Music Life

(Hongki)

Part 1

Próbáltad az ujjaidat a mondott helyen tartani, de valahogy sehogy se bírtad megcsinálni. Franc se gondolta volna, hogy ilyen nehéz a gitározás. Jobb kezeddel már betanultad, mikor, melyik ujjaddal, melyik húrt kell megmozdítani, de bal kezed úgy tűnt nem volt elég nagy. Az ujjpercek igencsak rövidek voltak, így alig érted át az akkordokat. Pedig az álmod az volt, hogy híres gitáros legyél, de féltél, hogy így képtelen leszel megvalósítani.
Mikor végre elszántad magad, elmentél egy gitároktatóhoz, hátha ő tud segíteni. Belépve az épületbe egy 40-en túli idős férfire számítottál, de legnagyobb meglepetésedre egy fiatalos 20-as éveiben járó srác várt.
 - Üdvözöllek, gyere, már vártalak. – mosolygott kedvesen, majd közelebb léptél. – Lee Hongki.
 - __________. Mióta gitározol? – érdekelt, hogy miért jelentkezett gitároktatónak ilyen fiatalon. Egyáltalán van elég tapasztalata?
 - Áhh még csak pár éve, amolyan hobbiból. Amúgy meg a bandámban énekes vagyok. – felelte mosolyogva és beléptetek a gyakorlóterembe. Fehér, egyszerű falak, kották, gitárok és pár szék.
 - Milyen banda? – elcsodálkoztál és máris felkeltette az érdeklődésedet.
 - Nem hiszem, hogy ismernéd, még csak garázs módban vagyunk, de szombaton lesz egy kisebb koncertünk. Amolyan válogató. A nevünk FT Island. Na, de ne húzzuk tovább az időt, mondd mit tudsz eddig. – leültetek egy-egy székre és a gitárodat elővéve megpróbáltál ráfogni, persze sikertelenül.
 - A jobb kezemmel tudom milyen mozdulatokat kell csinálnom, de a ballal nem érem át…Lehet vele csinálni valamit? – kérdezted aggódva.
 - Persze. – melléd csúszott és levette a kezed a gitárról, majd valami furcsa ujjtechnikával nyomogatni és masszírozni kezdte a tenyered és az ujjaid. Mikor elengedte, visszatette a gitárra és furcsa, de…átérted.
 - Mit csináltál az előbb? – meredtél rá nagy szemekkel.
 - Kicsit kilazítottam az ízületeket. Túl merevek, ha gitározni akarsz, lazítanod kell rajtuk. – mutatta és előhúzott egy kottát. – Ezt le tudod játszani?
Nem volt nehéz, sőt! Ilyen könnyűt még nem is igen láttál. Meg kellett még szoknod, hogy elérsz minden helyet, de ezen kívül egész jól ment.
 - Várj, elrontottad. Nézd, itt a mutatóujjad és itt a középső, de ide kell, egyel arrébb.
 - De…
 - Hallgasd. – elkezdte játszani és a kettő teljesen máshogy szólt. – Egyébként nagyon jól ment. Mikor kezdted el tanulni?
 - Egy hete… - vallottad be félénken.
 - Egy hét?? Csak?? – döbbent le látványosan. – Ahhoz képest tehetség vagy én azt mondom.
A következő pár órát folyamatos játékkal és gyakorlással töltöttétek, majd a végén mutatott pár lazító gyakorlatot és felírta egy kis lapra, hogy szombaton mikor és hol lesznek. Mivel hetente csak egy órátok volt, így kifejezetten ügyeltél, hogy ne veszítsd el a cetlit.

Aznap ránéztél a papírra és kimentél a helyszínre. Kisebb tömeg fogadott, a színpad előtti rész meg már tömve volt. Szétnézve megláttad a tanárod és integettél neki, de nem vett észre.
Aztán elkezdődött végre és azt sem tudtad, hova kapkodd a fejed. Hongki a mikrofonra fogott és pár nyögésre hasonlító hangpróbát tartott…vagy mit…magad se tudtad, de a sok ember már most éljenzett. Utána valamit gyorsan elhadart és csak annyit értettél, hogy Hello, Hello. Hát, szia…
Végighallgattad a számot, de végig rá koncentráltál. Pedig…az egyik gitáros is tetszetős volt…de inkább maradtál a pacsirtánál.
Jött még vagy 5 dal, de aztán a csapat tagjai hirtelen levonultak a színpadról. Máris vége lenne? De megláttad Hongkit, ahogy egymaga leül egy székre, gitárral a kezében és elkezdi énekelni és játszani, amit az órán gyakoroltatok.
 - Music Life, Music days… - hangzott a refrén eleje és szinte bekönnyeztél, mikor láttad, hogy téged néz…hogy neked énekel… Az a gyönyörű ballada… Szemed megtörölve szipogtál párat és elmosolyodtál. Érezted, hogy elvarázsolt…hogy fülig beleszerettél.

A könnyebb elképzelés érdekében:
http://www.youtube.com/watch?v=o9zGNtPxjeI