In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 8

A kórházban tett kiruccanás furcsamód kimosott belőled szinte minden negatív érzést és bár még mindig hiányzott az a titokzatos idióta, már nem befolyásolta mindennapos tevékenységeidet. Meg sem próbáltad elmagyarázni barátnődnek a hirtelen igénycsökkenést, de szerencsére ő e nélkül is elvállalta a nagytakarítást.
 - Szia szivi, hogy vagy? – lépett be Joyae lakásába Chanyeol, hogy meglátogasson. Igaz, nem sokat beszéltetek találkozásotok óta, de valahogy egyértelmű volt, hogy - mivel ismerte barátnőd és Baekhyun pasija volt- veled is jóban legyen. A kórházas esetet is valószínűleg tőlük hallotta, de nem bántad, legalább volt egy kis társaságod ezen az esti órán.
 - Szia, köszönöm, jól. Lábadozok. – kuncogtál a béna szóviccen. Chanyeol is mosolyogni kezdett, felvillantva hatalmas fogsorát, hogy íves füleivel együtt egy manó hatását keltse. Olyan tökéletlenül tökéletes volt, hogy már így tökéletlenül is tökéletesen értetted Baekhyun szeretetének okát. A poén után azonban váratlan csend állt be. Egyikőtök sem tudta, mit mondjon, vagy mivel kezdjen új beszélgetést. Végül ő szólalt meg először, felhozva egy elég kínos témát. Ami persze csak neked volt kínos, ő az egészről mit sem tudhatott.
 - Mondd, mikor a boltomban voltatok… Mi történt a fülkében? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. Ahogy eszedbe juttatta Kait, akaratlanul is könnyek gyűltek a szemedbe, de próbáltad őket leplezni. Hiába nem gondoltál rá, a hiánya néha mindig a lelkedbe nyilallt.
 - Hát… Igazából semmi. Csak előző este keveset aludtam és mikor a tükörbe néztem, behallucináltam egy alakot. – hazudtál először nehézkesen, majd a végére egészen belejöttél. Végül is így, hogy olyan rég történt minden, kezdett az egész pusztán egy álomnak tűnni. Chanyeol kicsit összeráncolta homlokát, majd letörölve arcáról a furcsa kifejezést, megrázta a fejét.
 - Értem. De azért remélem, már jobban alszol… - festett magára egy aranyos mosolyt. Jobban igen, de mégsem… - Jut eszembe, Bakehyun is besegít a takarításba és mondta, hogy ezt feltétlenül hozzam el neked. – fordult hátra a táskájához és előszedte belőle a kis szárnyas nyakéket. Egyből vidámabb lettél, a kis ékszer képes volt feldobni a napod, bármilyen rosszul is alakultak a dolgok. Jó emlékeket idézett fel, így különösen örültél, hogy végre ismét rajtad lehetett.

Mosolyogva elvetted tőle, majd feltetted magadnak és nyomtál a fiú arcára egy puszit.
 - Köszönöm, hogy odaadtad és ezt üzenem Baekinek is. – mondtad mire az óriás magasságú srác lassan felállt az ágyad mellől.
 - Átadom. – mosolygott, de hangja furcsa tónust vett fel. Mintha kicsit megváltozott volna a lelkesedése is… - Most viszont mennem kell, vigyázz magadra! – intett és felkapva a kicsi táskáját lassan az ajtó felé lépdelt. Köszöntél és te is intettél, de út közben még láttad, hogy szétnézve egy vászonba tekert dolgot Joyae szekrényének egyik polcára helyez, ezután viszont eltűnt a szemeid elől. Nem sok jelentőséget tulajdonítva neki, elhelyezkedtél a pihe-puha ágyon és a vastag paplant nyakadig felhúzva lekapcsoltad az éjjeli szekrényen lévő lámpát, hogy álomra hajtsd a fejed.
