In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 6

Az odajutás nem tartott sokáig - gyalog persze legalább egy óra lett volna, ami ezekben a lábbelikben nagyon nem ajánlatos -, hála a kényelem ismételten taxis verziójának tíz perc múlva már nyitottátok is az autó ajtaját, de mielőtt kiszállhattatok volna, a végig feltűnően kedves sofőr megemelte siltes sapkáját és rátok villantva egy sejtelmes mosolyt, a letekert ablakra könyökölt.
 - Szép estét a hölgyeknek és jó ünneplést! – kacsintott, mint egy perverz nagypapa - a fiatalos külseje ellenére -, majd továbbállt új utasokat keresve. Felvont szemöldökkel pislogtál párat és mélyen az elmédbe vésted, hogy a „Suho” névjegyű sofőrhöz nem ülsz be többet. Barátnődre néztél, aki csak megrántotta vállát, majd a hatalmas bejáratú épülethez fordult.
 - Hát, itt volnánk. – vett egy mély levegőt, majd szép lassan kifújta. – Készülj fel, ez lesz életed legkülönlegesebb estéje! – mosolyodott el és karon fogva megindult veled a biztonságiakkal ellátott ajtó felé.
 - Én is ettől félek… - súgtad magad elé, amit szerencsére úgy tűnt senki sem hallott. Az őrök már ismerhették Joyae-t, hisz akadály nélkül sétáltatok be az amúgy meghívós rendezvényre.
 - Remélem, gumi van nálad. – vigyorgott, majd mielőtt felfoghattad volna, mit mondott, az elsőként meglátott hosszú folyosó végéhez érve felnyitott egy vörös bőr borítású, rézszegecses tolóajtót. A látvány ledöbbentett: A hely még hatalmasabb volt, mint amilyennek kívülről hatott; a legutóbbi alkalommal – mikor az érkezésedet ünnepeltétek – csak a folyosó első kiálló boxáig jutottál. Akkor mutatott be Joyae Baekhyunnak, aki először jó alaposan végigmért, de neved és származásod meghallva rögtön átváltott „védelmező báty”-pozícióba. Igaz, ez csak amolyan ideiglenes állapot volt, hisz az alkohol hozta elő, és az is vitte el. Persze mindezek ellenére – hiába volt jó a hangulat és a társaság – az időeltolódással járó fáradtság rajtad is kifogott, így kénytelen voltál hazamenni. Ekkor kezdődtek a rémálmok…

Emlékeid felidézése után körülnéztél és alaposan szemügyre vettél mindent. Az óriási teremben felváltva uralkodott a kék és vörös szín, amit főleg az asztaloknál lehetett felfedezni. A rikító kékek mind kerek alakúak, a pirosas árnyalatúak azonban szögletesek voltak. A bárok fehér UV fényben pompáztak, a csaposok mögötti polcok tele voltak ismert és ismeretlen nevű alkoholos italokkal és bár az aktív tini korodnak köszönhetően nagyon sokat fel tudtál sorolni, jellemezni, ezeknek a felét meg sem ismerted. Az igényes kidolgozású üvegük azonban elárulta, hogy valószínűleg igencsak drága keverékeket tartalmazhattak.
A bárszékeken a lehető legfurább alakok ültek, voltak fehéres-áttetsző italt iszogató, kedves tekintetűek, többségük a kék asztalok felől jött, valamint voltak ijesztő pillantásokkal rád meredő, sötétvöröses, szinte fekete folyadékot fogyasztók is főként a piros asztaloktól. Mindegyikük egy oroszlán elé tévedt, ártatlan prédaként mért végig, azonban a tánctéren bulizók közül természetesen senki sem figyelt az új jövevényekre, csak lépegettek, mozogtak és egymáshoz simultak a zene átható ritmusára. Az egész elképesztően hívogató volt, bár olyan hangulatot árasztott, mintha épp őrült orgia folyna az orrod előtt. Persze, nem látszatra, csak színtiszta érzésre…

 - No, lám, kit látnak szemeim? – zökkentett ki szemlélődésedből egy ismerős hang.
 - Baekhyun, Chanyeol sziasztok! – fordultál meg, hogy szembetaláld magad alacsony, divatimádó barátoddal, jobbján pedig a párjának tűnő Chanyeollal. Hát mégis összejöttek. – Örülök, hogy látlak titeket. Ja, és köszönöm az ajándékot, nagyon szép. – ölelted meg őket, majd pár ujjad nyakékedre vezetted.
 - Nincs mit, igazán hozzád illik. – felelte Baekhyun, de Chanyeol alig észrevehetően összeráncolta homlokát. – Amúgy Joyae-t hol hagytad? – kérdezte, mire zavartan körbenéztél. Tényleg sehol nem volt, de mikor tűnt el?
 - Jagi, gyere, biztos meglesz, igyunk valamit. _______, jössz te is? - szólalt meg hirtelen a barnás-vöröses hajú óriás.
 - Persze, ha nem zavarok. – mosolyodtál el zavarodban, majd hárman az egyik fehér bárhoz sétáltatok.
 - Először is három pezsgőt kérünk, elvégre illik koccintani a szülinapossal. – kacsintott rád Chanyeol. – Aztán pedig mi két-két tequilát kérnénk. Te? – kérdezte, mire azonnal rávágtál egy martinit. Joyae azt mondta, csak nőiesen, hát ez elég nőies lesz. – Rendben, akkor még két martinit! -
 - Kettő? -
 - Oldjuk a hangulatot. – vigyorgott fogait felvillantva és a kihozott pezsgős pohárért nyúlt.
 - A szülinaposra! – mondta Baekhyun és üvegét a levegőbe emelve koccintottatok egymással, majd szép lassan – tehát amilyen gyorsan csak lehetett a hatás érdekében – megittátok tartalmukat. Ezután következtek a rendelt italok és bár két barátodon a tequila hatása meg se látszott, neked azért az alkohol rendesen feloldotta a gátlásaidat. Nem tántorogtál, nem akaszkodtál senkire, de már nem is voltál olyan félős, mint az elején. Barátaid intése ellenére oda is mentél egy szimpatikusnak tűnő fiatal sráchoz, hogy elkérd a számát. Az apró ismerkedős beszélgetés azonban egy érdekes fordulathoz ért.

