In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 4


Bármennyire is szeretted volna, nem mertél szólni a ruha miatt, hisz nem tudtál volna elfogadható magyarázatot adni viszolygásodra. Joyae jóvoltából valószínűleg egy langyos anyai tarkón vágásban részesültél volna, Baekinek meg ezer, hogy elment volna a kedve a társaságodtól…
Egy szó nélkül hagytad, hogy megvegyék, majd Joyaevel az oldaladon elindultatok a tervezett cipőboltba, míg Baekhyun megbeszélte a dolgait Chanyeollal. Valami furcsa volt abban a srácban is, de nem kinézetre. A belsője egészen különös érzéseket váltott ki belőled…egy kicsit talán vonzónak találtad….de nem, erre gondolni sem akartál. A tükrös incidens után nem voltál tisztában még önmagaddal sem, hiszen a követő jelenlét visszatérte lekötötte minden gondolatod.
 - Na, ehhez mit szólsz? – mosolygott rád Joyae, kezében tartva egy fekete, lakkozott magas sarkút. Nem különösen szeretted az efféle lábkínzó förmedvényeket, legalábbis ha saját magadról volt szó. Öt perc és már csak színtiszta szenvedés, de tagadhatatlan, hogy jól mutatnak, és ha fel akarsz szedni valakit, bizony kénytelen leszel magadra erőltetni egyet, hogy nőiesnek tűnj. Elvégre bakancsban nem lehet pasizni…
 - Vagy az ott? – mutatott egy távolabb heverő, magas szárú, tűsarkú csizmára. Ahogy elképzelted benne magad, rögtön fintorra húztad ajkaid és megráztad a fejed.
 - Rendes, ünnepelni készülő nő akarok lenni, nem kurva… - mondtad és sóhajtva elvetted a sima magas sarkút.

Mire befejeztétek a keresgélést, Baekhyun is csatlakozott kettes fogatotokhoz és párszor végigmérve a kiválasztott cipőt, halványan elmosolyodott. Nem volt valami jó passzban, de még mindig jobban nézett ki, mint a drámázás után.
 - Kibékültetek? – hallottad meg Joyae suttogó hangját, amint a cipős dobozért mentél. Egy pillanatra megtorpantál, kicsit zavart, hogy még a legjobb barátnőd sem mert előtted beszélni róla. Mi olyan nagy dolog ebben az egész Baekhyun és Chanyeol ügyben? Húztad a szád, de végül engedtél a kíváncsiságnak és az egyik zsúfolt, cipőkkel és dobozaikkal telerakott, vékony válaszfal mögé álltál, hogy a lehető legtisztábban halld beszélgetésüket.
 - Fogjuk rá. Azért zavart, hogy nem mondta el… Pedig láttam a szemében…éreztem, hogy más, érted? Csapos vagyok, Joyae, annyian fordulnak meg a pultomnál nap, mint nap, tudom miről beszélnek és hogyan. Ő mindvégig szöges ellentétük volt és… Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy elárult. Soha többé nem mehetek haza és ő is tudta nagyon jól, hogy ez lesz. Mégis…
 - Ne aggódj már annyit. Tipikus pasi dolog, mindegyik a legvégéig húzza. De már nincsenek titkai előtted, nem? Elmondott mindent, itt az ideje, hogy ismét bízni kezdj benne. Hát nem érted, hogy szeret? Ne törődj mással, csak koncentrálj rá. – hallottad Joyae hangját. Mi van Chanyeollal? És miért nem mehet haza Baekhyun? A szülei homofóbok lennének?
 - Rendben, akkor lassan megyek…de vigyázz kérlek _______-ra/-re. Nagyon rossz érzésem van… Valami történni fog és köze lesz hozzá. Még nem tudom, pontosan mi, de…
 - Kisasszony, segíthetek valamiben? – szakította meg hallgatózásodat az egyik bolti eladó, aminek hallatán két barátod azonnal szétrebbent, megszakítva a már amúgy is furcsa beszélgetést.
 - Köszönöm nem, csak…megszédültem. – erőltettél arcodra egy halvány mosolyt, majd mint aki semmit sem hallott, visszamentél hozzájuk. – Megvan! – tartottad fel a cipős dobozt, mire Baekhyun csak zavartan mosolygott, Joyae viszont azonnal felpörögve átkarolt.

