Maknae Prince

(Se Hun)

Chapter 3

Kirohantál a lakásból és az SM  felé vetted az irányt. Tudtad, hogy ha élőben ment a műsor, akkor most még nem lesznek ott, de azt is, hogy ha türelmesen vársz, előbb utóbb megérkeznek.
Egy padra leülve elővetted a telefonod és az emlékeztetőbe beírtad a banda nevét.
Órákon át ültél a padon és vártál, majd mikor már indultál volna haza, begurult a parkolóba egy nagy fekete kisbusz és kiszállt belőle a csapat. Fellélegeztél, de a mosoly az arcodra fagyott mikor láttad, hogy a másik irányba mennek. A kapu bezáródott, így csak annyit tudtál tenni, hogy felhívod magadra a figyelmet.
 - Se Hun!! – kiáltottad, de csak annyit értél el, hogy visszafordultak és mosolyogva integettek. Biztos fannak hittek… De nem adtad fel, nem veszthetted el megint. – Se Hun!! Én vagyok! Évekkel ezelőtt, a bárból, akit haza kísértél!! – kiáltottad ismét, de a biztonsági őr megindult feléd. Jobbnak láttad elmenni, de túl makacs voltál, hogy feladd. – Emlékszel a baseball ütőre? Sajnálom, mindent sajnálok! – folytattad, de ekkor megtorpant. Feléd fordult és az esti félhomályban hunyorogni kezdett.
Intett a többieknek, hogy ne várják meg, így azok furán nézve, de bementek.
A biztonsági őrt is lenyugtatta és a kapuhoz lépett.
 - Hát te vagy az…? – hallatszott a hangján, hogy nehezen hiszi el, de mintha egy kis öröm is bujkált volna benne.
Mosolyogva bólintottál, alig bírtad visszafogni magad. – Tényleg sajnálom, nem kellett volna így neked rontanom és...köszönöm… - súgtad, de átnyúlt a kapun és szádra tette egy ujját.
 - Sssh…ami volt, elmúlt. Egyébként meg én már nem is emlékszem rá, ennyi év sok idő. – tudta, hogy kijárási tilalom van, így sietnie kellett. – De figyelj. Holnap találkozzunk az itteni parkban. Úgy 11 körül, rendben? – idegesen az órájára pillantott. – Most mennem kell, szigorúak a szabályok. Örülök, hogy láttalak, jó éjt! – simogatta meg az arcos és az épületbe futott. Meg sem tudtál szólalni az örömtől.
Megfogadtad, amit mondott és hazamentél. Az ágyra vetetted magad és a plafont nézve csak mosolyogtál.
Szemeid előtt újra és újra lejátszódott az a pár percnyi képsor, mikor vele voltál. Az arca még szebb lett mióta utoljára találkoztatok, érintése olyan finom és puha… Teljesen magával ragadott.
Aztán a találkára készülve megfürödtél és mangós tusfürdőbe áztattad a hajad (tapasztalat, tényleg jó <3 <- a szerk.). Miután végeztél, felraktál pár arcpakolást, krémeket meg miegymást, hogy a legjobb formádat hozd.
Fogmosás, hajszárítás, kozmetikumok eltávolítása és tessék, kész. Már csak reggel kell a hengeres hajvasalót használni és tökéletes lesz. Ezután mosolyogva ágyba bújtál és a takarót magadra húzva álmodoztál a következő napokról. Elterveztél mindent, szinte leforgattál egy egész filmet és eközben mély álomba zuhantál.

Maknae Prince
(Se Hun)

Chapter 2

Reggel szomjasan, fejfájással és óriási éhséggel keltél. A gyomrod korgása ébresztett, de a fejed is borzasztóan hasogatott. Lassan letetted a lábaid a földre és nem értetted, hogyan kerültél haza. Minden kiesett, csak annyira emlékeztél, hogy egy sráccal beszéltél.Megindultál a konyhába, de a lábad valami nagy és nehézbe botlott. Arccal felszántottad a szőnyeget és hangosan morogni kezdtél. Miért kellett tegnap annyit inni…? Lassan megfordultál, de elállt a lélegzeted.- Te meg mi a francot keresel itt?? – kiáltottad az oldalát fogó fiúnak, de csak fájdalmas nyögéseket kaptál. Azonnal felugrottál és hátráltál. Mi van, ha…megerőszakolt?? A fal mellett álló baseball ütőért nyúltál és rászegezted. - Mit csinálsz…? – nyöszörögte és rád nézett. – Nem, hogy megköszönnéd… - állt fel nehézkesen és már inkább a fejét fogta. - Mit köszönjek meg? Azt sem tudom, mit csináltál vele, míg aludtam! – suhintottad meg az ütőt és azonnal hátrált. - Csak haza hoztalak te ész! Letettelek a kanapéra és elaludtál, de én is álmos voltam, így egy párnát a földre téve lefeküdtem és elnyomott az álom, vágod? Ennyi, nem csináltam semmit Miss Hisztis. – forgatta a szemeit és az ajtó felé indult. Kicsit elszégyellted magad, de akkor is dühített. - Legalább a neved mondd meg… - motyogtál az ütőt letéve. - Se Hun. – felelte, majd kiment a házból.

Próbáltad később keresni, de se telefonszám, se teljes név, semmi… Teljesen elvesztetted a reményt, hogy valaha látod még, pedig csak később vallottad be magadnak, de kicsit még tetszett is…


Évek múltán már nem reménykedtél, tudtad, hogy sosem fogod megtalálni és azt is, hogy te vagy az oka. Hogy te rontottál el mindent, hogy bunkó voltál vele és tényleg még csak meg sem köszönted, hogy vigyázott rád. Egy utolsó, szemét senkiházinak érezted magad és igen…még mindig egyedül voltál. Egy percre sem tudtad őt kiverni a fejedből.
 - Se Hun… - halkan felnevettél. Milyen bugyuta egy név…de mégis úgy tetszik… Miért nem vagy képes feledni? Gondolataidba merülve ültél a kanapén és lábaddal a szőnyeget simogattad, ahol feküdt. Ment a tv épp valami új bandáról beszéltek és ismerős nevet hallottál. Azt hitted, hogy hallucinálsz, de tisztán értetted. ’Se Hun…’
Felhangosítottad a tvt és érdeklődve kezdted figyelni, mi megy benne.
 - Itt van velünk egy újonnan debütált banda, az EXO-K! Fiúk, mondanátok valamit magatokról? – oda sem figyeltél, miről beszélnek, csak az arcokat pásztáztad. 5-en voltak, de egyik sem ő volt. Aztán a kamera egy kicsit arrébb ment és megláttad a 6. tagot.
Más volt a haja, az arca markánsabb lett, de kétség sem fér hozzá…megtaláltad. A szemei mit sem változtak, ugyan az a csillogás volt benne. Felkiáltottál örömödben és ugrándozni kezdtél. Hihetetlen, hogy ennyi év után, és még mindig lázba tudott hozni.
Összeszedted a cuccaid és nem érdekelt, hogyan, de a közelébe akartál férkőzni.

