Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 15.

Elégedetten néztem, ahogy végre pofásabb lett, hála a munkámnak, de ez még vajmi kevés volt. Bőven volt még mint tennem, ráadásul az elkövetkező estéket is itt fogom tölteni. Először is a konyhába mentem és próbáltam valami ehetőt összerakni. Gondolnom kellett arra, hogy nehezen bír enni, így valami könnyen lecsúszót kellett csinálnom. A hűtő viszont üres volt, csak pár üveg soju virított benne, de az most nem igen volt alkalmas. A kamrában találtam konzervet, gyümölcsöket, ami ihletet adott. Tudom nem nagyon szoktunk leveseket enni, de most azt hiszem jobb lesz, ha azt eszik. Pár perc alatt kész volt a gyümölcsleves és egy tálcára téve a tálat, bevittem neki a szobába. Leültem mellé az ágyra és az ölébe rakva a  műanyagot, megsimogattam az arcát és a szájához emeltem a kanalat. A gond csak az volt, hogy nem tudta magától akkorára kinyitni a száját, hogy beférjen rajta a kanál. Fogalmam se volt, hogy juttassam be a szervezetébe, aztán eszembe jutott egy régi játék pároknak. Pár kanál levest a számba vettem, majd ajkaim az övére tapadtak és lassan elkezdték adagolni a folyadékot. Joonnak csak annyit kellett tennie, hogy lenyeli. Olyan kis esetlen és gyenge volt…nagyon meglátszott rajta, hogy törődésre szorul. Az etetés után halvány mosollyal bólintott. – Finom volt…köszönöm… - súgta ajkai közül. Még egyszer megcsókoltam és visszavittem a konyhába az edényeket. Gyorsan elöblítettem, majd megtöröltem a kezem és a szobába mentem, de Joon már aludt. Istenem, de édes…most valahogy olyan más volt… Szerény és kedves… nem ilyenek ismertem meg. Vele maradtam míg hajnalodni nem kezdett. A napsugarak áthatoltak a vékony függönyön és felmelegítették a takarót. Tudtam, hogy ideje haza mennem, s mielőtt Heechul visszatér, már az ágyban kell feküdnöm. Írtam egy kis levelet Joonnak, amit ott hagytam mellette az éjjeli szekrényen, hogy könnyen el tudja olvasni.

”Este megint jövök, amint Heechul elmegy otthonról, maradj itt, ne csinálj semmit, csak pihenj és gyógyulj.

Szeretlek, Mir <3"