 - Akkor készen is állsz a holnapi nagy bulira. – felelte fizetés után és hatalmas lépésekkel kitrappoltatok a boltból. Baekhyun csak mögöttetek kullogott, de nem mertél rákérdezni a gyors hangulatváltásra. Úgysem mondanának igazat…
 - És most hova? – kérdezted, miközben próbáltad ujjaiddal összefogni a sok szatyrot.
 - Szerzünk neked egy taxit és hazamész, ezután veszel egy hosszú és alapos fürdőt, majd bebújsz az ágyikódba és alszol. Nem érdekel, hogy, ha kell, használj altatót vagy tudom is én, de kipihened magad. Értve vagyok? – mutatott rád egy ujjal, mint anno az anyukád, mikor valami fontos dolgot magyarázott.
 - Aham. És a holnap? – néztél rá ismét pár másodperc gondolkodás után, mikor épp egy taxit intett le. Mikor az autó beállt, kinyitottad az ajtót és a cuccokat berakva visszafordultál, hogy elköszönj alacsony barátodtól, de Baekhyun addigra felszívódott.
 - Írok majd SMS-t. Na, menj szépen. – ölelt meg és adott két puszit az arcodra Joyae. Mielőtt azonban bármit is kérdezhettél volna a fiúról, becsukta az ajtót és integetni kezdett. Magad sem értetted, miért akart ilyen gyorsan lerázni, bár lehet csak minél előbb az ágyban akart tudni. Gyorsan írtál neki pár sort, ha már nem tudtál tőle elköszönni, megemlítve azt is, hogy mennyire hálás vagy a mai napért. Mikor végeztél, elraktad a telefont a zsebedbe és csak figyelted, ahogy a környező épületek mind kikerülnek látókörödből.

Fél óra múlva már az ajtóban álltál, épp a kulcsot fordítottad el a zárban, mikor megszólalt a mobilod üzenetjelző hangja. Gyorsan beléptél a lakásba, majd a táskákat a legközelebbi asztalra lepakolva lehuppantál az egyik székre, hogy elolvasd Joyae válaszát. Azonban, mikor ránéztél az üzenetre, barátnőd neve helyett egy teljesen ismeretlen szám díszelgett, ami igen meglepő volt, hisz csak ő tudta, hogy kártyát cseréltél.
„Jó volt ma látni.” – olvastad a pár kedves szót, amit feltehetőleg Baekhyun írt. Azért Joyae igazán szólhatott volna, hogy megadta neki a számod…
„Téged is, köszi, hogy segítettél.” – írtad a rövid választ és a szobádba sétálva az ágyra dobtad a készüléket, majd elmentél zuhanyozni, ahogy barátnőd tanácsolta. Lassan, alaposan mostad át minden porcikádat a forró vízfolyammal, miközben utat engedtél gondolataid kavalkádjának. Azonnal felrémlettek a mai nap képei: Joyae és Baekhyun beszélgetése…az álom…Kai…a tükör… Szinte érezted magadon ujjai érintését, ahogy végigsimít oldaladon, majd combodon és…
Hirtelen megráztad a fejed és elzártad a vizet, még mielőtt túlságosan is beleélted volna magad a képzelődésbe. Megtörölköztél, majd felvéve vékony, fehér hálóingedet, visszamentél a hálóba. A Nap már lemenőben volt, így a szoba fényei is tompulni kezdtek, de az ágyon heverő telefon kijelzője bőszen világított. Halványan elmosolyodtál, majd a pihe-puha fekvőalkalmatossághoz sétálva lehuppantál rá és kíváncsi tekintettel felkaptad a kis kütyüt. Az érkezett SMS azonban lesokkolt, arcodról lefagyott a mosoly és azonnal kiejtetted kezedből a drága mobilt, ami halk puffanással ért földet. Ez…ez nem Baekhyun…

„Igazán nincs mit. Öröm volt téged simogatni a fülkében. Amúgy jól esett a fürdés egy ilyen nap után, nemde bár?”

Dermedten bámultál magad elé, a félelem azonnal elhatalmasodott rajtad, gondolataid csak úgy cikáztak elhomályosult elmédben és képtelen voltál bárminemű cselekedetre. A kijelző újra meg újra felvillant vagy tucatnyi új üzenet érkezését jelezve. Nagy nehezen erőt vettél magadon, majd meggyőzve óvatosságra intő belső hangodat, hogy csak pár hülyegyerek szórakozik, felálltál és az ablakhoz rohanva lehúztad a redőnyöket. Biztos azon bámultak be…
Sóhajtva kimentél a konyhába, majd a hűtőből elővéve egy üveg sojut, visszasétáltál az immáron sötét hálóba, hátha az majd álomba segít. Alig ittál belőle pár kortyot, az az átkozott masina megint megcsörrent. A halálfélelemhez hasonló érzéstől átfutott rajtad a hideg, de a kijelzőre pillantva megláttad Joyae nevét. Azonnal felengedtél és halványan elmosolyodva füledhez kaptad.
 - Mondd. – szóltál bele kedvesen, de először síri csend fogadott. Megnézted mobilod, de a hívás még tartott.
 - Hallo….Joyae?
 - Reméltem, hogy így majd felveszed… - szólt bele barátnőd helyett egy mély, de mégis fiatalos férfihang. Erre azonban ijedtség helyett felkaptad a vizet.
 - Hagyj már békén! Nem tudom, hogy ki vagy, vagy honnan ismersz, de nem is érdekel. Szórakozz mással! – csattantál fel és kinyomtad a készüléket. Nagyon mérges lettél és már biztos voltál benne, hogy valami szomszéd kölyök látott a plázában, meg most, ahogy hazaértél. Fújtatva felálltál és a háló ajtajához sétáltál, hogy az alváshoz készülődve becsukd, de amint elengedted a kilincset, megtorpantál.

- Nagyon jól tudod, ki vagyok... – szólalt meg mögötted a telefonban is hallott hang. A szívbaj jött rád, már épp készültél volna megkeresni a szobában elrejtett hangszórót vagy kandi kamerát, mikor megláttad az ágyon Őt. Ott feküdt, kezeit feje mögé téve, ajkain azzal a hatalmas, kaján mosolyával. Végigpásztázta tested sötét szemeivel, majd igéző tekintete megállapodott arcodon.

Bekönnyeztél és pillanatok alatt az idegösszeomlás szélére kerültél. Ezt egyszerűen képtelenség kibírni…
 - M-Mit akarsz…tőlem…? – kérdezted elcsukló hangon, mire a fiú ugyan azzal a mosollyal megrázta a fejét.
 - Miért kérdezel olyat, amire magad is tudod a választ? – kérdezte és megnyalta ajkait. A hideg is kirázott hangja hallatán, az előbbi kis mozdulatáról nem is beszélve, de a félelem továbbra is őrült erővel tombolt benned.
 - N-Nem… - folyt le egy könnycsepp az arcodon, ahogy kimondtad ezt az egyszerűnek tűnő szót, pedig abban a pillanatban az is csoda volt, hogy egyáltalán hang jött ki a torkodon. Az idegennek a legkevésbé sem mondható srác erre szó nélkül felállt és hozzád sétált. Próbáltál hátrálni, de hátad az ajtónak ütközött, elzárva az egyetlen lehetséges menekülési útvonalat.
 - Ne bánts, kérlek! – tört rád a zokogás, mikor megállt előtted. Kész, feladtad. Arcod tenyeredbe temetted és úgy vártad, hogy majd elővesz egy kést és többször is leszúr vele vagy elrángat és megerőszakol, de tőrök döfködése és ráncigálás helyett csak két kart éreztél magad körül. Lassan, megszeppenve elvetted kezeid könnyáztatta arcodtól és láttad, hogy a fiú hozzád simul. Egy egyszerű, de mégis erős mozdulattal megfordított, hogy hátad az ajtó helyett mellkasához érjen, majd a szobádban lévő hatalmas tükörhöz vezetett.

 - Nem bántalak…szükségem van rád… - búgta szavait szorosan füledhez hajolva, hogy ajkai lágyan súrolják az érzékeny porcot. Megremegtél érintésére, mire egyik kezével óvatosan felemelte álladat, hogy szembenézz tükörképeddel. Az egyszerű hálóinged helyett az álmodban látott és a nemrégiben megvett fekete selyemruhában voltál, kócos hajad rendezett, hullámos loknikban omlott válladra és mellkasodra, arcodon pedig nyoma sem volt a sírás jeleinek.
 - Annyira összeillünk…Nézd… - nyújtotta ki karját, majd egy ujjával a tükörhöz ért, ami azonnal megváltoztatta a tükrözött képet. A szobád és önmagad helyett most a már annyira jól ismert helyszín jelent meg, a rideg, gyertyákkal teli terem, középen a faragott kőoltárral.
 - Látod azt? Ott leszel majd az enyém… - súgta füledbe, majd válladhoz hajolva, ajkait végighúzta kulcscsontodtól egészen állad vonaláig, enyhe remegést kiváltva ezzel törékeny testedből.
 - De még sajnos várnunk kell… - húzódott el tőled, mire a tükör ismét azt mutatta, amit eredetileg kellett. Szóhoz sem tudtál jutni, még mindig le voltál dermedve szavai és az előbb látott dolgok hatására.
 - Na, ne szomorkodj, egy kis mosolyt. – kerülte meg mereven álló lényedet, hogy végre rendesen is a szemedbe nézhessen. Ujjaival végigsimított álladon, majd kicsit habozva, de lassan közelebb hajolt és lágy csókot lehelt ajkaidra.

Beleborzongtál az érzésbe, mely egyszerre volt izgató és mégis félelmet keltő. Halálosan féltél ettől az embertől és ezen minden kimondott szava csak rontott.
 - Nem vagyok ember… - javította ki gondolataid egy huncut vigyorral az arcán, mire elállt a lélegzeted. Sosem hittél az efféle emberfeletti dolgokban, de most racionalitásod kezdett darabjaira hullani.
 - Most mennem kell, holnap találkozunk. Addig is szép álmokat. – kacsintott, majd még egyszer megcsókolt. Ezúttal ösztönösen lehunytad szemeid, de mikor ajkai érintésének hiányában kinyitottad őket, már nem volt ott. Vettél egy mély levegőt, majd fel se fogva, hogy mi történt az előbb, az ágyhoz rohanva megfogtad a sojus üveget és egybe felhajtottad tartalmát.
Az alkohol látszólag lenyugtatta háborgó elméd, de ezzel egy időben el is álmosított. Hirtelen a világ minden baja megszűnt, majd a spiccesség és az éhgyomorra ivás áldott hatását kiélvezve ledőltél aludni.