Maknae Prince
(Se Hun)

Chapter 1

- Szia cica. - szólított meg valaki a bárban.
 - Szia… - kicsit elfordultál, nem akartál most ismerkedni, csak inni jöttél, hogy enyhítsd a bánatod. Pár héttel korábban jöttél rá, hogy az exed a kapcsolatotok elejétől kezdve megcsalt. Azonnal kirúgtad, de nem tudtál teljesen túllépni rajta. Egy év sok idő…
 - Egyedül vagy? – kíváncsiskodott, de csak rosszabbul érezted magad.
 - Igen, teljesen egyedül… - felálltál az asztaltól és a kijárat felé indultál, de elkapta a karod.
 - Várj! Sajnálom…nem akartalak megsérteni bármit is mondtam. - Sóhajtva és szemforgatva visszaültél. – Akkor…kérsz valamit inni…?
Bólintottál, de kedved még mindig nem igazán volt…hátha az alkohol meghozza…
Letett eléd egy olívabogyós martinit és maga elé egy whiskyt.
 - Nem túl erős ez neked? – kérdezted csipkelődve, mire egy fintorral az arcán lehúzta, majd rád nézett.
 - És neked? Talán te lebírod húzni? – összefonta a karját, te viszont kicsit felháborodva megittad. Marta a torkod, de nem érdekelt, nem hagytad, hogy szórakozzanak veled. Megráztad a fejed és fújtál egyet.
 - Semmiség. – felelted felszegett állal ő meg csak kajánul elvigyorodott.
 - Akkor tessék, ha így csúszik. – tolt eléd még egyet, de nem hátráltál meg. Remélted, hogy tudod tartani magad így belementél a játékba. Persze ő is ivott, így volt fair.
Nem telt bele 10 perc, már szinte egymás arcában voltatok.
 - Tetszel…nagyon csinos vagy... - súgta a füledbe, de szavai és az alkohol hatására bekönnyeztél. – Mi a baj…megint mondtam valamit? – kérdezte bódultan, kicsit aggódva.
 - Az exem…sosem bókolt…olyan jól esik… - pár csepp végigfolyt az arcodon, de ő nemes egyszerűséggel letörölte őket. Sóhajtva átölelt és állát fejed búbjára téve szorosabbra fonta karjait.
 - Ne félj…az a szemét nem tudja mit vesztett… - szólt és úgy melengetett, ahogy egy báty szokta a húgát. Jó érzéssel töltött el a törődése, de sosem bíztál az idegenekben. Ki tudja mire fogja felhasználni ezt az információt, így inkább eltoltad.
 - Bocsi, de…hagyj…egyedül jobb… - mondtad akadozva, alig összeszedve a mondatot.
 - Nem hinném. – mosolygott, de elengedett. – Megállni sem bírsz. Gyere, haza viszlek. – megfogta a kezed, de kihúztad. – Rendben, ha ennyire nem, akkor csak hagy menjek melletted. Arról ne is álmodj, hogy hagyom, hogy egyedül menj. Ki tudja, mi történne veled út közben.
Morogva belementél és a szórakozóhelyről kijutva a házad felé indultatok. Pár lépés után viszont meginogtál és kifordult a bokád. A srác ijedten kapott utánad, de már nem tudott megfogni, így a földre estél. Az volt a szerencséd, hogy csak a cipőd sarka tört le, a lábad ép maradt.
 - Jaj te… - sóhajtotta fejét megrázva, majd egy szempillantás alatt a hátára kapott.
 - Héé, mit csinálsz?? – ütögetted a vállát erőtlenül. Az alkohol túlságosan lebénított. Megfogta a cipőd és nagy nehezen hazacipelt. Az ajtónál a lépcsőre rakott és leült melléd.
 - Kulcs? – tartotta a kezét, de megráztad a fejed.
 - Fogalmam sincs… - súgtad nevetve és furán artikulálva.
 - Ne szórakozz… - kicsit ideges volt, átkutatta a táskád, a köveket, lábtörlőt, de semmi. – Hol a francban van? – kérdezte fejét fogva.
 - Melltartó…. – súgtad halkan. Mindig ott tartottad, hisz onnan sosem veszett el, de csak most ugrott be.
 - Akkor lennél szíves ideadni? – nézett rád nyúzott arccal, de te meg sem bírtál moccanni. – aaajjjjjj – dobbantott a lábával, majd kezét végighúzta arcán és közelebb lépett. – ne mozogj…  - Perverz. – kuncogtál mikor felsődbe nyúlt, de aztán kikelt magából.
 - Fejezd már be! Haza hoztalak, hogy ne legyen bajod, legalább próbálj már meg normális lenni! – kiáltotta, majd zihálva melléd ült. Maga elé nézett, majd mély levegőt vett és kicsit lenyugodott. Te viszont meg voltál rémülve, így remegve kivetted a kulcsot és a kezébe ejtetted.
Egy szó nélkül felállt, kinyitotta az ajtót és nagyra tárta. Felkapcsolta bent a villanyokat, majd visszament érted és felemelve az egyik szobába vitt. Lehunytad a szemed, nagyon fáradt voltál, és a legjobb, ami az eszedbe jutott, az az alvás volt….legalábbis részegen. Ép ésszel biztosan kipateroltad volna az idegent, de most minden mozdulat komoly erőfeszítésekbe került. Az utolsó, amit láttál, az az volt, hogy a kanapéra tesz, aztán elaludtál.

EXOtic Love
(Chen&Lu Han)

Chapter 5.

Másnap reggel a telefonod hangjára keltél. Azonnal felkaptad és megnézted az új üzeneted.

”Tegnap nálam hagytad a táskád.”

