In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 13

A szoba egy szempillantás alatt elhomályosult, átadva helyét a sötétségnek, melyben mindössze pár másodpercig tartózkodva, kezdett kirajzolódni körülöttetek a köd leplével borított, hideg, sziklakemény földbe ásott sírboltok tömkelege. Némelyeket gránitból, másokat márványból faragtak, de legtöbbjük a régi korok miatt kőből, valamint fából készült. A terület rideg volt és sötét, a hideg rázott pusztán a látványtól is. A levegő dermedt volt és élettelen, szinte fojtogató, már-már émelyítően fullasztó.
Kai vastag köpenyéhez húzódtál és védelmet kérőn megfogtad a kezét. Ő csak rád mosolygott, majd tettetek előre pár lépést a fagyos talajon. Leheleted fehér füstként gomolygott minden kilégzésnél, csak másodpercekkel később eltűnve a téli éjszakában. Egy csillag sem ragyogott, mind felhő takarta, egy óriási, sötét viharfelhő. Visszafogott lélegzettel lépdeltetek előre, fejedben megannyi gondolat futott át a temető és a sírok felől. Nagy részüket már benőtte a borostyán, a művirágok foszladozva lógtak műanyag tartóikból, a fémdíszeket őrült gyorsasággal marta a korrózió, néhány bucka fölött pedig összeomolva terült el egy-egy sírrom. Ismét végigfutott testeden a hideg, most azonban az éjszakai fagytól. Kai magához vont, majd füledbe súgva pár kedves szót, átkarolta derekad.
 - Mindjárt ott vagyunk, kedvesem. – húzta el ajkait fülbevalód mellett és óvatosan egy élénk színű virágot tűzött hajadba. Egy vörös pókliliomot. Kedvesen rád tekintett, majd továbbmentetek és pár perc után megálltatok. Felnéztél és megláttál egy erős, stabilan álló kőépületet magatok előtt. Egy hatalmas kripta volt, melynek minden vízszintes felületére egy halovány fényű mécses került. Bensőd óvatosságra intett, de már nem volt visszaút. Mély levegőt véve közelebb léptél az ominózus kőbejárathoz és a veled tartó fiúra néztél. Kai ekkor melléd állt és egyik kezét kinyújtva, a vastag kőlapra helyezte. Egy másodpercet sem kellett várni, erős remegéssel az ajtó felnyílt, betekintést adva a mögötte elterülő lépcsősorra. A lejárat ijesztő volt és sötét, épeszű ember az ilyet mérföldekkel elkerülné, te azonban tudtad, hogy muszáj lesz megtenned ezt a pár lépést.

Heves szívveréssel, szinte dübörgő mellkassal haladtál egyre lejjebb a faragott kőfokokon, mikor ismét valami meleg ért bőrödhöz. Kai kulcsolta át ujjaitokat és bíztató mosollyal vezetett tovább a vaksötétségbe. Belül remegtél a félelemtől, bármelyik másodpercben örömmel visszafordultál volna, de bíztál a fiúban és ez erőt adott mindenhez. Gyengén megszorítva kézfejét, határozottan és céltudatosabban törtél előre az ismeretlenbe, mígnem egy akadály megállított. Egy sokkal precízebben, már-már mesterien megmunkált és kifaragott fa ajtót világított meg a mellette kétoldalt égő fáklya. Észrevétlen ámulattal fürkészted a díszítést, egy pillanatra elidőzve a démoni és angyali alakokon. Kai közben ujjait a nehéz vaskilincsre vezette, majd könnyedén lenyomva azt, feltárta az elrettentő ajtót, mely mögött az álombéli terem lapult. Nem volt valami hatalmas, de bőven nagyobb, mint amire számítottál. A szag meglepő módon nem volt olyan borzasztó, inkább nyersnek nevezné az ember, melyet a pince és mosókonyha áraszt, a dohot leszámítva. Itt azonban rásegítettek a gyertyák is, melyek illata, s fénye körüllengte az egész teret.
A falakon mély, idegen vésetek díszelegtek, a padlón volt egy óriási kör, újabb vésetekkel és egy hatalmas, jelekkel ellátott pentagrammával. A terem másik feléhez két-három lépcsőfok vezetett, melynek közepén a díszes kőoltár állt. A tövénél körben gyertyák serege égett, megvilágítva, s kiemelve a helyiség legfontosabb elemét. Félénken léptél beljebb, és össze is rezzentél, mikor a bejárat mögöttetek hirtelen bezárult, de Kai jelenléte valamelyest megnyugtatott. A fiú alakja biztonságot és erőt sugárzott, tudtad, hogy amíg ő veled van, baj nem történhet. Lassan elhaladtatok a vésett kör mellett, felléptetek a lépcsőn, de az oltár mellett megtorpantál.

 - Kai, én…
 - Ne mondj semmit, tudom. – tette egy ujját ajkaidra, majd végig szemedbe nézve felváltotta azt saját puha párnáival. Érintésére lehunytad pilláid és óvatosan nyaka köré fontad karjaid. A fiú most nem ellenkezett, derekad átkarolva magához húzott és finoman elmélyítette a csókot. Ujjaid hajába túrtak, új, eddig ismeretlen érzés kezdett elhatalmasodni rajtad. Egész tested lángolt, lábaid remegtek, szíved pedig majd’ kiugrott a helyéről. Kai ekkor áttért nyakadra és érzékien csókolva puha bőröd, egyik kezével simogatni kezdte oldalad. Apró, halk sóhaj csúszott ki ajkaid közül és fejed hátrahajtva adtál nagyobb hozzáférést a fiú csókjainak. Ő azonban nem csak ajkaival, de fogaival és nyelvével is kényeztette az érzékeny felületet. Néhol beleharapott a hamvas bőrbe, majd forró nyelvével végignyalva az apró nyomon, kicsalogatott belőled még pár sóhajt. Kezei lekalandoztak csípődhöz, majd combodhoz érve megemeltek és óvatosan az oltár szélére tettek. Megremegtél a hideg kő érintésétől, de amilyen forró volt tested és körülöttetek a levegő, tudtad, hogy hamarosan felmelegszik. Amint megszoktad az ülő pozíciót, Kai szétnyitotta lábaid és közéjük állva folytatta nyakad, s most már dekoltázsod csókokkal való elhalmozását. Aprólékosan haladt lefelé, egy centit sem kihagyva, hogy a lehető legkönnyebben tüzelhessen fel, ami eddig tökéletesen bevált.
Amint a fekete ruhád széléhez ért, óvatosan letolta válladról annak pántjait és az elejét lejjebb húzva belecsókolt a melleid közötti völgybe. Halk sóhaj hagyta el ajkaid, mire Kai benedvesítette duzzadt párnáit és melleiden végigsimítva hozzájuk érintette puha nyelvét. Egy apró csíkot húzott a bejárt területre, majd ajkai közé fogadta egyik bimbód és gyengéden megszívva érte el, hogy megkeményedjen. Másikat közben nedves ujjaival morzsolgatta, ezután azt is hasonló bánásmódban részesítette. Egész testedben megremegtél, még soha nem értek így hozzád, egyetlen férfi ujjai sem.

A fiú lassan hátradöntött és ráfektetett az oltárra, hogy se fejed, sem pedig lábaid ne lógjanak le róla. Óvatosan föléd magasodott és lábaid újra szétterpesztve besiklott közéjük. Egyetlen sötét köpenyét lassan bontogatni kezdte, te azonban megállítottad és átvetted tökéletes ujjaitól a feladatot. Végigsimítottál az ébenfekete díszgombokon, majd folytattad, amit elkezdett. Amint az anyag többet mutatott testéből, megláttad kidolgozott mell- és hasizmait, valamint szálkás karját. Elámultál a látványtól és alsó ajkad beharapva tovább bontogattad a tartókapcsokat. Csípőjéhez érve szégyenlősen elfordítottad fejed, ő azonban állad megfogva visszacsábította tekinteted és duzzadt ajkaival tiédre tapadt.
A kapcsokkal végezve lassan lejjebb toltad válláról az anyagot, hogy hozzáférhess kulcscsontjához, de még ne essen le róla a ruha. Apró csókot leheltél bőrére, majd félénken figyelve reakcióját, végignéztél arcán. Nem vártál válaszra, így ujjaid végigvezetted felsőtestén, majd izmos nyakán, végül egyik kezeddel hajába túrtál, másikkal pedig felfedezőútra indultál először oldala, majd csípője felé.
Kai ügyesen kontrollálta magát, de akaratlanul is felsóhajtott, mikor combjához értél. Ekkor megfogta lent bolyongó kezed és felvezetve azt mellkasára, újra megcsókolva ruhád alá nyúlt. Tudván, hogy mi lesz, nem vettél fel alsóneműt, a fekete selyem pedig elég hosszú volt, hogy takarjon, de a fiú úgy tűnt, nem lepődött meg. Nemes egyszerűséggel simított lábaid közé, mire reflexből összébb húztad combjaid. Kai azonban nem hagyta annyiban, feltűrte az anyagot, majd leheletnyivel erősebben tárta szét ismét és saját testével finoman rád nehezedve akadályozta meg, hogy újra összezárd őket. Ujjai először cirógatni, majd körözni kezdtek a legérzékenyebb pontoknál, mire azonnal felforrósodtál és enyhe bizsergést kezdtél érezni. Még soha nem tapasztaltál ilyet, de megmagyarázhatatlanul vágytál rá, hogy erősebben érezd. A fiú egyik ujjával lassan beljebb haladt, de nem ütközött akadályba, túlságosan feltüzelt már ahhoz, hogy száraz maradj. Arcod már most kipirult, szaggatottan vetted a levegőt és néha összerándultál Kai tetteire. Ilyen volt mikor első ujjával már belül kezdett körözni. Az érzés, hogy benned volt valami felemésztette minden gondolatod, csak az ujja mozgására tudtál koncentrálni. Az elsőt hamarosan követte a második is, de mikor ollózni kezdett velük, megjelent egy nem odaillő, feszítő érzés. Mocorogni kezdtél, hátha visszanyered a korábbit, de ahogy mozogtál, csak rosszabb lett.

 - K-Kai… - nyöszörögtél halkan, mire a fiú közelebb hajolt és arcodból kisimítva egy rakoncátlan tincset, megcsókolta arcod.
 - Egy kicsit kellemetlen, tudom, de hidd el, jobb lesz. – nyugtatott és beljebb tolva ujjait, hozzájuk adta a harmadikat is. Fájdalmasan felnyögtél, szemeid kicsit összeszorítottad, de ennyi fájdalmat még tűrtél, Kai megérte. Mikor már egészen megszoktad, a fiú kihúzta ujjait, te pedig felengedve kieresztetted a bent tartott levegőt. Azt hitted, vége, hogy ez után már csak a jó lesz, de tévedtél. Az, ahogy magadnál érezted Kai merevedését, minduntalan izgatott, de ekkor lassan elkezdte feltolni magát. Óvatos volt, finoman, gyengéden haladt, de a kezdeti feszítést nem tudta elfeledtetni. A kellemetlen érzés egyre erősödött, már most kitöltött és falaid nem akarták beljebb engedni, de Kai egy lágy, mégis erőteljes lökéssel tovább juttatta magát. Hangosan felnyögtél, a feszítés mostanra égetett, azt hitted ott helyben szétszakadsz, a fiú viszont ajkaidra tapadva próbálta elterelni a figyelmed. Nem mozdult, várt, amíg egy kicsit megszokod, közben arcod simogatta és párnáid csókolgatta, hogy ellazítson.
Lassan kezdett elmúlni a fájdalom, nem volt már olyan erős, így Kai megkockáztatott egy apró lökést, melynek eredményeként ismét felnyögtél. Fájt persze, de volt benne valami izgató, valami perverz gyönyör. Ujjaid tarkójára kúsztak, majd mikor lehúztad egy csókra, kihúzódott belőled és lassan visszatolta magát. Most megpróbáltad magad visszafogni, a mozgás lassúsága pedig segített is, így mikor a finomkodó lökések egyre rövidültek és a tempó is árnyalatnyival gyorsult, már jóérzéssel sóhajtoztál és eresztetted ki élvező nyögéseid. Szemeid lehunyva Kai hajába markoltál és erősen meghúzva tincseit, szaporábban kezdted venni a levegőt. Ahogy a fiú gyorsított, lökései erősödtek, hátába kapaszkodtál és hangosabban nyögdécselve akaratlanul is bemozdítottad a csípőd. Az érzésbe Kai is belenyögött, de nem hagyta annyiban, egyik kezével fenekedre fogott és megemelve egyik combod, még mélyebbre hatolt. Fejed hátravetetted és néma sikoly hagyta el ajkaid, körmeiddel pedig felszántottad a fiú lapockáját.