A sötétség hamar utat engedett gondolataidnak, úgy cikáztak elmédben, mintha csak a Forma-1-es pályákat tesztelnék. Nem is csoda, az álmosság is megrohamozott, s már érezted, hogy lassan átléped Álomország küszöbét. Mikor már majdnem teljesen bent voltál, simogató ujjakat éreztél arcod bőrén. Elnehezült pilláid résnyire nyitva csak egy fekete alakot láttál, arcán mintha Kai vonásai rajzolódtak volna ki. De nem, az nem lehet, ez már valószínűleg álom. Ebben a tudatban engedted vissza a szemhéjadat, s lassan minden eltűnt a sűrű félhomályban. Még utoljára dús és forró ajkakat éreztél homlokodnál, de az erőtlenség elragadott és ismét eljött érted az álomtalan alvás.

 - Hétalvó…ébredj… - hallottad meg a semmiből barátnőd hangját. Pilláid nehézkesen felnyitottad és ránéztél a lány friss és üde arcára. – Na, csak hogy ébren vagy! Mostanáig takarítottam, mi az ördög bújt beléd, hogy így elhagytad magad? – tette csípőre kezeit, de mikor látta, hogy megmoccanni is alig bírsz, nem hogy beszélni, megrázta a fejét és leült a bőrfotelbe.
 - Köszönöm. – súgtad rekedtes hangon és engedted, hogy a fejed a párnára hulljon. Fogalmad sem volt, mitől, de nagyon fáradt voltál.
 - Van mit… - sóhajtotta Joyae, majd lábait a legközelebbi asztalra téve hátradőlt. – Jól hallottam Chanyeol itt volt? – kérdezte hirtelen. Pár pillanatig gondolkodtál egy értelmes válaszon, majd feladtad és hagytad, hogy csak úgy jöjjenek a szavak.
 - Igen, volt. Hozott a…aa…elhozta a nyakláncom és a szekrényed…rá tett valamit vászonba tekerve. – nyöszörögted ki a mondatod és észrevetted, hogy az utolsó pár szónál megrezdülnek barátnőd arcvonásai.
 - Mivan benne? – kérdezősködött tovább, láthatóan kicsit izgatottabban.
 - Nem tudom. Nem néztem. – rántottad meg a vállad, mire úgy tűnt kicsit megnyugodott.
 - Rendben, mikor akarsz hazamenni? Nem mintha zavarnál, csak kész a takarítás és a,lakás is használható állapotba került. – Fejed elfordítottad és egyenesen ránéztél.
 - Ma délután. Összepakolok és megyek is, nem rontom tovább a levegőt. Azt hiszem a lábam is jobban van. – mosolyodtál el és lenéztél említett végtagodra, amin éppen átázott a kötés. – Vagy nem… - Joyae erre csak megforgatta szemeit és kiment a fürdőbe új kötésért. A vérről eszedbe jutott a kórház és, hogy mintha Kait láttad volna… Bár, ha láttad, biztos tud róla Joyae is.
 - Figyelj, amikor a kórházban voltunk…nem láttad azt a srácot a plázából? Tudod, azt hiszem Kainak hívják… - kiáltottál ki, de válasz helyett csak valami törését hallottad. – Joyae, jól vagy? – kiáltottál ismét, mire barátnőd zavart arca bukkant elő az ajtóból.
 - Igen, persze, csak ügyetlen voltam. Egyébként nem, őt nem láttam azóta. Miért, csak nem tetszik? – mosolyodott el huncutul, de volt ebben a mosolyban valami gúnyos fintor is. Beharaptad alsó ajkad és érezted, hogy az arcod lángba borul.
 - Hát, talán egy kicsit… - Amint ezt kimondtad, ismét csörömpölés, majd hangos szitkozódás hallatszott a fürdőből. – Joyae, biztos, hogy minden rendben? -
 - Ne aggódj már annyit! – kiabált ki barátnőd. Mikor kijött a kötszerrel, a saját kezén is volt egy. – Látod, átragasztod rám a bénaságot… - forgatta meg szemeit és ágya végébe ülve elkezdte kicserélni a gézt.

A nap további részében nem is igazán beszéltetek másról. Pár szót ejtettél a bulin lévő jó srácokról, de csak magadban vallottad be, hogy mindközül Kai volt a legjobb. Hiányzott és ez a kevés egyedüllét is rádöbbentett, hogy nélküle csak ürességet érzel. Hogy a hiánya lyukat fúrt a szívedbe, mely egyre csak nagyobb lett. Persze, ha láttad volna, valószínűleg ugyanúgy elküldted volna, de jelen pillanatban nem vágytál másra, minthogy ő öleljen, csókoljon és segítsen a felépülésedben. Égtél érintéséért, magadban fohászkodtál, hogy térjenek vissza az álmaid és már ezerszer megbántad azt az estét…
 - Figyelsz te rám? – zökkentett ki merengésedből Joyae.
 - Igen, persze, mit is mondtál? – kérdezted vissza a legnagyobb természetességgel. Joyar csak sóhajtott, majd elölről kezdte.
 - Szóval, ha a lábad meggyógyul, akkor ismét megyünk bulizni, mert így pasi nélkül nem módi. – támasztotta meg tenyerében állát és térdére könyökölt.

És így is lett. Két-három hét alatt teljesen felépültél és bár Kainak se híre, se hamva nem volt, rád fért a kikapcsolódás.  A megbeszéltek szerint Joyae – mint mindig – most is pontosan érkezett, hogy lehordjon, amiért még nem készültél el. A rövid – harminc perces – szentbeszéd után -, hogy hogy leszel így jó feleség, bla-bla-bla – sikeresen összekészültél, hajad laza lófarokba fogtad, pici smink és magas sarkú, valamint egy kicsit, fekete koktélruha. Nem, még véletlenül sem a Kai-féle, mert amióta a fiú eltűnt, próbáltad a lehető legjobban száműzni gondolataidból is.
Lassan a kijelölt helyhez érve már lehetett látni a kint bejutásra várakozó embereket. Az egyre hűvösebb idő ellenére legtöbbjük kabát és pulcsi nélkül volt, bár az itteniek már megszokhatták az időjárást és az is lehet, hogy nem voltak fázósak. A biztonsági őrhöz tipegtetek, és miután Joyae – ismét – lepaktált vele, már indulhattatok is befelé a kint váró károgására.
 - Egy vodka-martinit! – szólt az egyik csaposnak barátnőd, hogy egy kis hangulatot csempésszen az unalmas percekbe. Te most valahogy nem kívántad az alkoholt, féltél, hogy csak előhozná belőled a Kai-al kapcsolatos érzéseidet és a fél buli azzal menne el, hogy siránkozol egy vadidegennek.

Az addig remekül megvolt, hogy ismerkedés. Egy cuki srác kinézett magának – vagy legalábbis alaposan végigmért – Joyae is lelépett, úgyhogy itt volt az ideje, hogy cselekedj.
 - Chen vagyok, megtudhatom a kisasszony nevét? – lépett oda hozzád a fiú, mielőtt elindulhattál volna felé és mosolyogva kezet nyújtott. Megörültél, hogy ezek szerint tényleg tetszel neki, így viszonoztad a kézfogást.
 - _______. Örülök, hogy megismerhetlek. – húztad mosolyra ajkaid, de Chen nem engedett azonnal, ehelyett inkább felemelte ujjaid és kezet csókolt.
 - Részemről a megtiszteltetés. – villantotta rád csábító mosolyát és a csapos felé fordult. – Kérnék két Vörös Trió koktélt! – mondta és mielőtt ellenkezhettél volna, egy ujját ajkaidra tette. – Ssh, tetszeni fog, ígérem. - Megadóan bólintottál, majd tekinteted a bárosra tért és végignézted, ahogy a fekete üvegből kiönt valami szintúgy fekete italt és hozzáad egy másik, élénk pirosat, ezek után pedig egy szirup-szerű sötétvörös folyadékot.
 - Egészségetekre. – tette elétek két szívószállal ellátva. Először kicsit fintorogtál, de Chen bíztatására belekóstoltál. Fémes-savanykás íze volt, de amint lecsúszott torkodon az első korty, az aroma ellenállhatatlanul édessé vált.
 - Na, ugye, hogy finom? – kacsintott, majd kortyolt egyet a sajátjából. Mézédes köd telepedett elmédre, arcodra automatikusan mosoly kúszott és csak bólogatni tudtál. – Örülök. Mondd, mi lenne, ha…felkérnélek egy táncra? – húzta mosolyát féloldalasra. Az ital csábításának engedve megittad a pohár tartalmát és megfogtad Chen kezét.
 - De akkor most. – haraptad be alsó ajkad és felkeltél a bárszékről. – Mi volt ebben a koktélban? Teljesen feldobódtam. – ismerted be kuncogva, miközben a fiú is lehúzta sajátját.
 - Egy kis vér-pezsdítő. – hajolt közelebb és átkarolta derekad. – Na, gyere. – indult meg veled a piros asztalok mellett a tánctérre.

A tömeg most is hatalmas volt, a testek szorosan simultak egymáshoz, hogy még élvezetesebbé tegyék az egymás közt vívott szenvedélyes csókcsatákat. Közöttük araszolva eljutottatok egy viszonylag nagyobb szabadterű részhez, de így is vészesen közel szorultatok egymáshoz.
 - Imádom az illatod… - súgta Chen arcát azonnal nyakadba fúrva, mikor együtt kezdtetek ringatózni a zene átható ritmusára. Közelebb és közelebb nyomta magát, vagy a tömeg őt, majd mikor lehunytad szemed és megadtad magad a bódító érzésre, először puha bőröd csókolta meg, majd ajkaidra tapadva kezdett hullámozni. Nyakát átkarolva húztad magad szorosan testéhez, hogy még többet kapj belőle és sötét hajtincsei közé túrva szerezted meg az ajkait átitató aromát. A fémes-savanykás íz szétterjedt szádban és hiába tűnt elsőre furcsának, mostanra tested minden porcikája a különleges nedűre szomjazott…meg persze Chenre.
Mikor azonban ujjai derekadról fenekedre csúsztak és finoman megmarkolták, felrémlett előtted a Kai-al töltött estéd. A hirtelen emlékre tüdődben rekedt a levegő és pilláid azonnal kipattantak, hogy aztán kezeiddel eltold magadtól a fiút. Chen csak értetlenül bámult rád, próbálta megtudni, mi a baj, de te csak szemed összeszorítva kaptál halántékodhoz, hogy elviseld a rád törő fájdalmat. Az érzés felemésztette minden gondolatodat, csak az járt a fejedben, hogy épp azt csalod meg, akit szerettél…és szeretsz még mindig. A bensődben tátongó űr ahelyett, hogy megtelt volna a gyógyulás magjaival, terjedni kezdett és egyre rosszabb állapotba sodort.
Míg az előbb a furcsa italért epekedtél, most úgy vágytál Kai érintésére és búgó hangjára. Elviselhetetlennek tűnő bánathullám söpört rajtad végig, tönkre téve a jókedv apró csíráját is.
 - Mondd már kérlek, mi a baj? – unszolt Chen aggódó pillantásokkal. Felnéztél a fiúra, de csak ráztad a fejed.
 - Borzasztó emlékek…én…én most haza megyek, sajnálom… - próbáltál elmenni mellette sűrű bocsánatkérések közepette, de megfogta a csuklód és nem engedett.
 - Várj, legalább ezt tedd el… - adott egy kis cetlit a kezedbe, rajta a nevével és számával. Sóhajtva bólintottál, majd elszakadva tőle sietősen a klub kijárata felé vetted az irányt, hátha a friss levegő majd segít csillapítani feldúlt kedélyeidet. A papírt kistáskádba téve kiléptél az ajtón a sötét éjszakába és megindultál az otthonod irányába. Csak úgy, mint aznap este, aznap, mikor életed egyik legnagyobb hibáját követted el. Most is Kaira gondoltál, de már képtelen voltál felidézni csábító mosolyát a hozzá járó tekintettel…
 - Kai, bárcsak itt lennél… - lehelted a levegőbe, hátha meghallja és búsan leszegted a fejed.