Lu Han

Olyan fura volt ez az SMS…Mindig odaírt pár szívecskét, mosolygó fejet vagy becézett, hogy cica, szivi, kishölgy, de most egyhangú és kedvtelen volt… Elfogott a bűntudat, tudtad, hogy érez valamit, hogy nem csak a barátod akart lenni… A virágok, az ajándékok…komolyan játszott, tényleg a kedvedre akart tenni és udvarolni…
 - Mi a baj? – szakította meg gondolkodásodat Chen hangja. Édes boci szemekkel nézett rád és félig lehúzta magáról a takarót. Most vetted csak észre milyen izmos..
 - Semmi, csak…Lu Hannál maradt a táskám… - pirultál el testét pásztázva, majd elfordítottad a tekinteted.
 - Hagyd, majd én...
 - Nem kell, tényleg. Beszélnem is kell vele. – vágtál bele a szavába, de ő makacskodott.
 - Akkor veled megyek, pont. – mondta ellentmondást nem tűrően.
Sóhajtottál és elkezdtél öltözni. Minden ruhád megvolt, kivéve a melltartód.
 - Chen, nem tudod, hol van a…HÉÉ azonnal add vissza!! – szóltál rá, mikor megláttad a kezében. De ő csak vigyorogni kezdett és azonnal átrohant a nappaliba.
 - Naaa, gyere vissza! – kezdtél nevetni és utána szaladtál.
A kanapé mögött volt, te pedig követni próbáltad, de csak annyit értetek el, hogy a két oldalán kergetőztetek.
 - Chen elég! – tört ki belőled ismét a nevetés és mikor utána kaptál a garnitúra fölött, elkapta a kezed és lehúzott rá, majd csípődre ült.
 - Nesze, ha kell, ami tartsa, itt vannak ezek. – mondta és a melltartód nyakába akasztva ráfogott a melleidre.
 - Hé…te most kekeckedsz? – kérdezted tettetett durcasággal.
 - Nem. Füvet nyírok. – húzta ismét vigyorra a száját. Agyon tudtad volna ütni a kis troll fejét, de inkább meglendítetted a lábad, amitől előre dőlt és pont összeértek ajkaitok.
 - Menjünk, még ma oda akarok érni. – engedted el és legurítottad magadról. Magában nevetve visszaadta a fehérneműd, majd összeszedtétek a cuccaitokat és kézen fogva elindultatok.

- Cső, gyertek be. – mondta kedvetlenül Lu Han. – A táskád az asztalon. – Mielőtt egy szót is szólhattál volna, Chen azonnal neki indult.
 - Beszélni akarok veled. – mondta keményen és elhúzta a másikat egy szobába. Nem bírtad ki, hallgatózni kezdtél.
 - Ő az enyém, világos? Egy ujjal se merj hozzá érni. – szűrte fogai közül, de Lu Han nem hagyta magát.
 - Különben? Semmit sem tudsz tenni, nincs elég hatalmad…csak a szád nagy… - nevetett gúnyosan.
Egyre jobban érdekelt, így az ajtónak dőlve hallgattad őket tovább, de nem vetted észre, hogy nem volt rendesen becsukva, így egyszerűen beestél rajta.
Mindketten rád néztek, majd a csendet megtörve Lu Han szólalt meg.
 - Akkor döntsön ő. – lépett hozzád közelebb és felsegített.
 - Én…? De…miről? – kérdezted megszeppenve.
 - Válassz, hogy melyikünkkel akarsz lenni. – fejtette ki kicsit bővebben, Chen viszont hitetlenkedve nézett.
 - De fogd már fel, hogy velem van! – húzta magához Lu Hant a gallérjánál, de megállítottad.
 - Chen, állj! Légyszi…nem akarom, hogy baj legyen belőle…de igaza van… Nem ismerem olyan nagyon egyikőtöket sem… Mi lenne, ha tiszta lapokkal kezdenétek? És…mondjuk két hét után döntök…addig meg hozzátok ki magatokból a legjobbat. Ha annyira vita tárgya vagyok, ennyit igazán megtehettek… - mosolyogtál enyhítően. Már nem tudtad, bánod-e az előző estét…
Chen mély levegőt vett, majd elengedte és bólintott.
 - Legyen. – felelte, majd az önelégülten mosolygó Lu Han-ra néztetek.
 - Részemről rendben. – mondta ő is.
 - Akkor két hét. Áll az alku? – kérdezted utoljára, hogy jól meggondolták-e, majd egymásra néztek és összehúzták a szemeik.
 - De még mennyire…

Music Life

(Hongki)

Part 3 - Final (18+)

Füledbe sóhajtott, majd karjait szorosabbra véve, ajkaival nyakad súrolta. Ujjaival végigsimított dekoltázsodon és felsődhöz érve lassan elkezdte kigombolni.
 - Nem tudod…milyen…gyönyörű vagy… - súgta, majd apró puszikkal lepte el nyakad és mellkasod. A gombokkal végezve lecsúsztatta rólad az egyszerű kis inget és kibújtatott melltartód pántjaiból. Csókjaival kulcscsontod felé haladt, majd válladhoz ért és lassan kikapcsolta a melltartó csatját.
 - Gyönyörű… - ismételte halkan, bódultan, mikor fedetlen mellkasodra tévedt tekintete. Ajkaival lefelé vette az irányt és óvatosan melleid kezdte kényeztetni. Forró nyelve érzékeny területeken kalandozott, halk sóhajokat csalogatva belőled, majd mint aki dolgát végezte, abba hagyta és felemelve az ágyhoz vitt. Letett a puha ágyneműre, végignézett nadrágodon és minden apró gond nélkül lehúzta.
Lábaid közé siklott és ingét a földre dobva föléd hajolt. Combod ujjaival simogatta, egyre feljebb és feljebb, majd megsimította alsóneműd és lassan dörzsölni kezdte. Megremegtél, de térdeivel széjjelebb tárva lábaidat, óvatosan lehúzta azt az egy aprócska ruhadarabot is. Orrával éppen, hogy érintve puha bőröd, végighúzta hasadon és megállapodott lábaid között. Huncut vigyorral az arcán felnézett rád és kacsintott.
 - Shhh… - súgta egy ujjával a száján, majd szemedbe nézve visszahajolt és lassan nyelvével kezdett izgatni. Be kellett fognod a szád, túl jól csinálta, féltél, hogy hangos lennél. Másik kezeddel a lepedőbe markoltál és görcsösen fogtad.
 - Mégh… - csúszott ki ajkaid közül és érezted, ahogy gyorsít. Szinte profi volt, nem sok kellett, hogy a csúcsra vigyen, de ezt pont, hogy el akarta kerülni, így abba hagyta.
 - Miért…? – néztél rá ártatlanul és kicsit csalódottan, mikor megérezted magadban pár ujját. Felnyögtél és fejed hátra hajtva lehunytad a szemed. Lassan mozgatta őket, minden mozdulatnál egyre beljebb haladva, végül mikor már megszoktad, kihúzta őket. Levette nadrágját a boxerrel együtt és rád feküdt. Párszor elhúzta magát lábaid között, majd beigazította a helyére és vállad csókolva óvatosan behatolt. Végig figyelt rád, ahogy egy hangszerre is szokás, hogy egy percig se legyen rossz, majd elkezdett mozogni. Mikor látta, hogy nem kényelmes, hogy feszengsz alatta, lassított és elterelve a figyelmed, lágyan csókolta ajkaid. Hajába túrtál és kifújva magad, jelezted, hogy csinálja még. Lökéseit árnyalatnyival erősítette és mélyítette, majd megtámaszkodott és érzelmekkel telítődve felgyorsított.
Nem tudtad megmagyarázni az érzést, de hihetetlenül nagy élvezet töltött el, mikor egy bizonyos pontot ért. Nem akartad, hogy vége legyen, kívántad mindenét. Az ajkait, a testét, érezni akartad az illatát, csókjai tüzét és legfőképpen a szerelmét. Átölelted és úgy mozgott benned, a két test szinte eggyé vált, egyszerre lélegeztetek, egyszerre dobbant a szívetek. Arcod nyakába fúrtad és már majdnem a csúcson voltál, a végén, ahol végre beteljesül a szerelmetek; nyögéseid egyre csak hangosodtak, majd kicsúszott a szádon a neve és végre…elérted… Lihegve ernyedt el a tested és érezted magadba áradni őt. A tanárodat, énekesedet és a tökéletes férfit az életedben. Megnyugodtál, ahogy arcodat simogatta, majd lágyan, a világ összes szeretetével megcsókolt és álomba merültetek…

