Power of Love (18+)
(Mir PoV)
(Mir PoV)
Chapter 9.
Ezt nem gondolhatja komolyan!! Hagyjam itt Joont, a bandát,
csak azért, hogy vele lehessek??
- De hát…a kiadó és…a próbák… - hebegtem zavartan, alig összeszedett mondatokban.
- Már elintéztem. Amíg fel nem épülsz, nálam leszel, a próbák kötelező jelleggel elmaradnak, és nem mozdulsz ki semerre. Nem akarom, hogy valami kis meggondolatlanság miatt rosszabbodjon a már amúgy is borzasztó helyzeted. Tudok biztosítani mindent, ételt, szobát, védelmet, de ehhez a hozzájárulásod kell. – szavai csak úgy ömlöttek, tisztán kivettem belőle, hogy meg akar győzni. De hisz, ha az egészet előre eltervezte…honnan tudta, hogy igent fogok mondani? Nem értem… Viszont az egészet összefoglalva igaza volt. Bármit megadott, amire szükségem volt, hisz kitelt neki, és ezt a magam hasznára fordíthatom. A banda meg…majd utána találkozok velük. Végül is nem évekre megyek el. Mosolyogva próbáltam felállni, de a lábaim erőtlenek voltak, így Heechul segítségére szorultam. Nagy nehezen felöltöztem átlagos ruhába, majd az ajtóhoz bicegve kikísért a kocsijához.
- És a cuccaim? – kérdeztem és elindultam vissza a szobámba.
- Nyugi, fél óra és minden ott lesz. – megvárt az ajtónál, míg én az ágy mellé tipegve elővettem egy papírt, leírtam a helyzetet és ideiglenesen elköszöntem Joontól, meg a bandától. A kis éjjeli szekrényemről levettem a kis bekeretezett képet, ami a bandáról készült egy koncert utáni bulin. Milyen jó volt akkor…mind mosolyogtunk, igazán boldognak éreztük magunkat, nem voltak problémáink, nem dilemmáztunk. Bárcsak most is így lenne… Heechulhoz mentem, majd belém karolva lassan az autó hátsó ülésére ültetett és az ajtókat becsukva szólt a sofőrjének, hogy indulhatunk. Kábé negyed óra alatt ott voltunk, de féltem, hogy nem találnék vissza egyedül. Az út, azon kívül, hogy hosszú volt, igencsak kacifántos és kanyarokkal teli. Mikor a kocsiajtót kinyitottam és óvatosan kiléptem a járműből, eltátottam a szám. Egy gyönyörű szép, hatalmas épület magasodott előttem, fehér és a barack színek árnyalataiban. Elámultam a látványon, de azért elgondolkodtam, hogy telt neki ekkorára. Tény hogy sokat kapunk, de…ennyit azért nem.
- Látom, tetszik. A nagybátyámé volt. – szólt Heechul és a vállamon átkarolva elindultunk a lépcsőn föl a bejárathoz. 5 vagy 6 lépcsőfok volt az egész, de kínszenvedés volt, mire felértünk. A kapuszerű ajtón belépve erős fény vakított el. Hatalmas csillár ereszkedett le a mennyezetről sok száz apró csiszolt kristálydíszekkel. Még sosem láttam ilyet…legalábbis kastélyokon kívül.
- Érezd magad otthon az új lakásodban. – mondta nyakam végigsimítva és egy lágy csókot adott ajkaimra. Furcsa lesz így a hyungok nélkül, de…azt hiszem meg tudom szokni.
- De hát…a kiadó és…a próbák… - hebegtem zavartan, alig összeszedett mondatokban.
- Már elintéztem. Amíg fel nem épülsz, nálam leszel, a próbák kötelező jelleggel elmaradnak, és nem mozdulsz ki semerre. Nem akarom, hogy valami kis meggondolatlanság miatt rosszabbodjon a már amúgy is borzasztó helyzeted. Tudok biztosítani mindent, ételt, szobát, védelmet, de ehhez a hozzájárulásod kell. – szavai csak úgy ömlöttek, tisztán kivettem belőle, hogy meg akar győzni. De hisz, ha az egészet előre eltervezte…honnan tudta, hogy igent fogok mondani? Nem értem… Viszont az egészet összefoglalva igaza volt. Bármit megadott, amire szükségem volt, hisz kitelt neki, és ezt a magam hasznára fordíthatom. A banda meg…majd utána találkozok velük. Végül is nem évekre megyek el. Mosolyogva próbáltam felállni, de a lábaim erőtlenek voltak, így Heechul segítségére szorultam. Nagy nehezen felöltöztem átlagos ruhába, majd az ajtóhoz bicegve kikísért a kocsijához.
- És a cuccaim? – kérdeztem és elindultam vissza a szobámba.
- Nyugi, fél óra és minden ott lesz. – megvárt az ajtónál, míg én az ágy mellé tipegve elővettem egy papírt, leírtam a helyzetet és ideiglenesen elköszöntem Joontól, meg a bandától. A kis éjjeli szekrényemről levettem a kis bekeretezett képet, ami a bandáról készült egy koncert utáni bulin. Milyen jó volt akkor…mind mosolyogtunk, igazán boldognak éreztük magunkat, nem voltak problémáink, nem dilemmáztunk. Bárcsak most is így lenne… Heechulhoz mentem, majd belém karolva lassan az autó hátsó ülésére ültetett és az ajtókat becsukva szólt a sofőrjének, hogy indulhatunk. Kábé negyed óra alatt ott voltunk, de féltem, hogy nem találnék vissza egyedül. Az út, azon kívül, hogy hosszú volt, igencsak kacifántos és kanyarokkal teli. Mikor a kocsiajtót kinyitottam és óvatosan kiléptem a járműből, eltátottam a szám. Egy gyönyörű szép, hatalmas épület magasodott előttem, fehér és a barack színek árnyalataiban. Elámultam a látványon, de azért elgondolkodtam, hogy telt neki ekkorára. Tény hogy sokat kapunk, de…ennyit azért nem.
- Látom, tetszik. A nagybátyámé volt. – szólt Heechul és a vállamon átkarolva elindultunk a lépcsőn föl a bejárathoz. 5 vagy 6 lépcsőfok volt az egész, de kínszenvedés volt, mire felértünk. A kapuszerű ajtón belépve erős fény vakított el. Hatalmas csillár ereszkedett le a mennyezetről sok száz apró csiszolt kristálydíszekkel. Még sosem láttam ilyet…legalábbis kastélyokon kívül.
- Érezd magad otthon az új lakásodban. – mondta nyakam végigsimítva és egy lágy csókot adott ajkaimra. Furcsa lesz így a hyungok nélkül, de…azt hiszem meg tudom szokni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése