Don’t seduce me…
(Tao PoV)

Egy átlagos nap, átlagos helyszín, átlagos emberek, de egy átlagosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető helyzet. Ezzel szembesültem tegnap, életem eddigi legnehezebbnek mondható csütörtökén. Döntés elé állítottak, melyen nem egy, hanem két ember élete múlt. Tudtam, ha elszúrom, mindennek vége, őt kirúgják, vele együtt engem is és a legvalószínűbb, hogy képtelenek leszünk kijavítani a hibát. A nyomás, mely a választással együtt jött, nem hagyott nyugodni, percről-percre erősebbnek és nehezebbnek éreztem, szinte minden energiámat felemésztette. Nem tudtam aludni, se a szüleimre vagy a barátaimra figyelni. Minden pillanatban az ajánlata töltötte ki cikázó gondolataim mivoltát, de képtelen voltam dűlőre jutni. A szívem azt sugallta, fogadjam el és hallgassak rá, hisz a világ leghatalmasabb gyönyörei járulnak majd lábaim elé és minden vele töltött perc maga lesz a mennyország. Az eszem azonban óva intett, az összes lehetséges módon próbált tiltakozni, éreztette velem, hogy ez nem helyes, nem szabad. De a tiltott gyümölcs mindig a legédesebb, így bensőm győzedelmeskedett és attól a naptól kezdve gyökeresen megváltozott mindkettőnk élete…

 - Huang ZiTao. Egyes. – mondta a tanár ridegen, ahogy padom fölé állva, döbbent arcom elé csúsztatta a legutóbbi dolgozat hófehér lapját. A papír szinte minden négyzetcentiméterére jutott egy rikító, vörös paca, jelezve a helytelen vagy hiányzó válaszokat. Szemeim kikerekedtek és résnyire nyitott ajkaimmal bámultam a mostanra sajnos megszokott kinézetű irományra. Nem hiszem el…pedig erre annyit készültem…
 - Óra után szeretnék veled beszélni… - hallottam mély hangját, de mielőtt reagálhattam volna, máris továbbsiklott a következő padhoz. Egyik kezem ökölbe szorítottam a tömör fa alatt és figyelmesen végigolvastam a rossz megoldásokat. Legalább a felénél csak egy betű kihagyása volt a baj… Nem mindegy, hogy bridge vagy bride? Nagyot sóhajtva felkönyököltem a pad tetejére és arcom tenyerembe temettem. Hogy magyarázom ezt ki otthon? Ez a harmadik két héten belül… Ki kell javítanom, bármi áron. Ha kell, csinálok neki plusz feladatot, szorgalmikat, felelek minden nap, csak sikerüljön…

Ezzel az elhatározással léptem óra végén a tanár asztalához. A csengő éles hangjára a diákok rekordsebességgel száguldottak ki a folyosóra, mint minden nap utolsó óráján, magunkra hagyva minket a percek alatt kihalttá vált teremben. Pár halk sutyorgást még sikerült fél füllel elcsípnem két osztálytársam beszélgetéséből; mindketten arról beszéltek, hogy mihez kezdek majd ezután. Tény, hogy én voltam az osztályban a legrosszabb angolos, de azért csak nem reménytelen a helyzetem…ugye?
 - Tao… - sóhajtotta a tanárom és előző dolgozataimat a vékony terítőre téve, lassan megrázta a fejét. – Most kezdődött az iskola és te máris bukásra állsz. – mondta annyi érzelemmel a hangjában, ahány tál spagettit eszik egy panda naponta.
 - Tudom, Wu lao shi… De megpróbálok megtenni mindent, hogy jobb legyek. Ha kell, végzek plusz munkát, bejárok más órákra vagy bármi, csak ne bukjak… - hajtottam le a fejem szégyenemben. Most kerültem ebbe az iskolába és máris rossz benyomást keltek. Ráadásul a szüleim… Ha megtudnák, biztosan eltiltanának a hétvégi wushu óráimtól, amit viszont nem fogok hagyni!

Szavaimra azt vártam, hogy majd az előttem ülő férfi megenyhül és ad valamit, amivel dolgozhatok vagy fejlődhetek, de e helyett nem, hogy nem reagált, még csak meg se mozdult… Csak ült tovább az asztalánál, mereven, jéghideg tekintettel bámulva a beadott lapjaimat. Arcáról semmit sem tudtam leolvasni, teljesen kifejezéstelen volt, ebből adódóan pedig kiszámíthatatlan, mint mindig. Nem is értem, hogy szerethetik annyira a lányok…rájuk se bagózik…
 - Különórák. – szólalt meg végül rideg, semmitmondó, mégis észveszejtően mély, bariton hangján. Először nem tudtam, mit mondjak, hisz ritka volt, hogy bárkire is időt szánjon, főleg önerőből…
 - K-Különórák? – ismételtem meg hebegve ezt az egy szót és kicsit tágabbra nyílt szemeimmel nagyokat pislogtam rá.
 - Igen. Minden pénteken, nálam. – emelte fel mondandója végére tekintetét, hogy rám pillanthasson, így megláttam, ahogy arcára fest egy apró, kicsit ijesztő, féloldalas mosolyt. Wu tanár úr sosem mosolygott, se örömében, se bánatában, mindig közömbös maradt…
 - És…mit vigyek? – erőszakoltam ki magamból a kérdést, de amint kimondtam, meg is bántam. A férfi mosolya csak még szélesebb lett, néhol felfedve tökéletesen fehér fogsorának néhány elemét. Rémisztő volt. Határozottan rémisztő…
 - Csak saját magad. – felelte, majd láthatóan végigmérte arcom, mellkasom és végül lábaim. Teljesen meg voltam zavarodva. Miért mér végig és mosolyog?

 - F-Filmezni fogunk? – kérdeztem félénken, mire az előttem ülő kuncogni kezdett, de hamar abba is hagyta. Egy könnyed mozdulattal felállt a székéből, így rögtön legalább egy fél fejjel magasabb lett. Belenéztem mélybarna íriszeibe, melyek most egy eddig nem látott érzést sugároztak magukból, csapdába ejtve tekintetem.
 - Hívhatjuk annak is… - mondta rezzenéstelen arccal és tett felém pár lépést. Reflexből hátrálni kezdtem, de a második mozdulat után, hátam a kemény táblának ütközött. A félelem hirtelen tört elmémre, az adrenalin pedig pillanatok alatt elöntötte őrült tempóban pulzáló ereimet, melyek hatására teljesen lefagytam. Mereven álltam egy helyben és egy szó vagy mozzanat nélkül bámultam az angoltanárom egyre közeledő alakját. Mit akar tőlem…?
 - Félsz? – ejtette ki formás ajkai közül ezt az egyszerű kérdést, mire azonnal megremegtem. Lehunytam szemeimet, majd nagyot nyeltem és mély lélegzetvételekkel próbáltam lenyugtatni háborgó elmémet. Ez…ez így nem jó…

 - Semmi baj…nincs miért… - simított lassan végig egyik karomon, fel egészen állcsontomig. – Olyan örömökben lesz részed, melyet senki mással nem tapasztalnál meg… A mennyországba foglak repíteni, akárhányszor találkozunk… Ígérem, nem bánod meg…és kiváló leszel angolból is… - búgta kisebb szünetekkel, gyomor remegtető hangján és lassan hozzásimult ebben a pillanatban törékenynek tűnő testemhez. Nem értettem, miket beszél, nem értettem, melyik szó mit takar, mígnem adott belőlük egy kis ízelítőt… Kezét államon tartva, hüvelykujjával végigsimított ajkaimon, majd mikor ennek hatására kipattantak szemeim, pont elkaptam a pillanatot, mikor számra tapadt. Teljesen ledöbbentem, az ütő is megállt bennem és fogalmam sem volt mitévő legyek… Tanárom ajkai csak úgy falták enyémeket, egy másodpercre sem elszakadva tőlük, nehogy megkönnyítse a történtek feldolgozását.

Mikor végre feleszméltem, kezeim magam elé emeltem és egy határozott mozdulattal megpróbáltam eltolni. Azonban, mikor ujjaim hegye mellkasára tapadó ingjéhez ért, szinte egy pillanat alatt fejem fölé szegezve találtam őket. Csuklóim erősen a tábla tetejéhez szorította és teljes testével hozzám simult. Hazudnék, ha azt mondanám, egy kicsit sem élveztem, az egész helyzet hihetetlenül izgató volt, de mégis…ő a tanárom…
 - Wu lao shi… - csúszott ki ajkaim közül a tüdőmből sóhajként távozó levegő, a névvel együtt. Az említett erre nyakamhoz hajolt és először a csóktól duzzadt párnáit, majd nyelve hegyét húzta végig érzékeny bőröm felszínén. Félig leeresztett pilláim enyhén megrezzentek, szemöldököm összerándult, arckifejezésem pedig tisztán tükrözte két állapot közti belső vívódásom. Többet kívántam belőle, az őt akaró érzés egy villámcsapás gyorsaságával haladt végig testemen, de tudtam, hogy ez nem helyes…

Mikor arcával fekete ingemből lanyhán kilátszó mellkasom felé közelített, elfordítottam a fejem és megkeményítve vonásaimat, megpróbáltam ellenállni érintései hatásának. Azonnal felpillantott, s láttam, hogy tekintetében ég a tűz, szinte éreztem, ahogy lassan felperzsel vele, de türtőztettem magam…
 - Miért ellenkezel? Tudom, hogy akarsz… - mosolyodott el halványan és fülemhez hajolt. – Azt hiszed, nem látom, hogy minden második pillanatban engem bámulsz? – búgta, majd forró nyelvét végigvezette az érzékeny porc külső ívén. Összeszorítottam a szemem, hevesen zakatoló szívem majd’ kiugrott a helyéről és lélegzetvételeim száma is az egekbe szökött. Ereim rohamosan pumpálták a vért már nem csak arcom pírjához, de a gerincemen végigfutó, bizsergető érzést követve a nadrágomhoz is. Most már le sem tagadhattam volna, hogy mennyire őrülten kívántam. Én nem akartam, de a testem égett minden érintéséért és hevesen tiltakozó belső hangom elnyomva megadtam magam.

Ekkor azonban az engem csapdába ejtő férfi elhúzódott. Mikor pár pillanatig semmi sem történt, zavartan szétnyitottam pilláim és egy hatalmas, kaján mosollyal találtam szembe magam.
 - Péntek, este hat. – eresztette el mostanra teljesen elzsibbadt csuklóim, majd ujjaim közé tett egy apró, fehér papír fecnit. Nem tudtam, mit gondoljak, az egész olyan hirtelen történt, hogy időm sem volt reagálni. Megráztam a fejem és egy hatalmasat nyelve tanáromra pillantottam, majd a táskám felkapva, egy szó nélkül kirohantam a teremből. Még hallottam, ahogy utánam szólt, hogy hívjam Krisnek, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. A szívem hevesen zakatolt, fejemben folyamatosan ajkai érintése és csuklóm szorítása járt. Ellökhettem volna, egyszerűen ki tudtam volna húzni a kezem, hisz mire való a harcművészet, ha nem az önvédelemre? De nem tettem…eszembe sem jutott, hogy jobban ellenálljak…

Még mindig éreztem magamon felhevült csókjait és képtelen voltam akár csak egy másodpercig is másra gondolni. Annyira izgató volt…és a tudat, hogy tilos, hogy nem szabad… Sietősen elhagytam az iskolát és lépteim a távolság növekedésével egyre csak lassultak. Mélyeket szippantottam a kinti friss levegőből és elmém kiszellőztetésén fáradozva hazabattyogtam. Csak otthon vettem észre a végig a kezemben szorongatott cetlit. Felemeltem, hogy el tudjam olvasni, de amint szemeimmel végigpásztáztam a sorokat, újra visszatértek az osztályban lezajlott történések képei. Wu tanár úr…Kris címe volt rajta… A kanapéra huppanva gondolkodóba estem. Arcom tenyerembe temettem és engedtem, hogy a keserédes emlékek elöntsék elmém minden egyes szabad zugát. A dolgozatok, a sorozatos elégtelenek, Kris…és az ajánlata… Tudtam, hogy aligha leszek képes magamtól javulni, egyszerűen lehetetlen… Ugyanakkor a különórák említése is megrémisztett…

Egész éjszaka a döntés nyomásától szenvedtem, képtelen voltam megnyugodni és végre lefeküdni, hogy kipihenhessem magam. Túlságosan felzaklattak az emlékek, melyek akármennyire is nem akartam, borzasztó, rémálom-szerű keretükből lassan kezdtek áttérni kellemes és őrjítően izgató filmkockákba. Nem tudtam elsiklani füleimben egyfolytában visszhangzó mondata felett sem, be kellett látnom, hogy igenis érzek iránta valamit, hisz nem a semmiért néztem őt minden órán… Meg kellett tennem a jegyeim és most már saját magam érdekében is. A döntés lassan megfogalmazódott zavaros gondolatokkal teli fejemben és következő nap a lehető legnagyobb elszántsággal vettem célba a kijelölt helyet.

Hát, így kerültem ide. Ide, ez elé a kicsi, fehérre festett ház elé, melyben ő lakott. Ő, azaz a férfi, aki napról-napra hevesebb dobogásra késztette szívemet, és aki ettől a naptól kezdve birtokolta a testemet… Félénken és apró, szinte elenyésző méretű bizonytalansággal kopogtattam be a mélyvörösre lakkozott, mahagóni ajtón. A bejárat szinte azonnal kitárult, utat nyitva sorsom beteljesülése felé, mely talán az egész életemre hatással lesz.
 - Már vártalak… - hallottam émelyítő hangját és tudtam, innen már nincs visszaút. Tettem előre egy lépést, s hogy helyesen döntöttem-e? Majd egyszer az is kiderül…

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 4


Bármennyire is szeretted volna, nem mertél szólni a ruha miatt, hisz nem tudtál volna elfogadható magyarázatot adni viszolygásodra. Joyae jóvoltából valószínűleg egy langyos anyai tarkón vágásban részesültél volna, Baekinek meg ezer, hogy elment volna a kedve a társaságodtól…
Egy szó nélkül hagytad, hogy megvegyék, majd Joyaevel az oldaladon elindultatok a tervezett cipőboltba, míg Baekhyun megbeszélte a dolgait Chanyeollal. Valami furcsa volt abban a srácban is, de nem kinézetre. A belsője egészen különös érzéseket váltott ki belőled…egy kicsit talán vonzónak találtad….de nem, erre gondolni sem akartál. A tükrös incidens után nem voltál tisztában még önmagaddal sem, hiszen a követő jelenlét visszatérte lekötötte minden gondolatod.
 - Na, ehhez mit szólsz? – mosolygott rád Joyae, kezében tartva egy fekete, lakkozott magas sarkút. Nem különösen szeretted az efféle lábkínzó förmedvényeket, legalábbis ha saját magadról volt szó. Öt perc és már csak színtiszta szenvedés, de tagadhatatlan, hogy jól mutatnak, és ha fel akarsz szedni valakit, bizony kénytelen leszel magadra erőltetni egyet, hogy nőiesnek tűnj. Elvégre bakancsban nem lehet pasizni…
 - Vagy az ott? – mutatott egy távolabb heverő, magas szárú, tűsarkú csizmára. Ahogy elképzelted benne magad, rögtön fintorra húztad ajkaid és megráztad a fejed.
 - Rendes, ünnepelni készülő nő akarok lenni, nem kurva… - mondtad és sóhajtva elvetted a sima magas sarkút.

Mire befejeztétek a keresgélést, Baekhyun is csatlakozott kettes fogatotokhoz és párszor végigmérve a kiválasztott cipőt, halványan elmosolyodott. Nem volt valami jó passzban, de még mindig jobban nézett ki, mint a drámázás után.
 - Kibékültetek? – hallottad meg Joyae suttogó hangját, amint a cipős dobozért mentél. Egy pillanatra megtorpantál, kicsit zavart, hogy még a legjobb barátnőd sem mert előtted beszélni róla. Mi olyan nagy dolog ebben az egész Baekhyun és Chanyeol ügyben? Húztad a szád, de végül engedtél a kíváncsiságnak és az egyik zsúfolt, cipőkkel és dobozaikkal telerakott, vékony válaszfal mögé álltál, hogy a lehető legtisztábban halld beszélgetésüket.
 - Fogjuk rá. Azért zavart, hogy nem mondta el… Pedig láttam a szemében…éreztem, hogy más, érted? Csapos vagyok, Joyae, annyian fordulnak meg a pultomnál nap, mint nap, tudom miről beszélnek és hogyan. Ő mindvégig szöges ellentétük volt és… Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy elárult. Soha többé nem mehetek haza és ő is tudta nagyon jól, hogy ez lesz. Mégis…
 - Ne aggódj már annyit. Tipikus pasi dolog, mindegyik a legvégéig húzza. De már nincsenek titkai előtted, nem? Elmondott mindent, itt az ideje, hogy ismét bízni kezdj benne. Hát nem érted, hogy szeret? Ne törődj mással, csak koncentrálj rá. – hallottad Joyae hangját. Mi van Chanyeollal? És miért nem mehet haza Baekhyun? A szülei homofóbok lennének?
 - Rendben, akkor lassan megyek…de vigyázz kérlek _______-ra/-re. Nagyon rossz érzésem van… Valami történni fog és köze lesz hozzá. Még nem tudom, pontosan mi, de…
 - Kisasszony, segíthetek valamiben? – szakította meg hallgatózásodat az egyik bolti eladó, aminek hallatán két barátod azonnal szétrebbent, megszakítva a már amúgy is furcsa beszélgetést.
 - Köszönöm nem, csak…megszédültem. – erőltettél arcodra egy halvány mosolyt, majd mint aki semmit sem hallott, visszamentél hozzájuk. – Megvan! – tartottad fel a cipős dobozt, mire Baekhyun csak zavartan mosolygott, Joyae viszont azonnal felpörögve átkarolt.

 - Akkor készen is állsz a holnapi nagy bulira. – felelte fizetés után és hatalmas lépésekkel kitrappoltatok a boltból. Baekhyun csak mögöttetek kullogott, de nem mertél rákérdezni a gyors hangulatváltásra. Úgysem mondanának igazat…
 - És most hova? – kérdezted, miközben próbáltad ujjaiddal összefogni a sok szatyrot.
 - Szerzünk neked egy taxit és hazamész, ezután veszel egy hosszú és alapos fürdőt, majd bebújsz az ágyikódba és alszol. Nem érdekel, hogy, ha kell, használj altatót vagy tudom is én, de kipihened magad. Értve vagyok? – mutatott rád egy ujjal, mint anno az anyukád, mikor valami fontos dolgot magyarázott.
 - Aham. És a holnap? – néztél rá ismét pár másodperc gondolkodás után, mikor épp egy taxit intett le. Mikor az autó beállt, kinyitottad az ajtót és a cuccokat berakva visszafordultál, hogy elköszönj alacsony barátodtól, de Baekhyun addigra felszívódott.
 - Írok majd SMS-t. Na, menj szépen. – ölelt meg és adott két puszit az arcodra Joyae. Mielőtt azonban bármit is kérdezhettél volna a fiúról, becsukta az ajtót és integetni kezdett. Magad sem értetted, miért akart ilyen gyorsan lerázni, bár lehet csak minél előbb az ágyban akart tudni. Gyorsan írtál neki pár sort, ha már nem tudtál tőle elköszönni, megemlítve azt is, hogy mennyire hálás vagy a mai napért. Mikor végeztél, elraktad a telefont a zsebedbe és csak figyelted, ahogy a környező épületek mind kikerülnek látókörödből.

Fél óra múlva már az ajtóban álltál, épp a kulcsot fordítottad el a zárban, mikor megszólalt a mobilod üzenetjelző hangja. Gyorsan beléptél a lakásba, majd a táskákat a legközelebbi asztalra lepakolva lehuppantál az egyik székre, hogy elolvasd Joyae válaszát. Azonban, mikor ránéztél az üzenetre, barátnőd neve helyett egy teljesen ismeretlen szám díszelgett, ami igen meglepő volt, hisz csak ő tudta, hogy kártyát cseréltél.
„Jó volt ma látni.” – olvastad a pár kedves szót, amit feltehetőleg Baekhyun írt. Azért Joyae igazán szólhatott volna, hogy megadta neki a számod…
„Téged is, köszi, hogy segítettél.” – írtad a rövid választ és a szobádba sétálva az ágyra dobtad a készüléket, majd elmentél zuhanyozni, ahogy barátnőd tanácsolta. Lassan, alaposan mostad át minden porcikádat a forró vízfolyammal, miközben utat engedtél gondolataid kavalkádjának. Azonnal felrémlettek a mai nap képei: Joyae és Baekhyun beszélgetése…az álom…Kai…a tükör… Szinte érezted magadon ujjai érintését, ahogy végigsimít oldaladon, majd combodon és…
Hirtelen megráztad a fejed és elzártad a vizet, még mielőtt túlságosan is beleélted volna magad a képzelődésbe. Megtörölköztél, majd felvéve vékony, fehér hálóingedet, visszamentél a hálóba. A Nap már lemenőben volt, így a szoba fényei is tompulni kezdtek, de az ágyon heverő telefon kijelzője bőszen világított. Halványan elmosolyodtál, majd a pihe-puha fekvőalkalmatossághoz sétálva lehuppantál rá és kíváncsi tekintettel felkaptad a kis kütyüt. Az érkezett SMS azonban lesokkolt, arcodról lefagyott a mosoly és azonnal kiejtetted kezedből a drága mobilt, ami halk puffanással ért földet. Ez…ez nem Baekhyun…

„Igazán nincs mit. Öröm volt téged simogatni a fülkében. Amúgy jól esett a fürdés egy ilyen nap után, nemde bár?”

Dermedten bámultál magad elé, a félelem azonnal elhatalmasodott rajtad, gondolataid csak úgy cikáztak elhomályosult elmédben és képtelen voltál bárminemű cselekedetre. A kijelző újra meg újra felvillant vagy tucatnyi új üzenet érkezését jelezve. Nagy nehezen erőt vettél magadon, majd meggyőzve óvatosságra intő belső hangodat, hogy csak pár hülyegyerek szórakozik, felálltál és az ablakhoz rohanva lehúztad a redőnyöket. Biztos azon bámultak be…
Sóhajtva kimentél a konyhába, majd a hűtőből elővéve egy üveg sojut, visszasétáltál az immáron sötét hálóba, hátha az majd álomba segít. Alig ittál belőle pár kortyot, az az átkozott masina megint megcsörrent. A halálfélelemhez hasonló érzéstől átfutott rajtad a hideg, de a kijelzőre pillantva megláttad Joyae nevét. Azonnal felengedtél és halványan elmosolyodva füledhez kaptad.
 - Mondd. – szóltál bele kedvesen, de először síri csend fogadott. Megnézted mobilod, de a hívás még tartott.
 - Hallo….Joyae?
 - Reméltem, hogy így majd felveszed… - szólt bele barátnőd helyett egy mély, de mégis fiatalos férfihang. Erre azonban ijedtség helyett felkaptad a vizet.
 - Hagyj már békén! Nem tudom, hogy ki vagy, vagy honnan ismersz, de nem is érdekel. Szórakozz mással! – csattantál fel és kinyomtad a készüléket. Nagyon mérges lettél és már biztos voltál benne, hogy valami szomszéd kölyök látott a plázában, meg most, ahogy hazaértél. Fújtatva felálltál és a háló ajtajához sétáltál, hogy az alváshoz készülődve becsukd, de amint elengedted a kilincset, megtorpantál.

- Nagyon jól tudod, ki vagyok... – szólalt meg mögötted a telefonban is hallott hang. A szívbaj jött rád, már épp készültél volna megkeresni a szobában elrejtett hangszórót vagy kandi kamerát, mikor megláttad az ágyon Őt. Ott feküdt, kezeit feje mögé téve, ajkain azzal a hatalmas, kaján mosolyával. Végigpásztázta tested sötét szemeivel, majd igéző tekintete megállapodott arcodon.

Bekönnyeztél és pillanatok alatt az idegösszeomlás szélére kerültél. Ezt egyszerűen képtelenség kibírni…
 - M-Mit akarsz…tőlem…? – kérdezted elcsukló hangon, mire a fiú ugyan azzal a mosollyal megrázta a fejét.
 - Miért kérdezel olyat, amire magad is tudod a választ? – kérdezte és megnyalta ajkait. A hideg is kirázott hangja hallatán, az előbbi kis mozdulatáról nem is beszélve, de a félelem továbbra is őrült erővel tombolt benned.
 - N-Nem… - folyt le egy könnycsepp az arcodon, ahogy kimondtad ezt az egyszerűnek tűnő szót, pedig abban a pillanatban az is csoda volt, hogy egyáltalán hang jött ki a torkodon. Az idegennek a legkevésbé sem mondható srác erre szó nélkül felállt és hozzád sétált. Próbáltál hátrálni, de hátad az ajtónak ütközött, elzárva az egyetlen lehetséges menekülési útvonalat.
 - Ne bánts, kérlek! – tört rád a zokogás, mikor megállt előtted. Kész, feladtad. Arcod tenyeredbe temetted és úgy vártad, hogy majd elővesz egy kést és többször is leszúr vele vagy elrángat és megerőszakol, de tőrök döfködése és ráncigálás helyett csak két kart éreztél magad körül. Lassan, megszeppenve elvetted kezeid könnyáztatta arcodtól és láttad, hogy a fiú hozzád simul. Egy egyszerű, de mégis erős mozdulattal megfordított, hogy hátad az ajtó helyett mellkasához érjen, majd a szobádban lévő hatalmas tükörhöz vezetett.

 - Nem bántalak…szükségem van rád… - búgta szavait szorosan füledhez hajolva, hogy ajkai lágyan súrolják az érzékeny porcot. Megremegtél érintésére, mire egyik kezével óvatosan felemelte álladat, hogy szembenézz tükörképeddel. Az egyszerű hálóinged helyett az álmodban látott és a nemrégiben megvett fekete selyemruhában voltál, kócos hajad rendezett, hullámos loknikban omlott válladra és mellkasodra, arcodon pedig nyoma sem volt a sírás jeleinek.
 - Annyira összeillünk…Nézd… - nyújtotta ki karját, majd egy ujjával a tükörhöz ért, ami azonnal megváltoztatta a tükrözött képet. A szobád és önmagad helyett most a már annyira jól ismert helyszín jelent meg, a rideg, gyertyákkal teli terem, középen a faragott kőoltárral.
 - Látod azt? Ott leszel majd az enyém… - súgta füledbe, majd válladhoz hajolva, ajkait végighúzta kulcscsontodtól egészen állad vonaláig, enyhe remegést kiváltva ezzel törékeny testedből.
 - De még sajnos várnunk kell… - húzódott el tőled, mire a tükör ismét azt mutatta, amit eredetileg kellett. Szóhoz sem tudtál jutni, még mindig le voltál dermedve szavai és az előbb látott dolgok hatására.
 - Na, ne szomorkodj, egy kis mosolyt. – kerülte meg mereven álló lényedet, hogy végre rendesen is a szemedbe nézhessen. Ujjaival végigsimított álladon, majd kicsit habozva, de lassan közelebb hajolt és lágy csókot lehelt ajkaidra.

Beleborzongtál az érzésbe, mely egyszerre volt izgató és mégis félelmet keltő. Halálosan féltél ettől az embertől és ezen minden kimondott szava csak rontott.
 - Nem vagyok ember… - javította ki gondolataid egy huncut vigyorral az arcán, mire elállt a lélegzeted. Sosem hittél az efféle emberfeletti dolgokban, de most racionalitásod kezdett darabjaira hullani.
 - Most mennem kell, holnap találkozunk. Addig is szép álmokat. – kacsintott, majd még egyszer megcsókolt. Ezúttal ösztönösen lehunytad szemeid, de mikor ajkai érintésének hiányában kinyitottad őket, már nem volt ott. Vettél egy mély levegőt, majd fel se fogva, hogy mi történt az előbb, az ágyhoz rohanva megfogtad a sojus üveget és egybe felhajtottad tartalmát.
Az alkohol látszólag lenyugtatta háborgó elméd, de ezzel egy időben el is álmosított. Hirtelen a világ minden baja megszűnt, majd a spiccesség és az éhgyomorra ivás áldott hatását kiélvezve ledőltél aludni.

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 3

Pár perc elteltével már csak mosolyogtál a zavarba ejtő találkozáson, hiába volt elsőre rémisztő a hasonlóság miatt. A semmiből ott termett az orrod előtt egy hihetetlenül jóképű srác, ellenállhatatlan vonzerővel és megkoronázva a hatalmas eseményt, te is tetszettél neki. Elképesztő.
Amíg az ajánlott bolthoz értetek Joyae szája be nem állt egy percre sem, de úgyse figyeltél rá. Elmerültél gondolataidban és valahol, egy másik világban épp a szexi idegennel kavartál…
Lassan beléptetek a kis üzlet önműködő ajtaján, de szinte azonnal elképedtetek a látványon. Amilyen aprónak tűnt kívülről a hely, olyan tágas és hatalmas volt belül. Mindenfelé gyönyörű, csillogó estélyik, rövid, feszes koktélruhák vagy épp elegáns, de mégis szexi, bulikba illő szettek hevertek rendezett sorokban. Eltátottad a szád, és mint aki élete szerelméhez indul, a fogasok közé vetetted magad.
 - Te jó ég Joyae, nézd milyen gyönyörűek! – taperoltad az anyagokat hitetlenkedve. Mind olyan selymes és különleges volt…
 - Tényleg…de szépek… - lépett mögéd barátnőd és nagyokat pislogva megfogta az előttetek lévő kis fekete ruhát.

Baekhyun azonban a várttól teljesen eltérően viselkedett. Csak állt megszeppenve a bejárat mellett, tekintetét egyenesen a kassza mögött ülő, óriásnak tűnő fiúra szegezve. Vörösesbarna, hullámos loknijai össze-vissza álltak, és mikor reakciódat látva elmosolyodott, előbukkantak hatalmas fogai.
Baekhyun azonban máshogy nézett rá, szerinte pont a fiú tökéletlensége tette olyan mérhetetlenül tökéletessé. Megbabonázva leste minden apró mozdulatát, de mikor a szemük összetalálkozott, mintha megtört volna valami. Baekhyun arcán tisztán tükröződött emlékei kavalkádja, mely az óriás láttán tört elő elméjének legrejtettebb zugaiból. A vöröses hajú srác is megszeppent, riadt arckifejezéssel mérte végig az alacsonyabbat. Ismerték egymást, ez egyértelmű volt… Még a levegőben is érezni lehetett a szikrázó feszültséget…
 - Chan…Chanyeol…? – kérdezte Baekhyun akadozva és szavai kimondásával küszködve, mire a másik megremegett neve hallatán.
 - Baekie figyelj, én…én nem akartam…tényleg… Kérlek, higgy nekem… - állt fel hirtelen a Chanyeolnak nevezett óriás és bánatot árasztó szemeivel divatimádó barátodra nézett. Egy pillanatra megfeledkeztél a ruhákról és Joyae vállát megbökdösve őket kezdted figyelni.

Baekhyun bekönnyezett, a plafonra felnézve próbált mély lélegzetvételekkel lenyugodni, de nem sok sikerrel. Ujjaival az előbb még tökéletesen álló hajával mit sem törődve beletúrt, majd eltakarta szemeit és lehajtotta a fejét. A szíved majd’ megszakadt érte, de nem tehettél semmit… Nem, amíg nem tudtad, mi történt kettejük között.
 - Miért…? – kérdezte Baekhyun remegő hangon, mire a másik fiú habozás nélkül megkerülte a pultot és az erősen könnyező alacsonyabbikhoz sietett, hogy szorosan karjaiba zárja.
 - Sajnálom…én…nem tehettem mást… - súgta és a másik gyenge tiltakozása ellenére arcát nyakába fúrta. – Esküszöm…tudom, el kellett volna mondanom, hogy… - kezdett bele bocsánatkérésébe, de Baekhyun ijedten Chanyeol szájára tapasztotta tenyerét. Az óriás erre meglepődött és legnagyobb meglepetésedre rád nézett.
– Ja, hogy ők nem…értem. – vette el a srác kezét és még egyszer bocsánatot kért.
 - Csak…ne itt beszéljük meg… - motyogta Baekhyun rosszallóan, majd Chanyeol karjaiból kiszakadva a még mindig dermedt állapotban lévő lényedhez sétált.  - Mit nézel? Gyerünk, dolgunk van, mindjárt záróra. – keményedtek meg arcvonásai és egy mozdulattal megpördítve a ruhák közé tolt.
 - De…mi volt ez az előbb? – fordítottad vissza a fejed az idegesen a hajába túró óriásra, de Baekhyun szó nélkül a kezedbe nyomott három sötét, combközépig érő, pánt nélküli egybe ruhát, majd a próbakabinba taszigált.
 - Mindegy, majd egyszer elmesélem. – zárta le a beszélgetést, azzal rád húzta a függönyt.

Nagyokat sóhajtva törődtél bele a ténybe, hogy talán soha nem fogod megtudni a két fiú közötti kapcsot…hacsak nem húzod ki Joyae kotnyeles szájából. Elvégre ő mindig fülel, igencsak pletykás és Baekhyunt is elég jól ismeri.
 - Kész vagy már? Látni akarom rajtad. – nyafogott az emlegetett barátnőd, akit úgy tűnt nem lepett meg az előbbi kis dráma. Anélkül, hogy megnézted volna a felpróbálni készült ruhát, leakasztottad a fogasról és magadra húztad. Rögtön az öltözés azon fázisába kerültél, amikor a kiválasztott darab beakad a melltartód pántjába, így kicsit szenvedned kellett vele, mire meg tudtad csinálni.
 - Egy pillanat, csak felhúzom még a… - válaszoltad volna neki, mikor sikerült megigazítani, de mikor a tükörbe néztél, felsikítottál.