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 16.

A következő pár nap így telt, este elmentem hozzá, hajnalban vissza haza, alvás, este megint el, s közben rájöttem, hogy tudok főzni. Otthon bezzeg sosem hagytak.
Egyik este viszont még arra sem volt időm, hogy indulás előtt lefürödjek, én viszont igényes egy ember vagyok és nem tudtam megállni, hogy ne zuhanyozzak Joonnál. Vacsora után felálltunk az asztaltól, majd mikor fogtam volna a tányérokat, Joon legyintett. – Hagyd csak, megcsinálom. Felépültem már annyira. – kivette kezemből és egy csókot nyomva a számra, a mosogatóhoz vitte őket.
Addig fogtam a ruháim és a törölközőm, majd mosolyogva bevonultam a fürdőbe. Ott levetkőztem és beléptem a zuhanykabinba. Megnyitottam a csapot és éreztem, ahogy a forró vízcseppek végigfutnak az egész testemen. Végigsimítottam magamon a szivaccsal, és lemostam minden piszkot. Mielőtt viszont befejeztem volna, hideg levegő áramlott be a hátam mögül és megfordulva Joont láttam.
 - Mit csi… - kezdtem volna bele, de egy heves csókkal elhallgattatott. Nyelveink játszadoztak, ajkam szívogatta, közben lassan a csempéhez nyomott. Megborzongtam, ahogy a hideg kő a hátamhoz ért, miközben forró teste melengette mellkasomat. Hozzám simult és ajkaimtól eltávolodva nyakamra tért. Végignyalta, majd lágyan beharapta és megszívta. Nem is tudom, milyen rég voltam már vele, de ezek az érintések őrjítően hiányoztak. Az érzéki mégis izgató mozdulatok…
Felsóhajtottam és halkan nyögtem, mikor csókjaival mellkasomtól lejjebb haladt. Tudtam, hogy azt nem fogja megtenni…túl nagy a büszkesége…aztán megéreztem nyelvét és ajkait férfiasságom körül és vagy a meglepettségtől vagy az élvezet miatt egy hatalmas nyögés tört fel torkomból.
Lassan ajkai közé fogadott és elkezdte mozgatni a fejét. Elmosolyodtam az érzéstől, majd a tudattól, hogy ő csinálja és szemem lehunyva, félig tátott szájjal a hajába túrtam és sóhajtozni kezdtem.
Egyenletesen mozgott, lassan, majd gondolt egyet és begyorsított. Kezével combom fogta és még mélyebbre tolta a fejét. Elmondani nem lehet mekkora élvezetet adott, csak fogtam és kicsit húztam a haját, ösztönözve, hogy erősebben csinálja.
 - Joonh…hah….el fogokh… - nyögtem a vége felé, de akkor abbahagyta. Szinte fájt, ahogy az érzés lassan elmúlt, de még mielőtt bármit is csinálhattam volna, felkapott és ismét a csempének nyomva, lábaim derekára fonta. Csípőjét erősen az enyémhez dörzsölte és ajkaival enyémnek esett, hogy visszafogja a hangokat.
Egyik kezével learaszolt az oldalamon, el a combom felé, majd a két lábam közé és lassan felnyomta az egyik ujját. Összeszorítottam a szemem, de már nem volt annyira új az érzés, így könnyen megszoktam. Egyik ujj követte  másikat, majd a harmadikat, ezután kihúzta őket és fejével vállamnak támaszkodva feltolta magát. Hangos nyögés szakadt fel a torkomból és a hátába kapaszkodva vettem szaporán a levegőt. El sem hiszem, hogy ismét itt tartok...vele…előjöttek a régi emlékek, majd elkezdett mozogni. Teljesen elvette az eszemet, nem bírtam gondolkozni, csak rá koncentráltam, a világ megszűnt minden bajával együtt.
A lábam megfeszült, még jobban magamban akartam tudni, így szorosabbra vettem a kulcsolást és vállánál is közelebb húztam. Mélyeket kezdett lökni és az egyiknél éreztem…éreztem azt a pontot, és hogy újra meg újra eléri. Megint a csúcs felé vezető úton találtam magam és tudtam, hogy nem kell sok. Ujjainkat összekulcsolva a csempéhez nyomta a kezem és még lökött párat. Hangos kiáltással elélveztem, majd elgyengülve lihegtem tovább és éreztem, hogy ő is a végére ér…bennem…
Homlokát az enyémnek támasztotta és kinyitotta gyönyörűen csillogó szemeit. Szívverésem lassult, éreztem, hogy megnyugszom és lágyan elmosolyodva megpusziltam félig komolyan félig szenvedélyesen rám meredő arcát. Kihúzta magát és óvatosan letett.
 - Szeretlek… - súgtam és éreztem, hogy megremeg. Egy szót sem szólt, csak magához húzott és arcát nyakamba fúrva megölelt. Nem igazán értettem viselkedését, de tetszett…Tetszett, ahogy ölelt, ahogy hozzám bújt.
Lassan elengedett és még egyszer megcsókolva elzárta a vizet. Levette az egyik törölközőt és elkezdett vele törölgetni. Mikor végzett, magáról is felszárította a vízcseppeket és vigyorogva hirtelen felkapott. Kivitt a fürdőből és finoman az ágyra tett.
 - Imádlak. – mondta vigyorgó arccal és egy puszit adva a homlokomra, behozta a ruhákat is. Felöltöztünk, majd mellém feküdt és átkarolt. Nem tudom voltam-e már boldogabb, de az biztos, hogy nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.
 - Joon…kérdezhetek valamit? – kérdeztem megfontoltan, félve, hogy már számít a kérdés témájára.
 - Persze, nyugodtan. – súgta fülembe és karjait szorosabbra fonta körülöttem.
 - Mi történt veled? – lassan, vigyázva mondtam a szavakat. Egy szót sem szólt, de éreztem, hogy lazít az ölelésén. Elegem volt belőle, hogy elhallgatja előlem, elvégre a legjobb barátja voltam éveken át, most pedig még több is. Felkaptam a vizet, megfordultam és a szemébe néztem.
 - Miért nem vagy képes legalább egy szót kibökni? Ennyire nem érted, hogy aggódtam érted? Hogy éjszakákat sírtam át, mert azt hittem, meghaltál? Erre beállítasz teljesen összeverve, sebekkel tele, szétesve, majd miután rendbe hozlak, még mindig nem mondasz egy árva szót sem? Hát tudod mit? Menj a francba! Elegem van, elég jól megvagy nélkülem is. – eltoltam magamtól és a táskám felkapva kirohantam a házból, majd Heechul felé vettem az irányt. Még bőven éjszaka volt, úgy 2 körül lehetett…Lassan és csendben kinyitottam az ajtót és beosontam rajta. Becsuktam magam mögött, de akkor felkapcsolódott a villany. Megfordultam és Hee állt előttem fehér öltönyben, mögötte két nagyobb testalkatú, fekete zakós ember.
 - Csak nem éjszakai túrán voltunk? – kérdezte Heechul, de hallottam a hangján, hogy pontosan tudja, hol voltam. Megijedtem, már fordultam volna az ajtó felé, de intett az őröknek, akik hirtelen rám vetették magukat. Erősebbek voltak, így könnyűszerrel felemeltek és átvittek az egyik szobába. Leraktak egy székre és erősen megkötözték a kezem és a lábam.
 - Mi a franc…Heechul…mit csinálsz? – kérdeztem zihálva. Szívem kalapált, szinte már a nyakamban lüktetett, izzadtságcseppek folytak a homlokomról. Ajkaim remegtek, nem tudtam, mire készül… Aztán kerékcsikordulást hallottam. Egy kocsi érkezett a ház elé és sietősen kiszállt belőle valaki. Az ajtóhoz rohant, hallottam cipőjének minden egyes koppanását, de mielőtt bekopogott volna, már ki is nyitották neki az ajtót.
 - Üdvözlöm…Lee Soo Man… - mondta Heechul egy hatalmas, ördögi vigyorral az arcán és kitárta karjait.
 - Érezze otthon magát…de előtte beszéljünk meg pár dolgot az üzlettel kapcsolatban…

Music Life

(Hongki)

Part 2

 - Na, hogy tetszett? – kérdezte a következő órán.

 - Nagyon szép volt, de…miért nem mondtad, hogy ezt fogod előadni? – mutattál a kottára.

 - Mert ott helyben szóltam a többieknek, hogy valaki…számomra fontos ember lesz ott és szeretném eljátszani… - mondta kicsit elpirulva.

 - Fontos? De…hisz csak a tanítványod vagyok, nem…?

 - De…de…szeretném, ha…több lennél… - súgta halkan és beharapta alsó ajkát. Kicsit meglepődve elmosolyodtál és a dalból kiragadva egy részletet, azzal válaszoltál.

 - I will walk lalala with you…

Vigyorogva beszállt és együtt, énekelve eljátszottátok a végéig.

 - Nagyon tetszel… - mosolygott és átölelt. Olyan jó illata volt…és a mosolya…

 - Te is…Tudtad, hogy hihetetlenül cuki vagy, mikor énekled, hogy Hello Hello és nyújtogatod a karod?

 - Azért csinálom. – nyújtott nyelvet és egy cuppanóst nyomott az arcodra.

Hetekkel később már órákon kívül, hétvégente is találkoztatok. Volt, hogy lementetek a tengerhez, néha csak egyszerűen a folyóhoz, de legtöbbször Hongkiék udvarában lebzseltetek. Szép, zöld pázsit, két napozóágy, egy grillező és egy nagy napernyő. Tisztára, mint egy füves strand.

Most is a napozón feküdtetek és a kicsi, fehér felhőket néztétek.

 - Nézd, ott egy nyuszi! – mutattál egy kis pamacsra.

 - Tényleg, kis gombócka. Az meg egy gitár.

 - Te mindenben a gitárt látod?

 - Nem. Benned egy gyönyörű lányt… - mosolygott és  érezted, ahogy fülig pirulsz.

 - Most jut eszembe, rohannom kell. – néztél az órádra ijedten. – Mára ígértem meg, hogy segítek a mamámnak. – azonnal felkeltél és magadra kaptad a vékony kardigánod.

 - Ma még találkozunk? – ült föl ő is és rád nézett.

 - Nem hinném, este végzek… De korán elalszik, ha akarod, utána beszélhetünk telefonon.

 - Majd meglátjuk, na menj. – magához húzott egy csókra, majd gyorsan elrohantál.

A terep már ismerős volt, így nem telt bele sok idő és odaértél.

 - Bocsi mama… - estél be az ajtón és máris nekiláttál a teendőidnek.

Órákkal később, mikor befejezted, fáradtan huppantál le egy székre. Persze a nagyid már javában horkolt. Aztán meghallottál valami kis dallamot, énekszóval. Az erkélyre rohantál és megláttad az udvaron a lovagod, amint épp szerenádozik neked. Ahogy meglátott, mosolyogva folytatta és a húrok közé csapva erősebben, szenvedélyesebben énekelt.

Halkan leszaladtál a lépcsőn és a nyakába ugrottál. Olyan jó volt hallani, olyan szép volt és…romantikus…

Melegen ölelted és hajába túrva megcsókoltad. Soha, senkitől nem kaptál még szebb ajándékot.

 - Szeretlek… - súgtad picit könnyes szemmel, de ő csak megfogta állad és lágyan csókolva magához volt.

 - Feljössz? Mama már alszik. – mosolyogtál és kezét megfogva felhúztad az emeletre. Csendben átsurrantatok a nappalin és behúztad a szobádba. Nem volt nagy cucc az otthonihoz képest, de ez is megteszi-

 - Miért vagy hozzám ilyen jó? Meg sem érdemlem. – csuktad be magad után az ajtót.

 - Azért, mert szeretlek. – letette a gitárt és hozzád lépve átkarolta a derekad. – és mert a barátnőm mindent megkap, amire szüksége van a boldogsághoz. – súgta egyre halkabban és mikor lehunytad a szemed, már tudtad mi lesz, de nem bántad…

Music Life

(Hongki)

Part 1

Próbáltad az ujjaidat a mondott helyen tartani, de valahogy sehogy se bírtad megcsinálni. Franc se gondolta volna, hogy ilyen nehéz a gitározás. Jobb kezeddel már betanultad, mikor, melyik ujjaddal, melyik húrt kell megmozdítani, de bal kezed úgy tűnt nem volt elég nagy. Az ujjpercek igencsak rövidek voltak, így alig érted át az akkordokat. Pedig az álmod az volt, hogy híres gitáros legyél, de féltél, hogy így képtelen leszel megvalósítani.
Mikor végre elszántad magad, elmentél egy gitároktatóhoz, hátha ő tud segíteni. Belépve az épületbe egy 40-en túli idős férfire számítottál, de legnagyobb meglepetésedre egy fiatalos 20-as éveiben járó srác várt.
 - Üdvözöllek, gyere, már vártalak. – mosolygott kedvesen, majd közelebb léptél. – Lee Hongki.
 - __________. Mióta gitározol? – érdekelt, hogy miért jelentkezett gitároktatónak ilyen fiatalon. Egyáltalán van elég tapasztalata?
 - Áhh még csak pár éve, amolyan hobbiból. Amúgy meg a bandámban énekes vagyok. – felelte mosolyogva és beléptetek a gyakorlóterembe. Fehér, egyszerű falak, kották, gitárok és pár szék.
 - Milyen banda? – elcsodálkoztál és máris felkeltette az érdeklődésedet.
 - Nem hiszem, hogy ismernéd, még csak garázs módban vagyunk, de szombaton lesz egy kisebb koncertünk. Amolyan válogató. A nevünk FT Island. Na, de ne húzzuk tovább az időt, mondd mit tudsz eddig. – leültetek egy-egy székre és a gitárodat elővéve megpróbáltál ráfogni, persze sikertelenül.
 - A jobb kezemmel tudom milyen mozdulatokat kell csinálnom, de a ballal nem érem át…Lehet vele csinálni valamit? – kérdezted aggódva.
 - Persze. – melléd csúszott és levette a kezed a gitárról, majd valami furcsa ujjtechnikával nyomogatni és masszírozni kezdte a tenyered és az ujjaid. Mikor elengedte, visszatette a gitárra és furcsa, de…átérted.
 - Mit csináltál az előbb? – meredtél rá nagy szemekkel.
 - Kicsit kilazítottam az ízületeket. Túl merevek, ha gitározni akarsz, lazítanod kell rajtuk. – mutatta és előhúzott egy kottát. – Ezt le tudod játszani?
Nem volt nehéz, sőt! Ilyen könnyűt még nem is igen láttál. Meg kellett még szoknod, hogy elérsz minden helyet, de ezen kívül egész jól ment.
 - Várj, elrontottad. Nézd, itt a mutatóujjad és itt a középső, de ide kell, egyel arrébb.
 - De…
 - Hallgasd. – elkezdte játszani és a kettő teljesen máshogy szólt. – Egyébként nagyon jól ment. Mikor kezdted el tanulni?
 - Egy hete… - vallottad be félénken.
 - Egy hét?? Csak?? – döbbent le látványosan. – Ahhoz képest tehetség vagy én azt mondom.
A következő pár órát folyamatos játékkal és gyakorlással töltöttétek, majd a végén mutatott pár lazító gyakorlatot és felírta egy kis lapra, hogy szombaton mikor és hol lesznek. Mivel hetente csak egy órátok volt, így kifejezetten ügyeltél, hogy ne veszítsd el a cetlit.

Aznap ránéztél a papírra és kimentél a helyszínre. Kisebb tömeg fogadott, a színpad előtti rész meg már tömve volt. Szétnézve megláttad a tanárod és integettél neki, de nem vett észre.
Aztán elkezdődött végre és azt sem tudtad, hova kapkodd a fejed. Hongki a mikrofonra fogott és pár nyögésre hasonlító hangpróbát tartott…vagy mit…magad se tudtad, de a sok ember már most éljenzett. Utána valamit gyorsan elhadart és csak annyit értettél, hogy Hello, Hello. Hát, szia…
Végighallgattad a számot, de végig rá koncentráltál. Pedig…az egyik gitáros is tetszetős volt…de inkább maradtál a pacsirtánál.
Jött még vagy 5 dal, de aztán a csapat tagjai hirtelen levonultak a színpadról. Máris vége lenne? De megláttad Hongkit, ahogy egymaga leül egy székre, gitárral a kezében és elkezdi énekelni és játszani, amit az órán gyakoroltatok.
 - Music Life, Music days… - hangzott a refrén eleje és szinte bekönnyeztél, mikor láttad, hogy téged néz…hogy neked énekel… Az a gyönyörű ballada… Szemed megtörölve szipogtál párat és elmosolyodtál. Érezted, hogy elvarázsolt…hogy fülig beleszerettél.

A könnyebb elképzelés érdekében:
http://www.youtube.com/watch?v=o9zGNtPxjeI

Zsömle monológ

”A zsömle jó. Finom, van, hogy ropogós, puha, törik vagy szakad, felfújt, tömör, omlós, rágós, nyammogós, de a leggyakoribb a sima, egyszerű zsömle.” – mondta anno egy pék barátom. Teljes mértékben igaza volt, hiszen ki más ismerhetné ennyire a zsömléket, ha nem a teremtőjük? Maximum mi magunk…

 - Lee vagyok. Zsöm-Lee. De kegyed szólítson csak Zsöminek vagy ahogy szeretne. Régóta szolgáljuk az emberiséget és elégítjük ki éhségét, hisz van-e csodálatosabb annál, ha egy gyermek arcára mosolyt csal egy vajas zsömle? Hallgass csak meg. Mi jót szeretnénk. Az iskolában a tanulóknak csak elő kell szedniük a táskájukból, kicsomagolni a szalvétából, alufóliából, esetleg másból, s enni. Nem kell érte gyalogolni, nem kell érte fizetni, csak enni. A szülőknek is alig van dolguk, megvesznek, elkészítenek, majd reggel az asztalra tesznek.
De felütötte a fejét az ellenség…az ízesített péksütemények hatalmas választéka.
Kakaós, fahéjas, vaníliás, csokoládés, pizzás, sajtos, húsos, minden! Felháborító! A gyerekek erre költenek zsebpénzükből és még csak nem is olyan ínycsiklandóak és táplálóak mint mi, szebben fogalmazva egy szép sajtos, sonkás, uborkás/salátás/paprikás/paradicsomos zsömle. Hova fejlődik a világ, ó szent péklapát? Mi lesz így az emberiséggel és velünk? Szépen, lassan a feledés homályába veszünk, mint a régi játék mackók… Ők maguk meg egy elegáns, színezett idegmérgekkel teli csapdába esnek….
Persze ez rajtuk múlik, de vajon fognak-e ezen változtatni?
Veteránként hadd meséljek egy kicsit a történetemről. Többet éltem, mint egy átlagos zsömle, lett egy kiflim és vele sok kis zsömflim. Nagyon értelmesek és nyitottak a többiek felé, másságuk ellenére. Az ő álmuk is az, hogy majd egyszer megegye őket valaki és a tápláléklánc urának szolgálatába álljanak. Édes szakácsom, de büszke vagyok rájuk… Persze én már nem élhetem meg az ő boldogságukat, hisz már kiszáradtam, puhaságom elvesztettem, de vígasztal a tudat, hogy már csak egy nap…egy nap, és mehetek a finom házi krémlevesbe. Addig is, kérlek segíts nekem, vidd a hírt, hogy a zsömlék és a modern péksütik között a harc folytatódik, és mi nem fogunk meghátrálni! Küzdeni fogunk az utolsó kovászrészecskénkkel is és ha a pék is úgy akarja, népünk győzni fog! – kiáltotta Zsöm-Lee és végleg kiszáradt.