A levegő egyre forróbb lett kettőtöket takaró köpenye alatt, és keveredett benne a verejték és más nedvek émelyítő szaga, mely most nem undorítónak, hanem töményen erotikusnak hatott. Az izzadtságcseppek is néhol megcsillantak Kai testén, nyirkos haja helyenként hozzátapadt koncentrálástól összeráncolt homlokához, vöröslő ajkait pedig enyhén szétnyitva nyögött erősödő lökéseinél. Pilláit összeszorította, ő is ugyanott tarthatott az élvezet felé, mint te, viszont nálad remegés is társult a folyamathoz. Egy furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni, mint mikor egy bomba robbanni készül vagy vulkán kitörni, melyet a legkevésbé sem értettél. A szexben való jártasságod, egyáltalán elméleti tudásod egyenlő volt a nullával, csak annyit tudtál – de azt nagyon -, hogy akarsz még belőle, vágysz rá, kívánod minden porcikáját. Vágyaidnak hangot is adtál, nevét és könyörgő szavakat fűztél szaggatott nyögéseidbe, mire a fiú, eleget téve kérésednek, a lehető legmélyebb pontot próbálta elérni benned. Próbálkozása nem volt hiábavaló, egy szempillantás alatt halk sikolyra késztetett. Ajkaid eltátva nyitott mosolyt formáztál, de tudatodon kívül történt minden, engedted, hogy ösztöneid átvegyék feletted az irányítást. Ekkor egy pillanat tört része alatt lelassult, szinte megállt minden. Érzékeid eltompultak, nem hallottál, nem éreztél, csak Őt láttad. Egyik kezed arcához húzva végigsimítottál tejfehér, selymes bőrén, megcsodáltad gyönyörű vonásait, dús, élettel teli haját, de nem várhattad meg, míg felnyitja a világ legcsábítóbb tekintetét rejtő pilláit, az előbb elhomályosuló érzés most dupla olyan sebességgel tért vissza, elsöpörve minden mást az útjából. Az idő is felgyorsult, elemi erővel csapott le az egész környezetre. Kai pillái felpattantak, pupillája összeszűkült, majd egész tekintete elsötétült és homlokát ráncolva az oltár szélére markolt. Fejét lehajtotta és úgy lökött még erősen párat, de tested teljes egészében megfeszült, hátad ívelve elvált a kőtől és összeszorított szemekkel markoltál a fiú hajába.
A teremben lévő összes gyertya lángja hirtelen méteres nyalábokká formálódott, a mély vésetek vörös fénnyel izzottak fel, a teret pedig betöltötte a vakító fény, melyet a padlón lévő kör bocsájtott ki magából. Te azonban nem érzékeltél semmit a külvilágból, csak Kai lökéseit és a hatalmas gyönyört, mely lassan elért és kitöltötte minden testrészedet, a csontjaidtól egészen a legapróbb erekig. Tekinteted a vésetektől izzó plafonra szegezted, majd szemeid lehunyva, lábaidtól füled porcáig elhatott a remegés. Tested összerándult és egy férfias nyögés kíséretében, Kai forróságával együtt hullámzott át rajtad a kéj. Egy apró könnycsepp is kibuggyant, de túlságosan erős volt az érzés, így az összes erőd elvette; teljesen kimerültél.

Érezted magadban minden cseppjét, hogy eltelít és kitölt, tudtad, hogy most már ő a tiéd és te az övé. A fiú még lehajtott fejjel lihegett, az ő teste is erősen remegett, úgy eresztette el az oltárt, melynek sarka abban a pillanatban darabokra tört, amint elvette onnan a kezét. Nehezen, de tartotta magát, közben pedig lassan felemelte a fejét, hogy szemeidbe nézhessen.
Visszanyerte mélybarna íriszeit, újra önmaga volt, de sokkal emberibb, több érzelmet tükrözve. Kipirult arccal és nedves, homlokához tapadt tincsekkel, zihálva pillantott rád, majd halványan elmosolyodott.
Remegő ujjaival végigsimított arcodon, majd közelebb hajolt és lágy csókot lehelt ajkaidra. Ez volt az eddigi legédesebb érintése, biztos voltál benne, hogy már most megváltozott.

 - Énh… - zihált, majd nyelt egy nagyobbat, hogy visszanyerje hangját. – Szh…Köszönömh… - erőszakolta ki magából ezt az egy szót. Azt hitted, valami „más” lesz, de ebben a pillanatban csak az érdekelt, hogy veled van, talán ez is csak idő kérdése. A kör fénye felerősödött, ez alkalommal magára vonva a fiú figyelmét. Erejét összeszedve kihúzódott belőled, majd feltérdelt és visszakapcsozta köpenyét. Követted példáját, megigazítottad törzsedre szorítkozó ruhád és megpróbáltál felülni, de tested elnehezült, mintha láthatatlan láncok tartottak volna fogságban. Túl gyenge voltál, egy centit sem tudtál tovább mozdulni. A fiú viszont rád mosolyogva lemászott a kőről és óvatos léptekkel megközelítette a kört.
Amint pár centire volt tőle, a fehér fényből apró, homokszem nagyságú, piros szemcsék telepedtek Kai bőrére. Kíváncsian előre nyújtotta egyik karját, majd a puszta piros pontocskák sokaságától nem félve, belépett a körbe. A közepére állt és kitárta karjait, hogy magához fogadja a megannyi részecskét, közben pedig csodálhassa őket. Nem megrohamozták, hanem pici fonatokban rakódtak rá, melyek fentről és lentről is folyamatosan szabadultak föl. Ámulva nézted a folyamatot, soha nem láttál még ehhez hasonlót, az egész olyan varázslatos volt… A levegő ekkor hirtelen pulzálni kezdett, először gyenge, majd másodszorra egy erős lökéshullám hagyta el a fehér kört, hengeres burkot képezve a plafonnal Kai körül. A fiú mozogni kezdett, nem értette, mi történik, majd egyszerre ordítva térdre esett. Arcát összeráncolva, szemeit, fogát és ujjait összeszorítva kapott mellkasához. Megijedtél, oda akartál rohanni hozzá, de amint annyi erőt gyűjtöttél, hogy leszállj a kőoltárról, erős karok ragadtak meg és húztak hátra, egyre messzebb a fiútól.

 - Kai!! – üvöltötted teli torokból, de az elragadó kar tulajdonosa befogta szád, hogy ne tudj semmit sem tenni. A fiú kevés erejét összpontosítva felnézett és meglátott hat csuklyás alakot, amint téged elfogva állnak az oltár mellett. Gyengesége gyűlöletté alakult, megpróbált felállni, de nem sikerült, újra térdre esett.
 - Eresszétek…el… - szűrte fogai közül a szavakat, viszont valaki a csuklyások közül hangosan felnevetett; egy nő volt.
 - Ó, nem, kedves Kai. – lépett párat előre az illető. – Most nem úgy lesz, ahogy te akarod, itt én vagyok a főnök. – felelte az idegen, majd elindult feléd. Ijedten hátrálni kezdtél, de a karok nem engedtek, így könnyen elért és hajadba markolva hátrahúzta a fejed, hogy füledbe súghasson.

 - Jó viszontlátni, édes. – suttogta mérgező szavait, majd nyakadnál fogva, háttal magához húzott. Próbáltad eltolni alkarját, de sikertelenül, még túl gyenge voltál.
 - Ereszd el…vagy… - kezdett bele ismét Kai, de a nő elhallgattatta. Hangja ismerősen csengett, de valamelyest még torz volt az érzékeidnek, így nem ismerted fel.
 - Vagy? Azt hiszed, megállíthatsz? Elkezdődött az átalakulás, hacsak nem akarsz lemondani mégis apád trónjáról, jobb, ha nem szakítod meg. Egyébként is elveszítenéd az erőd. - nevetett a csuklyás vezető és intett pár másiknak. Trón…mi? – De, ha mindez nem lenne elég biztosíték, három élet is függ tőled. – hozták elő mondata végére két foglyukat, mire beugrott, hogy ezeket az alakokat láttad a Kék Angyalnál is. A zsákokat lehúzták fejükről és engedték a két félig kába testet a földre esni.
 - Baekhyun, Chanyeol!! – kiáltottad kikerekedett szemekkel és kapálózni kezdtél. – Eressz el, hallod, eressz el!! – ordibáltad ficánkolva, míg pár könnycsepp elhagyta szemeid.
Kai is megdermedt, értetlenül nézett először a két barátra, majd a csuklyásra.
 - Kai, mi folyik itt? – hagytál fel a reménytelen próbálkozással és sírva lehajtottad a fejed. Mielőtt a fiú azonban egy szót is szólhatott volna, a nő végigsimított arcodon és halkan kuncogni kezdett.
 - Kai, ha jól tudom, a tekercs szerint a lánynak tudnia kell, miért dugod meg. Ennyire szánalmas vagy, hogy még csak elmondani sem merted neki? – nevetett fel újra, mire egy pillanatra ledermedtél. Összevont szemöldökkel és értetlen tekintettel néztél fogva tartódra, aki épp nevetésének csillapításán ügyködött.

