Power of Love (18+)
(Mir PoV)
(Mir PoV)
Chapter 19. (Final)
Riadtan megfordultunk és megláttuk Heechult, amint egy ezüst
színű fegyvert fog ránk. Másik kezével intett az őreinek, akik azonnal felénk
indultak, majd lefogtak. Meg voltam rémülve, nem tudtam mit csináljak, de ahogy
láttam, Joon arcán is a halálfélelem tükröződött. Beérkezett egy fekete kocsi
és nem törődve a parkolás hogyanjával megállt az apró kavicsokkal teli
területen. Két szintúgy fekete ruhás, nagydarab férfi szállt ki, magukkal húzva
Lee Soo Mant. Odarángatták elém, majd mikor az engem fogó férfi szorított a
karomon, ijedten Heechulra nézett.
- Igen, jól tudod, hogy képes lennék bántani, főleg azért mert az unokaöcséd. – húzta ajkait ördögi mosolyra, én viszont elképedtem. Az unokaöccse? Én? Mi van?
- Ó…tehát nem meséltél neki róla, mi? – nézett az igazgatóra. – Drágám, Lee Soo Man és édesanyád testvérek. – mondta közelebb hajolva és halkan kuncogva. Legszívesebben ott helyben ütni kezdtem volna, de a sokktól mozdulni sem tudtam. De hát a név… - Törvénytelen gyerkőc vagy, bizony. – kezdett Heechul nevetni, majd elhallgatott és hajamnál fogva hátrahúzta a fejem. – Kicsi, formás nyakacska…törnivaló nemde bár, Soo Man? – simított végig egy ujjával vékony bőrömön és fülembe súgott. – De sajnos, ha megtenném, nem adná át az SM vezetését, így biztonságban vagy… - engedte el a hajam, majd visszalépett az embereihez. – Szerződés? – Hangja ismét hidegen csengett, arca is elkomorodott. Átvette a papírt és előhúzott öltönye belső zsebéből egy tollat.
- Írd alá, most! – utasította Soo Mant, aki fogait összeszorítva elvette a nyomtatványt. Az arcát fürkészve láttam mennyi érzés kavarodott benne: keserűség, harag, tehetetlenség…talán még bánat is.
Mindig is rossz szemmel néztem rá, amiért olyan szigorú volt a bandákkal, de egyben csodáltam is, hogy mennyi mindent elértek az ő keze alatt. Belegondolni sem mertem mi lesz, ha Heechul veszi át az irányítást. Aki ilyenre képes…
- Ne írja alá! – kiabáltam, szabadulni próbálva a fekete ruhástól. Egy pillanatra mindenki rám figyelt, majd visszafordították tekintetüket az igazgatóra. Láttam rajta, hogy habozik, de Heechul ezen csak még jobban felhúzta magát és megindult a pisztollyal. Erősen a fejemhez nyomta és a papírra meredt.
- Gyerünk, tudod, mi lesz, ha nem teszed… - sziszegte fogai közül és ujját a ravaszra tette. Soo Man erre hezitálás nélkül írta volna le az első betűt, de ekkor újabb kattanást hallottunk.
- Azt most szépen tedd le. – mondta egy lágyabb, kedvesebb hang, mire Heechul ledermedt. Ijedtség és megdöbbenés ült ki az arcára, majd mikor megfordulva látta, hogy ki tatja a másik pisztolyt, örömkönnyek gyűltek szemébe.
- Hee…mondtam, hogy visszajövök… - súgta mosolyogva Hangeng és letette a fegyvert. Heechul azonnal leejtette a pisztolyt és a nyakába borult. Szorosan hozzásimult, majd mellkasába fúrta az arcát és sírni kezdett.
- Sajnálom…azt hittem, ha én leszek a vezető…visszahozhatlak… - suttogta akadozva, könnyeivel küszködve.
Mindenki nagy szemekkel pislogott rájuk. Hát erre ment ki az egész? Fellélegeztünk, majd megkönnyebbülve egymásra néztünk Joonnal. Aztán az összes tekintet a HanChul párosra szegeződött, amint szenvedélyesen csókolózni kezdtek.
- Gyere, menjünk haza… - szólt Hangeng elszakadva Heechul ajkaitól, majd megfogta a kezét és beülve az egyik autóba, intett az őröknek. Azok szó nélkül elengedtek, majd követték őket és egyszerűen elhajtottak.