Sasa különleges kérésére. Szeretlek, fiam <3

Kiss-me Honey

(Kevin)

Part 2 (18+)

A következő napokban is végig udvarolt, a kávézón kívül és belül, egy pillanatra sem feledkezett meg rólad és mindig segített, ha szükség volt valamire. A 8. napon viszont felhívott magához és körbevezetett.
 - Ha úgy döntesz maradsz, akkor ezt szokd meg. – mosolygott és megsimogatta a hátad. Megcsodáltad a házat és a végére a hálót hagytad, amin igencsak elcsodálkoztál. Fehér ágytakaró, rajta plüssök, egy kicsi, fiókos éjjeli szekrény, citromsárga sötétítők, színes világítás…
 - Na…tűrhető? – kérdezte és hátulról átölelte a derekad.
 - Nem rossz…sőt… - válaszoltál és csípődet akaratlanul is picit megmozdítottad. Halk sóhaj csúszott ki ajkain s szemét lehunyva nyakadhoz hajolt, majd csókolgatni kezdte. Kezeiddel hátranyúlva átkaroltad nyakát és te is felsóhajtottál. A nagy franciaágyhoz tolt és lassan ráfektetett. Megfordultál, hogy szembe legyél vele és mielőtt bármit is mondott volna, egyik kezeddel végigsimítottál testén és a nadrágján lévő dudort kezdted simogatni. Elakadt a lélegzete és csak lassacskán engedte ki a levegőt. Fogaival finoman nyakadba harapott és kezei testeden kezdtek kalandozni.
 - Kevinh… - sóhajtottál és lehunytad a szemed, de kezeddel benyúltál nadrágjába és bokszeren keresztül folytattad. Kicsit magasabb hangon nyögött fel és megremegett. Szívdobogása felgyorsult és lassan lehúzta rólad a hosszú egybe ruhát. Combjaid kezdte simogatni, s egyre feljebb haladt, míg fogaival lecsúsztatta melltartód pántjait. Szabad kezével kikapcsolta és szinte azonnal levéve rólad, melled kezdte masszírozni. Érezted, az élvezet elhomályosítja elmédet, de még telt annyira, hogy szétszedd és lejjebb told nadrágját.
Ajkait ismét tiédre tapasztotta és szerelmesen csókolva, simogatni kezdett bugyin keresztül. Mikor érezte, hogy elég felkészült vagy, lehúzta rólad azt az egy szem fehérneműt is és feldugta két ujját. Halkan felnyögtél és a lepedőbe markoltál. Óvatosan mozgatni kezdte, s mikor megszoktad és kezdted élvezni, kihúzta őket és bejáratodhoz tette merev férfiasságát.
 - Biztos…akarodh? – kérdezte zihálva és mélyen szemedbe nézve. Bólintottál és nyakát átkarolva lassan beléd hatolt. Megremegtél és egy erőteljesebb nyögés kíséretében megfeszítetted magad. Kicsit égető érzés volt, de nem több, inkább tetszett.
Hajába túrtál és halkan szuszogva lassan mozogni kezdett. Minden apró rezdülése finomságra utalt, nem akart semmit sem elsietni, figyelt rád, hogy te is élvezd. Óvatos volt és addig nem mert gyorsítani, míg te nem kérted. A lassúság meghozta gyümölcsét, kezdted érezni, hogy minden egyes lökéssel közelebb visz a csúcshoz.
 - Kevin…mégh… - nyögted és közelebb húztad magadhoz. Mély levegőt vett, majd megtámaszkodott és mélyebbeket kezdett lökni. Érezted, hogy már tövig ment, és nyögéseitek is egyre hangosodtak.
 - Nem…bíromh… - nyöszörögte Kevin, félve, hogy te még messze vagy a végétől. Pedig egyáltalán nem így, volt, csak egy kicsi kellett, egészen kicsi.
 - Cshakh…csináldh…ahhh… - nyögtél hangosan és pár lökéssel később hajába markolva elélveztél. Téged követve ő is elment és lihegve borult rád.
 - Szeretlkh… - súgtad zihálva és szorosan megölelted.
 - _________...velem maradsz? – kérdezte kicsit lenyugodva és szemedbe nézve.
 - Vízum nélkül nem lehet… - szomorodtál el és lenéztél, de akkor olyat mondott, amiről elképzelni sem merted volna, hogy megtörténhet.
 - Legyél a feleségem…

Kiss-me Honey
(Kevin)