Mostanra Kai sem értett semmit, ledöbbenve cikázott tekintete közted és a csuklyás között.
 - Kai, miről beszél…? – kérdezted félve, mire a nő undok vigyorra húzta csuklyája alól kilátszódó ajkait.
 - Lucifer trónjáról, igaz, Kai? Ez igazán semmiség, megmondhattad volna neki, max nem vállalja. – nézett a fiúra, majd visszafordult feléd. – A lovagod el akarja foglalni az apja trónját és ehhez mire volt szüksége? Egy szűz lánykára, aki majd beleszeret, és akit a teremtés tudom is én, hányadik fordulóján a magáévá tehet itt, a világ első átjárójánál. Így szólt a tekercs, ugye? – fordult ismét Kaihoz, aki mostanra elhűlve bámult rád a teste minden pontjára rárakódott vörös részecskékkel, melyek lassan kezdtek beleivódni bőrébe.

 - Nem…nem tudtad? – kérdezte nem törődve a fájdalommal.
 - Azt hittem, szeretsz! – bukott ki belőled és a fiúra kiáltva újra sírni kezdtél. – Azt hittem, szeretsz és velem akarsz lenni… - temetted arcod tenyeredbe és érezted, ahogy a forró cseppek végigfolynak bőrödön.
 - Én…
 - Ugyan már, ezt nem gondolhattad komolyan! – vágott Kai szavába a nő. – A démonok képtelenek érzelmeket táplálni emberek felé, csak a saját fajtájuk számára tudnak. – ecsetelte ocsmány mosollyal. Szavai egyre nagyobb lyukat égettek szívedbe, mely már most megszakadni készült.
Kai tehetetlen volt, két barátja a földön hevert, őt pedig belülről szinte felperzselte a düh és az átalakulás parazsa. Egyre gyengébbnek érezte magát, és kezdte lassacskán elhagyni az erő.
 - Miért csinálodh…? – nyögte fájdalmasan és a földre görnyedt.
 - Miért? Hogy miért?! – emelte meg hangját a nő, pillanatok alatt színtisztán éreztetve benne a felgyülemlett dühöt. – Hónapokig, sőt évekig figyeltelek, próbáltam a közeledbe férkőzni, de semmi, egy rohadt kalandnak sem kellettem! Csinálhattam bármit, rám se hederítettél! – kiáltotta méreggel teli szavait és csuklyás ruhájából előhúzott valami fényeset. – Erre megérkezett ez a kis ribanc és azonnal rávetetted magad. Tudod, milyen szar érzés vágyni valaki után, aki észre sem vesz téged, csak a legjobb barátnőd? – kérdezte és egy mozdulattal hajadba markolva hátrahúzta fejed és felfedett nyakadhoz szorított egy aranyozott tőrt. Azonnal feleszméltél, rád tört a rettegés és ijedten zihálni kezdtél. Csak most jutottak el tudatodig a nő szavai, így eltátott szájjal, döbbenten néztél fel rá.
 - Bizony szívem, tudod, hogy gyűlöltelek miatta? Hogy miért pont te kellettél neki, miközben csak egy tapasztalatlan, okoskodó kis csitri vagy? Aztán rájöttem, mire készül és már nem érdekelt, mert tudtam, hogy nem szeret, és nem te kellesz neki, csak a trón. – vigyorgott, majd lefagyott mosolya. – De a gyűlölet megmaradt, én akartam a helyedbe kerülni, még ha nem is vagyok szűz. Nem bocsátom meg, hogy elvetted tőlem… - nézett rád gyilkos pillantással, szavait azonban félbeszakította Kai kiáltása. A fiú remegve összeesett és félig eszméletlen testébe ivódott a maradék pár vörös szemcse.

Látásod elhomályosították a könnyek; szeretted Kait, de nem gondoltad volna, hogy az egész így végződik, és hogy végig csak játszott veled.

 - Fáj, ugye? De ne törődj vele, megszabadítalak ettől a borzasztó érzéstől. – súgta füledbe Joyae a csábító szavakat, mire lehunytad szemeid és biccentettél. Már oly mindegy volt minden, nélküle tudtad, hogy képtelen lennél élni, így inkább halj meg és a lelked tovább haladva felejtse el. – Barátnők, míg a halál el nem választ, emlékszel? – vetette hátra fejét, hogy leessen csuklyája és szikrákat szóró, bosszúra szomjazó szemeivel rád pillantott. – Ebből a halálból viszont nem térsz vissza. – nevetett fel, majd a tőrt nyakadtól elvéve mellkasodhoz szegezte. – Gyerünk, Kai, nézd csak végig. Jól tudod, milyen penge ez, igaz? Chanyeol jó munkát végzett, mikor ellopta… Most pedig búcsúzz el tőle…örökre. – mondta vigyorogva, mire szemeid kikerekedtek a felismerésre.
 - Neh… - sóhajtotta Kai erőtlenül, de te már nem hallottad, az éles fém átszakította mellkasod és elragadott a sötétség.

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 12

Következő nap egyetlen dolog járt a fejedben, mégpedig az, hogy mit tervezhet Kai. A gondolat nem hagyott nyugodni, megfertőzte elméd és minden tevékenységed, amihez hozzákezdtél. Emellett aggódtál Chanyeolért, rosszban voltál a legjobb barátnőddel – amin változtathattál volna, de nem érdemelte meg -, nem merted hívni Baekhyunt, hisz lehet épp a barátja után kutat, szóval most úgy minden összejött. Magadra maradtál, mint a kisujjad evéskor. Sóhajtozva járkáltál fel, s alá a lakásban, hol körmöd rágva, hol hajad túrva, hol pedig lágyan fejed ütögetve, de sehogy sem jutottál egyről a kettőre. Próbáltál magadban felvázolni egy ábrát, melyen szerepelnek Kai tettei, viselkedése, a történések kettőtök körül, de egyszerűen nem emlékeztél semmire. Csupán annyi maradt meg benned, hogy találkoztatok a Plázában, vele álmodtál…álom… Ez az! Mikor nemrég mondtad neki az álmod, nagyon furcsa lett, pedig korábban még direkt viccelődött is vele. Volt abban az egyben valami, ami megdöbbentette, amire nem számított… De miben tért el a többitől? Benne voltatok mindketten, de először mindig csak az oltárnál, amint épp… Igen, de most veletek volt egy kisfiú is, semmi sötétség vagy kripta, pusztán családi hangulat. De miért?
Megráztad a fejed, kezdett megfájdulni a sok kombinálástól, így a hűtőhöz mentél és kivettél egy doboz tejet. Míg egy pohárba töltötted a hideg folyadékot, felrémlett, mikor a talpad miatt kórházba kerültél és láttad Kait Kris társaságában. Ha Kris démon, volt kórházban? Kai is szinte azonnal meggyógyult az autós baleset után. Mitől más Kris? Lehet, mivel Kai a Sátán fia… Egyáltalán ő miért volt ott? Igaz, mondta, hogy a kapcsolatuk szívességen alapul, Tao pedig látó, de erről nem tudott. Miért nem látta és milyen szívességre célzott Kai? A fiúnak minden bizonnyal adottak a lehetőségei, így Krisnek előbb volt szüksége az ő segítségére, tehát feltehetően ezért volt nála a kórházban. De Kai nem segített volna neki, ha nem kellett volna neki is valami tőlük. De a párból Tao az aktív, Kris csak közvetít, így Kainak Taora lehetett szüksége, hogy lásson valakit vagy még inkább megkeressen, mint Chanyeolt.
 - Kit akartál ennyire megtalálni, Kai? – súgtad magad elé meredve. Letetted az üres poharat és a szobába sétálva a kanapéra telepedtél.

