Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 5.

Nem bírtam vele egy házban maradni, inkább mentem bárhova, csak hogy minél messzebb legyek tőle. – Egy pofátlan, aljas, hazug… - motyogtam magam elé, és felrúgtam az utamba kerülő megsárgult faleveleket. Annak ellenére, hogy ősz volt, korábban lett hideg, már tisztán láttam a leheletemet. A közeli folyó partjához érve leültem egy nagyobb kőre és a lábammal kalimpálva rajzolgattam a homokkal és apró kavicsokkal fedett talajra. Hallgattam a vízfolyást, a madarak csicsergését és egyszerre, mintha minden bajom elszállt volna. A város zaja elcsendesült, nem maradt más, csak a természet hívogató hangja. Felálltam és újult erővel az erdőbe vetettem magam. Csodálkoztam a fák nagyságán, a bokrok terebélyességén, ettem szamócát, pedig itt ilyenkor nem szokás találni és kitöltöttem a napomat. Barangoltam össze-vissza, jól éreztem magam,  de egy valamire nem figyeltem…hogy merről jöttem. Mikor ezt sötétedéskor észrevettem, szinte halálfélelmem lett és minden gond visszaszakadt a nyakamba kamatostul. A sok horrornak köszönhetően, amit az elmúlt pár napban néztem, a rémképzelgéseim is előjöttek. Mir, hülye vagy, ezt hagyd abba… Minden ágreccsenés, avarsistergés és állathang halálra rémisztett. Futni kezdtem, bár nem tudtam merre. Emlékeztem, hogy az erdő nem olyan nagy, maximum egy óra és átérem. Így is lett, de egy kietlen utcasarkon találtam magam. Sehol egy lélek vagy egy telefonfülke, de még egy kopott utcanév tábla se. Mi ez, falu vagy mi a jó ég?? Még vagy fél óra tekergés után végre találtam egy emberekkel teli sörözőt. Berohantam, de nem volt túl jó ötlet. Tele volt kigyúrt bűnözőknek kinéző, tele tetovált alakokkal, és mind engem, a vékony, nyeszledt, ijedt kis Mirt figyelte. Miután hebegéssel és akadozott, remegő hanggal elmondtam a problémám, mind nevetni kezdett. A csapos, bár ő is elég rendesen röhögött, útba igazított, de ott marasztalt pár kortyra. Félve a többi ember reakciójától, belementem, de pár perc múlva már az asztalt kellett fognom. Szédültem, mint a fene, de még tartottam magam. Gátlástalanul meséltem nekik az otthoni dolgokról, de mikor kiderült, hogy a fiúkat szeretem, mind elhallgatott. Nem értettem, mi van, így csak nevettem tovább, de aztán egy monstrum méretű férfi felállt a sarokból és elindult felém. Az ott lévők elfordították fejüket, tudván, hogy mi lesz, de én az egészből csak annyit realizáltam, hogy a férfi belemarkol a hajamba és erősen húzni kezd. A wc-be érve a sárga csempének lökött, majd rám parancsolt.
 - Térdelj! – mondta szinte kiabálva, de mikor látta, hogy csak bámulok magam elé, tenyerét meglódította és az ütés erejétől ismét a falnak csapódtam. Ez valahogy kicsit kijózanított, de még mindig ötletem sem volt, hogy mit tegyek, csak tudtam, hogy ha nem engedelmeskedek, itt ver agyon… Letérdeltem, de mikor lehúzta a sliccét és újból rám parancsolt az öklömmel célozva egy hatalmasat ütöttem a legérzékenyebb testrészére. Lehetett akármilyen szívós, egy ilyet nem tud kivédeni… Másodpercek leforgása alatt kirohantam a mosdóból, magam mögött hagyva a kocsmát, majd attól félve, hogy követnek, vissza az erdőbe, csak épp az ellenkező irányba. Lélekszakadva futottam ki tudja mennyit, de a végén szerencsére ismerős környékre érkeztem. Onnan már könnyen eltalálva a házhoz, percek múlva haza érkeztem, majd az ajtót magam mögött becsapva és nekidőlve, lihegve a földre estem. Még láttam, ahogy Joon aggódó arccal kirohan a szobából, aztán elsötétült minden…