Ott maradtunk mi, a három megszeppent ember, egymást lesve.
- Hát, akkor…én elköszönök… - mondta Soo Man kicsit zavartan és a nyomtatványt széttépve, mosolyogva beült a kocsijába. A motor felzúgott, de mielőtt még elmehetett volna, utána kiáltottam.
- Miért nem mondta el? – kérdeztem, de ő az ablakot lehajtva csak végignézett rajtam és tekintete vissza is tért a kormányra.
- Szerinted mit szólna a média, ha megtudná, hogy van egy törvénytelen unokaöcsém? Na, de ezen ne agyalj sokat, majd máskor megbeszéljük. Vigyázz magadra, öcskös. – húzta fel az ablakot, majd lassan kiállt a kocsival és elhajtott.
Sóhajtottam és magamban próbáltam feldolgozni az elmúlt negyed órában hallottakat. Persze nem igazán sikerült, de ahogy láttam, Joonnak se. Ránéztem, majd halványan elmosolyodtam és megöleltem.
Átkaroltam nyakát, ő a derekam és szorosan egymáshoz bújtunk. Halkan szuszogtunk, szívverésem ismét visszaállt a normál tempóba és minden figyelmem a testéből áradó melegségre terelődött. Aztán valami hideget éreztem az orrom hegyén. Kinyitottam a szemem és láttam, ahogy pilláim előtt apró, fehér kis pelyhek szállingóznak. Leesett…az első hó…
Erősebbre fontam karjaim és halkan fülébe súgtam.
- Nyisd ki a szemed… - Ajkaim arcát súrolták, amibe automatikusan beleremegett. Felemelte a fejét és óvatosan körbepillantott, majd résnyire nyitotta ajkait és csak figyelte a hideg kristályokat. Ő is mosolyogni kezdett, majd szemembe nézve lágyan megcsókolt.
- Szeretlek. – vigyorgott és azonnal karjaiba kapott. – De szerintem ideje lenne nekünk is menni. – vitt be a szobába, majd összepakoltunk, elköszöntünk a portástól és hazasétáltunk.
Napokkal később már mindent vastagon borított a hó. Lehűlt a levegő, jégcsapok formálódtak a tetőkön, az utakat pedig hókotrók járták. A házban csak két ember volt, Joon és én. A kanapén ültünk, egymásba felejtkezve, magunk mögött hagyva a hosszú szenvedést és a sérelmeket, ami az utóbbi hónapokban ért. Kárpótlást kaptunk mindenért és plusz szabadságot. Na persze a karja miatt is extra juttatásokat. Szerencsére a seb gyorsan begyógyult és csak egy apró, alig észrevehető heg maradt a helyén.
Heechul felbontotta az SM-el a szerződést és otthagyva a Super Juniort, Hangenghez költözött Kínába. Soo Man azóta sem hívott, de talán nem is baj, lehet jobb, ha nem firtatjuk a rokoni szálakat.
Ajkamhoz emelve a kakaós bögrét, halkan felszisszentem, majd visszatettem az asztalra.
- Túl forró? – kérdezte Joon, majd állam felemelve lassan megcsókolt. Átkaroltam nyakát és válasz nélkül magamra húztam. Már a kulcscsontomnál járt, mikor meghallottuk, hogy a banda átlépi a ház küszöbét, Rainnel az élen. Végre hazatértek a hosszú forgatásból. Nem valószínű, hogy hallottak a történtekről, de jobb is, hiszen Rain biztosan kiverné a balhét.
- Sziasztok! Boldog Karácsonyt! – kiáltott be a szobába Thunder és G.O. – Igaz még pár hét, de gondoltuk jobb korábban beszerezni az ajándékokat. – mosolyogtak és lerakták a sok színes masnis dobozt.
A többiek is levették a kabátjukat, kirakták a cipőjüket és csatlakoztak hozzánk, a szobába. Mielőtt viszont bármit is mondhattak volna, Joon bejelentette, hogy együtt vagyunk. Furcsamód nem lepődtek meg, csak vigyorogtak, mint a vadalma.
- Na, végre. Már azt hittük ennyi idő se lesz elég. – mondta Seungho és leült az egyik fotelba. Nagy szemekkel pislogtam Joonra, megint semmit sem értettem. Mindenki tudta rajtam kívül, hogy szeret? Aish… Ismét átöleltem és nevetve összeborzoltam a haját.