 - Én nem vagyok elég jó, kishölgy? – hallottál magad mögül egy mély, férfias hangot és máris erős karokat éreztél, amint behúznak a sötét sikátorba. Szemeid hatalmasra tágultak, résnyire nyílt ajkaid levegőért kapkodtak és egész tested megremegett.
 - K-Kérem…engedjen el… - hagyta el szád a gyenge próbálkozás, mire támadód hangos nevetésben tört ki.
 - Gyertek fiúk, nézzétek mit fogtam! – szólt hátra, mire szemeid előtt hat sötét alak kezdett körvonalazódni.
 - Hagyjanak…könyörgöm.. – ereszkedtek meg pilláid és kibuggyant közülük pár könnycsepp. Az idegent egy pillanatra megvilágította egy az utca mellett elhaladó autó fénye és felfedte valódi kilétét: egy húszas éveiben járó, izmos és jóképű férfit. Ha nem ilyen körülmények között találkoznátok, talán egy egészen picit tetszene is…
 - Lehetetlent kérsz, cicám… Túlságosan kívánatos vagy… - lehelte füleidhez hajolva.
 - Taec fogjuk és menjünk. Ránk fognak találni… - próbálta győzködni egy vékonyabb, de ugyanúgy izmos bandatársa, az ő arcát azonban nem láttad.
 - Kuss legyen Jay! Ki akarom élvezni ennek a kis ribancnak a félelmét. – rivallt rá a téged fogva tartó és kicsit szorított csuklóid fogásán. Halkan felszisszentél, de rettegtél megmukkanni is. – Le merném fogadni, hogy minden nap mással dugsz, így ha nem bánod, nem leszek óvatos.  – fordult vissza hozzád és végignézett rajtad. – Bár, ha bánod, akkor sem. – vigyorgott kajánul és mikor szavai elértek tudatodig, akkor jöttél rá, hogy pontosan mit is akar tőled. Megrémültél és remegni kezdtél, főleg mikor a Taec-nek nevezett férfi csuklóid egy kezébe fogta, másikkal pedig feltűrve ruhád alját, alsóneműdhöz vészesen közel kezdte simogatni belsőcombod.
 - Menjük már! – szakította meg a mozdulatsort mondatával egy másik tag.
 - Elég! Ha ilyen gyávák vagytok, hát menjetek, de én előtte még felcsinálom a pipit. – hessegette el őket és egy percig se habozva teljes testével hozzád nyomta magát, ujjaival pedig egyenesen fehérneműd célozta meg. Ajkai nyakadra tapadtak, szívogatni, harapdálni kezdték, és egyre inkább haladtak dekoltázsod felé. Már nem bírtad türtőztetni magad, mocorogni kezdtél és ficánkolni a szorításában, de ezzel csak rosszabb lett.
 - Engedjen el! Hagyjon békén! Segítség!! – kiáltoztad, de azonnal birtokba vette ajkaid és vadul tépni kezdte őket, hogy elhallgattasson. Szemeidből patakokban folytak a könnyek, kezeid már ökölbe szorítottad és combjaid is próbáltad összeszorítani, de erővel széttette őket és közéjük simult. Hallottad, ahogy lehúzza nadrágja cipzárját és érezted, hogy oldalra húzza alsóneműd.
 - Neh…kérem… - döntötted a falnak a fejed. Nem voltál már képes csak halkan zokogni. Tudtad, hogy nem segít senki, de sosem gondoltad volna, hogy így fog megtörténni az első…

 - Engedd el! – hallottad meg a világ leggyönyörűbb hangját, mire azonnal kipattantak szemeid. Nem hitted el, amit látsz, képtelen voltál magadba fogadni a látványt és a felismerést, hogy ő az…visszajött…
 - Azt mondtam, engedd el! – ismételte meg utasítását Kai és fenyegető arckifejezéssel közelebb lépett támadódhoz.
 - Mégis kinek képzeled magad, taknyos? – húzta össze szemeit a férfi, de nem mozdult.
 - Nem mondom még egyszer, engedd el! – Kai hangja már számodra is ijesztő tónust vett fel, de nem sokat ért vele az izomagyúnál.