 - Figyelj, babám. Thűz lányokkal nem ismerkedek. Thóval bocsi. – húzta el a száját az illető, amint rátértél a telefonszámra. Nem tudtad, honnan veszi ezt, hiszen egy szóval sem említetted neki, hogy még nem volt dolgod fiúval. Vagy ennyire észrevehető lett volna?
 - SeHun, hányszor kell még elmondanom, hogy ne állj szóba idegenekkel? Már annak is örülhetsz, hogy kihoztalak… – lépett mellé egy hatalmas szemű srác. Ugye csak a bátyja…?
 - Sajnálom Kyungthoo hyung, de a mester azt mondta, tartsam thóval pár percig… - nézett bűnbánóan a most érkezettre. Zavaros elméd semmit sem értett, puszta halandzsának vélte, így egy szó nélkül ott hagytad a pöszét a másik idegennel. Eközben azonban a BaekYeol páros eltűnt, Joyae viszont könnyedén meglett.
 - Hol voltál? – lépdeltél mellé a lehető leggyorsabban, hogy kérdőre vond.
 - Csak flörtöltem kicsit az egyik bárpultossal… - kortyolt bele az italába, de révén már ismerted ezt az oldalát, ráhagytad.
 - Csak hülyeséget ne csinálj. – mondtad pont te… - Amúgy nem láttad Baekhyunékat? – kérdezted lassan szétnézve két elég könnyen észrevehető barátaid után kutatva.
 - De, ott táncolnak. – mutatott a tánctéren összegyűlt tömegre, melynek élén ott voltak ők és szenvedélyes mozgásukkal, gesztusaikkal messzemenően leelőzték az összes többi ott tartózkodót. A tekinteted szinte elszakíthatatlanul rájuk tapadt, olyan erővel és hévvel simultak egymáshoz, hogy szemeid mondhatni ingyen pupillapornóban részesültek. Amit csináltak egyáltalán nem volt megbotránkoztató, egyszerűen csak látszott, hogy kívánják egymást, ami az őket figyelőkre nem kis izgató hatással volt…

 - Na, én megyek vissza a cuki báros fiúmhoz, érezd jól magad. – mosolygott barátnőd és már el is tűnt az asztalok rengetegében. Ott maradtál egyedül és azt sem tudtad, mihez kezdj magaddal. Kifújtad a levegőt, majd a pasizás alapszabályait követve mosolyt festettél arcodra, megigazítottad ruhád és már indultál volna a tömeg felé, mikor karok fonták át derekad.
 - Egy táncra hölgyem? – búgta füledbe a rettegett férfihang, mire a vér is megfagyott ereidben. Hiába a bódító mennyiségű alkohol, remegni kezdtél és szinte biztos voltál benne, hogy az első vagy a második lépésnél eltanyázol.
 - É-Én…N-Nem… - Csak egy ártatlan tánc… - súgta Kai, míg ajkai füledet súrolták, ami enyhe, de ezúttal jóleső remegést váltott ki belőled. Akaratlanul is bólintottál, majd érezted, hogy finoman megfogja csuklód és maga után húzva egyre beljebb kerültök a táncoló csoportosulásban. Az emberek sokaságának köszönhetően nem sok helyetek volt, de pont elég, hogy a hőhullámokat ellensúlyozza a kevéske szabad levegő. A megfelelő helyre érve Kai maga felé fordított és ujjait csípődre vezetve magához húzott, majd lassan mozogni, hullámozni kezdett. Reflexből átkaroltad nyakát és a tömeg miatt egyre inkább hozzásimultál. Ajkaitok immáron csak pár centire voltak egymástól, szinte érezted párnáidon forró leheletét, ami felettébb beindított, hiába nem akartad.
 - Miért jöttél? – szaladt ki belőled a kérdés, amit azonnal meg is bántál. A kérdezett csak kajánul elmosolyodott és füled mögé tűrt egy kósza hajtincset.
 - Már mondtam, szükségem van rád. – hajolt közelebb, hogy csak milliméterek válasszanak el tőle. Az elméd nem tudta, szavaira vagy látványára koncentráljon, de végül hála az alkoholnak, döntésre jutott. Gátlásaid megszüntetve végre megtetted azt, amitől ugyan a tegnapi után belül rettegtél, de valahol mélyen érte égtél. A fiú arcát kezeid közé fogtad és magas sarkúdban is egy picit felfelé nyújtózkodva lágyan megcsókoltad.
Kai először csak tágra nyílt szemekkel meredt rád, valószínűleg erre számított a legkevésbé, de mikor felfogta, mit csinálsz, elégedetten mosolyogva eltolt magától.
 - Ha ennyire be vagy indulva még a végén meggondolom magam és itt teszlek a magamévá. – vigyorgott és szemei megvillantak a váltakozó fényben. Ekkor jöttél csak rá, hogy mit tettél az előbb.
 - Én…Én… - habogtad és legnagyobb zavarodban hirtelen elszakadtál tőle, hogy a tömegen átvágva a mosdó felé rohanj és a buli hátralevő részében ott sírdogálj az egyik fülkébe zárkózva. A hideg csempe mellé kuporodtál, messze a ki-be járkáló lányok tekintetétől, hogy csendes magányodban próbálj mindenre érthető magyarázatot találni. Kai nem jött utánad, de jobb is. Nem voltál benne biztos, hogy kibírnál még egy kiborulást. Túl sok volt ez így egyszerre, időre volt szükséged, hogy tisztázd magaddal az érzéseidet és cikázó gondolataid ezreit legalább a felére csökkentsd.

Két óra kínkeserves vívódás és önmarcangolás után remegve, elkenődött sminkben előbújtál rejtekedből, majd az egyik csapot megnyitva a mosdókagylóra támaszkodtál és megmostad gondterhelt arcod a hideg vízfolyammal. Szemeid vörösen duzzadtak, a festéket már rég ledobták magukról, s le sem tagadhattad volna, hogy az elmúlt pár órát sírással töltötted.
Lassan, óvatosan áttörölgetted pilláidat és a tükörbe nézve vettél egy mély levegőt. Kicsit megigazgattad a hajad és kiballagva a mosdóból, a lehető legészrevétlenebbül próbáltál elosonni a még mindig őrült erővel táncoló tömeg mellett. Egyetlen ismerősöd sem akartad látni, vagyis inkább nem akartad, hogy ők lássanak így téged. A fényeket és asztalokat kikerülve kiosontál az ajtón, de még egyszer visszanéztél, hogy biztosan nem látott-e meg senki. Joyae sehol sem volt, Kai is eltűnt, Baekhyun és Chanyeol viszont egymás szájába temetkezve adták át magukat a zenének. Halványan elmosolyodtál, örültél, hogy legalább ők boldogok.
A felsőd kikérve kiballagtál a hideg levegőre és elindultál a lakásod irányába. Taxizni most nem akartál, inkább gondolkodtál azalatt az idő alatt, míg hazaérsz. Vagyis gondolkodtál volna, ha meg nem szólított volna egy ismerős hang.
 - Máris elmész? Ennyire fáj, hogy érzel valamit irántam? – kérdezte Kai előlépve a sötét kis utca rejtekéből. Azonnal felhúztad magad, eleged volt belőle, de nem szóltál hozzá, inkább nem vettél róla tudomást. Sarkon fordultál és körül sem nézve a másik irányba indultál el, hogy az utca túloldalára menj.

Hangos dudálás és fékhangok csapták meg a füled, azok irányába fordulva pedig éles reflektorfény vakított el. Gondolkozni sem volt időd, nemhogy arrébb lépni. Életed emlékképei pillanatok alatt leperegtek előtted és már szinte belenyugodva lehunytad szemeid. Bevillant Kai arca és azonnal kibuggyant belőled egy könnycsepp, de ezzel egy időben hatalmas lökést éreztél. Elvesztetted az egyensúlyod, a földre esve gurultál arrébb a kemény aszfalton, de végül valami puha és meleg ért hozzád. Szíved őrült tempóban dübörgött, te pedig erősen remegve és félve kinyitottad pilláid. Nem merted megtudni az igazságot, hogy meghaltál-e vagy élsz még, de életed végéig nyomorék leszel… Ezek helyett viszont valami egészen más fogadott. Kai feküdt melletted, szorosan magához húzva derekad és hangosan zihálva. Lehunyt pillái remegtek az adrenalintól, ajkai folyamatosan levegőért kapkodtak. Szemeid kikerekedtek, nagyokat pislogva vizslattad megmentőd. Arcán egy horzsolás éktelenkedett, ruhája vállánál szétszakadt, felfedve enyhén sérült bőrét. Azonnal felpattantál, mit sem törődve remegő lábaiddal.
 - Hülye vagy?? Meg is halhattál volna!! – kiáltottad teljesen kiborulva és a hajadba túrva. A fiú csak lassan felállt, leporolta magát és sérüléseire rá se hederített.
 - Nem hinném…De ezt vegyem úgy, hogy aggódtál értem? – kérdezte egy apró mosolyt festve tökéletes arcára. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A méreg elöntötte az elmédet és a színtiszta dühtől már alig láttál. Egyszerűen gyűlölted, amiért létezik, és amiért azt hitted, hogy kicsit is bejön.
 - Nem, ne vedd úgy. Utállak, és soha többé nem akarlak látni. Tűnj el az életemből! – kiáltottad, könnyeid pedig maguktól kezdtek hullani. Kai arcára fagyott a mosoly, immáron komor arckifejezéssel lépett idegességtől remegő testedhez.
 - Biztos, hogy ezt szeretnéd? – kérdezte halk, mámorító bariton hangján. Pilláid félig megereszkedtek, még egyszer átgondoltad szavaid és elkeseredve bólintottál. Sokkal jobb lenne nélküle, boldog akartál végre lenni…