- Te dög…előbb nem tudtad volna elmondani? – kérdeztem, majd mikor elkapta a csuklóm azonnal elhallgattatott egy csókkal.
- Ez meg mi a franc? – hallottuk Rain felháborodott hangját, amint egy kicsit hullámos papírra mered. A gyászjelentés volt az… Joonra néztem, majd vettünk egy nagy levegőt.
- Minden úgy kezdődött….
- Igen, jól tudod, hogy képes lennék bántani, főleg azért mert az unokaöcséd. – húzta ajkait ördögi mosolyra, én viszont elképedtem. Az unokaöccse? Én? Mi van?
- Ó…tehát nem meséltél neki róla, mi? – nézett az igazgatóra. – Drágám, Lee Soo Man és édesanyád testvérek. – mondta közelebb hajolva és halkan kuncogva. Legszívesebben ott helyben ütni kezdtem volna, de a sokktól mozdulni sem tudtam. De hát a név… - Törvénytelen gyerkőc vagy, bizony. – kezdett Heechul nevetni, majd elhallgatott és hajamnál fogva hátrahúzta a fejem. – Kicsi, formás nyakacska…törnivaló nemde bár, Soo Man? – simított végig egy ujjával vékony bőrömön és fülembe súgott. – De sajnos, ha megtenném, nem adná át az SM vezetését, így biztonságban vagy… - engedte el a hajam, majd visszalépett az embereihez. – Szerződés? – Hangja ismét hidegen csengett, arca is elkomorodott. Átvette a papírt és előhúzott öltönye belső zsebéből egy tollat.
- Írd alá, most! – utasította Soo Mant, aki fogait összeszorítva elvette a nyomtatványt. Az arcát fürkészve láttam mennyi érzés kavarodott benne: keserűség, harag, tehetetlenség…talán még bánat is.
Mindig is rossz szemmel néztem rá, amiért olyan szigorú volt a bandákkal, de egyben csodáltam is, hogy mennyi mindent elértek az ő keze alatt. Belegondolni sem mertem mi lesz, ha Heechul veszi át az irányítást. Aki ilyenre képes…
- Ne írja alá! – kiabáltam, szabadulni próbálva a fekete ruhástól. Egy pillanatra mindenki rám figyelt, majd visszafordították tekintetüket az igazgatóra. Láttam rajta, hogy habozik, de Heechul ezen csak még jobban felhúzta magát és megindult a pisztollyal. Erősen a fejemhez nyomta és a papírra meredt.
- Gyerünk, tudod, mi lesz, ha nem teszed… - sziszegte fogai közül és ujját a ravaszra tette. Soo Man erre hezitálás nélkül írta volna le az első betűt, de ekkor újabb kattanást hallottunk.
- Azt most szépen tedd le. – mondta egy lágyabb, kedvesebb hang, mire Heechul ledermedt. Ijedtség és megdöbbenés ült ki az arcára, majd mikor megfordulva látta, hogy ki tatja a másik pisztolyt, örömkönnyek gyűltek szemébe.
- Hee…mondtam, hogy visszajövök… - súgta mosolyogva Hangeng és letette a fegyvert. Heechul azonnal leejtette a pisztolyt és a nyakába borult. Szorosan hozzásimult, majd mellkasába fúrta az arcát és sírni kezdett.
- Sajnálom…azt hittem, ha én leszek a vezető…visszahozhatlak… - suttogta akadozva, könnyeivel küszködve.
Mindenki nagy szemekkel pislogott rájuk. Hát erre ment ki az egész? Fellélegeztünk, majd megkönnyebbülve egymásra néztünk Joonnal. Aztán az összes tekintet a HanChul párosra szegeződött, amint szenvedélyesen csókolózni kezdtek.
- Gyere, menjünk haza… - szólt Hangeng elszakadva Heechul ajkaitól, majd megfogta a kezét és beülve az egyik autóba, intett az őröknek. Azok szó nélkül elengedtek, majd követték őket és egyszerűen elhajtottak.
Ott maradtunk mi, a három megszeppent ember, egymást lesve.
- Hát, akkor…én elköszönök… - mondta Soo Man kicsit zavartan és a nyomtatványt széttépve, mosolyogva beült a kocsijába. A motor felzúgott, de mielőtt még elmehetett volna, utána kiáltottam.
- Miért nem mondta el? – kérdeztem, de ő az ablakot lehajtva csak végignézett rajtam és tekintete vissza is tért a kormányra.
