Meeting the Death

(Optional bias ~ eredetileg Jaejoong)

Hófehér lovamon ügettem a környék egyik legkietlenebb erdejébe, melyről évszázadok óta úgy tartották, hogy az ókorban el nem égetett boszorkányok ide menekültek üldözőik elől. Bosszúszomjas varázslataik sötétsége - melynek meséi máig fennmaradtak – kipusztította az élővilágot, megmérgezte a vizeket és egytől-egyig korhadásra késztette nem csak az ifjú, de a régmúlt korokban ültetett, öreg fákat is. Én mégsem féltem. Bátran vettem a kanyargós ösvényeket, a hátborzongató, tejfehér köddel ellepett földutakat, és a félhomály borította, sűrű növényzettel benőtt erdőrészeket, hiszen célom volt: hogy megtaláljam, és serlegem merítsem az egyetlen forrásba, melynek vize tiszta maradt, mint a kristály, és sérthetetlenségre gyógyító ereje tette méltóvá.
A száraz falevelek egyre csak zörögtek lovam patái alatt, de talán ez a hang volt az egyetlen, mely igazán vidítani tudott. Az erdő határához érkezésem óta ugyanis sem apró, bogarak lábai által gerjesztett neszt, sem madárcsicsergést nem hallottam, ami ezt a környéket – bár, a mesék figyelmeztettek – különösen rémisztővé tette. Lassan haladtam, ösvényről-ösvényre, mígnem a ködből kibontakozni látszott egy márványból faragott, hatalmas, világosszürke kövekkel övezett csésze. Távolról hasonlított egy nyitott kagylóra, melynek nem volt teteje, de közelebb érve láttam, hogy faragása, és pontos formája inkább két összetett kézre emlékeztet. Az éltető nedű apró folyamként csordogált ki a két legnagyobb szikladarab közötti résen, majd a teli márványtartóba érkezve lefolyt annak oldalán, hogy az alatta lévő természetes mederbe csurogjon.
Ajkaim halvány mosolyra húztam, a hely kinézete, és aurája is sikert sugárzott, így lovam megállítva leugrottam róla. Az erdő többi részével ellentétben azonban itt nem száraz, élettelen föld várt, hanem friss és termékeny, földművelés szempontjából tökéletes terület.
A látványon pusztán egy másodpercig időzve magammal hozott táskámhoz fordultam, majd előhúztam belőle legbecsesebb kincsem: a királyság fennmaradását szimbolizáló ezüstserleget. Némán a vízhez lépkedtem, majd elcsodálkozva a tökéletes szerkezeten, valami csodát várva elmerítettem benne a díszes kupát. Izgatott tekintettel, és dübörgő szívveréssel figyeltem, ahogy megtelik, majd ajkaimhoz emeltem a kristálytiszta folyadékot. Lehunytam szemeim, és szinte már éreztem is a megváltást, tudtam, hogy megmenekülök…

Sosem hittem a legendákban, pusztán ócska meséknek tartottam őket, melyek egyik részével riogatták, másikkal boldogították a növésben lévő gyerekeket, így a vész közeledtére figyelmeztető, baljós jeleket akaratom ellenére figyelmen kívül hagytam. A nép ugyan pletykált valami nagy, és elsöprő erőről, mely hamarosan tönkreteszi a királyságot, ámde ezek mindennapossága elhessegette kételyeimet. No meg, ki mert volna dacolni a kontinens leghatalmasabb országának vezetőivel?
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal hagytam el egyik nap a palotát, hogy a kertben leülve eltervezzem közelgő nemzeti ünnepünk – a családunk uralkodásának századik évfordulójának, majd azt követően megkoronázásomnak - menetét. Felhőtlen hangulatomban azonban megzavart egy halk, suttogó hang, mely sem mögülem, sem pedig belőlem jött, szemeimmel viszont nem láttam közel, s távol senkit. Nem értettem tisztán, mit mondott, így csupán összevontam szemöldököm, és a kerti padot hátrahagyva a szökőkút felé vettem utam. Lassú, megfontolt léptekkel haladtam előre, hogy gyakoroljam - királyi sarjként - méltó rangomhoz tartozó kisugárzásomat. A nép persze enélkül is szeretett, de nem pusztán díszes holmikban pompázó ficsúr akartam lenni, hanem az országát hűen szolgáló, elkötelezett vezetői címet betöltő uralkodó, kire akárki nyugodt szívvel bízhatta életét. Tudtam, hogy nehéz lesz apám igazgatása, és a nép érdekében megtett intézkedései után még maradandóbbat alkotni, így a lehető legtöbbet akartam kihozni mindössze önmagamból is.
Egyenes hát, behúzott has, összeszorított hátsó fertály, emelt fő, kedves mosoly és magabiztosság. Ezek alkalmazásával könnyedén elnyerhettem az emberek bizalmát, de mint minden, ez sem ment rögtön elsőre. A díszek és ételek kigondolása után a szökőkút körül kezdtem sétálgatni, így ha nem sikerült, csendes magányomban nem volt, aki megkérdőjelezhessen.
Egyenes hát, behúzott has, össze…