Part 1

Mindig is imádtad Szöult, így szüleid egy két hete vakációval leptek meg születésnapod alkalmából. Most töltötted kint a harmadik napod, és egyáltalán nem akartál haza menni. Az emberek kedvesek voltak, mindenhol kozmetikai cuccok, csodás éttermek, sok látni való…mind közül pedig leginkább az Etude House fogott meg.
Épp hazaértél egy újabb városnézésből, lepakoltál és már ismét útnak is indultál egy kávézóba, mondván ott még nem jártál. Sétáltál egy utcasaroknyit és már előtted is állt nagy betűkkel a névtábla: Love Cafe. Bíztató… De mikor beléptél elmosolyodtál, hisz cuki, világos rózsaszín falak és habos tejeskávés poharas falfestés várt. Az egész olyan…aranyos volt, jobb szót nem találtál rá.
Leültél egy asztalhoz és a kis árlistát kezdted nézni. Egész jó árak, bár, ha drágább lenne se lett volna gond, hisz bőven el voltál engedve pénzügyileg. Közelebb jött hozzád egy kiszolgáló fiú és a kis pincér ruhából egy füzetet elővéve rád mosolygott.
 - Szia, mit kérsz? – kérdezte angolul, hisz látta, hogy nem vagy odavalósi. Tudtad, hogy ismerős volt valahonnan, de képtelen voltál rájönni, hol láthattad.
 - Nem tudom. Mit ajánlasz? – néztél rá kedvesen és az ő megérzésére hagyatkoztál.
 - Hmm…epres tejeskávé fehér csoki reszelékkel? – ajánlotta és azonnal bólintottál. Még sosem hallottál ilyesmiről, de már a neve is tetszett.
 - Rendben, máris hozom. – eltette a kis füzetet és eltűnt egy ajtó mögött. Láttad, hogy sütiket is árulnak és fejedben már most elhatároztad, hogy ide fogsz járni és minden újdonságot kipróbálsz.
 - Tessék. – tette le eléd a nagy poharat egy szivecskés szívószállal. – Remélem ízlik majd. – meghajolt, majd kacsintott és a többi vendéghez ment. Nem tudtad mire vélni a kis gesztust, de tetszett…ahogy maga a srác is.
Az innivalót megkóstolva elismerően hümmögtél. Mikor végeztél vele teljesen tele lettél, így még egy pár percig biztosan ott kellett maradnod, hogy szusszanj egyet. A srác is látta, hogy elfogyott, így visszajött hozzád s megfogta a poharat. Most vetted csak igazán észre, milyen lányos és tökéletes arca van.
 - Ízlett? – kérdezte és melegen elmosolyodott.
 - Igen, köszönöm, nagyon finom volt. De, kérdezhetek valamit? Tudom, személyes, de….milyen krémet használsz? Olyan szép a bőröd… - a kérdés hallatán fülig vörösödött és először nem tudta hogy feleljen.
 - Hát…semmit…ilyen alapból… - hebegte, de teljesen zavarban volt.
 - Értem, jó neked. Egyébként _________ vagyok. – mosolyogtál és kezet ráztatok.
 - Kevin. – felelte és az órára nézett.
 - Ha menned kell…
 - Nem, csak 10 perc és szünetem van. Ha akarod visszajöhetek… - mondta szavadba vágva, de még mindig kicsit félénk volt. Kevin…Kevin…olyan ismerős ez a név… Lányos arc, aranyos mosoly, jó angol…
 - Persze, nagyon jó lenne. – bólintottál és megvártad míg letelik az a pár perc. Mikor eljött a szünet, mosolyogva kijött az ajtón és leült veled szembe.
 - Szóval ________. Mi járatban errefelé? – kérdezte míg kezeit az asztalra téve, összekulcsolta.
 - Nyaralás. Imádom Szöult és így a szüleimnek nem kell folyton az ömlengéseimet hallgatnia. – kuncogni kezdett és végignézett a hajadon.
 - Vicces vagy…és aranyos…Meddig maradsz?
 - Még 11 nap… - feleltél kicsit elszontyolodva és ő is lebiggyesztette ajkait.
 - De...ugye addig még bejössz ide? – kérdezte reménykedve. Nem értetted miért érdekelted ennyire, de jól esett.
 - Persze, akár minden nap, csak egy sarokra lakom innen. – amint kimondtad, alig észrevehetően kifújta magát.
 - És, ha holnap mondjuk…velem reggeliznél? – kérlelő kiskutya szemekkel nézett rád, így ha akartál se tudtál volna ellenállni neki.
 - Jól van, oké. Mettől dolgozol?
 - Nem dolgozom. Holnap szabadnapom van. – elmosolyodott és egy kis papírt nyomott a kezedbe. – Itt a számom, ha valami történne, hívj. 9 körül jó? Itt a kávézó előtt.
 - Legyen 10. Szeretek aludni. – még beszéltetek pár szót, majd te haza mentél, ő pedig vissza dolgozni. Otthon ledobtad a cuccod és a kanapéra ültél. Nem tudtad, miért, de a szíves hevesen dobogott és csak vigyorogtál magad elé. Már nagyon vártad a következő napot, így összekészítettél mindent, parfüm, smink, ékszerek, majd megfürödtél és hamar ágyba bújtál. Nem érdekelt, hogy még csak késő délután van, minél előbb holnapot akartál. Ahogy elnyomott az álom, ismét megjelent Kevin a kis pincér ruhában, nagy mosollyal az arcán. Aztán felriadtál a telefonod ébresztőjére. Máris reggel? Elcsodálkoztál, de tétovázás nélkül összekaptad a cuccaid, pici világoskék smink és friss illatú parfüm. Beraktál egy fehér gomb fülbevalót, majd felvettél egy csinos, lenge egybe ruhát, mely kék és ezüst színekben pompázott. Hajad hátul összetűzted, de a hullámos loknikat engedted két oldalt a válla elé omlani.
Útra készen felkaptál egy kis oldaltáskát, bebújtál a topánkádba és elindultál a találka helyszínére. Már ott várt rád, majd mikor megpillantott eltátotta a száját.
 - Úristen… - meglepettségében kicsit eltakarta az arcát.
 - Nem tetszik? – kérdezted elszomorodva.
 - Dehogynem csak…gyönyörű vagy… - mondta leküzdve a zavarát. Elsétáltatok egy kis reggeliző bárba, de út közben észrevetted, hogy le nem veszi rólad a szemét. Bementetek és kiválasztva az ennivalót félénken beszélgetni kezdtetek. A reggelit befejezve már valamivel oldottabban csevegtetek, de még mindig voltak került témák.
 - És…van valakid? – bújt ki belőle a kérdés.
 - Nincs…lassan egy éve… - feleltél halkan és akadozva, de megfogta a kezed és finoman megszorította.
 - Ne búsulj, mindig van lehetőség. – mondta és a parkba mentetek. Leültetek egy padra és néztétek a természetet…meg egymást. Ujjaiddal kezdett játszadozni és karját mögötted áttéve a pad tetején, szemedbe nézett.
 - Figyelj _________...csak azt akarom, hogy… - elkapta a tekintetét és a földre nézett, de állát megfogva vissza fordítottad és rámosolyogtál.
 - Igen...?
 - Tetszel…nagyon… - csúszott ki a száján, majd kicsit beharapta és lassan közelített arcodhoz. Elpirultál, de nem tudtál ellenállni neki, így te is közelebb hajoltál és ajkaitok lassan egybeforrtak.
Mikor elengedett, kinyitottátok szemetek, de elpirulva félre néztetek.
 - Kevin…félek… - súgtad halkan, amin meglepődött.
 - Mitől? Itt vagyok, megvédelek…
 - 10 nap múlva elmegyek…és többé nem látlak… Félek, hogyha beléd szeretek…
 - Sssh… - ujjait szádra tette és kedvesen mosolygott. – Megoldom. Bízz bennem. Ha te is akarod…ha tényleg akarod, el tudom intézni, hogy maradhass amíg csak szeretnél. – mondta kicsit komolyabban és elhúzta ujjait. – Míg nem döntesz…kérlek…legyél a barátnőm…legalább abban a 10 napban. – szavai hallatán megölelted és hozzá bújtál.
 - Az leszek…csak ígérd meg, hogy nem okozol fájdalmat…
 - Esküszöm. – súgta és ismét megcsókolt.