Akárki is legyen az illető, cserébe Krisnek tett szívességet, amiről Tao nem tudhatott. Miért? Mi fontos egy szélső világinak itt önmagán kívül? Persze, a másik. De akkor az örökéletű lelküktől függetlenül meghalhatnak? Ha igen… Chanyeol, Úr Isten! Ijedten kaptál telefonod után és azonnal tárcsáztad Kait.
 - A hívott szám pillanatnyilag… -
 - Az Istenit! – Újra tárcsáztál, de ezúttal Bakehyunt.
 - A hívott szám…
 - Basszus, ne csináljátok! – egyre zaklatottabban ütötted be a számokat, de a végén haboztál, hogy a hívásra nyomj-e. Végül nem érdekelt az esetleges szidás, Chanyeolról volt szó. Ha nem magától ment el, óriási veszélyben lehet… A telefon kicsöngött, imádkoztál, hogy a hívott fel is vegye.
 - Mondd… - szólt bele egy morcos női hang, aminek kivételesen most örültél.
 - Joyae nem tudsz semmit Baekhyunról vagy Chanyeolról? – kérdezted kicsit izgatottan, de a válasz eloszlatta minden kételyed.
 - De, most mentek el egy tíz perce. – felelte a lány egykedvűen. – Miért? -
 - Oh…semmi, csak… Mindegy. Csak nem értem el Baekhyunt és nem tudtam, mire jutott Chanyeol keresésében. – feleltél és már magadban ütlegelted a fejed, hogy megint túl hamar aggodalmaskodtál.
 - Csak le van merülve. Ne aggódj, jól vannak. Amúgy a karkötő tetszett…? – kérdezte kicsit visszafogottabb hangszínre váltva.
 - Igen, nagyon szép, köszönöm. Bár, a cetlin jobban meglepődtem. – folytattad, de erre a lány nem szólt semmit. Mielőtt beállhatott volna a kínos csend inkább elköszöntél tőle - elvégre már megtudtad, amit akartál - és letetted a telefont. Nem mintha baj lett volna, hogy vele beszélsz, csak kicsit feszélyezett. Ráadásul az is fura volt, hogy Baekhyun nem szólt neked egy szót sem. De nem kombináltál, nem akartad ennél is jobban megbonyolítani a saját életed.

Dél körül rendeltél egy adag kínait, elnyammogtad a tévé előtt és megpróbáltad gondolataidból teljes mértékben kizárni az összes barátod, ismerősöd, rokonod, miegymást, hogy a viccesnek beállított főzős műsorra koncentrálhass. Nagyjából a délután közepéig ment is, de a végére inkább kiugrottál volna az ablakon, mintsem még egy percig nézd. Mivel nem jutott más eszedbe, így az öltözőszekrényedhez léptél és előhúztad a már olyannyira jól ismert, fekete selyemruhát.  Végigsimítottál a puha anyagon, majd a tükörhöz lépve magad elé emelted. Be kellett vallanod, hogy igen is gyönyörű volt, a formája, tapintása, szabása, színe, csillogása; egyszerűen tökéletes. Eszedbe jutott, mikor Kai mögötted állva tartott a tükörnél, megmutatva neked a később használatos oltárt. A sima üveghez értél, hátha neked is megváltozik, de ahogy számítottál rá, semmi sem történt. Csalódottan sóhajtottál, hiányzott a közelsége, hogy újra lehetetlen dolgokat tegyen vagy legalább, hogy visszatérjenek teljes mértékben a vele kapcsolatos álmaid. Próbáltál visszaemlékezni tartalmukra, ruha, Kai, oltár, gyertyák… Mi volt még? Éjszaka, sírkövek, csörgés…igen, csörgés, láncok… Miért voltál leláncolva? Nem, mintha ellenkeztél volna, de nem álltál ellen, akkor miért? Erre már végképp nem tudtad a választ, így sóhajtozva letetted a ruhát az ágyra és kabátod felkapva elindultál egy sétára a város központjába.

Villódzó reklámfények, tömött utcák, nyüzsgő élet, egy igazi nagyváros naplemente környékén. Hiába játszott még egy pici fény az égbolton, az üzletek már teljes erőbedobással égették izzóikat, hogy közelebb csalogassák a kései vevőket. A taxisok munkája is fellendült, egyre többen vették igénybe szolgáltatásaikat bulihelyre vagy hazafelé tartó útjuk megrövidítésére. Csendben baktattál a tömött járdán és csak néha álltál meg egy-egy saroknál, merre is indulj. Végül céltalan csatangolásodból órákon át tartó nézelődés lett. Megfigyelted az embereket, akik hol siettek, hol veszekedtek, hol beszélgettek, ebédeltek, páran bejelentkeztek hotelekbe, miegymás. Senki nem nézett szét, nem figyelt másokat, mindenki csak magával törődött. Sajnáltad, hogy ilyen vakok, hogy nem állnak meg egy-egy pillanatra és gondolkodnak el azon, mit is tesznek épp, de mit tehettél volna? Most, hogy nagyobb lett a rálátásod a dolgokra, tudtál a világokról, a többi, felsőbbrendű lényről, egyensúlyról, nem értetted, mire tartotta ilyen nagyra magát az emberi faj. Elfecsérelték a tulajdon életüket ahelyett, hogy egymással törődtek volna egy nagyobb, közös cél érdekében.
Akarva-akaratlanul is eszedbe jutott Kai és a terve, de már nem foglalkoztatott annyira a célja. Bíztál benne, hiába volt egy tapló paraszt, tudtad, sőt érezted, hogy kötődik hozzád. Talán nem volt a világ legromantikusabb, legokosabb, legjobb kiállású pasija, talán nem is volt ember, csak kívülről, de szeretted. Szeretted a tudatlanságát, szeretted felsőbbrendűségét, hogy akarata ellenére mindig meg tudott lepni és szeretted, mert… Mert végre találtál valakit, akivel el tudnád képzelni az életed. Ha ő nem is gondolta még ilyen komolyan, ha csak tetszettél neki, már attól boldog lettél. Jobban függtél tőle, mint bármitől a világon és az érzéseidet képtelen lett volna bárki is megváltoztatni.

Elmélkedésed végére a Kék Angyal bár előtt találtad magad, bár nem igazán értetted, miért erre vittek lábaid. A névtábla most is kéken izzott, de alatta nem volt sem türelmetlenkedőkből álló, tömött sor, se biztonságiak, sem egy árva lélek.  Az eddigi hétvégékkel ellentétben most kihalt volt, semmi jel nem utalt arra, hogy buli vagy bármi lenne odabent. Rosszat sejtettél, de inkább nem kezdtél kutakodni.

Mikor a neon színű csövek hirtelen villódzni kezdtek, úgy gondoltad, ideje lesz elhagyni a helyet. Lassú lépteid zaját azonban félbeszakította tucatnyi cipőtalp és zárkattanás hangja az ajtó felől, így ijedten behúzódtál a legközelebbi sikátor sötétjébe és onnan figyelted az eseményeket. A hatalmas bejáratot kitárva hat ébenfekete csuklyás alak lépett az utcára, kötélen vezetve két félszegen tántorgó másikat, akiknek a fejét egy-egy textilzsákkal fedték le. Az ő ruhájuk teljesen hétköznapi volt, lerítt, hogy nem tartoztak a többiekhez. Szó nélkül nézted őket biztos rejtekedből, ahogy útjukat egy épp akkor megérkező kocsi felé veszik, de mikor a két elfogott személyt a járműbe tuszkolták, az egyik csuklyás gyanút fogva nézett egyenesen feléd. Nem úgy tűnt, mint aki észrevett, de bőven eléggé megijesztett egyetlen pillantásával is. Amint a csapat eltűnt a hosszú utca végén, gondolkodás nélkül futásnak eredtél és meg sem álltál a legközelebbi taxiállomásig. Nem állt szándékodban hazavitetni magad, de túlságosan megrémítettek a látottak, hogy egyedül haza merj menni. Ráadásul két barátod még mindig nem érted el, Joyaet inkább nem hívtad, Kai is távol volt. Ki másnak szólhattál volna? Chen, hát persze. Tudtad, hogy Kai nem örülne neki, de most nem volt más választásod. Igaz, nem tudtad biztosra, hogy ő is más volt-e, de a próbálkozást senki sem tiltotta meg.
 - Chen… - súgtad a levegőbe, de semmi. Még egyszer próbálkoztál, ezúttal hangosabban.
 - Itt vagyok már, nem kell sürgetni. – hallottad meg a legközelebbi taxistól, amint az kinézett az ablakon.
 - De… Te hogy kerülsz oda? – hebegted, hiszen az előbb még egy öregedő indonéziai papa hortyogott az ülésen.
 - Szólítottál, nem? Na, ugorj be. – lökte ki az ajtót, hogy beszállhass mellé. Kicsit hezitálva, de beültél és behúztad magad mögött a kocsiajtót. – Mondd, mi a baj? Kai csinált valamit? – kérdezősködött, de látszott rajta, hogy nem gondolja komolyan.
 - Nem, most kaptam egy kis szünetet… - kezdtél bele, de azonnal félbeszakított.
 - És máris engem hívsz? Ejj, huncutabb vagy, mint gondoltam. – ingatta vigyorogva a fejét és beindította a motort.  Hitetlenkedve eltátottad a szád, majd elnevetve magad, vállába ütöttél.
 - Ne csináld már! Tudod, hogy nem így van. – kötötted be az öved és hátradőltél.
 - Tudom, de jó veled játszadozni. – mosolygott magában. – De komolyan, baj van? Nyúzottnak tűnsz. – nézett rád, oda sem figyelve az útra, de azért szépen vezetve. Elgondolkodtál, hogy megmondd-e neki, de végül arra jutottál, hogy nem lehet belőle semmi bajod.

 - A Kék Angyalnál voltam. Nem akartam bulizni, csak arra sétáltam, de senki nem volt ott, a felirat meg égett. Aztán zajokat hallottam, bebújtam egy sikátorba és onnan néztem, ahogy pár fekete csuklyás alak kilép onnan, kötélen vezetve két letakart fejű embert… - ecsetelted, de nem sok reakciót váltottál ki ideiglenes sofőrödből.
 - Biztos, hogy emberek voltak? – kérdezett vissza Chen.
 - Nem tudom, de nem volt rajtuk csuklya, csak rendes ruha. Mi lehet? Valami alvilági igazságszolgáltatás? – ráztad meg fejed a hirtelen hülyeségtől, de a fiú most az egyszer komoly maradt.
 - Még nem hallottam ilyenről, de ha megfogadsz egy tanácsot, jobb, ha kimaradsz belőle. Nem akarom, hogy bajod essen, és akiket mondtál, elég komoly arcok lehetnek. Okosabb dolog elkerülni őket. – fordult be a paneled utcájába. – Ha jól emlékszem, itt, igaz? – kérdezte és már nyúlt volna az ajtóhoz, de megállítottad.

 - Nem csak egy szimpla fuvarért hívtalak. – haraptad be alsó ajkad félve, hogy félreérti.
 - Tudom, de könnyebb fent megvitatni, mint egy kocsiban, nemde? – mosolygott és kinyitotta a te oldaladon a kocsiajtót. Bólintva kiszálltál, majd megvártad, míg csatlakozik hozzád és elindultatok fel a lépcsőn.
 - Közben mondd nyugodtan. – ajánlotta fel, míg sétáltatok. Nem tudtad, hogy kezdjél hozzá, így picit még gondolkodtál rajta, de végül csak kibökted.
 - Te mi vagy? – Amint kiejtetted szádon a szavakat, Chen már felelt is hezitálás nélkül.
 - Démon. A nevem Belial, én felelek a megszállottságért, elcsábítom a nőket és megadom nekik azt az örömöt, amit abban a pillanatban kívánnak. – válaszolta kertelés nélkül. Kicsit kikerekedtek szemeid őszinteségén, de örültél neki, hogy nem hazudott.
 - És mit akartál…
 - Tőled? Mint minden nőtől. De Kai belerondított a dolgokba. Először a klubban magával az emlékével, majd itt nálatok a személyével. – Közben felértetek a lakásodhoz, így előkotortad a kulcsaid.
 - És akarsz még? – kérdezted kicsit félve, majd a lakáskulcsot a zárba tetted. Válasz helyett érezted, ahogy hátulról hozzád simul, végigvezeti kezeit oldaladon, egy ujját pedig arcod szélén homlokodig. Felismerted a már egyszer megtapasztalt édes tejköddel való elhomályosítást – akárcsak legutóbbi találkozásotoknál – de nem tudtál ellenkezni, a ködtől pedig nem is akartál. Tudtad, hogy nem helyes, de az újonnan érzett illat teljesen megbódított, beleégett emlékeidbe, szemeid pedig automatikusan lehunytad. Nem gondolkodtál, csak élvezted, ahogy Chen ajkait elhúzza nyakadnál, finoman belecsókolva hajlatodba, majd óvatosan beleharapva puha bőrödbe.

