The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 3 (Final)

Nem kellett sokat várnod, az ajtó szinte azonnal feltárult és egy vidám, mosolygós Jonghyun jelent meg előtted.
 - Remélem nem baj, hogy késtem pár percet, egy emeletet tévesztettem. – magyarázkodtál, de csak legyintett, majd háta mögül előhúzott egy csokor rózsát.
 - Tessék, a tiéd. – nyújtotta át enyhén elvörösödve. – Most vágtam, még sokáig fog illatozni, ha haza viszed. – Ledermedve átvetted és megszagoltad. Csodás illata volt és minden lélegzetvételnél Jonghyunt juttatta az eszedbe.
 - Köszönöm, de nem kellett volna. – pirultál el te is.
 - Dehogynem, na, ne szerénykedj, gyere. – húzott be a lakásba, majd becsukta az ajtót.
 - Addig rakhatjuk vázába? – néztél rá kiskutya szemekkel, nem akartál azért hazaszaladni, hogy letett.
 - Persze, gondolhattam volna rá. – csapott finoman a homlokára és elővett egy nagy üvegvázát. Visszaadtad neki a virágokat, de akkor egy rajtuk maradt tüske megszúrta az ujjad. Kiserkent a véred és halkan felszisszentél.
 - Basszus…
 - Mi az? Oh, várj, várj, ne nyúlj hozzá, mossuk le. – húzott a csaphoz és hideg vizet engedett rá. Először picit csípett, aztán enyhülni kezdett, addig viszont ő hozott ragtapaszt. Finoman az ujjadra tett egyet, majd jól odarögzítve megpuszilta.
 - Jobb? – nézett a szemedbe, de te csak meredtél előre. Hogy lehet valaki ilyen jóképű és mégis ennyire kedves és figyelmes? Elvesztél a szemeiben, nem tudtál reagálni, csak azon kaptad magad, hogy lágyan megcsókolod. Azonnal feleszméltél és sűrű bocsánatkérések közepette elhúzódtál, de magához vont és hajadba túrva most ő csókolt meg. Lábaid megremegtek és a világ forogni kezdett veled. Átkaroltad nyakát és viszonoztad forró csókját, majd lassan játszadozni kezdtetek.
Pár percig még folytattátok, majd elszakadtál ajkaitól és zihálva nézted gyönyörű arcát. Nem tudtad mire vélni ezt az előbbi „magánakciótokat”, de olyan nagyon nem is akartad, hiszen olyan tökéletes volt…
Ekkor Jonghyun megköszörülte a torkát, majd oldalra nézve beharapta alsó ajkát.
 - Gyere…akkor mesélek a környékről.. – mondta a szobába kísérve, majd rád nézett. – Vagy inkább nézzünk filmet? – Halványan elmosolyodtál és bólintottál, így bementetek a hálóba. Kicsit feszülten ültél le az ágyra, még akkor is, ha csak onnan lehetett nézni a tévét.
 - Gyere hátrébb, fájni fog a szemed. – húzott a párnákhoz, majd magához. Fejed lassan mellkasára tetted és így pihenve kezdtétek el nézni a kiválasztott filmet. Olyan nyugodt volt minden…karjaiban valahogy biztonságban érezted magad…

Lassan nyitogattad pilláidat, majd feleszmélve, hogy elaludtál, ijedten az órára pillantottál. Fél tizenegy?? Óvatosan kibújtál a szintén alvó Jonghyun öleléséből és egy kis üzenetet hagyva az ágyon, felrohantál Picurhoz. Ott várt rád, nagy, szomorú szemekkel a padlón fekve. Közelebb menté, majd az öledbe vonva megsimogattad és adtál egy puszit a fejére. Rögtön vidámabb lett, megnyalta az arcod és csóválni kezdte farkincáját.
 - Itt vagyok már, ne félj. – szorítottad magadhoz, majd ráadtad a pórázt, hogy levidd esti sétára. Igaz már egyikőtök se látott olyan jól, hiszen nem voltak a közelben lámpák, csak az útnál. Pár percig sétáltatok a fűben, majd mikor mentetek volna vissza, két kart éreztél a derekadon. Majdnem felsikítottál ijedtedben, de az egyik kéz egy ujját a szádra tette.
 - Túl hangosan keltél fel. – súgta egy ismerős hang, mire megfordultál és rácsaptál Jonghyun vállára.
 - Tudod, hogy megijesztettél? – korholtad vigyorogva, majd egy apró rántást éreztél és a fiú egy gyors csókkal hallgattatott el. Mikor elváltak ajkaitok, két apró mancs ért a cipődhöz és láttad, ahogy Picur ágaskodik, hogy vegyétek fel. A karjaidba kaptad és mosolyogva Jonghyunra néztél.
 - Mehetünk föl? – kérdezted és kezét megfogva elindultatok vissza a házba.
A lépcsőről még váltottatok egy gyors csókot, majd az ajtóhoz érve megláttad a nála hagyott csokrot egy kis üzenettel.
„Holnap háromkor.”