Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 18.

Talán órákba is beletelt, mire mindent felfogtam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos a helyzet…és komplikált. Azt sem, hogy Heechul…te jó ég, hogy tehette ő?
 - Érted már? Mindennek ez volt az alapja. Ez a terve, aminek akaratlanul is a részei vagyunk…  - De Joon akkor miért hagytál el? Miért csaltál meg és hagytad, hogy vele menjek? – fakadtam ki könnyes szemekkel.
 - Az nem…ahj…nem tehettem mást. Heechul tudta, hogy szeretsz és azt is, hogy én is téged. De megfenyegetett…ha veled maradok…mindegy, bántott volna téged, ez a lényeg. Ezért hoztam fel a lakásunkra azt a lányt. Az ő embere volt. Tudta, hogy ébren vagy, még rá is játszott, de hidd el egy ujjal sem értem úgy hozzá. – Kitágultak a szemeim és döbbenten meredtem rá. Egész végig azért volt velem ilyen, mert…féltett? És nem is csalt meg? Éreztem, ahogy a könnyektől egyre jobban elhomályosodik a látásom, de ő még folytatta.
 - Mikor elszaladtál nem tudtam utánad menjek-e, hisz mondhattam volna bármit, úgysem hitted volna el. De ahogy hazaértél és megláttalak olyan állapotban, nem bírtam tovább. Ez is az ő műve volt, abban a kocsmában az ő alkalmazottjai voltak. Elmentem és azt csináltam, ami járt nekik… Persze nem számítottam rá, hogy ezért Heechul bekeményít és elhurcoltat abban a pillanatban, mikor megjelenik az ajtóban… Az az egy dolog vigasztalt, hogy legalább boldog voltál, hisz nem tudtad, hogy esténként miattam járkált el. Talán nem kellett volna olyan kedvesnek lennem mikor ápoltalak és kételyek sem maradnak benned… - sóhajtott és átölelt.
- Aztán egyik nap láttam, hogy a kezében van egy papír, amin az én nevem van és keresztek. Tudtam, mire készül, de nem hagyhattam, hogy eltegyen láb alól. Akkor nem tudtalak volna később megvédeni… Nagy nehezen elszöktem és tessék, találkoztam veled. Elképzelni nem tudom, mit érezhettél, mikor Heechul beadta neked azt a hülyeséget…sajnálom, hogy miattam szenvedtél… - súgta elcsukló hangon és arcát a nyakamba fúrta. Éreztem, hogy a forró könnycseppek végiggördülnek arcomon és államhoz érve Joon vállára csöppennek. Összeráncoltam az arcom és egyik kezemmel eltakarva sírni kezdtem. Szorosan magamhoz öleltem Joont, majd mellkasához bújva rejtettem el a patakzó könnyeket. De aztán olyat láttam, amit eddig még soha. Megfogta az állam és felemelte, hogy egy vonalban legyen az övével. Az arca…ugyan úgy könnyektől áztatva, mint a sajátom. Sosem láttam még Joont ennyire sírni…de mosolygott. Mosolygott és folytak le állán a sós átlátszó cseppek.
 - Szeretlek… - súgta és megcsókolt a világ talán legtöbb lágyságával és kedvességével. Szerelmes volt…tényleg szerelmes. És belém. Engem szeretett az elejétől fogva, és minden, amit tett, akár rossz vagy jó, az egész értem volt. Hogy lehettem ilyen vak? Hogy nem vettem észre?
Karommal átkulcsoltam nyakát és olyan szenvedélyesen csókoltam vissza, mint még sosem. Hajába túrtam és egy pillanatra megszakítva a csókot, magamhoz szorítottam és fülébe súgtam.
 - Te vagy a mindenem…nem akarlak még egyszer elveszíteni… - mondtam és közelebb bújtam. Hideg ujjait végighúzta oldalamon, majd pólóm alá kúsztak, megérintve csupasz bőrömet. Beleremegtem az érzésbe, de ettől csak még inkább akartam. Kibújtattam ruháiból, óvatosan elkerülve a sebet, majd segítettem neki levenni a sajátomat és hagytam, hogy rám feküdjön. Le sem tagadhattam volna, hogy kívánom, szemmel látható jelei voltak.