Halk sóhaj kúszott fel tüdődből és a levegőben semmivé oszolva tette a fiú csókjait még szenvedélyesebbé. Nyakad után megfordított, majd ajkait beharapva tapadt párnáidra, hogy mézédes nyálával okozzon még erőteljesebb sóvárgást. Karjaid reflexszerűen megemelted és nyaka köré fonva húztad magadhoz, mintha egy kedves kiskori játék lenne. Hevesen falta ajkaid, lassan hozzád nyomta csípőjét és finoman belökött az ajtón.  A bentről áradó illat azonban villámcsapásként törte meg érzékeid, visszaadva minden önálló tetted és gondolatod. Kai…KAI!
A lehető legnagyobb erővel ellökted magadtól Chent és már lendítetted volna kezed, hogy felé küldj egy hangosan csattanó pofont, de elkapta csuklód és nem eresztette. De hogy tehette? Hisz tudta, hogy Kai… Bíztál benne…
 - Ügyes lány. Bíztam benned. – mosolyodott el, majd mikor kellőképp földbe gyökereztek lábaid, elengedett.
 - Mi? – kérdezted összezavarodva.
 - Csak meg akartam bizonyosodni valamiről, de jól sejtettem. Ne félj, többet nem csinálom. – kacsintott. – De azért kár érted… Szívesen elcsábítottalak volna akár többször is. – ingatta mosolyogva a fejét, majd megfordult a lépcsők felé. – Gondolom, ezek után inkább nem hívsz be és kérdezed meg, amiket akartál. – nézett vissza az első fokról. Te még mindig csak őt bámultad, teljesen szétzilálta gondolkodásod a viselkedésével. Persze igen, jó lett volna, ha kérdezhetsz, de nem merted megkockáztatni, hogy esetleg ismét „tesztel” valamit, így megráztad a fejed.
 - Sejtettem. Ettől függetlenül, ha szükséged van rám, tudod, csak szólíts. – biccentett, majd lassan lesétált a lépcsőkön. Még szinte sokkos állapotban húzódtál vissza lakásod rejtekébe, hogy minél előbb elfelejtsd ezt az egészet. Ha Kai látta volna, most mekkora galibában lennél… Magadra zártad az ajtót és a szobába kuporodva magadhoz ölelted a mackót, melyen még mindig tisztán érezted Kai illatát. A feltörő emlékekre elmosolyodtál és próbáltad velük elnyomni az elmúlt pár percet. Sóhajtottál a gondolatra, hogy még mindig van egy teljes napod, míg újra láthatod a fiút, de eszedbe jutottak a lehetőségek is. Ha miután megtörténik, eltűnsz…vagy valami olyan lesz, ami után nem találkozhatsz a környezeteddel, jobb lerendezni ez idő alatt mindent. Elköszönés, békülés, minden…

Ezzel az elhatározással feküdtél le aludni, hogy talán a következő nap lesz az utolsó…

Reggel még elszántabban ébredtél; amint pilláid felnyíltak, kipattantál az ágyból és az öltözőszekrényedhez siettél, hogy magadra kapj pár ruhát. A rövid, pár perces készülődés után belebújtál egy kényelmes pár cipőbe és egy apró táskával az oldaladon elhagytad a lakást. Első utad a hozzád legközelebb álló emberhez vezetett volna, ha nem több ezer kilométerre lakott volna tőled. Ez a személy pedig nem más volt, mint édesapád, akit szorosan követett édesanyád, de a válás után mindketten kerülték Dél-Koreát. Mivel más módon nem tudtál velük kapcsolatba lépni, így elmentél egy telefonos központba, ahol bejelentkezve kaptál egy fülkét, hogy azért ne menjen rá minden pénzed a mobilos hívásra. Betárcsáztad a számot és vártál, míg kicsöng. Féltél, hogy nem fogja felvenni, de hála az égnek, mégis megtette.
 - Halló? – köszönt egy mély, reszelősebb hang. Azonnal megörültél és arcodon egy hatalmas mosollyal beszéltél bele a telefonba.
 - Szia, apa! – csicseregted vidáman, mire a vonal túlsó felén lévő férfi egy pillanatra ledermedt, hogy egy nagyobb örömhullámmal feleljen.
 - Kislányom! Hogy vagy, mi van veled? – hangzott édesapád hangja és már a megszólításból rájöttél, hogy feldobtad a napját.
 - Jól vagyok, suli is megy, remélem te is megvagy. De szeretnék valami fontosat közölni… - halkultál el kicsit a végére.
 - Terhes vagy…? – kérdezett rá azonnal, mogorvább hangnemben, mire elnevetted magad.
 - Jaj, apa, dehogyis. Nem, de ez annál kicsit komolyabb… -
 - Hallgatlak. -
 - Lehet, hogy a ma este után egy ideig nem leszek elérhető… Nem biztos, de azért gondoltam felkészülök minden eshetőségre… - haraptad be alsó ajkad.
 - Miért, mi lesz ma? – Édesapád hangjából sütött az aggodalom, de nem mondhattad el neki az igazat. El sem hinné.
 - Azt nem árulhatom el, de kérlek, bízz bennem. Tudod, hogy soha nem csináltam semmi meggondolatlanságot… -
 - Tudom… - sóhajtott. – És tudom, hogy sokkal felelősségteljesebben viselkedsz, mint mi anyáddal kétszer. De azért vigyázz magadra, bármi is az…
 - Vigyázok apu, ne félts, jó helyen leszek. Szeretlek, és ezt mondd meg anyának is, mert nem fogom tudni előkeresni az elérhetőségét és fel is hívni. -
 - Mi is szeretünk, kicsim és megmondom neki, persze. Jó legyél! – mondta a férfi mire akaratlanul is könnyek gyűltek szemedbe. Letetted a telefont és tenyered arcodba temetve próbáltad visszafogni a sírást. Nehezebb volt, mint bármikor máskor, de végül sikerült lenyugtatnod magad. Elvégre nem biztos, hogy veled lesz valami…