Az éles hangra mindkét barátod kirántotta a függönyt és megláttak, ahogy zokogva a fülke sarkában gubbasztasz. Aggódva és teljesen megrémülve felsegítettek, de mikor megkérdezték, mi történt, csak remegve ráztad a fejed.
Láttad… Láttad magad mögött, ahogy karjait derekadra vezetve nyakadhoz hajol és kéjes tekintettel, a tükrön keresztül szemeidbe néz, közben pedig végignyal puha bőrödön…
A sírás szinte már fojtogatott, eleged volt belőle, eleged volt abból, hogy egy szabad, félelem nélküli perced sem lehetett… Fejed fogva megtörölted szemeid, majd barátnődhöz bújtál. Szükséged volt két védelmező karra…
 - Sshh…nincs semmi baj… - ölelt meg meglepetésedre Baekhyun is, majd végigsimított arcodon és könnyes szemeidből arrébb tűrt pár kóbor tincset. A közelsége valahogy megnyugtatott, pillanatok alatt elfelejtetted minden problémád és lassan, fellélegezve elszakadtál tőlük.
 - Sajnálom, csak…azt hiszem keveset aludtam…és túl fáradt vagyok…lehet hallucináltam… - ráztad meg a fejed, majd bocsánatkérően lehajtottad.
 - Semmi gond, megesik. – mosolyodott el kedvesen Baekhyun, észrevétlenül szikrázó pillantást vetve a megszeppenve álló Chanyeolra, majd visszanézett rád és alaposan végigmért. - Egyébként…szerintem nem is kell tovább keresni… Ez a darab pont jó lesz. – simította meg pár ujjal az anyagot.
Bólintottál és bár kicsit félve, de visszanéztél a tükörbe. A fiúnak szerencsére nyoma sem volt…de a ruha tökéletes mása volt az álombéli selyemnek…

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 2

Fél óra sem kellett és már készen is álltál a nagy bevásárlásra. Elmerengtél, hogy Joyae mit tervez még a szülinapodra, hiszen ez még édeskevés volt az ő megszokott szervezkedéséhez képest. Az épület előtt álltál, a falnak támaszkodva, mikor egy ismerős hang ütötte meg füleid.
 - ________, beteg vagy? Sose készülsz el ennyi idő alatt. – kuncogott barátnőd, majd végül melléd ért, jobbján egy alacsony, barna hajú fiúval. – Ő itt Baekhyun, emlékszel? – Végigmérted a srácot, nagyjából veled egykorú lehetett, de az arckifejezése jobban illett egy érettebb huszonéveséhez. Persze nem ugrott be azonnal az ismeretség, de pár másodpercnyi gondolkodás után rájöttél, hogy hol találkoztatok. Byun Baekhyun, ő az egyik csapos abban a klubban, ahova Joyae rendszeresen megpróbált elrángatni. Kék angyal bár…a város legnevesebb szórakozóhelye.
 - Most már igen. – hajoltál meg kicsit, hogy kellően üdvözöld, mire csak rád villantotta mosolyát és biccentett.
 - Oké, akkor ne is húzzuk az időt, menjünk, mielőtt besötétedik és bezárnak a boltok. – javasolta barátnőd, majd leintett egy taxit. A hármas fogat lassan beült és az utcákat kémlelve belemerült egy nagyobb beszélgetésbe a sofőr rosszalló tekintete ellenére.
Pár perc alatt megérkeztetek a városközpontba, majd kifizetve a fuvart, elégedetten szívtátok magatokba az életteli (na meg szmogos) levegőt. A járdák tele voltak emberekkel, akik vagy épp haza tartottak vagy az ebédszünetükről igyekeztek vissza a munkájukba, nehogy főnökeik még többet vonjanak le fizetésükből.  Mindenki rohant, de pont ettől volt olyan pörgős az egész hangulata. Igaz már ősz volt, de erősen sütött a nap, fülledtté téve a tömött utcákat, a járművekről nem is beszélve. Egy egyszerű, koptatott farmer volt rajtad, pántos felsővel, de a meleg így is utat talált hozzád, kellően megizzasztva, hogy kényelmetlenül érezd magad. A verejték eszedbe juttatta az álmodat és hiába voltál a barátaiddal, egyszerre intenzívebben tört rád az a furcsa érzés, szinte láttad magad előtt, ahogy a tömeg belassul, a város elhalkul és az emberek közül feltűnik a már oly rég óta kísértő arc…
 - _______, jól vagy? – fogta meg vállad barátnőd, mire azonnal feleszméltél. Az utcák ismét hangosak lettek, az emberek tovább siettek úti céljuk felé és rádöbbentél, hogy ott állsz mereven a járda közepén, Joyae és Baekhyun pedig téged bámul kicsit aggódó arckifejezéssel.
 - Igen, semmi gond csak…elkalandoztam. – ráztad meg a fejed és elindultál a pláza irányába. A másik kettő csak egymásra nézett és megrántották a vállukat, nem értették mi van veled. Tulajdonképpen te se…
Amint a hatalmas épületbe értetek, hála a légkondinak, kicsit szabadabban lélegezhettetek. A sétányok se voltak ilyenkor még zsúfoltak, főleg nem a boltok, így könnyedén nézelődhettetek a kirakatok kínálatai közül anélkül, hogy kerülgetni kellett volna az üvegre tapadó kislányokat.
 - Először is, fehérneműk. – közölte Baekhyun ellentmondást nem tűrően, egy ujját feltartva. Úgy tűnt elég komolyan veszi az egész vásárlás, divat témát. Igaz nem meglepő, hisz rajta is a legújabb divatnak megfelelő tervezői ruhák voltak.
Elirányított egy igen neves márkaboltba, ahol a legolcsóbb darab is húsz ezer wonnál kezdődött. Barátnődre néztél, akinek az arca viszont azt sugallta, hogy teljesen tisztában van a ténnyel, hogy vagyonokat fog rád költeni. Észre sem vetted, de Baekhyun eközben alaposan végigmért és azonnal a kezedbe is nyomott vagy egy tucat melltartó-bugyi szettet.
 - Sipirc próbálni! – rázta meg a kezét, mintha egy legyet akarna elhessegetni. Húztad a szád, de a ruhadarabokat meglátva inkább elképedtél. Mind kirívó színű, csipkés, extra push-up-os darab volt. Remek, minden öreg, perverz tata rád fog nyomulni…
A fülkébe vonulva lassan próbálgatni kezdted őket, de mikor az elsőt felvetted, Baekhyun kihúzta a függönyt, mire te reflexből eltakartad magad.
 - Ya! Mit csinálsz? – kérdezted ijedten és kicsit elpirulva. A fiú csak megforgatta a szemeit és elhúzta a mellkasod takaró kezeid.
 - Ne nyafogj már, a fiúkat szeretem, nem emlékszel? – sóhajtotta, miközben dekoltázsod vizslatta. Persze, hogy emlékeztél, de mindenkit váratlanul érne, ha a barátja csak úgy rárontana fehérnemű-próba közben…nem?
 - Nem jó, túl csicsás. – mondta, majd egy árva szó nélkül visszahúzta a függönyt, jelezve, hogy próbáld a következőt.

Nagyjából két óra reménytelen keresgélés után végre ráakadtatok egy tökéletes darabra. Aztán még egyre, majd még hétre. Baekhyun csak elégedetten mosolygott, mikor behúzta a függönyt és a jókat a kosárba tette.
 - Ennyi elég lesz, felöltözhetsz. – hallottad kintről a hangját, mire fellélegeztél, hisz végre a rendes ruhádban mutatkozhattál barátaid előtt. Hiába volt Baekhyun meleg, a tekintete olyan volt, mintha azonnal fel akarna vele perzselni. Néha, mikor egymás szemébe néztetek, kicsit meg is ijedtél, arra számítottál, hogy majd letámad, de semmi ilyen nem történt. Csak lesett azokkal a mindent tudó és igéző, tökéletesre formált szemeivel.
Miután felvetted ruháidat, a kasszához mentetek és leraktad a boltos elé a nagy kupac fehérneműt. Az árak láttán kikerekedett a szemed, de mielőtt bármit is mondhattál volna, Joyae befogta a szád és készségesen fizetett.
 - Rád fér. – mosolygott.

Immáron hatalmas táskákkal a kezedben kisétáltatok a boltból, de szinte azonnal beleütköztél valakibe. Hátra estél a hirtelen jött ellenállástól és a hideg kőpadlóra ültél. A szatyrok tartalma szerencsére a helyén maradt…kivéve egyet.
 - Jó választás. – kuncogott az illető, majd átnyújtotta a kiesett vörös-fekete, csipkés tangát.
A szégyentől elpirulva elvetted tőle, de nem mertél ránézni, túl kínos volt a helyzet.
 - Sajnálom, egy kicsit elbambultam az előbb. Hadd segítsek. – kért bocsánatot az idegen, majd megfogta a kezed és segített felállni. Leporoltad magad, majd vettél egy nagy levegőt a bocsánatkéréshez, de mikor rápillantottál az ütő is megállt benned. A lábad földbe gyökerezett, átfutott rajtad a hideg és szinte érezted, hogy szemeid bekönnyeznek. Ő volt az…a fiú az álmodból… Össze sem téveszthetted volna, ugyan az az arc, ugyan az a haj, a sötét, mégis vonzó tekintet és a dús ajkai… Mereven bámultad, de nem mertél megmozdulni. Hatalmas, megmagyarázhatatlan félelem kerített hatalmába, és óriási késztetést éreztél, hogy pánikrohamot kapva, sírva rohanj ki az épületből. De nem tetted. Nem, mert ez a végtelenül édes és szemtelenül jóképű srác az ég egy adta világon semmit sem csinált, amivel ezt érdemelné ki. Nem tehet róla, hogy az álmaidban szerepelt…minden éjszaka…egy percet sem habozva, hogy a legelborzasztóbb helyen és módon a magáévá tegyen. Eszedbe jutott minden egyes képkocka: a gyertyák, a kőoltár, a hideg láncok, amit csuklódra szorulnak, ő, ahogy…
 - ________, mi van veled? – zökkentett ki gondolkodásodból ismételten Joyae. Pislogtál párat és az idegennek cseppet sem nevezhető fiúra néztél. Aggódó tekintettel mért végig, nyoma sem volt benne az álombéli szenvedélyes vadállatnak. Kicsit felengedtél, bár egy egészen picit…egy szemerkényit csalódott voltál.
 - Persze…csak figyelmetlen voltam és egy pillanatra meg is szédültem. – mosolyogtál barátnődre, majd a fiúhoz fordultál. – Köszönöm, kedves…

 - Kai. – fejezte be mondatod a srác. – És nem tesz semmit. Ha egy ilyen csinos lányról van szó, nekem megtiszteltetés, ha tehetek érte valamit. – húzta mosolyra tökéletes ajkait, majd a barátnődre nézett.
Elképesztő mosolya láttán még hevesebben kezdett verni a szíved és egyszerre pillangókat éreztél a gyomrodban. Miért? Miért pont nála…?
 - Ha bulira készültök…legalábbis a fehérnemű kinézetéből erre következtetek, akkor azt a boltot ajánlanám. – mutatott maga mögé egy nemrég nyílt üzletre. Még soha nem láttad, de a kirakata alapján egész jó cuccokat árulhattak. – Az egyik barátomé, elmondása szerint a lányok nagyon kedvelik a ruháit.

- Rendben, köszönjük…mit is mondtál, Kai? Köszönjük Kai, akkor mi megyünk is, igaz? – nézett rád Joyae, majd szó nélkül húzni kezdett.
 - K-Köszi… - habogtad, ahogy elmentél mellette és megcsapott parfümének illata. Elmédre sűrű ködfátyol borult, alig hitted el, hogy tényleg megtörtént ez a találkozás. Az a furcsa érzés persze csak azért sem múlt el, továbbra is mardosott belülről.
 - Hűű, ez aztán nem semmi! Látod? Vettünk pár új fehérneműt és máris ragadnak rád a pasik. Gondolj bele, mi lesz, ha megvesszük a ruhát is! – vigyorgott elégedetten barátnőd és Baekhyunra nézett.
 - Szerencsés a csaj, mi? – kérdezte, de a fiú csak szótlanul megrázta a fejét. Nem tetszett neki Kai…nagyon nem. Főleg az, hogy mikor a két lány továbbállt az ajánlott üzlet irányába, egy közeli kirakat üvegének visszatükröződésében tökéletesen rálátott, ahogy az újonnan megismert srác ördögi mosolyra húzza ajkait…

In Love With The Devil

(Kai) 18+

 

 

Chapter 1

„Nyirkos, fagyott föld…sírkövek és sűrű köd…hatalmas, faragott kőoltár…jéghideg láncok…félhomályt ébresztő, fényesen égő gyertyák…fekete selyemruha…mindent felőrlő szenvedély…egy arc…ébenfekete haj…igéző tekintet…dús, csókra nyíló ajkak…heves légzés…perzselő kéj és őrült vágy...”

Az éjszaka közepén riadtál fel, izzadtan és hangosan lihegve. Szapora szívverésed egy pillanatra sem nyugodott, szemeid előtt újra meg újra lejátszódtak a nemrég látott álomképek. Az órára pillantottál, mely hajnali négyet mutatott, majd sóhajtva az ágytámlának dőltél és lassan lehunytad pilláid, hogy csillapítsd zaklatott elméd háborgását. Ugyan az az álom - vagy inkább rémálom – kínzott mióta csak az új otthonodba költöztél, avagy Szöul egyik átlagos panelházának hatodik emeleti lakásába. Magad sem értetted, miért, de túl félénk voltál ahhoz, hogy bárkinek is elmondd, mi teszi tönkre éjszakai pihenésed minden adandó almalommal, mikor lehunyod a szemed. Persze legjobb barátnőd az egészből mit sem sejtett, így hogy is tudhatta volna, hogy a bulikat nem miatta, hanem a kialvatlanság miatt utasítottad el?
Köntösöd felvéve kikászálódtál az ágyból, mondván ilyenkor már felesleges visszaaludnod, de hiába oltottad fel a villanyokat, az a furcsa érzés, mely az álmokkal együtt gyötört, csak nem akart elmúlni. Mintha valaki…folyamatosan figyelt volna… Szinte érezted a hátadba fúródó tekintetet, de akárhányszor szétnéztél, a lakás mindig ugyan olyan üres volt.
Tenyereddel megdörzsölted kicsit a homlokod, majd fáradtan a nappalidban heverő kanapéra huppantál. A tévét bekapcsolva válogattál egy ideig a csatornák között, majd ráakadtál az egyetlen most játszott adásra, avagy a TopShopra. Nagyot ásítva nyúltál el a garnitúrán, tudva, hogy ennél jobb most úgysincs. Unottan kezdted nézni, ahogy a kopasz férfi, a szerepét igencsak túljátszó hölgyeménynek mutatja be az új csodalábast…vagy mit… Fél óra után azonban hiába nem akartad, az álom ismét elnyomott.

Ujjak érintették puha bőröd, perzselő érzést hagyva maguk után, ahogy egyre lejjebb és lejjebb kúsztak oldaladon. Beharaptad alsó ajkad, már tudtad, mi következik, de még sötétség honolt mindenhol, így nem láttad, csak sejtetted, hol lehetsz. Ekkor a semmiből hirtelen előbukkant a már oly jól ismert arc, mely a gyönyörű, telt ajkú fiúhoz tartozott, annyi eltéréssel, hogy most felfedte előtted selymes tapintású, kidolgozott felsőtestét is. Ellenállhatatlan késztetést éreztél, hogy végigsimíts izmain, de mintha megbénultál volna, kezeid nem mozdultak. A fiú lassan föléd hajolt és apró, forró csókokkal kezdte ellepni nyakad tájékát, bizsergető érzést kiváltva remegő testedből. Egyszerre járt át a félelem és az izgalom, őrült elegyet alkotva az élvezettel, de az eszed tiltakozott.
 - Elég! Hagyj… hagyj békén! – kiáltottál volna, de hiába. Tagjaid még mindig nem mozdultak, de torkod sem hagyta el egyetlen árva hang se, csak a belsőd üvöltött, tehetetlenül.

*Puff*

Hatalmas levegőt véve riadtál fel, amint a kanapéról a szőnyegre estél. A könyököd elég szépen beverted, de most csak az érdekelt, hogy végre ismét ébren vagy. Nem mintha nem élvezted volna, ahogy az álombéli srác közelít, de megrémített. Nem csak a hely, hanem az egész helyzet. Olyan sötét és ijesztő volt…

Az ablakon beszűrődő erős fénynyalábok jelezték, hogy már bőven dél is elmúlt, így itt volt az ideje, hogy összeszedd magad és felkészülj barátnőd érkezésére. Nagy nehezen felálltál, megigazgattad magad, majd határozott léptekkel megindultál a szekrény felé. Arra persze nem számítottál, hogy majd megszédülsz, így már szinte lelki szemeid előtt láttad, ahogy barátnődnek ajtót nyitva egy hatalmas vörös pukli lesz az orrod helyén. Mielőtt azonban arccal a földre estél volna, mintha láthatatlan karok ragadtak volna meg, visszatartottak a csúnya balesettől. Döbbenten néztél körbe, majd észrevetted, hogy csak a köntösöd öve csúszott be a kanapé párnái alá, megtartva a vastag anyagot, vele együtt pedig téged is. Szemeid forgatva visszamásztál a garnitúrához, majd kiszedve a bolyhos övet, végre a szekrényedhez sétálhattál. A ruhákat szép sorjában kikészítetted, majd az üres fogasokat visszatéve nekiláttál a készülődésnek. Ekkor azonban eget rengető ordibálásra és dörömbölésre lettél figyelmes.
 - _________! Azonnal nyisd ki az ajtót! Nem érdekel, ha most kelsz fel, akkor is vonszold ide azt a ráncos valagad! – kiabálta egy éles, női hang. Ő volt az, a barátnőd, Joyae. Egy kicsit későbbre számítottál rá, de persze, ha arról van szó, hogy a gyerekkora óta ismert, pasik terén igencsak válogatós, a világon legjobban kedvelt lányt szidja le, amiért előző este tíz perc után egyszerűen ott hagyta a szórakozóhelyen egy szó nélkül, akkor ugyan ki habozott volna? Lomhán az ajtóhoz battyogtál és a zárat kioldva kinyitottad azt, szembetalálva magad egy házisárkánnyal.

- Egy: Nem ráncos a fenekem, meg is nézheted, bár úgyis mindig azt hangoztatod, hogy olyan kerek, hogy a pasiknak harapniuk kéne, mint a barackot, így most eltekintek ettől a megnevezéstől. Kettő: tudod, hogy rosszul alszom, úgyhogy ne csodálkozz, ha öt perc ismerkedés és öt perc tánc eléggé kifáraszt ahhoz, hogy hazajöjjek. – mondtad monoton hangon az ajtófélfának támaszkodva, mire Joyae arcvonásai megenyhültek és kuncogva megrázta a fejét.
 - Túl jól ismersz. Na, engedj be, te vén banya. – vigyorgott és arrébb tolt, hogy a nappalit célba véve a garnitúrára huppanjon.
 - Vén? Ya! Még csak holnap leszek 19! – horkantál fel és az ajtót becsukva felszegted az állad.
 - Az most nem számít. Ráncosodsz. Na, de a holnapi naaagy nap alkalmából sajnos ma halaszthatatlan dolgunk akad. – ecsetelte az ülőalkalmatosság anyagát taperolva. – Mondd, hogy csak leöntötted vízzel…
 - Mi? Ja…csak a rossz alvás. De ezt már kint is mondtam. Amúgy milyen halaszthatatlan dologról hadoválsz? – ültél le mellé és hátradőltél.
 - Nehogy már... Megdugnak álmodban vagy mi, hogy ennyit izzadsz? – kacagott, mire arcodról lefagyott a mosoly és csak pirulva meredtél magad elé. – Egyébként vásárlásról. Tudod, ha el akarod végre veszteni a szüzességed, akkor nem mackónadrágban kéne szülinapozni….ha csak nem szeretnéd, hogy Micimackó izguljon rád. – nézett rád először teljesen komolyan, majd elfeledve az előző pár zavarba ejtő mondatot, mindketten hangos kacagásban törtetek ki.
 - Hülye… - törölgetted a szemed, majd végignéztél magadon. Tényleg rá fért volna ruhatáradra egy alapos csere, de hol van neked erre pénzed? – És hogy gondoltad? Betámadjuk a plázát vagy mi? – vakartad meg a fejed és a pénztárcádra néztél. Alig lehetett benne pár ezer won… A mostani munkád nem igazán fizetett jól, hiszen a fősuli mellett csak alkalmi állásokat tudtál betölteni.
 - Pontosan. És ne félj, én állok mindent. Ez lesz az én szülinapi ajándékom neked. – veregette meg a vállad, majd lassan felállt. – Fél óra múlva legyél kész, hozok valakit, aki sokat segíthet. – kacsintott és már indult volna az ajtó felé, de megállítottad.
 - Várj, mégis kit akarsz velünk rángatni? – húztad el a szád. Nem szeretted az idegeneket, de ha Joyae megbízik bennük, más választásod úgysincs…
 - Byun Baekhyun. Nagyon jó haverom, majd meglátod. Hihetetlenül jó a stílusérzéke. – felelte mosolyogva, majd az ajtón kilépve még integetett egy kicsit és beszállt a liftbe.

Byun Baekhyun… Byun Baekhyun… Honnan olyan ismerős ez a név?