Reméltem tényleg nem szándékozik semmit sem tenni ilyen állapotban. Visszarohantam Heechul házához és mielőtt az inas és a takarítónő felébredt volna, lerúgtam a cipőim, felfutottam a lépcsőn, be a hálóba, majd átvettem a pizsamám és bebújtam az ágyba. Még nagyban lihegtem a futástól, pont akkor lépett be Hee és rám meredt.
 - Te már ébren vagy? – kérdezte nagyokat pislogva és közelebb jött.
 - I-igen…rémálmom volt…megint… - mondtam, hogy eltereljem a figyelmét. Úgy tűnt bevált.
 - Oh…Értem. Sajnálom, hogy nem voltam itt. Elmondod mit álmodtál? – Fölém hajolt és lágyan megcsókolt, majd leült az ágyra és magához húzott. Mit tegyek? Hogy hagyhatnám itt ezt az embert? Szeret és vigyáz rám…Joon persze most más volt, megsérült elég durván, de mi biztosítja, hogy ilyen marad? Ki mellett döntsek? Ahj…soha többet nem akarok senkit se szeretni… Gyengéden eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
 - Joon… - kezdtem volna bele a mondandómba, de megállított.
 – Értem, elég…ssh…nem akarom, hogy felszakadjanak a régi sebeid. – furán néztem rá, majd végül beláttam, lehet jobb, ha nem tud tóla, az csak újabb kérdéseket vetne fel.
 - Jössz reggelizni vagy még alszol egy kicsit? – megsimogatta az arcom és megállította kezét az államon.
 - Most még nem…inkább maradok és pihenek. – mosolyogva megcsókolt, majd mélyítette a csókot, de aztán elhúzódott.
 - De jó…mmm…édes a szád. Ettél valamit? – megpróbáltam leplezni zavaromat, de nehezen jutottak eszembe most az értelmes kifogások.
 - Hát…ööö…izé…tetszik? Tea…gyümölcstea… Miután elmentél, nem tudtam aludni, úgyhogy főztem teát. Fura, még most is érezni.
 - Értem. Itt maradjak máskor, míg elalszol? – kedvesen magához húzott, haja csikizte a nyakam és a vállam.
 - Nem…nem kell, menj csak ha dolgod van, elvagyok magamnak – megijedtem, hogy nem tudnék este visszamenni a házhoz, de reméltem, hogy vagyok olyan ügyes, hogy megoldom. Elmosolyodott, majd felállt az ágyról és lement a konyhába. Huhh…végigsimítottam a homlokomon és visszazuhantam az ágyba. Nem számítottam rá, de pár perc múlva elaludtam.
Mikor felébredtem, már sötétedett és Heechul sehol. Az órára néztem: este 6…
Na ezt a napot is jól átaludtam. Mellette volt egy papír, amit ő írt, hogy korábban el kellett mennie, de nem akart felébreszteni. Hát jó, előbb tudok elmenni itthonról. Felöltöztem, magamra kaptam egy táskát és a hűtőhöz mentem. Bepakoltam pár enni- és innivalót, gipszet az ujjára,  meg még csomó mindent, amíg tele nem lett a táska. A hátamra vettem és elindultam. Siettem, nem akartam egy percet sem elpazarolni. Berohantam az ajtón és a már nagyban mosolygó Joon fogadott.
 - Már vártalak. – súgta és magához intett. A tatyót a földre raktam és odamentem hozzá. A szemében életteli csillogás volt, nem tudom hogy csinálta, hogy egy nap alatt ennyi erőt gyűjtött. Az ágyra ültem és megcsókoltam.
– Hogyhogy ilyen jól vagy? – kérdeztem vigyorogva és megöleltem.
 -  Aucs…azért ennyire nem… - felszisszent majd egy picit eltolt.
 - Juj bocsi – szám elé kaptam a kezem, pont ott öleltem meg ahol egy sebe volt.
 - Semmi baj, nyugi. Egyébként csak egész nap aludtam, aztán kimásztam a konyhába és ettem megint a levesből. Nem tudom mit raktál bele, de az biztos, hogy nagyon jól esett. Aztán…kicsit leapasztottam a soju készletet… - látta, hogy belevágnék a szavába, így inkább gyorsan folytatta. – az valószínűleg helyrerakott kicsit belülről.
Rosszallóan néztem rá, de basszus lehetett rá haragudni?
 - Tudod, hogy nem örülök neki, de….mennyit ittál? – kérdeztem remélve, hogy max 1-2 üveggel.
 - Öööö… 5-öt… - mondta nevetve én meg csak bámultam. Még csak szaga se volt…tud valamit.
  - Na jó...elnézem, de csak mert látom, hogy jobban vagy. A vacsi elől viszont nem menekülsz. Kimchis spagetti. Megfelel? – átöleltem, ő meg csak mosolyogva bólogatott.