Összeszedve magad, megtörölted szemeid és határozott léptekkel a központból elindultál barátnőd lakása felé. Tőle már feleolyan nehéz lesz elbúcsúzni, de ő tudni akarja majd, mi az oka…
Percek alatt elértél hozzá, a puccos házhoz, majd bekopogtattál.
 - Megyek már! – kiáltotta Joyae és hallottad, ahogy kipattintja a bejárat zárját. Reakciójából egyértelműen láttad, hogy nem számított rád. Kikerekedtek szemei, egy pillanatra meg is dermedt, de mintha mi sem történt volna, a következő másodpercben már újra önmaga volt.
 - Ó, szia. Mondd… - állt meg az ajtóban. Kicsit furcsálltad, hogy nem hívott be és kezdett el dicsekedni egy újonnan szerzett ritkaságával, de annyiban hagytad.
 - Szia. Csak beszélni szeretnék veled… Nem sokat, de egy pár percet igénybe venne… - kezdtél bele és láttad rajta, hogy nagyon jól tudja, be kell engednie, ha kényelmesen szeretne hallgatni. Sóhajtva feltárta az ajtót és félreállt, hogy be tudj mellette menni. Mikor beléptél, már zárta is be a bejáratot és a nappaliba rohant, hogy berúgjon valamit az ágy alá és újra nyugodtságot színlelve leüljön a kanapéra.
 - Szóval mi olyan fontos? – tette keresztbe lábait és mereven rád nézett.
 - Hát… Lehet, hogy a ma este után egy időre…eltűnök… - erőszakoltad ki magadból a szavakat míg a fotelban ültél, végig a földet nézve. Joyae erre felhúzta egyik szemöldökét és kérdőn pillantott rád.
 - Merthogy? -
 - Mert… Mert elutazok. Igen, elutazok egy kis időre, de még nem biztos, este derül ki. – folytattad féligazsággal.
 - És mit takar ez a kis idő?
 - Pár hónap, talán év. – „vagy az örökkévalóság…” folytattad magadban.
 - Munka, iskola? Ezekkel mi lesz vagy egyáltalán hova mész? – kezdett bele a faggatózásba.
 Itt jött a dolgok nehéz oldala, a lerázás és gyanúelterelés, ami nála sose működött.
 - Messzire, de erre most ne pazaroljunk több szót, nem biztos még semmi, addig meg kár a gőzért. Suli, meló meglesz, nyugi. -
 - Rendben, te tudod, de majd azért küldj képeslapot. – sóhajtott Joyae, majd halványan elmosolyodott. Meglepően gyorsan elfogadta, hogy nem mondasz el neki mindent…
 - Meglesz, elvégre te vagy a legjobb barátnőm. És sajnálom a veszekedést, néha olyanok vagyunk, mint egy rossz házaspár. – mosolyogtál, majd felálltál és távozni készültél, így Joyae is felpattant, hogy kikísérjen.
 - Bizony, de nincs gond. Barátnők, míg a halál el nem választ. – kuncogott veled együtt a házastársi szövegen, majd becsukta mögötted az ajtót. Kicsit jobb kedvre derülve hagytad el a házat és előkaptad telefonod, hogy tárcsázd Baekhyun és Chanyeol számát. Elvégre lehet, hogy velük sem találkozol többet…

 - A hívott szám…
 - Már megint? – nyomtad ki felháborodva a telefont. Már több napja semmi hírt nem kaptál róluk, kezdtél aggódni, de próbáltad nem túlreagálni, hátha nincs semmi bajuk, és tényleg csak elfeledkeztek a telefonról. Az idő már későre járt, nem maradt senki, akitől elköszönhettél volna, így hazasétáltál.

Otthon azonban egy apró üzenet fogadott az ágyra téve. Kai írása, semmi kétség.
„Remélem, már várod az estét, tizenegykor jövök, addig készülj össze, ha nem gondoltad meg magad.” – szólt a kicsi papír. Akaratlanul is elmosolyodtál, elvégre hogy is gondoltad volna meg magad? Ránéztél a ketyegőre, még maradt hat órád. Hat óra talán összvissz még ezen a világon. Így mindjárt kevesebbnek tűnik.
Sóhajtva, de izgulva kikészítetted ruhád, sminked, parfümöd, majd a legjobb tusfürdőt, arctisztítót, sampont és egyéb kencét előhalászva bezárkóztál a fürdőszobába. A fehér csempe most kivételesen nyugtató hatással volt rád, így izguló kapkodások helyett szép lassan átmostad minden porcikád, kiélvezve a forró víz érintését bőrödön. Igaz, az egész fürdő párás lett, de most nem zavart, kicsavartad hajad, magad köré tekertél egy törölközőt és belebújtál a papucsodba.
Kislattyogtál a konyhába, előszedtél pár tálat és gyorsan összeütöttél egy könnyű vacsorát. Nem akartál üres gyomorral utazgatni és ki tudja, talán ez lesz az utolsó itthon elfogyasztott vacsorád… Lehet, hogy egyáltalán az utolsó vacsorád. Felkuncogtál a gondolatra, bár nem tűnt utána már olyan viccesnek. Mikor kész lett, kitetted az asztalra hűlni, te pedig visszamentél a fürdőbe, megszárítani a hajad. Legjobb emlékezeted szerint állítottad be az álmodban és a tükörben látott formájúra, így hagytad a dús, hullámos loknikat válladra, és dekoltázsodra omlani. Elégedett mosollyal hagytad el ismét a helyiséget, hogy az ételhez visszatérve falatozni kezdj. Különösen finomra sikerült, a fűszerezés pont jó arányban ízesítette és kellőképpen puha is volt.
Kiélveztél minden falatot, megbecsülted a vacsora minden egyes részét. Mikor elfogyott, óvatosan megtörölted szád és sóhajtva felálltál az asztaltól. Egy pohár bort lecsúsztattál mellé, majd az üveget a hűtőbe téve a mosogatóba tetted a tányért. Utad újra a fürdőbe vezetett, hogy megmosd fogaid, majd piperetükröd elé, hogy feltedd a már olyannyira ismerős sminket. Füstös szemek, hívogató ajkak, tökéletes. Beraktál két szép, de visszafogott fülbevalót is, a nyakláncot viszont magadon hagytad a karkötővel együtt, hiszen baráti ajándékok voltak. A faliórára nézve láttad, hogy már csak két órád maradt, így befújtad magad a kedvenc parfümöddel és az ablakhoz sétáltál.

Kint már rég sötétség honolt, a magas lámpák erős fénye megvilágította az utcákat és az azokon sétáló embereket. Ismerőst nem láttál, de nem is baj, hisz csak gondolkodni akartál. Gondolkodni az életről, annak értelméről, hogy egyáltalán miért létezik mindez, majd áttértél a kinti emberekre. Vajon kinek volt nagy családja, kinél voltak rendszeresek otthon a veszekedések, ki boldog?
Az összes filozofikus kérdés most rohamozott meg, most, mikor talán órákra vagy percekre voltál földi létezésed végétől. Homlokod az üvegnek támasztva hunytad le szemeid és gondoltál az itt eltöltött boldog pillanataidra. A gyerekkori születésnapozások, a szüleid ölelése, sikeres érettségi, visszatérés az otthonodnak nevezett városba, új barátok, végül Kai. Az egyetlen és legnagyobb szerelmed, aki nélkül már elképzelni sem tudnád az életed. A haja, a szemei, dús ajkai, bódító illata és csábító természete beleégett az emlékezetedbe és a legnagyobb trauma sem lett volna képes a kitörlésükre, hiszen visszavonhatatlanul beleszerettél.
 - Gyönyörű vagy… - súgta egy hang magad mögül, mire lassan felnyitottad pilláid és halványan elmosolyodva megfordultál.
 - Mehetünk? – kérdezte Kai és arcodból kisimítva egy tincset, átkarolta derekad. Bólintottál, majd magához vont és ujjaival csettintve eltűntetek, fekete füstöt hagyva magatok után…