Most viszont valahogy minden gördülékenyebben ment. Mintha tudtuk volna, hogy a másik mire gondol, mi a jó neki. Együtt mozogtunk, egyszerre, egyazon ritmusra, végig arra figyelve, hogy a lehető legtöbbet adjunk egymásnak.
A csúcsot elérve fáradtan, lihegve az ágyra dőltünk és megfogtuk egymás kezét. Joon mellém fekve átkarolt és elmosolyodott, majd láttam, hogy egy apró izzadtságcsepp lefolyik a homlokáról és egyenesen a párnán landol.
Percek múlva már csak halkan pihegtünk, hallgattuk a másik szuszogását. Egyenletesen mozgott mellkasunk, talán még a szívünk is egyszerre dobbant. Szívesen elaludtam volna a karjaiban, de szükségem volt egy gyors zuhanyra, így lassan kibontakoztam öleléséből és a fürdő felé vettem az irányt.
Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egyet az ottani szekrényben talált tiszta ruhák közül. Visszasiettem a szobába, majd az ágyra mászva Joon mellé bújtam. Átölelte a derekam és szemünket lehunyva szinte azonnal el is aludtunk.

Nem tudom már mióta nem aludtam ki magam teljesen, de azt hiszem most bepótoltam. Mikor felébredtem a nap már inkább lenyugvóban volt, a szobában félhomály uralkodott. Szétnéztem, de valamit hiányoltam…vagyis inkább valakit… Hol van Joon?
Kipattantam az ágyból és keresni kezdtem, de sehol sem találtam. Aztán hirtelen megjelent az ajtóban egy halvány mosollyal gyönyörű arcán.
 - Reggelit? – kérdezte idézőjelet mutatva ujjaival. Bólintottam, ez a reggeli megnevezés elég furán hangzott így késő délután. – Rendben. Rántotta vagy müzli? – tette fel a szokásos kérdést, de Heechult juttatta az eszembe, így inkább megráztam a fejem. – Akkor ramyeon? – indult a kicsi konyhaszerűség felé én pedig készségesen követtem. Ketten alig fértünk el, nem hogy még több zacskó ennivaló…de meglepetten tapasztaltam, hogy tömve volt az összes polc. Az egyiken megláttam a kedvenc müzlim, mire rögtön meggondoltam magam.
 - Az jó lesz. – mutattam az apró, rózsaszín, puffasztott golyókkal teli dobozra és csillogó szemekkel néztem Joonra.
 - Hehe, jól van, kicsi Mir. – simogatta meg a fejem búbját, majd elővette a tejet és gyorsan megcsinálta. Addig én felöltöztem a rendes ruhámba, majd beágyaztam és egy hirtelen ötlettől vezérelve az ágyra ugrottam. A takaróra hasalva fejem a párnába fúrtam és halkan szuszogni kezdtem. Olyan kényelmes volt…simán tudtam volna még aludni… A gondolatok viszont ismét cikázni kezdtek. Hogy kerül Lee Soo Man a képbe? És minek kellek Heechulnak? Milyen üzletről beszéltek?
 - Meghoztam a reggelit, tessék felkelni. – hallottam Joon hangját, mire szertefoszlott minden kérdésem. Megfordultam, majd felültem és mikor az ölembe rakta a tálcát, egy gyors puszit nyomtam az arcára.
 - Köszönöm. – súgtam, majd jobbnak láttam, ha megkérdezem Joont a kételyeimről. – Tudod…valamit nem értek. Az rendben van, hogy minden azért volt, mert meg akart szerezni…de mire kellek neki? – kérdeztem, de csak megvonta a vállát.
 - Fogalmam sincs. Ha tudnám, azt is elmondtam volna. – simogatta meg az arcom, majd elhúztam a szám és enni kezdtem. Kifejezetten ízlett, mintha minden falat édesebb lett volna, csak mert ő csinálta…
Miután befejeztem, kimentünk egy kis friss levegőt szívni. Elindultunk a motelből és kézen fogva elsétáltunk a pár méterrel arrébb lévő dombhoz. Ott álltunk, ketten a világ ellen… Olyan fura, de egyben izgalmas…
A horizonton még éppen hogy csak látszódott a nap, de percek múlva végleg eltűnt és a sötétség kezdte átvenni az uralmat az égbolt fölött. Lassan visszamentünk a szobánkhoz, de az ajtóhoz érve kattanást hallottunk.
 - Azt hittétek, hogy elbújhattok előlem?