- Szerinted mit szólna a média, ha megtudná, hogy van egy törvénytelen unokaöcsém? Na, de ezen ne agyalj sokat, majd máskor megbeszéljük. Vigyázz magadra, öcskös. – húzta fel az ablakot, majd lassan kiállt a kocsival és elhajtott.
Sóhajtottam és magamban próbáltam feldolgozni az elmúlt negyed órában hallottakat. Persze nem igazán sikerült, de ahogy láttam, Joonnak se. Ránéztem, majd halványan elmosolyodtam és megöleltem.
Átkaroltam nyakát, ő a derekam és szorosan egymáshoz bújtunk. Halkan szuszogtunk, szívverésem ismét visszaállt a normál tempóba és minden figyelmem a testéből áradó melegségre terelődött. Aztán valami hideget éreztem az orrom hegyén. Kinyitottam a szemem és láttam, ahogy pilláim előtt apró, fehér kis pelyhek szállingóznak. Leesett…az első hó…
Erősebbre fontam karjaim és halkan fülébe súgtam.
- Nyisd ki a szemed… - Ajkaim arcát súrolták, amibe automatikusan beleremegett. Felemelte a fejét és óvatosan körbepillantott, majd résnyire nyitotta ajkait és csak figyelte a hideg kristályokat. Ő is mosolyogni kezdett, majd szemembe nézve lágyan megcsókolt.
- Szeretlek. – vigyorgott és azonnal karjaiba kapott. – De szerintem ideje lenne nekünk is menni. – vitt be a szobába, majd összepakoltunk, elköszöntünk a portástól és hazasétáltunk.
Napokkal később már mindent vastagon borított a hó. Lehűlt a levegő, jégcsapok formálódtak a tetőkön, az utakat pedig hókotrók járták. A házban csak két ember volt, Joon és én. A kanapén ültünk, egymásba felejtkezve, magunk mögött hagyva a hosszú szenvedést és a sérelmeket, ami az utóbbi hónapokban ért. Kárpótlást kaptunk mindenért és plusz szabadságot. Na persze a karja miatt is extra juttatásokat. Szerencsére a seb gyorsan begyógyult és csak egy apró, alig észrevehető heg maradt a helyén.
Heechul felbontotta az SM-el a szerződést és otthagyva a Super Juniort, Hangenghez költözött Kínába. Soo Man azóta sem hívott, de talán nem is baj, lehet jobb, ha nem firtatjuk a rokoni szálakat.
Ajkamhoz emelve a kakaós bögrét, halkan felszisszentem, majd visszatettem az asztalra.
- Túl forró? – kérdezte Joon, majd állam felemelve lassan megcsókolt. Átkaroltam nyakát és válasz nélkül magamra húztam. Már a kulcscsontomnál járt, mikor meghallottuk, hogy a banda átlépi a ház küszöbét, Rainnel az élen. Végre hazatértek a hosszú forgatásból. Nem valószínű, hogy hallottak a történtekről, de jobb is, hiszen Rain biztosan kiverné a balhét.
- Sziasztok! Boldog Karácsonyt! – kiáltott be a szobába Thunder és G.O. – Igaz még pár hét, de gondoltuk jobb korábban beszerezni az ajándékokat. – mosolyogtak és lerakták a sok színes masnis dobozt.
A többiek is levették a kabátjukat, kirakták a cipőjüket és csatlakoztak hozzánk, a szobába. Mielőtt viszont bármit is mondhattak volna, Joon bejelentette, hogy együtt vagyunk. Furcsamód nem lepődtek meg, csak vigyorogtak, mint a vadalma.
- Na, végre. Már azt hittük ennyi idő se lesz elég. – mondta Seungho és leült az egyik fotelba. Nagy szemekkel pislogtam Joonra, megint semmit sem értettem. Mindenki tudta rajtam kívül, hogy szeret? Aish… Ismét átöleltem és nevetve összeborzoltam a haját.
- Te dög…előbb nem tudtad volna elmondani? – kérdeztem, majd mikor elkapta a csuklóm azonnal elhallgattatott egy csókkal.
- Ez meg mi a franc? – hallottuk Rain felháborodott hangját, amint egy kicsit hullámos papírra mered. A gyászjelentés volt az… Joonra néztem, majd vettünk egy nagy levegőt.
- Minden úgy kezdődött….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése