügyes, hogy megoldom. Elmosolyodott, majd felállt az ágyról és lement a konyhába. Huhh…végigsimítottam a homlokomon és visszazuhantam az ágyba. Nem számítottam rá, de pár perc múlva elaludtam.
Mikor felébredtem, már sötétedett és Heechul sehol. Az órára néztem: este 6…
Na ezt a napot is jól átaludtam. Mellette volt egy papír, amit ő írt, hogy korábban el kellett mennie, de nem akart felébreszteni. Hát jó, előbb tudok elmenni itthonról. Felöltöztem, magamra kaptam egy táskát és a hűtőhöz mentem. Bepakoltam pár enni- és innivalót, gipszet az ujjára,  meg még csomó mindent, amíg tele nem lett a táska. A hátamra vettem és elindultam. Siettem, nem akartam egy percet sem elpazarolni. Berohantam az ajtón és a már nagyban mosolygó Joon fogadott.
 - Már vártalak. – súgta és magához intett. A tatyót a földre raktam és odamentem hozzá. A szemében életteli csillogás volt, nem tudom hogy csinálta, hogy egy nap alatt ennyi erőt gyűjtött. Az ágyra ültem és megcsókoltam.
– Hogyhogy ilyen jól vagy? – kérdeztem vigyorogva és megöleltem.
 -  Aucs…azért ennyire nem… - felszisszent majd egy picit eltolt.
 - Juj bocsi – szám elé kaptam a kezem, pont ott öleltem meg ahol egy sebe volt.
 - Semmi baj, nyugi. Egyébként csak egész nap aludtam, aztán kimásztam a konyhába és ettem megint a levesből. Nem tudom mit raktál bele, de az biztos, hogy nagyon jól esett. Aztán…kicsit leapasztottam a soju készletet… - látta, hogy belevágnék a szavába, így inkább gyorsan folytatta. – az valószínűleg helyrerakott kicsit belülről.
Rosszallóan néztem rá, de basszus lehetett rá haragudni?
 - Tudod, hogy nem örülök neki, de….mennyit ittál? – kérdeztem remélve, hogy max 1-2 üveggel.
 - Öööö… 5-öt… - mondta nevetve én meg csak bámultam. Még csak szaga se volt…tud valamit.
  - Na jó...elnézem, de csak mert látom, hogy jobban vagy. A vacsi elől viszont nem menekülsz. Kimchis spagetti. Megfelel? – átöleltem, ő meg csak mosolyogva bólogatott.