 - Rendben. – felelte nemes egyszerűséggel, mintha egy teljesen természetes, mindennapos dologról lenne szó. Egyik kezét felemelte arcodhoz, hüvelykujjával letörölte könnyáztatta bőrödről a sós cseppeket és kicsit közelebb hajolt. Arca szinte a tiédet érintette, ajkaitok alig voltak pár centire, de nem ellenkeztél. Ezúttal nem. Ha megteszi, hát tegye, de akkor nem engeded el többé… Ő azonban nem mozdult, csak állt ott, arcod vizslatva egyarasznyival bőröd felszínétől, de nem tett semmit. Már szinte magadban könyörögtél, hogy csókoljon meg végre, ha kell, te teszed meg, csak érezhesd még egyszer… De Kai ekkor kiegyenesedett, majd még utoljára rád pillantva halványan, leheletnyit fájdalmasan elmosolyodott és elindult vissza a sötét sikátorba, hogy aztán a sűrű homályban eltűnjön szemeid elől.
Ami történt, teljesen ledöbbentett, köpni-nyelni nem tudtál. Talán…Talán mégsem kellett volna…? De igen, erre szükség volt a saját ép elméd érdekében. Mély levegőt vettél és gondolataiddal viaskodva tovább folytattad utad hazafelé. Vajon tényleg itt hagyott, tényleg elment…? Nem tettél meg pár métert, a fekete, lakkozott cipőd sarka egy kis gödörbe szorulva letört. Szitkozódva lépkedtél tovább a sarok nélkül és magadban szidtad a fiút, hogy ez is az ő hibája. Fél óra múlva még mindig ott tartottál, egy pillanatra sem gondoltál másra, csak rá, néha a sírhatnék is majdnem előbújt, de mintha a természet meghallotta volna elméd segélykiáltásait, puszta kedvességből megajándékozott egy kellemesnek aligha nevezhető, őszi záporral. Abban a pillanatban már nem számított, mély sóhajokkal sétáltál haza mit sem sejtve arról, hogy az elkövetkezendő időszak lesz életed legnehezebb szakasza.

Apple Pie

(Chunji)

Almás pite. Egy volt azon édességek közül, melyeket megkóstolva ellepte elméd a halvány rózsaszín köd, és akaratlanul is vigyorogni kezdtél. Emellett ez volt az az étel, melyet először megkóstolva találkoztál a mostanra legjobb barátodnak tudható Chunjival. Mondhatnánk úgy is, hogy a pite az, ami összeköt titeket…no, meg minden más.
Születésnapod vészesen közeledett, a napok múlásával pedig egyre izgatottabbá váltál Chunji holléte kapcsán ugyanis két héttel a nagy nap előtt egyszer csak eltűnt, maga után hagyva egy üzenetet, melyben ezt írta:
”Két hét, és megkapod életed legjobb szülinapi ajándékát.”
Azonban nem is az ajándék kiléte utáni kíváncsiság, hanem inkább a barátod utáni aggódás vezérelt. Hiszen akármennyire is tagadtad, éreztél valamit iránta…többet barátságnál… Tehetetlenségedben azonban mi mást csinálhattál volna, minthogy felhívod a legjobb barátod legjobb barátját, aki szerencsére csak pár percre lakott tőletek.
 - Szia, Changjo! – szóltál bele a telefonba. Ha más nem is, ő biztosan tudta, merre lehet a drága Chunji. – Nem tudod…? -
 - Fogalmam sincs. – vágott szavadba az említett, mielőtt befejezhetted volna a kérdést. Kicsit meglepődtél, mindig segítőkész volt és meghallgatott, most meg…
 - Rendben…és nem tudnál átjönni? Nagyon unatkozom. – próbáltad menteni a menthetőt, mire cellux tépődését és olló vágását hallottad meg.
 - Bocsi, de most nem érek rá…talán majd később, jó? – felelte sietősen, majd egy percig se habozva elköszönt és letette a telefont. Mi ütött ma mindenkibe?
Nagyot sóhajtva felálltál a kanapéról és mobilod az asztalra téve a naptárhoz léptél. Egyetlen nap. Hol maradsz már, Chunji?

A nap hátralévő részében megnéztél egy filmet, főztél magadnak vacsorát, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptad kabátod és útnak indultál. Nem tudtad, merre mész, csak sétáltál, amerre a lábad vitt, hogy kicsit megfeledkezz az aggódásodról. Már majdnem beértél a városközpontba, mikor megcsörrent a telefonod. Meg sem nézted, ki az, csak gyorsan a füledhez emelted.
 - Chunji? – kérdezted, majd a vonal túlsó végéről jövő hangtól elmosolyodtál.
 - Szia, merre vagy? – hallottad legjobb barátod, mire gyorsan sarkon fordultál és megindultál vissza a lakásod felé.
 - Fél óra és otthon vagyok,  most tartok a Han folyó mellett a nagy kereszteződésnél. Tudod, erre szoktunk lemenni. – felelted vidáman.
 - Rendben, akkor mindegy, csak annyi, hogy visszajöttem. – hallottad, hogy szinte vigyorogva mondja a szavakat, így neked is megjött a kedved.
Ezek után letetted a telefont és gyorsabbra vetted a tempót. A Nap már rég a horizonton túl volt, sötétség borult a környékre, amitől szokás szerint kirázott a hideg, de ebben a percben nem érdekelt. Csak siettél hazafelé, hogy minél előbb ágyba bújhass a hamarabbi holnap reményében, mikor valaki megragadta a karodat. Hirtelen megdermedtél, lábaid földbe gyökereztek és szemeid kikerekedtek. A sötét sikátorból, mely mellett épp elhaladtál volna, két kar nyúlt ki, befelé húzva téged a félhomályba. Sikítani akartál, elszakadni tőle, de egy árva hang sem jött ki a torkodon. Egyre beljebb kerültél, az utcai lámpa pislákoló fénye alig érte már arcod, s mikor teljesen kikerültél annak látóköréből, hideg tégláknak nyomódott a hátad. Támadód nem láttad, csak egy fekete alakot, amint arcodhoz közelítve lefogja csuklóidat.

 - M-Mit akarsz? – kérdezted suttogva, hisz hangod még mindig nem állt rendelkezésedre. Az idegen közelebb hajolt, ajkai szinte már súrolták tiédet, így láttad, ahogy kaján mosolyra húzza őket. Megrémisztett, futni akartál, de mikor illata elért orrodig, bódultan szagoltál bele újra meg újra. A világ legjobb parfümje volt és bár tudtad, ismered, mégsem jöttél rá, kinél érezted. Egy pillanatra el is feledkeztél a szituációról, de az ismeretlen kezei kizökkentettek a transzból. Ujjait lassan felcsúsztatta oldaladon enyhe – vagyis inkább orbitális – remegést kiváltva belőled. Kérdésedre nem válaszolt, ajkait azonban hozzáérintette nyakad puha bőréhez és teljes testével hozzád simult. Érezted farmerjét lábaidhoz feszülni és azt is, hogy ott medence tájt eléggé dudorodott… Mindez még inkább kikezdte idegrendszered, mindkét szempontból. Ahhoz képest, hogy egy sikátoros támadó volt, az elvárt öreg, részeg, perverz papa helyett egyértelműen egy fiatal, magára valamit is adó srácot fogtál ki. Vagyis ő fogott ki téged.

Ajkaival lassan tovább haladt dekoltázsod felé, mire akaratlanul is kicsúszott a tüdődből felszabaduló levegővel együtt egy nyögés is. Próbáltad csuklód mozgatni, az ellenállást egy percre sem hagytad abba, de már kezdtél kifáradni. Egyik kezével szorosan tartotta őket, míg a másikkal csípődre fogott és lágyan masszírozni kezdte azt.
 - Most menj…Még találkozunk… - súgta hirtelen füledbe hangok nélkül, így talán sosem tudod meg, ki ő. A másodperc hatványa sem volt elég ahhoz, hogy felfogd, a támadód épp elengedett.
Elhúzódott tőled és ugyan azzal az alig látható, de biztosan ott lévő félmosollyal mutatta kezeivel a sikátorból kivezető utat. Mikor rájöttél, hogy tényleg újra szabad vagy, nem haboztál, azonnal rohanni kezdtél. Vissza sem nézve futottál haza, s mikor végre megérkeztél, kimerülten rogytál le a kanapédra. Az ajtót magad mögött duplán bezárva felkapcsoltad a villanyokat, hogy semmi se maradjon sötét és ugyan ilyen kivilágításban az ágyadhoz mentél. Mindenféle előkészület nélkül lerúgtad magadról a cipőket és befeküdtél a paplan alá, hogy az álom, mint egy gondolatolvasó, azonnal magával is ragadjon a sokk feledtetéséért.

Következő reggel karikás szemekkel keltél, végtagjaid elnehezültek és bár a szülinapod volt, mégsem voltál felhőtlenül boldog. Az előző napi kis incidens teljesen elnyomta a boldogság érzését. Lomhán kikecmeregtél az ágyból, majd a fürdő felé vetted az irányt, ahol levetted a rajtad maradt ruhát és egy hosszú és alapos fürdőt vettél. Le akartad magadról mosni az idegen minden érintését. Még mindig nem értetted, miért engedett el, vagy egyáltalán miért húzott be, ha utána elengedett, de nem is különösebben érdekelt. Szabad voltál és ez a lényeg. Az az egy mondata azonban még most is libabőrt varázsolt minden tagodra, akárhányszor felrémlett. „Még találkozunk…” Hát, remélted, hogy nem.
Amint kész lettél a felfrissüléssel, átfésülted a hajad és egy szál törölközőben kisétáltál. Ekkor történt meg az az apró dolog, hogy megcsörrent a telefonod. A kis ketyeréhez siettél és amint megláttad a kijelzőt, mosolyogva felvetted.
 - Szia Changjo, mondd! – emelted füledhez a mobilod.
 - Szia, most egy kicsit szabad vagyok, ha akarod, találkozhatunk – felelte az említett, vidám hangon. Persze, hogy találkozni akartál vele, már csak azért is, hogy efelejtsd az esti sikátoros esetet. Igaz, szó sem lehetett róla, hogy elmondd neki, különben egy óra múlva az egész város tudna róla…de azért jó lett volna vele egy kicsit oldódni.
 - Rendben, mikor és hol? – kérdezted, mire elmondott mindent és rövid elköszönés után letettétek a telefont. Fél órád volt elkészülni, így magadra kaptál valami egyszerű, de mégis csinos ruhát, feltettél minimális mennyiségű sminket és útnak indultál a megadott helyre.

Szerencsére csak percekre volt tőled a megnevezett park, így kényelmesen oda tudtál érni. Az egyik padon már ő várt, ajkait pedig hatalmas mosolyra húzta, ahogy meglátott.
 - Bocsi, hogy tegnap nem tudtam átmenni, de épp valami fontosan csináltam. – mentegetőzött a maga édes módján. Legyintettél és megölelve őt, adtál neki egy hatalmas puszit.
 - Semmi gond. Megértem. Na, és most hova? – kérdezted, mire megvonta a vállát.
 - Nem tudom. Induljunk el valamerre, aztán majd estefelé hazakísérlek. – ajánlotta fel, így mosolyogva megindultatok egy irányba.
Mivel dél körül keltél nem sok, csak pár óra kellett naplementéig, így az együtt töltött időt beszélgetéssel, sok-sok viccelődéssel és nevetéssel koronáztátok meg. A szülinapodról egy szó sem esett egész nap, ami egy kicsit bántott, de nem érdekelt különösebben, hisz így is nagyon jól szórakoztál.
 - Hát, akkor köszönöm a szép napot. – mondtad és mosolyogva megölelted.
 - Semmiség, szívesen máskor is. – felelte mikor elengedted, majd kinyitottad az ajtót és a villanyt felkapcsolva eléd tárult egy hatalmas díszes társaság ajándékcsomagokkal, köztük a legjobb barátoddal és sok más kedves ismerősöddel. Az egész lakást színes papírokkal dekorálták ki melyek láttán automatikusan felrémlett, amint hallottad a Changjotól kiszűrődő hangok közül a celluxot.
 - Boldog szülinapot! – kiáltották az emberek egyszerre, mire kicsit meghatódva érezted, ahogy Changjo betessékel a lakásba.
 - Jaj, nem is tudom, mit mondjak…köszönöm… - mosolyogtál könnyeid törölgetve, majd a vendégek sorra léptek hozzád, hogy átadják ajándékaikat. Egy egész nagy asztalt elfoglaltak, de egyik sem érdekelt annyira, mint Chunjié. Ő azonban üres kézzel jött oda, majd megölelt és adott egy puszit. Kicsit lelombozódtál, de beérted annyival, hogy biztosan ő szervezte ezt a kis összejövetelszerűséget.

Mivel az ismerőseid nem akartak feltartani - mondván valószínűleg fáradt vagy -, lassan elkezdtek hazafelé szállingózni. Egytől-egyig elköszöntek, majd egy óra múlva azon kaptad magad, hogy már csak hárman maradtatok: Te, Chunji és Changjo.
 - Azt hiszem, én is lépek. – mondta a fiatalabbik egy aprót ásítva. Odalépett hozzád, adott két puszit és szorosan átölelt.
 - Remélem tetszett. – kacsintott és miután biccentett Chunjinak, ő is hazament.
Kicsit örültél, hogy kettesben maradtál vele, ő azonban úgy tűnt nem igazán élvezi ugyan úgy a helyzetet. Persze, szeretett veled lenni, de nem olyan szempontból, mint fordítva. Legalábbis ezt gondoltad te. A fiú hirtelen felállt és mielőtt megijedhettél volna, hogy ő is haza indul, a konyha felé lépdelt és az egyetlen dolog, amit hallottál, az a hűtő ajtajának nyikordulása volt. Mikor Chunji visszatért egy laposabb dobozt tartott a kezében és úgy sétált feléd. Meglepve vetted el az ajándékot, ő pedig csak biztatott, hogy bontsd ki.
 - Ezt én adom neked. Csak gondoltam jobb így, hogy nincsenek itt mások. – mosolygott, ami reflexből megküldte a gyomrodban szunnyadó lepkéket. Izgatottan lehúztad a csomagolást és a fehér kartondobozt óvatosan szétszedve megláttad annak tartalmát. Egy almás pite díszelgett benne, tetején pedig egy apró cédula.
Letetted a sütit és kérdőn, de mosolyogva felemelted a papírt. Miután elolvastad összehúztad a szemöldököd, de mire felnéztél Chunjira ő már ott állt előtted, vészesen közelítve.
 - E-Ezt mire véljem? – kérdezted kicsit remegő, mégis izgatott hangon.
 - Jöttem befejezni a tegnapit… - súgta, majd egyik kezét kinyújtva lekapcsolta a villanyt.

„Mondtam, hogy még találkozunk…”

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 5

Fél hónapja először végre álom nélkül aludtál. Bepótoltad minden addigi kihagyásod és a szokásostól eltérően teljesen kipihenve ébredtél. Pilláid lassú nyitogatása azonban csak egy halk, suttogó hang hatására indult meg.
 - ________... – szuszogta alig hallhatóan valaki, de már meg sem lepődtél, mikor szemeid nem találtak rajtad kívül mást a látókörödben. Kicsit nyűgösen, nagyokat ásítva nyújtóztattad ki elgémberedett tagjaidat, majd megdörzsölgetve visszacsukódó szemhéjadat, csigalassúsággal tetted le lábaid az ágyad mellé. Megpróbáltál felállni, de amint megfeszítetted legfőbb végtagjaid, rájöttél, hogy teljesen elgyengültek. Nagyot sóhajtva az ágy végébe kúsztál és úgy próbáltál lemászni róla, hogy ki tudj menni valami reggeliért. Előrenyúltál a karoddal kapaszkodás gyanánt és hallottad, hogy ügyességednek köszönhetően valami a földre esett. Ez azonban cseppet sem érdekelt és kicsit megrázogatva lábszárad, hogy visszamenjen bele az erő, óvatosan letetted a parkettára. Örömmel tudatosult benned, hogy ismét lábra tudsz állni, de mikor léptél egyet előre, valamin megcsúsztál és hátra rúgva azt talpad alól, szó szerint pofára estél.

Még vagy fél percig nyöszörögve és teljesen leamortizálva feküdtél a darabokra vágott és szépen összeillesztett fa burkolatú padlón és semmi kedved nem volt akár egy centit is megmozdulni…addig, amíg halk kuncogást nem hallottál. A szíved kihagyott egy dobbanást és pupilláid hatalmasra tágultak. Ismerős hang…és túl közelről…Neeee….
 - Minden reggel ilyen szerencsétlen vagy, mami? – kérdezte Joyae, ahogy vigyorogva végignézett rajtad. Mély levegőt vettél és eltakarva szégyentől vöröslő arcod, hatalmasat sóhajtottál.
 - Hogy kerülsz ide? – bukott ki belőled a kérdés anélkül, hogy választ adtál volna az övére. Azt sem tudtad, hány óra volt, azt meg főleg nem, hogy mit akarhat „ilyenkor”.
 - Jaj, te nő. Ok nélkül már nem is jöhetek? Egyébként csak meg akartam róla bizonyosodni, hogy kipihened magad és nem kelsz fel öt percenként. De szerencséd, úgy aludtál, mint a bunda… Gondolom az éjjeli szekrényen üresen heverő sojus üvegtől. – kuncogott cseppet sem leplezve, hogy nagyon jól szórakozik rajtad. – A pótkulcsot pedig a lábtörlő alá teszed, amióta csak külön lakásban élsz. – emelte fel az ujjait, melyeken ott fityegett a két részes csomószerűség.
 - Mmnng… - nyöszörögtél és szemeid visszacsukva a nyakadhoz kaptál. Felrémlett a tegnap esti borzalom, melyet rettegő szíved alig bírt ki, hogy bele ne szakadjon. Újra érezted a fiú forró ajkainak érintését, amint végighúzza őket válladtól álladig heves remegést és egyben izgalmat kiváltva belőled. Az adrenalin felgyülemlett ereidben már magára az emlékre is, ezzel szívverésed gyorsulását előidézve. Nem tudtad biztosan, hogy csak álmodtad-e vagy sem, de mielőtt egy szót is szóltál volna foteledben ülő barátnődnek, a sikeresen félrerúgott telefonodhoz botladoztál.
Remegve kezeidbe fogtad a kis elektronikus kütyüt, majd tartva az igazságtól, beléptél az üzeneteidhez... A mappa azonban üres volt. Egy árva SMS se árválkodott ott, mintha a tegnapit mind csak képzelted volna.
 - Joyae, hívtál tegnap este? – kaptad fejed barátnőd felé, aki csak értetlenül rázta a fejét. A felismerés villámcsapásként hatolt tudatodba, teljesen biztos voltál benne, hogy megőrültél. Normális ember nem képzel be ilyeneket. Pedig a telefon…és az üzenetek…az érintése…
 - Valami baj van? – kérdezte Joyae aggódó hangon és lassan közelebb ment hozzád. Megráztad a fejed és mély lélegzeteket véve próbáltad magad lenyugtatni. Nem, csak álom volt. Akkor már biztosan aludtál… A szobai tükörre nézve azonban eszedbe jutott, mi mindent láttál benne. Rettegtél a valóságtól, de tudtad, az egyetlen módja, hogy kiderítsd, az az, hogy eleget teszel az „álombeli” képeknek.
 - Hát jó, de lassan délután három óra van, ideje lenne készülődni, nem gondolod? Egy ilyen bulira egy óra nem elég. – mosolygott barátnőd és válladra tette egyik kezét. Halványan te is rámosolyogtál, de közben a kerekek folyamatosan kattogtak az agyadban. Igaz is…a buli… Ha semmi sem létezik abból, amit láttál, akkor ma nem szabad történnie semminek… De ha mégis… Gyorsan megráztad a fejed és vöröslő orrod finoman megtörölve, lassan felálltál és a szekrényed felé vetted az irányt.

Vörös-fekete fehérnemű, melyet Ő adott vissza a plázában és a fekete selyemruha, mely elengedhetetlen eszköze volt álmaidnak. Sóhajtva kikészítetted őket az ágyra, majd melléjük téve az elbűvölő lábbelit tartalmazó cipős dobozt, egy pillanatra megtorpantál.
 - Joyae mondd, mi van Baekhyunnal és Chanyeollal? – tetted fel a kertelés nélküli kérdést, ahogy barátnődre sandítottál. A szemed sarkából láttad, ahogy Joyae nyel egy nagyot, de szinte azonnal egy tökéletes műmosolyt festett arcára.
 - Hosszú sztori… - legyintett, mintha ennyivel elintézhetné, te azonban nem hagytad magad.
 - Van időnk. Vagy fogd rövidre. – felelted ellentmondást nem tűrő hangnemben és hideg tekintettel ránéztél.
 - Aish…csak egy egyszerű szerelmi tragédia vagy mi. Egyik nap a helyen, ahol Baekhyun dolgozik, megismerkedtek, de volt egy titka, amit nem mondott el neki és probléma lett belőle. – sóhajtotta és végigdarálta az egészet. Hihető volt persze, de mindez csak rizsa…a lényeget kitakarta…
 - És mi az a titok? – néztél egyenesen a szemébe.
 - Kérdezd meg őt. Ma úgyis ott lesz. – forgatta meg a szemét a lány és egyértelművé vált, hogy komoly dologról van szó. Máskülönben azonnal kitálalt volna…
 - És hol is pontosan? – mert azt ugye elfelejtette közölni, hova mentek…
 - Szerintem már tudod. – kezdett halkan kuncogni, majd felállt és feléd lépdelt. - Már pedig egy ilyen neves helyhez ugye csinosak akarunk lenni? – fogta meg egyik csuklód és a tükör elé húzott. Félve pillantottál a visszatükröződő lapra, amit barátnőd is észrevett. – Na, szerintem is ennyire pocsékul nézel ki. – Próbálta viccesre venni, de ebben a helyzetben nem igazán sikerült neki.

