The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 2

Ahogy gondoltad, következő nap is ott volt, az egyik padon ült és a parkot szemlélte.
 - Szia… - köszöntél elpirulva, mikor közelebb értél.
 - Jó reggelt! – mosolygott és megpaskolta maga mellett a zöldre festett léceket. Leültél és hagytad, hogy Picur a póráz végén futkározzon.
 - Sikerült beszélned a szüleiddel? – kérdezte és egyik karját a pad háttámlájára tette.
 - Mi? Jaa igen…örültek, hogy hallhatták a hangom. – füllentetted és zavartan a földet nézted.
 - Akkor jó, gondolom aggódtak. Jut eszembe, hoztam nektek valamit. – kezdett el kotorászni a táskájában, majd előhúzott két alufóliába csomagolt valamit. – Ez a tiéd… - adta a kezedbe az egyiket. – Ez pedig…Picur! – hívta magához a kutyust, aki azonnal odaszaladt hozzá. – Tessék. – bontotta ki a kis csomagot, melyben apró kekszek rejtőztek. Letette a földre, így Picur kedvére falatozhatott az ízletes csemegéből.
 - Köszönjük szépen. – mosolyogtál Jonghyunra, majd kibontottad a saját kis ajándékodat, melyben egy apró, torta formájú, krémes sütemény lapult.
 - Ezt mire kapom? – kérdezted csodálkozva.
 - Amolyan nem is tudom… „köszöntelek az új otthonodban” torta. – felelte halkan kuncogva. – Magam sem tudom, mi ütött belém, hogy sütöttem, de úgy gondoltam, talán örülnél neki. Remélem ízleni fog, saját recept. – folytatta ujjaival babrálva, mire gondolkodás nélkül adtál az arcára egy puszit.
 - Oh…köszönöm… - jött zavarba azonnal és lóbálni kezdte lábait, mint egy öt éves kisfiú. Hajad füled mögé tűrted és úgy néztél az édességre. Miért ne kóstolhatnád meg itt helyben? Óvatosan, az alufóliával védve ujjaidat a gonosz krém ellen, szádhoz emelted és leharaptál belőle egy kis darabot. Pár pillanatig nyammogtál rajta, majd hörcsög pofival elismerően bólogattál. Halkan felnevetett, majd egy ujjával letörölte a szád szélére került kevéske krémet és ajkaihoz emelve lenyalta róla. Az ütő is megállt benned, egy hatalmas nyeléssel leküldted a sütit és csak mereven bámultál rá. Az előbbi mozdulatától átfutott rajtad egy bizsergető hullám, még a gyomrod is beleremegett.
 - Baj van? – kérdezte, kizökkentve ezzel dermedtségedből. Azonnal megráztad a fejed és érezted, hogy fülig vörösödsz.
 - S-Semmi… - hadartad akadozva és a földön lévő apró köveket kezdted rugdosni. Soha nem jöttél még ennyire zavarba senkitől. Talán azért, mert az egyetlen barátodnál is a legkomolyabb dolog, ami történt köztetek, az volt, hogy levágtátok egymás haját…
 - Egyébként, ha akarsz, átjöhetsz hozzám ismerkedni vagy valami… Elmondanék mindent, amit a környékről tudni kell… - mosolygott és úgy tűnt, nem vette észre zavarodat.
 - Oké, de nem tudom melyik lakás a tiéd… - néztél a házra.
 - A második emeleten a négyes. – felelte és rámutatott az erkélyére. Tele volt virágokkal, ami nem igazán vall egy agglegény lakására… Lehet, hogy meleg? Nem, nem szabad rögtön a legrosszabbra gondolni… Biztos van barátnője…
 - És nem fogok másnak zavarni? - Ugyan kit zavarnál? Egyedül lakom… - nézett rád furán, aztán leesett neki. – Ja, a növények miatt? Ne is törődj velük, csak a saját kis hobbim részei. Imádom a virágillatot, a szüleim kertjére emlékeztet. – mondta és elmosolyodott. – Akkor ma, három körül megfelel? És, ha nincs dolgod, maradhatsz amíg csak szeretnél. Most viszont megyek, mert van még egy kis elintéznivalóm. - Rendben. Mára úgysem terveztem semmit. – bólintottál és felvetted az öledbe Picurt.
 - Akkor, háromkor gyere. – adott egy gyors puszit az arcodra és elment. Teljesen leblokkoltál, még most is érezted forró ajkait bőrödön, amitől kicsit meg is szédültél. Rózsaszín ködfelhőben úszkálva felálltál és Picurral a karodban felballagtál a lakásodba.
Még csak dél volt, de már egy percet sem akartál várni. Hosszasan készülődtél a fürdőben: pakolások, bőrradír, krémek, mitesszer tapaszok, testápoló… Minden fellelhető szépségápolási szert bevetettél, hogy a lehető legjobb formádat hozd. Mintha csak randira készültél volna, feltúrtad a ruhatárad a legjobb cuccért és a cipős dobozok tartalmát is egyenként borogattad ki.
Mikor végre elkészültél feltettél egy pici sminket és elégedetten szemlélted magad a tükörben.
Az eredmény puha, selymes bőr, csókolnivaló ajkak, füstös szemek és friss, fényes haj. A ruhád csak egy egyszerű farmernadrág volt hozzáillő topánkával és pántos felsővel.
Pontban háromkor bekopogtattál hozzá és alsó ajkad harapdálva vártad, hogy ajtót nyisson. Azonban mikor végre kinyílt az ajtó Jonghyun helyett egy öreg, hetvenes éveiben járó bácsi állt előtted.
 - Mi járatban, szép hölgy? – vigyorgott félig rosszul ragasztott műfogsorral. Kirázott a hideg és a belőle áradó szag is fojtogatott.
 - Jonghyunt…keresem… - mondtad akadozva és érezted, hogy bekönnyezel a bűztől, de nem akartál neveletlennek tűnni.
 - Az ki? – nézett furán az öreg és megvakarta a fejét, melyen csak pár ősz hajszál meredezett. – Ja, hogy a virágos fiatalember? Eggyel feljebb. – mosolygott és felmutatott az ujjával.
 - Oh, köszönöm szépen. – hajoltál meg és felsiettél a lépcsőn. A következő emeletre érve kifújtad magad és mélyeket szippantottál a friss levegőből…amibe virágok illata keveredett. A finom, parfümszerű aroma egy világosbarna ajtóig vezetett, melyen a fiú neve díszelgett egy rézlapra gravírozva.
„Kim Jonghyun”… Megsimogattad a névtáblát, majd bátorságod összeszedve bekopogtattál.