EXOtic Love
(Chen&Lu Han)

Chapter 4. (18+)

- Lu Han!! – kiáltottad a csókot megszakítva és mentél volna utána, de Chen elkapta a kezed.
 - Ha most mész…többé ne várd, hogy veled legyek. – szólt komolyan. Belefájdult a szíved, de nem tudtad mit tegyél. Hogy is választhatnál a hozzád legközelebb álló személy és álmaid pasijának szerelme között? Sóhajtva hozzá bújtál és átölelted, majd ő is átkarolta derekad és elindultatok hozzá.
Mikor odaértetek, kinyitotta az ajtót és felkapva a szobába vitt, ahogy a menyasszonyokat szokták. Elnevetted magad, de kicsit feszélyezett, hogy egyből az ágyra tett. Visszament becsukni az ajtót, te pedig végignéztél a hálószobáján.
Visszafogott, néhol kicsit erősebb színek, de megnyugtató és egyben huncut hatást keltőek.
 - Tetszik? – kérdezte és lassan rád mászott.
 - Igen, deh… - súgtad, de lassan nyakad kezdte csókolgatni.
 - Semmih… - ráztad meg erőtlenül a fejed. Ajkai ingedhez érve megálltak és egyik kezével lassan kihámozott belőle.
Melltartód fogaival húzta le és lágyan csókolgatni kezdte fedetlen melleid. Halk sóhaj csúszott ki a szádon és érezted, ahogy nyelve bimbódon köröz. Másik kezével nadrágod húzta le, majd combjaid kezdte simogatni. Nem tudtad, mi ütött beléd, hogy hagytad magad, de őrült jól csinálta.
 - Mégh… - nyögted és bugyidat is lehúzva felnyomta pár ujját. Bemelegítés nélkül mozgatni kezdte őket és szabad kezével széjjelebb tárta lábaid. Remegni kezdtél és lehunytad a szemed. Nem akartad látni, mit csinál, féltél az új érzéstől.
Lassan ujjait kihúzva feltolta magát és mikor már benned volt, halkan felnyögött.
 - Imádlakh… - sóhajtotta és mozogni kezdett. Másra számítottál, de ez isteni volt. A hangja…a kipirult arca…a lökései…együtt teljesen felizgattak és fokozták az élvezetet.
Mélyre hatolt, tövig benned volt és egyre szenvedélyesebben lökött, sóhajai nagyobbak lettek és érezted szapora szívverését.
 - Chenh….ahh…. – nyögted és lassan elérted a csúcsot.
Lihegve lökött még párat s követve téged, ő is elélvezett. Teljesen kimerülve kihúzta magát és melléd feküdt. Zihálva ránéztél és nem tudtad mondd-e vagy még ne. Majd végül győzött az igen.
 - Chen…
 - Igenh?
 - Szeretlek… - súgtad halkan, de nem válaszolt, csak lassan elnyomta az álom.

EXOtic Love
(Chen&Lu Han)

Chapter 3.

A pár napos szünetnek hamar vége lett, de mindvégig tartottátok a frontot az EXOnál. Utolsó nap viszont váratlan dolog történt.
 - Abbahagynátok végre?? – kérdezte felindulva Chen. – Nem tudjátok milyen idegesítő itt nézni, ahogy faljátok egymást, miközben koncentrálnunk kéne! Menjetek szobára basszus! Lu Han neked is lehetne egy kis eszed. – egy kis törölközőt a földhöz vágott és elviharzott a folyosó felé. Lu Han nyelvet nyújtott utána, de te kis lelkiismeret furdalással sóhajtottál.
Felálltál, majd megköszörülted a torkod. Mindenki felétek fordult, a „pasid” pedig nagy levegőt vett és csatlakozott hozzád. Megfogta a kezed, de te elhúztad.
 - Csak annyit szeretnék mondani, hogy… - kezdett bele halkan, de hallatszott, hogy nem akarja tovább mondani. – szóval, hogy mi igazából…nem vagyunk együtt…csak a fanok miatt játszottuk el…sajnálom…tudom, el kellett volna mondani, de tudnunk kellett, hogy elég hiteles-e… - folytatta heves magyarázkodással, hisz ez olyan volt mintha hazudtatok volna.
Chen viszont csak még mérgesebb lett ezek hallatán és kiment a folyosóra az ajtót becsapva. Megijedtél, hogy megutált és utána szaladtál, annak ellenére, hogy Lu Han kérte, hogy maradj.
Becsuktad magad mögött az ajtót és a falnak támaszkodó Chent nézted.
 - Izé…
 - Azt hittem tényleg a kis szende szűzzel vagy… - motyogta halkan, de minden szót tisztán értettél. – Sikerült…átverned….gratulálok… - pár lépést tett feléd és rád nézett. – De mégis örülök…így…az enyém lehetsz… - súgta egyre halkuló, de határozott hangon és még mielőtt feleszmélhettél volna, a falnak nyomott és ajkaidra tapadt. Meglepődtél, de nem ellenkeztél, hisz ezt akartad, így átkaroltad nyakát és közelebb húzva viszonoztad.
 - ________, kérlek hallgass meg, szere… - nyitott be Lu Han és döbbent arccal lefagyott. Elszomorodott, majd becsukta az ajtót és hallottad a cipőkopogásokat, amint elmegy.


 -Szeretlek… - súgta halkan maga elé és az ingjén lévő virágot a földre tette. Ha előbb mondom neki…ha máshogy közelítek hozzá…Aznap…meg kellett volna csókolnom… Most már mindegy… Sóhajtott és magába zuhanva hazament.

EXOtic Love
(Chen&Lu Han)

Chapter 2.

Kicsit meglepődött, de belement.
 - Rendben szivi, neked bármit. Mit akarsz csinálni? – beharapta a száját és szavai vidám csengése ellenére látszott, hogy kicsit ideges.
 - Senki nem tudja, hogy igazából nincs barátnőd, igaz? – bólintott. – Még az EXO se? – ismét bólintott. – Akkor…mutass be engem, mint a csajodat, de csak a bandának. Összehaverkodok velük, majd megmondjuk, hogy csak látszatra voltunk együtt a fanok miatt, de meg kellett bizonyosodnunk, hogy jól játsszuk, ezért kellettek ők. És akkor BUMM!! Jöhet Chen. – vázoltad vigyorogva a terved. Kicsit csóválta a fejét, de végül sóhajtva elhatározta magát.
 - Legyen. De…mit takar ez a „kapcsolat”? Mármint…érted…
 - Ne félj, nem kell nagyon… Kézfogás, ölelés, max arcra puszi és vidámság.
Miután megbeszéltétek a részleteket, mentetek az óráitokra. Este viszont gyakorlás, nálad. Kicsit izgultál, hisz a két év alatt még senki sem volt nálad, így kénytelen voltál mindenhol kitakarítani.
Hét körül kopogtattak és már rohantál is kinyitni az ajtót. Lu Han mosolygott rád és egy csokor rózsát nyújtott feléd.
 - Szia, ez…mi? – néztél csodálkozva és a virágot elvéve, becsuktad mögötte az ajtót.
 - Csak próbálom jól játszani a fiúdat. – kacsintott majd bementetek a nappaliba és leültetek a kanapéra.
 - Igazán nem kellett volna, de köszönöm… - mondtad halkan és elpirultál. Még sosem kaptál senkitől virágot, főleg nem egy számodra ilyen kedves embertől.
 - Na, kezdjünk hozzá! – a szemébe néztél és elhelyezkedtél. – Hogy szokott viselkedni egy pár…? Hmm…Kézfogás. – megfogtátok egymás kezét és elmosolyodtatok. Nem vészes, mintha csak barátok lennétek. – Ölelés… - kicsit szégyenlősebben, de megöleltétek egymást mint a suliban. Melegen átkaroltad és állad vállára tetted.
 - És…most? – kérdezte és hallani lehetett a hangján, hogy ő is zavarban van.
 - Arcra puszi…. – súgtad és lassan arca felé közelítve megpusziltad. Mikor megtetted, rögtön felengedtél, ő viszont hezitált. – Na…nem nagy cucc…csak egy puszi… - láttad rajta, hogy teljesen elvörösödött, így megkönnyítve a dolgát, kicsit viccesre fogtad. – Ide kérem. – mutattad a helyét és nem tétovázva egy gyors puszit nyomott oda.
 - Ez mi volt? – nevettél és megölelted. – Jaj te, lesz még mit gyakorolnunk.


A következő pár napban mást sem csináltatok csak suliba jártatok és nálad próbáltatok. Elég nehezen ment az elején, de aztán egyre gátlástalanabbak lettetek és a kedves gesztusok mindennaposak lettek.  Persze, valami megváltozott… Lu Han egyre többször hozott ajándékot és valahogy…más lett. Odafigyelőbb…törődőbb… Aztán elérkezett a nagy nap. Újra kezdődtek a forgatások és az iskolában is szünet volt.
Korán reggel beléptetek az SM ajtaját és együtt, kézen fogva bementetek a helyszínre. A többiek azonnal felálltak, hogy köszöntsék, de lefagytak, mikor megláttak.
 - Nos, ő itt a barátnőm, akiről hallottatok. – mutatott be a „kedvesed”. Mindenki meglepve közelebb jött üdvözölni, téged viszont igazán csak egy ember érdekelt.
 - Nocsak…a lány a suliból. Üdvözöllek. – jött oda Chen és kezet fogtatok. A szemedbe nézett és valami azt súgta nem kéne folytatni a színjátékot, de nem izgatott.
Leültél egy székre és figyelted a forgatást. Szünetekben kacsintgattatok, egymás kezét fogtátok és nevetgéltetek. Látszott a többiek arcán, hogy irigykednek. Nap vége felé elköszöntetek és most Lu Hanhoz mentetek.
 - Ezaz!!!! Láttad, hogy nézett Chen? Tiszta ideg volt, majd megpukkadt az irigységtől! – mondtad vigyorogva ő viszont csak egy laza fintorra húzta a száját.
 - Ja…
 - Baj…van? – kérdezted aggódva, de megrázta a fejét.
 - Nem…csak fáradt vagyok…aludjunk. – megfürödtetek, de az ágyba bújva sóhajtott. Láttad, hogy gondolkodik valamin, de nem mertél rákérdezni. Olyan jól ment minden.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 14.

Két hét telt el azóta, s én még mindig Heechulnál laktam, míg ő egy percre sem engedett ki. Párszor már rákérdeztem, hogy miért, de mindig kitért a válasz elől. Kezdtem furcsának találni… Tudtam, hogy ha így haladunk, még egy jó ideig „szobafogságban” leszek, így ki kellett valami tervet eszelnem, amivel megléphetek.  Heechullal azóta többször is együtt voltunk, de mindvégig Joonra gondoltam…
Tervezés közben szereztem egy térképet, kislámpát, majd a jelentéssel együtt beraktam őket egy kistáskába, amit eldugtam a többiek elől, hogy még véletlenül se találják meg. Az este eljövetelével Hee addigra már szokássá vált éjszakai kijárásán volt, így könnyen ki tudtam jutni a házból. A riasztó kódját tudtam, a kutyák szerettek, tökéletes. Elindultam azon az útvonalon, amerre álmomban jártam és eljutottam egy parkhoz. A térképet megnézve sejtettem, hogy hol vagyok de mielőtt tovább indultam volna, lehuppantam egy padra. Hátra simítottam a hajam és felsóhajtottam. A leheletem színtisztán kivehető volt, a hideg már csípőssé vált. Visszatértek az emlékek és újra könnyes lett a szemem. Elővettem a jelentést és még egyszer átolvasta lehorgasztottam a fejem. Én tehetek róla…az én hibám…
 - Joon…hiányzol… - suttogtam halkan a levegőbe és arcom tenyerembe temettem. A könnyek szinte véget nem érően csöpögtek a fagyott földre és számat beharapva próbáltam legalább a hangom visszafogni.
 - Mi…Mir… - hallottam a közelből remegő és rekedtes hangon. Azonnal felugrottam és halálra rémülve a hang irányába fordultam.
 - Ki vagy? – kérdeztem félve, majd mikor a sötét alakot láttam előrébb jönni, a fák kitakarták, majd mikor a Hold megvilágította, sírva odarohantam hozzá.
 - Joon…istenem, te élsz? Mi van veled? Mi történt? -  erősen sántított, szinte alig állt a lábán, tele volt sebekkel és az ájulás szélén járt. Te jó ég, mi a fene volt…?
 - Kicsi…Mir.. – halkan beszélt, a hangja reszelős volt, de számomra aranyat ért. Kezét az arcomra tette én pedig könnyes szemmel bújtam hozzá. El sem hiszem, hogy mégis él és itt van…
 - Joon…Figyelj, gyógyszer kell neked…és kötések, gyere, haza viszlek – már épp emeltem volna át karját a vállamon, de ő ellenkezett.
 - Ne…kérlek…egy kicsit…maradjunk… - arcát nyakamba fúrta és erőtlenül átölelt. Aggódtam érte, de ha ennyire akarta… Megsimogattam a haját és magamhoz vontam. Mélyen beszívtam illatát, ami még ilyen borzasztó állapotban is csodás volt.
 - Szeretlek… - súgta és ez az egy szó szíven talált. Megint nem láttam a könnyektől, így inkább összeszorítottam a szemem és ujjaimmal a ruhájába markoltam. Lehet csak ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, tényleg vele kell lennem. Kezembe fogtam arcát és mélyen a szemébe néztem.
 - Joon…mi történt? – a ruhája tépett és össze vissza vagdalt volt, tele piszokfoltokkal. Azt sem tudom, honnan jött, hova ment volna, mi volt vele,de…féltem megtudni az igazat.
 - Majd…- súgta és rám nehezedett. Féltem, hogy összeesik, fedélre volt szüksége, különben megfagy.
 - Gyere, mondom, elviszlek Heechulhoz… - amint kimondtam, eltolt magától és egyensúlyát elvesztve a földre esett. Felszisszent és erőtlenül leejtette a fejét. Tényleg nagyon ramatyul volt, épp ezért nem értettem, mi baja… Lehet, hogy Hee..? De nem tudom, merre vihetném…
 - Joon, fel kell épülnöd, fogd már fel… Hova mehetnénk?
 -  A nyaraló… - súgta és próbálta mutatni az irányt. Hát persze! Gyakran oda mentünk a bandával, mikor egy kis pihenésre vágytunk. Úgy tűnt, most tényleg hasznunkra lesz. De sietnem kell, megfigyeltem, hogy Hee hajnalban ér haza, nincs sok időm. Fogtam Joont és nagy nehezen felhúzva, összeszedtem minden erőmet és elvittem a házhoz. Hogy nem jutott ez eddig eszembe? A park mellett van egy kis ösvény és annak a végén…
Órákba telt, de végül sikerült elcipelnem odáig. Kulcs nem volt nálam így a hátsó ajtót felfeszítve a nappaliba mentem vele. Bent lefektettem az ágyra és elrohantam törölközőért. Valamint fáslit és gyógyszereket szerezni. A fürdőben szerencsére minden volt, így egy nagy tálba hoztam vizet és szivacsot is. Leültem Joon mellé és lassan lehúztam a ruháit. Elborzasztottak a lila és vörös foltok a bőrén, de szerencsére nem volt sok. Letisztítottam mellkasát és áttértem karjaira. De kezét mosva összerándult. Basszus, eltörte az egyik ujját… gipsz viszont egészen biztosan nincs… Kicsi törölközőbe raktam azt a kezét és számat húzva tovább törölgettem. A lába volt a legrosszabb, bedagadt, de biztosan nem tört el.
Miután végeztem, előszedtem a gyógyszereket és kenőcsöket, majd bekenve a csúnyább és fájó helyeket, bekötöztem a fáslival.
 - Ajj Joon…miért nem mondod el…? – óvatosan átöleltem és megcsókoltam. Hiányzott már ez az érzés, ahogy ajkai az enyémhez érnek. Éreztem, hogy érez valamit…hogy tényleg szeret…