- Herceg… - hallottam ismét a suttogó hangot, de ezúttal közelebbről, és sokkal tisztábban. Riadtan fordultam meg, hátha csak egy jókedvében lévő udvaronc ijesztget, de megint senkit nem láttam. Nem tudtam ép ésszel felfogni, honnan vagy hogy jött a hang, de reméltem, hogy csak valami rossz tréfa. Kicsit feszültebben siettem vissza a palotába, és szóltam az őröknek, hogy vizsgálják át a kertet, nincs-e valaki bent, de visszatértükkor nem jelentettek egy behatolót sem.
Hiába támasztottam homlokom, és gondolkodtam a lehetőségeken, egyszerűen semmi sem jutott eszembe. Fontolgattam az udvari orvos meglátogatását is, de még várni akartam, hogy elkerüljem a nem kívánt pletykákat. Hiba volt.

- Felség, egy asszony jött hozzád, azt mondja fontos – futott be az udvarmester, majd miután rábólintottam, beengedték az anyót. Nagyon öreg volt, ráncok borították kezeit, és arcát, a széles, vörös szőnyegen is nehézkesen tipegve jött közelebb hozzám. A tróntól pár méterre megállva, remegő tagokkal felnézett rám, de nem szólalt meg. Furcsálltam, hiszen, ha fontos ügyben jött, szinte már hadarnia is kellett volna, de szemmel láthatólag félt valamitől.
- Mondd, mit szeretnél – kértem kedvesen, hátha megjön a bátorsága. Ehelyett lehajtotta fejét, és előhúzott vastag mellénye alól egy kisebb tarisznyát. Felvont szemöldökkel pásztáztam mozdulatait, de mikor a tartalmát a kezébe szórta, elborzadva húzódtam hátra. Apró, elszenesedett csontok hullottak markába, melyek egy része már az eséstől porladozni kezdett. Undorodva és értetlenül néztem az asszony felé, aki bátorságát összeszedve végre megszólalt.
- Felség, családom a kezdetektől felséged földjeit műveli, de ilyennel még nem találkoztunk. Az állatok pusztulni kezdtek, és a munkások rosszat sejtenek... Félünk. Valami nagyon nagy balszerencse van készülőben...- mondta az asszony remegő hangján. Éreztem a belőle áradó rettegést, de nem tudtam mást tenni, csak megnyugtatni.
- A szóbeszédek sokszor alaptalanok, ne félj. Biztos valami kisebb kór. Menj haza, pihenj, és ha van valami súlyosabb, kérlek, ismét gyere el - utasítottam lágy hangon, mire az öreg leheletnyivel megkönnyebbülve meghajolt, és távozott.

