Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 8.

Már épp készültem volna, hogy megöleljem, de ő azonnal elkapta az államat és megcsókolt. Mézédes ajkai az enyémhez érve borzongást és egy halk sóhajt váltottak ki belőlem. Joon így még nem csókolt meg. Lágyan, de jelentőségteljesen. Éreztette velem, hogy ő irányít, de próbált a kedvemben járni és egy kicsit engedni, hogy a magam feje után menjek. Elengedett, és a szemembe nézett, de nem tudtam állni a tekintetét, végig csak Joont kerestem.
- Elment. Itt hagyott minket kettesben. – mondta, mikor észrevette, hogy érte kutatok. De hát… Miért nem maradt? Bár lehet jobb is, legalább nem kell ezt végignéznie. Ettől függetlenül valamiért…rosszul esett. Hirtelen bánat ült az arcomra, ahogy belegondoltam, mit érezhet Joon…már ha érez valamit. Már őt sem értem. Heechul közben fogta magát és a takarót felhajtva a kötéseim kezdte vizsgálni. Szégyenlősen takartam el magam, de ő csak félrehúzta a kezeimet és egy lágy fél mosollyal hümmögött.
 - Azt hiszem, ezeket le lehet szedni. Még fájni fog egy darabig, de kívülről nem lesz nyoma. – elkezdte leszedni a fáslit és a gézt, az arcomon viszont még hagyta. Legnagyobb meglepetésemre a sebek nagy része begyógyult, csak lilás-vöröses foltok maradtak.
 - Meddig… - kezdtem bele a kérdésbe, de ő közbevágott.
 - Két hétig. Ezeknek volt elég ideje begyógyulni, de az arcodon… Az kicsit mélyebb… - elcsodálkoztam a hosszú átaludt időn és újból az eszembe jutott Joon. Ez idő alatt…két héten át…végig ápolt… Hozott enni, inni; fürdetett, én meg csak úgy elküldtem… Ő viszont megcsalt! Meg is érdemli, hogy egy kicsit megtanuljon törődni másokkal és átérezni a helyzetüket. Megmakacsolva magam, megfogtam Heechul puha kezét és a számhoz emelve megcsókoltam.
 - Értem….És most hogy lesz? Vagy meddig maradsz? – kérdeztem kíváncsian, egyértelmű jelét adva annak, hogy szeretném, ha még maradna egy kicsit. Választ viszont nem kaptam. Csak széles mosolyra húzta a száját és közelebb hajolt, mintha valami titok elmondására készülne, amit még a fal sem tudhat. Ajkai megmozdultak, a hír hallatán elkerekedtek a szemeim és csak az az egy mondat visszhangzott a fejemben: „Hozzám költözöl…”