In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 11

Ahogy teltek a napok, Kai minden alkalommal meglátogatott, hisz szavához híven nem hagyott el többé, így akármennyire is volt feszélyezett és frusztráló a helyzet, együtt voltatok. Igaz, csak pár szót beszéltetek a Krises eset miatt, de jól esett, hogy tényleg veled maradt. Rideg volt, tekintete semmitmondó, de néha rajtakaptad, hogy erősen ráncolja homlokát. Valami nagyon motoszkált a fejében, és amikor csak nem figyeltél, próbált valami megoldást találni rá, nem sok sikerrel. Ez így ment egy héten keresztül, mikor egyik délután később jött a szokásosnál és más módon is. Épp a kanapén fekve néztél egy műsort, mikor halk koppanásokat hallottál az ablak felől. Az elsőnél még azt hitted, csak a szél fújt oda valamit, a harmadiknál azonban felálltál és odalépkedtél megnézni, mi okozza a zajt. Erősen szuggeráltad az ablakot, hátha még nincs vége, így pár másodperc után megláttál egy aprócska követ az üveghez csapódni. Kicsit hátrahőköltél, de kinyitottad, majd kihajoltál rajta, hogy lásd, mi vagy ki van lent. Kai állt a járdán kabátban és gondosan megfésült hajjal, felfelé nézve, hogy mikor veszed észre.
 - Kai, mit csinálsz? Gyere be. – mondtad egyhangúan, arra számítva, hogy ma is ugyanolyan szótlan lesz. A fiú azonban meglepett, ajkait halvány mosolyra húzva rázta meg a fejét.
 - Most te jössz. – felelte és ujjával a levegőbe mutatva, lassan becsukta az ablakot, hogy indulj készülődni. Kikerekedett szemekkel nézted, ahogy az üveg látszólag magától mozog, de most nem ez volt a lényeg. Megörülve, hogy végre valami mást csináltok, magadra kaptál pár szebb ruhadarabot, megfésülködtél és egy gyorsan elkészíthető, falatnyi sminkben lementél a fiúhoz. Kai már a bejáratnak támaszkodva várt, végig mosolyogva, míg leértél.
 - Megyünk valahova? – kérdezted és most vetted csak észre, mennyire kiöltözött. Még a haját is megcsinálta egy egészen jó fazonra.
 - Hát… Az emberek valami ilyesmit csinálnak, nem? Összekészülnek, majd együtt elmennek egy helyre. – ecsetelte, mintha pont te nem tudnád, közben elindultatok a külváros felé.
 - Azt akarod mondani, hogy elviszel egy randira? – vontad fel szemöldököd meglepettségedben. A fiú beharapta alsó ajkát, látszott rajta, hogy gondban van a válasszal.
 - Olyasmi… - felelte végül tömören. Kicsit furcsa volt tőle az ilyesfajta megnyilvánulás, mert eddig nem, hogy nem mentetek el sehova, nem udvarolt soha, de még csak egy jó szót sem mondott. Nem mondta, hogy szeret, se hogy kedvel… Mikor szimplán meg akartad ölelni, mindig elhúzódott, mintha nem tudna róla, bár lehet tényleg csak nem volt tisztában a barát/barátnő fogalmával. Ha az voltál számára…
 - Sajnálom a múltkorit… - szólalt meg hirtelen. A Nap már a horizonton járt, a vidék egyre kietlenebb lett körülöttetek, így csöndesebb is, szavai mintha betöltötték volna a teret. Felnéztél rá, de nem mondtál semmit.
 - Kris… - sóhajtott. – Kris régi ismerősöm. Apám tanácsosa volt, míg ide nem került Tao miatt. Nem mondhatnám, hogy az ellenségem, de csak akkor találkozunk, ha segítségre van szükségünk. Amolyan „teszek egy szívességet, de az adósom vagy” kapcsolat. – felelte végig a járdát nézve maga előtt. Már kezdted érteni, miért volt annyira feldúlt, mikor meglátott. Lehet, aggódott…?
 - És Tao is…? -
 - Nem. Mint mondta, miatta került ide. Tao fentről jött, őt száműzték. Nem tudom, hogyan találkoztak, csak annyit, hogy Tao a fentiek látója volt, azt a megbízást kapta, hogy ügyeljen az emberekre és hírt adjon róluk. Ehelyett mindig Krist nézte és bűnös szavakat suttogott neki, hátha a szél, mely a három világot átjárja, elviszi hozzá. Jól gondolta, tényleg elvitte odáig, de a többiekhez is, így büntetésként megnémították szentségtörés vádjával. – Hallottad a hangjából, hogy nem szívesen beszél róla, így nem kérdeztél többet.

Így sétáltatok tovább még egy darabig, szótlanul, egymás mellett, mígnem elértetek a park széléhez, a Han folyó partjához. Ekkor Kai megállt, majd először az égre, utána pedig körbe nézett.
 - Mennyit… Mennyit mondtak? – kérdezte végül halkan, a folyót bámulva.
 - Kik? – lepődtél meg.
 - Hát… Kris meg Tao… - ment át hangja suttogásba.  Nem értetted, mire céloz, hiszen egy szót sem ejtettek magukon kívül másról, de tudni akartad, mit kellett volna, így nem árultad el az igazságot.
 - Pár dolgot. Nem sokat, de eleget. – füllentetted szemrebbenés nélkül. Hála az égnek, hogy Kai megígérte, többet nem hallgatja a gondolataid, máskülönben most lebuktál volna. A siú nagyot sóhajtott, majd elfordulva tőled, hajába túrt, szétzilálva az eddigi összeállítást.
 - És még mindig velem vagy… Nem hiszem el, tényleg te leszel az… - rázta meg a fejét és megdörzsölte arcát. Felvontad egyik szemöldököd, a helyzet kezdett egyre érthetetlenebb lenni.
 - Ki? – kérdezted halkan, mögé lépve. Kai megfordult, arcod kezei közé fogta és szó nélkül megcsókolt.
 - Holnapután teljesül a vágyad. – felelte füledbe súgva. Megremegtél hangja mélységére és érezted, hogy elönti arcod a forróság. Holnapután… Akkor lesz, amit a tükörben és az álmaidban láttál?
 - Gyere, nézd! – fogta meg a kezed és a víz felé vezetett. A part szélénél legugolt, majd a víztükörre mutatva hozzáérintette egy ujját. A folyó azon része – akárcsak otthon a tükör – felvett egy teljesen más képet, most azonban nem a már ismert, gyertyákkal körülvett oltárt, hanem egy apró, faragott kőkripta külsejét láttatta.

Egyik oldalát borostyán nőtte be, körülötte pedig mindenfelé sírkövek meredeztek. Éjszaka volt, de a kis építményen szerteszéjjel gyertyát világítottak, akárcsak belül.
 - Ez az átjáró; kívülről kicsinek tűnik, de bent hatalmas és gyönyörű. Itt léphettünk át régen, míg le nem zárták. - mondta Kai és körözött egyet az ujjával, hogy eltűnjön a kép.
 - De miért ott? – kérdezted értetlenül. Nem volt bajod vele, csak azért mégis morbidnak hatott, hogy nem otthon az ágyban, hanem egy oltáron…
 - Ezt nem mondta Kris? – vonta fel egy szemöldökét.
 - De, csak nem fogtam fel elsőre. – hazudtál másodszorra, nehogy lebukj.
 - Oh, értem. Azért, mert csak ott működik. Ha az átjáró hatókörén kívülre esik, akkor nem történik semmi és…akkor hiábavaló volt minden. – válaszolta, amiből semmi újat nem tudtál kikövetkeztetni. Lehet, hagyni kellett volna, és azt mondani, ami történt? Most már mindegy, de azért a kíváncsiság ott motoszkált benned. Mégis miről lehet szó? Lehet, hogy magával akar vinni? Vagy…vagy ő akar ember lenni és valamit a lelke miatt kell pont ott…te pedig azért kellesz, mert te lennél a végzete és szükség van rád, hogy átváltozhasson? Igen, biztos valami ilyesmi. Nem véletlenül volt veled ilyen, bár sosem mondta, de talán azért, mert még nem tudja…

Tele voltál kételyekkel, de mást nem tehettél, mint bízni benne. Hirtelen a víz zavaros lett, a szél feltámadt és a fák lombjai siránkozón hullajtották el egyre több levelük. Kai felszegte a fejét, frusztráltan nézett körül, de senkit nem látott.
 - Valami nem jó, menjünk. – fogta meg kezed és elindult azon az úton, amerről jöttetek. Nem telt pár lépésbe, megtorpant, de amint megfordult volna, egy ököl terítette le a földre. Az erős ütéstől hátrazuhant, ideje sem volt védekezni. Ijedten hátrapillantottál támadójára, de legnagyobb meglepetésedre barátod, Baekhyun volt az. Szemei vérben forogtak, zaklatott volt és zihált, az idegességtől szaporán vette a levegőt, kezeit pedig ökölbe szorította.
 - Tudtam, hogy te vagy az! Hogy voltál képes Chanyeolt belerángatni?? – törtfel belőle a kérdés majd a földről feltápászkodni készülő fiút a gallérjánál fogva megragadta.
 - Hol van? Hova vitted?? – üvöltötte az arcába, de Kai csak megszeppenve bámult rá. Hol maradt most a határozottsága? Miért hagyta magát és…mi történt Chanyeollal?
 - Miről beszélsz? – kérdezte Kai zavartan, mire Baekhyun szó nélkül emelte az öklét, hogy ismét lesújtson.
 - Ne merd tagadni… -
 - Baekhyun, ne! Hagyd abba! – kiáltottál rá és odaszaladtál, hogy szétválaszd őket.
 - Ezért még megfizetsz! – köpött a földre. Kai arca is döbbenetet sugallt, nem értette mi történik. Száját megtörölve állt lábra, majd szemöldökét összevonva Baekhyunra nézett.
 - Nem tudom, miről beszélsz, Chanyeol a barátom. – vallotta be Kai és közelebb lépett. – Nem találkoztam vele már egy ideje… - ecsetelte, majd rád nézett. – Végig vele voltam. – mutatott megszeppent alakodra.
Baekhyun összeráncolta homlokát és a földet kezdte pásztázni. Lassan összeálltak benne az apró darabok, majd kezét szája elé tartva előtörtek könnyei.
 - Tudom… Tudom, hogy miattam segítettél neki, hogy a Plázában dolgozhasson. Azt is, hogy te küldted, hogy eltereld a figyelmem a lányról… Mindent tudok… - súgta halkan, arcát törölgetve. Elterelni a figyelmét? Miért? Kaira néztél, aki nem sok kedvvel, de Baekhyunhoz lépett és kicsit megemelte az állát.
 - Valamint tudom, hogy egy aljas féreg vagy és azt is, hogy nem védhetem meg tőled, ha szeret…de könyörgöm, ha tudsz valamit Chanyeolról, áruld el. – hunyta le szemeit és hangtalanul sírni kezdett. Kai sóhajtott egyet, majd rád nézett és biccentett, hogy hozd. Felkaroltad a némán zokogó fiút, majd Kaihoz léptél, aki átkarolva titeket, csettintett és már el is tűntetek a parkból.

Egy forgalmas, belvárosi részen találtátok magatokat, rögtön egy nagyobb étkezde előtt. Kai jól tudta, hogy így mások is hallhatják a beszélgetést, de Baekhyun okos, nem fog olyat mondani ilyen közegben, ráadásul ki sem borulhat, semmi meggondolatlanságot nem tehet.
 - Hozok valamit, addig nyugtasd meg. – utasított, majd a pulthoz ment, hogy rendeljen. Közelebb húzódtál letört barátodhoz és hátát simogatva homlokod hajának döntötted.
 - Ne félj, nem lesz semmi baj. Biztos jól van. – súgtad, de az érintett csak még rosszabbul lett tőle.
 - Ezzel nem oldasz meg semmit. – hallottad meg Kai rideg hangját, ahogy visszatért két gőzölgő tálnyi étellel. A tálkákon a Baozi étterem logója virított, melyen a kis buci feltűnő hasonlóságot mutatott a kiszolgálóval.
 - Inkább mondd, mi történt. – szakította meg elmélkedésed a fiú, így mind a ketten Baekhyunra szegeztétek tekintetetek.
 - Lassan már két hete… Mikor elmesélt mindent rólad, volt egy csúnya veszekedésünk. Elküldtem, azt mondtam, nem akarom többé látni. De aztán utána mentem és sikerült kibékülnünk. Viszont onnantól kezdve egész héten egyre komorabb lett. Nem mosolygott annyit, nem beszélt olyan sokat, tudtam, hogy bántja valami, de nem árulta el, mi… Aztán… - Nem bírta tovább, tenyerébe temette arcát és úgy próbálta elnyelni feltörő könnyeit.
 - Aztán múlt héten eltűnt. Mikor felébredtem, nem volt mellettem, a telefonját nálam hagyta és nem jön, ha szólítom… Egyszerűen felszívódott… - szipogta és szemeit megtörölve inkább nekilátott az evésnek, hogy lekösse a figyelmét.
 - És Joyae? – kérdezted, de akkor beugrott, hogy őt sem láttad már hetek óta. Igaz, úgy vélted, csak arra várt, hogy a veszekedés és az ajándék után te hívd, de meg sem fordult a fejedben, hogy hiányzik. Szép kis barát vagy… De mi van, ha… - Várjunk, nem lehet, hogy együtt vannak valahol csak te nem tudsz róla? -
 - Nem. – rázta a fejét Baekhyun. – Tegnapelőtt láttam Joyaet a plázában ruhát venni, Chanyeol viszont sehol. A boltja is szabadság miatt zárva… - Tehát tényleg csak a hívásodra várt. De Channie?
 - Ismered Taot? – szólalt meg hirtelen Kai, mire a fiú majdnem félrenyelte az éppen megevett falatot.
 - Igen… - fintorgott. – Örök életem során nem hallottam még egy ilyen perverz szókincsű angyalról… - Most rajtad volt a sor, hogy félrenyeld az időközben megkezdett ételt. Arról egy szó sem esett, hogy miket mondott Krisnek, de már értetted, miért háborította fel a fentieket. Te jó ég…
 - Nem az a lényeg. Ő volt a látó, itt is azt tud megkeresni, akit akar. Ha ügyes vagy és van, amit fel tudsz cserébe ajánlani, talán segít. Ha Chanyeol a Földön van, sikerrel jártok. – dőlt hátra Kai teljes fapofával. Tudtad, hogy Baekhyun nem izgatta, de Chanyeol mégiscsak a barátja volt. Viszont látva ezt a reakciót, vagy nem voltak nagyon jóban vagy csak ügyesen rejti el az érzéseit. Utóbbi ésszerűbb…
 - Merre van? – állt fel azonnal Baekhyun, hátralökve a székét, mire az étteremben lévő összes szem rá szegeződött.
 - Baekie, nyugi… - nyúltál kezéért, de Kai intett, hogy hagyd.
 - Pár sarokra innen. Van egy szupermarket nem messze ______ lakásától, amellett pedig egy kis panelház. Ott a legfelső ajtó, de vigyázz! – állította meg, mikor már indult volna. – Kris is érezni fogja, hogy közeledsz. Rögtön mondd, hogy én küldtelek vagy nagy bajba kerülsz. – engedte el Baekhyun csuklóját, aki biccentve egyet, azonnal el is rohant. Sosem láttad még ilyen elszántnak, de ilyen megtörtnek se…
 - Biztos jó, hogy hagytuk egyedül menni? – kérdezted bizonytalanul Kaira pillantva, aki csak bólintott.

Aznap későn értetek haza, még sétáltatok egyet a hideg és csendes utcátok, figyelve félig az égen fényesen világító Holdat, félig pedig egymás tündöklő arcát. A lakásodhoz érve viszont Kai most kivételesen nem kísért be, megállt az ajtód előtt és nem mozdult, csak nézett téged, ahogy kipattintod a zárat.
 - Nem jössz be? – kérdezted, mikor megfordultál.
 - Nem. Szeretném, ha a következő két napot nélkülem töltenéd. Nem akarlak befolyásolni, döntsd el, hogy tényleg akarod-e. – felelte, majd közelebb lépett pár lépéssel és megfogta a kezed. – Jó éjszakát… - súgta és végig szemedbe nézve ajkaihoz emelte kézfejed, hogy lágyan megcsókolhassa. Halványan belepirultál a tőle szokatlan gesztusba, de természetesen elmosolyodtál és bólintottál.
 - Jó éjt neked is... – mondtad, mire Kai is mosolyra húzta ajkait, majd megfordult és elindult a lépcső felé. Az ajtófélfának dőlve néztél utána, de mikor az első fokhoz ért, lábaid saját életre keltek és azon kaptad magad, hogy őrült tempóban szaladsz utána. A lépcsőfordulóban érted utol és azonnal szólítottad.
 - Kai! – kiáltottad, mire az illető megfordult, te pedig egyenesen karjaiba vetetted magad. Átfontad nyakát és szorosan hozzábújva egyik kezeddel lehúztad tarkóját, hogy ajkaira tapadhass.  A fiú igencsak meglepődött, de nem tiltakozott, lehunyta szemeit és derekad átkarolva viszonozta a csókot.
Csak pár másodperc múlva szakadtál el tőle, akkor is csak azért, hogy ujjaiddal végigsimíthass duzzadt ajkain és arcát pásztázva kiolvashass valamit sötét szemeiből. Nem akarta megtörni a pillanat varázsát, így egy szót sem szólt, csak nézett rád a maga tökéletes tekintetével és arckifejezésével. Még egyszer odahajoltál hozzá, de ezúttal lágyan csókoltad meg, próbáltad kiélvezni minden másodpercét, hogy bármi is történjék, örökre az emlékezetedbe vésődjön. Közben simogattad arcot, nyakát, végül pedig elengedve ajkait, apró puszikkal elváltál tőle.
 - Szeretlek. – súgtad ajkai közé, majd felnéztél rá. Tudtad, hogy nem fogja viszonozni, de egy halvány reménysugár beférkőzött gondolataidba, mikor szólásra nyitotta száját. Egy másodperc hezitálás után azonban végül más szavak rezegtették meg hangszálait.
 - Tudom. – mondta, bár egyértelműen mást akart először. – Most menj, szükséged van a pihenésre. – súgta és arcodon végigsimítva továbbment a lépcsőn. Te csak álltál végig őt bámulva, ahogy lassan kikerül látókörödből, majd sóhajtottál, de pár ujjad mosolyra térő ajkaidhoz téve felsétáltál, vissza a lakásodba.
Ami ezután történt, teljesen kiesett. Az a csók annyi endorfint szabadított fel pulzáló ereidben, hogy képtelen voltál egyáltalán gondolkodni is, nem, hogy tenni valamit. Mire „felébredtél” a lila köd takarásából, már az ágyadban feküdtél lefürödve, pizsamád felvéve, készen az alvásra. Álmos azonban nem voltál, még fáradt is alig, így elővetted telefonod és küldtél egy gyors SMSt szerelmednek.
 - „Hány filmet kellett megnézned, hogy összehozd a mai napot?” – írtad, hisz biztos voltál benne, hogy nem az embereket kukkolta. Magától viszont soha nem jött volna rá. Amint elküldted, szinte azonnal jött is a válasz.
 - „Sokat… De inkább aludj vagy igyál sojut, mint első nap.” – olvastad fel félhangosan, de mikor a végére értél, akaratlanul is elnevetted magad.
 - Majom, az is miattad volt. – súgtad, de nem írtál neki vissza. Letetted a telefonod és kezeid ledobtad az ágyneműre. Persze szinte azonnal beleütköztek valami puhába és szőrösbe. Magadhoz húztad Kai titokban becsempészett maciját és mélyen beleszippantottál.
Hiába nem mondta ki, hogy szeret, hiába volt a normál emberektől mérföldekkel távol, de mindez nem változtatott a tényen, hogy bármelyik pillanatban feláldoztad volna érte mindened. Nem kellett neked két nap, már most tudtad, hogy döntesz. Bármi is legyen az a terv, amit Kai véghez akar vinni, te készségesen követni fogod minden egyes szavát.