A sok megmagyarázhatatlan történés kezdett az idegeimre menni, mely tetteimen is nyomot hagyott. Egy napra rá, csuklyát felvéve, két testőrrel az oldalamon indultam a városba, hogy feltűnés nélkül, magam nézzek a furcsaságok után. Alig tettem azonban két lépést, hirtelen éles, rikácsoló hang ütötte meg fülem.
- Itt a vég, herceg! - üvöltötte hirtelen egy utcai jós, mire összerezzenve bámultam a középkorú nőre. - El fog érted jönni, hamarosan elvisz magával oda, hol ő az úr - hörögte teljesen kikelve önmagából. Az emberek hátrálva itták minden egyes szavát, és tudtam, bármit is mond a banya, hatalmas botrány lesz belőle.
- Őrök! - kiáltottam, hogy tegyenek valamit, akik erre közelebb mentek, és karon fogva az asszonyt, megpróbálták elvinni.
- Meg fogsz halni, herceg, a családod vérvonala megszakad, és nem ülsz többé a trónon. Eljön érted, már közel jár, nem menekülsz, herceg! - Hangja süvítve szelte a levegőt, a döbbent emberek pedig szinte azonnal sugdolózni kezdtek. Tudtam, hogy már nem tudok mit tenni, az első szó után meg voltam lőve, így csuklyám még inkább arcomba húzva tovább folytattam utam a földek felé. Kísérőim csak félúton értek be, de nem is volt baj, legalább tudtam gondolkodni.

Végképp nem értettem, mi folyik körülöttem, először a hang, majd ez, majd...
- Édes Istenem... - döbbentem le az előttem elterülő föld látványán. A vetés kirohadt, száraz, élettelen szálak maradtak csupán, melyeket még disznónak is vétek lett volna adni. Amíg szemem ellátott, mindenfelé halott madarak, összeaszott rágcsálók és döglött bogarak kísérték a szántás útját. Le kellett ülnöm egy kőre, életem során soha nem láttam még ekkora pusztítást, főként ilyen megmagyarázhatatlan módon. Arcom tenyerembe temetve próbáltam kitalálni, mitévő legyek, de ilyen helyzetre még én sem voltam felkészülve.
- Nézzetek szét és keressetek embereket! Tudni akarom, mi folyik itt - utasítottam őreimet, míg én felállva a közeli erdő széléhez mentem. Furcsamód ott minden rendben volt, rügyeztek a fák, a pókok gondosan szövögették hálóikat, még egy két madár is csicseregni kezdett.
- Herceg... - hallottam meg újfent a suttogást, de már nem bíztam a véletlenre. Visszarohantam kísérőimhez, és szó nélkül követtem őket. Ahogy számítottam rá, egy ember sem volt a környéken, bár ilyen föld mellett talán balszerencsés is lett volna maradni.
- Herceg... - suttogott ismét, mire felkaptam fejem.
- Hallották? - kérdeztem az őröket, de csak furcsán néztek rám.
- Itt vagyok... - szólt a hang, mire idegesen forogni kezdtem. - Ne keress, úgyis hamarosan találkozunk... -
Szívem dörömbölni kezdett, riadtan forogtak elmém kerekei, ez túl sok volt.
- Uram...
- Menjünk vissza... Most! - kiáltottam ingerülten, majd szó nélkül sarkon fordultam.
- Bárhol is vagy, megtalállak... - hallottam, de már nem érdekelt. Ezek után semmi kétségem nem volt afelől, hogy tényleg valami borzasztó történik velem.
Az agyam még mindig küzdött a gondolattal, hogy mi van, ha a banyának igaza volt, de még nem akartam a legrosszabbra gondolni.