Nagyjából fél óra fürdés-borotválkozás-hajmosás-fésülködés-fogmosás procedúra után leültetett az ágy szélére és ő is lehuppant melléd.
 - Figyelj, csak annyit kérek, hogy ez legyen rajtad… - fogalmazta meg szavait és átnyújtott egy apró dobozkát. Meglepve vetted el tőle és egy percet se hezitálva kibontottad, hogy meglesd a tartalmát. Egy fehérarany nyaklánc volt, melynek végén egy gyönyörű angyalszárnyakat formázó medál pompázott.
 - D-De Joyae…már tegnap eleget adtál… - húztad el a szád, hisz ez az igényes ékszer egy újabb vagyonba kerülhetett… Bár nem tagadtad, nagyon elnyerte a tetszésed.
 - Ez Baekhyun ajándéka. – mosolygott és ujjaid lassan a tenyeredbe hajtotta. – A tiéd. Ő üzeni, hogy szeretné, ha legalább ma este rajtad lenne. – Mikor meghallottad, hogy Baekhyun küldte, kicsit felengedtél, bár azért furdalt a kíváncsiság, hogy mivel érdemelted ki.
 - Rendben, ne aggódj, meglesz. – felelted, mire Joyae felpattant és egy erős rántással felhúzott az ágyról.
 - Nos, akkor húzás öltözni. – nyomta kezeid közé a kikészített ruhákat és a fürdőbe zavart. Nem telt bele tíz percbe, máris magadra öltötted a selymes-csipkés anyagokat, hogy aztán kiléphess és lenyűgözd barátnőd.
 - Oh… Tökéletes. – mosolygott, majd nyakadba tette az ékszert és leültetett egy székre. – Most pedig lazíts és bízd magad Joyae fodrász és sminkes asszonyra. – fordított el a tükörtől és az iskolaévek alatt ráragadt tudást hasznosítva hajad selymes, hullámos fürtökbe rendezte, majd engedte azokat válladra és dekoltázsodra omlani.
Arcod sem maradt természetes, egy réteg nem-feltűnő alapozó után következett a világos szemhéjpúder, szemed sarka felé pedig a fekete, aztán azok összemosása, majd a szemceruza, szempillaspirál és egy leheletnyi pirosító mellett az ajkaidnak enyhén pirosas árnyalatot adó szájfény.

 - Mint egy partikurva. – jegyezted meg hangosan, amint Joyae a tükör felé fordított. Bár ezzel inkább a tényt akartad leplezni, hogy az igazság kiderítése érdekében halálosan féltél szakasztott másaként kinézni a Kaial a tükörben látott énednek.
 - Partikurva a nénikéd macskájának valaga. – vágott vissza barátnőd a kedves hozzászólásodra. – Tökéletes. Egyszerűen tökéletes. Nem túl visszafogott, nem túl vad, pont jó. Tudok vagy tudok? – vigyorgott, majd egy levegőbeli puszit küldve a cipős dobozhoz lépkedett. A lakkozott lábbelit kezedbe adta, majd várva, hogy belebújj a fekete csodába, a falnak dőlt. – Komolyan ezért már fizetést is kérhetnék… - vakarta a fejét, majd elnevette magát és felállított. Egy picit még egyensúlyoznod kellett, de szerencsére hamar beleszoktál a fénylő kínzóeszközbe.
 - Kész vagyunk? – kérdezted az órára pillantva, ami este hatot mutatott. Hihetetlen, hogy ennyi idő elment a készülődésre.
 - Még egy utolsó simítás. – tipegett hozzád és egy gyönyörű, egyedi csiszolású üvegcséből nyakadra fújt egy kevés aromát. Az illat egyszerre volt bódító és babonázó, az izgatottság fokozásáról nem is beszélve. Már önmagában a beszippantása örömteli volt…
 - Mi ez? – hunytad le szemed, hogy az érzésre tudj koncentrálni.
 - Semmi…csak egy kis saját készítésű afrodiziákum. De vehetjük úgy is, hogy ráindulnak majd a pasik. – kacsintott és egy kacér mosoly kíséretében visszatette az üveget a táskájába. – Mehetünk, szívem? – kérdezte, mire felkaptad a táskád és gyorsan belehajigáltad a legfontosabb cuccaidat.
 - Igen. Azt hiszem… - felelted határozottan, de a végére elbizonytalanodtál. Életed eddigi legnagyobb bulijára készültél, de féltél… Féltél attól a „valami történni fog” kezdetű mondattól, melyet stikában Baekhyun szájából hallottál. Lenéztél dekoltázsodra, melyen ott díszelgett az ajándéka. Óvatosan végigvezetted ujjaid a barázdákon és magadban fohászkodtál, hogy ne legyen semmi rossz.
A lakást elhagyva a kulcsot a szokásos helyre tetted, de amint felegyenesedtél, hogy útnak indulj barátnőddel az oldaladon, furcsa érzés kerített hatalmába. Nem a követő tekintet, ó nem. Ez most egészen más volt. Színtisztán hallottad, ahogy üvölt a belsőd, hogy maradj otthon és ne lépj ki a lakásból. Most azonban nem hallgattál rá, mély levegőt véve Joyae felé fordultál és átkarolva őt, lassan elindultatok le a lépcsőn és ki az épületből, egyenesen az estét meghatározó helyszín, a Kék Angyal bár felé.