 - Miért, mi van, ha nem? – húzta fel egyik szemöldökét. – Leszájkaratézol? – horkant fel gúnyos mosollyal az arcán és megszorította kezeid. Feltört belőled egy fájdalmas nyöszörgés, mire Kai arca megrezdült és tekintete egyre sötétebbé vált.
 - Akkor megbánod, hogy megszülettél… - motyogta már szinte lehetetlenül mély hangon és ismét a férfi felé indult.
 - Te kis… - indult volna meg támadód is, de torkán akadt a szó és fuldokolni kezdett. Ijedten hőköltél hátra és hiába lettél szabad, ettől te is megrémültél. Nem tudtad, mi történik, csak azt, hogy Kai csinálja…egy árva mozdulat nélkül…
 - Tessék? Nem hallom… - lépett közelebb a térdre esett férfihez és halványan elmosolyodott. Sötét pillantását már egyáltalán nem láttad, haja is arcába lógott, és egyik kezét felemelve a még mindig vészesen fulladozó férfi mellkasához tette. A következő pillanatban már csak annyit észleltél, hogy a Taec nevű támadó a földre görnyedve üvölt fájdalmában, ezután összeesik, Kai pedig arcán végtelen nyugodtsággal megáll előtted.

Egy percig sem gondolkodtál azon, mit tegyél, ahogy szemeidbe újdonsült könnyek gyűltek, a fiúhoz rohanva karjaiba vetetted magad és eszed ágában sem volt elengedni őt. Soha többé…
Ujjaiddal felsőjébe martál és arcod mellkasába fúrva engedted szabadjára érzéseidet, míg semmi másra, csak ölelő karjaira koncentráltál.
 - Kérlek, többé soha ne hagyj itt…szeretlek… - sírtad pólójába, mire a fiú egy pillanatra megdermedt, majd egyik kezével felemelte állad, hogy szemedbe nézhessen.
 - Komolyan gondolod? – kérdezte mély, búgó hangján, ajkaival csak pár centiméterre tieidtől. Forró leheletét érezted puha párnáidon, bódító illata csiklandozta az orrod, és ha utáltad is rámondtad volna, hogy szereted. Most azonban más volt a helyzet. Rájöttél, hogy tényleg beleszerettél és hiába próbáltál neki ellenállni, minden egyes találkozás és a hiánya is csak erősítette érzelmeid. Már képtelen lennél nélküle élni, szükséged volt rá.
 - Igen…És sajnálom. Sajnálok min– kezdtél volna bocsánatot kérni az ostobaságodért, de lehajolt és egy csókkal beléd fojtotta a szót. Tüdődben rekedt a levegő, szíved még hevesebben kezdett kalapálni és ereid eszeveszett tempóval pulzálták felhevült véred. Átkaroltad Kai nyakát és viszonozva a már oly rég áhított csókot, hozzásimultál. Ujjaid tincseibe túrtak, ajkaitok, s nyelvetek szenvedélyes táncot jártak, mígnem a fiú el nem szakadt tőled.
 - Köszönöm… - súgta és szorosan magához ölelt. Légzésed kezdett egyenletessé válni, szívverésed is lenyugodott, de hiába a tökéletes pillanat, mikor megláttad a már eszméletlenül a földön heverő támadód, eszedbe jutott, mi történt vele és újra elfogott a félelem.
 - Meg…megölted? – kérdezted remegő hangon. Lehet, hogy meg akart erőszakolni, de az nem ok a halálra…
 - Nem, csak megmutattam neki, hogy te az enyém vagy… - kuncogott fel halkan, de ez téged cseppet sem nyugtatott meg másik aggodalmadtól. Kai hozzá sem ért…egy ujjal sem, csak mikor összeesett…
 - Kai…mi vagy te? – suttogtad a kérdést rettegve az igazságtól. A fiú arca hirtelen elkomolyodott és tekinteted kezdte fürkészni.
 - Biztos tudni akarod? – nézett szemeidbe, mire csak halványan bólintottál. Kai ekkor füledhez hajolt és a szavaktól, melyek elhagyták ajkait, a vér is megfagyott benned. – A Sátán fia.