A palotába hívattam minden jó orvost, hátha magyarázatot tudnak adni vízióimra, hátha csak valami betegség csírázik bennem. Azonban egytől-egyig teljesen egészségesnek találtak, mígnem végső elkeseredésem határán jött egy, az ország túlsó feléről érkező gyógyító. Szemmel láthatólag értett a dolgához, bár néhány furcsaság is övezte.
- Felség, azt mondta hangok? - kérdezte, majd arcom egyenesen tartva pupilláim kezdte fürkészni.
- Igen. Egy suttogó hang. - feleltem, mire elengedett.
- Mit mondott? - húzott elő táskájából egy fiolát.
- Megszólított, és hogy itt van, és megtalál. - feleltem, hisz ő volt az első, aki nem pusztán téveszmeként tekintett rá. Az üvegcse tartalmából közben tenyerembe csöpögtetett, majd figyelte a reakciót. Először nem történt semmi, de aztán a folyadék lassan összeállt, és vérvörösre színeződött. Ekkor az orvos kicsit feszülten összevonta szemöldökét, és kezembe nyomva egy nagyobb üveget, sietősen pakolni kezdett.
- Felség, ezt idd meg, egy ideig elég lesz, de... Ha rám hallgatsz, nem orvostól vársz segítséget - rakta össze eszközeit, majd sóhajtva vállamra tette kezeit. - És ha életben akarsz maradni, kerüld a tömeget. Ne bízz meg senkiben, keresd meg azt az asszonyt, akiről meséltél, és az Isten óvjon. - nézett végig szemembe, majd aggódó tekintettel sarkon fordult, és elhagyta a palotát.
Értetlenül néztem utána, hiszen ő sem mondta meg pontosan, mi bajom lehet. Vagy nem merte...?

Hiába a zavaros válaszok, végül úgy tettem, ahogy mondta. Félénken bár, de határozottsággal telve kerestem fel azt a jósasszonyt, aki nemrég még az utca közepén kiabálta az általa látott jövőmet. Háza elé érve már kopogtattam volna, mikor váratlanul kinyitotta az ajtót.
- Már vártalak, felség - mosolyodott el, és becsukta a bejáratot. Mindig is szemfényvesztésnek találtam a jóslást, de ez a nő megrengette eddigi nézeteimet.
- Én...
- Tudom, miért vagy itt, de nem sok jóval szolgálhatok. Hatalmas veszélyben vagy, és a királyság is. Az őseidre bocsájtott átok téged is elér, a Halál maga jön érted, és magával visz. Ezek még csak a figyelmeztető jelek - mondta a nő, mire lassan kezdett beleivódni elmémbe, mi is történik. Apám halála előtt csak annyit mondott, hogy én irányítom a sorsom, bármi legyen is velem, küzdjek a végsőkig. Akkor nem értettem, de most már minden világossá vált.

- Mivel kerülhetem el? Szökjek meg álruhában, járjak testőrökkel? - kérdeztem felbátorodva.
- Nem használ ellene sem fegyver, sem varázslat, csupán egy forrás. Az orvos annak a folyónak a vizéből adott, melybe ez a forrás folyik. Csupán ideiglenes védelmet ad; ahhoz, hogy örökre megmenekülj, az eredeti, tiszta folyamból kell innod. Egyetlen serlegnyi víz örökké fiatallá, és a Halál számára láthatatlanná tesz. - simított végig arcán. – Ha nem hinné el, anyám is ivott belőle, így nem teljesen, de rám is hatással volt. Én már 102 éves vagyok - mosolyodott el először kételkedő, majd döbbent arcomon. Ezután előhúzott egy megsárgult papírlapot, majd egy tollat, tintával, és írni, valamint rajzolni kezdett.
- Van egy erdő, messze innen, tíznapi járásra. Gondolom, hallottál a boszorkány-legendákról, azoknak a helyszíne. Teljesen kipusztult, a madár se jár arra, sem ember. Ott lesz az erdő közepén, pár sziklával övezve. Könnyen fel fogod ismerni, ez az egyetlen tiszta vizű forrás a környéken, de siess. Nincs sok időd. - adta kezembe a pergament, mire segítségét megköszönve sietősen visszaindultam a palotába. Még mindig harcoltam gondolataimmal, de már tudtam, hogy nincs más választásom.
A palotába érve magam pakoltam be ételt és italt, valamint a királyság legbecsesebb serlegét, majd az udvarmesternek meghagyva, hogy elutazok pár napra, kivezettem lovam az istállóból, és felülve rá, szinte azonnal vágtázni kezdtünk.

Így kerültem pár nap után a forráshoz, melynek vize már majdnem ajkaimhoz ért, mikor meghallottam egy ismerős hangot.
- Felség, ne! - kiáltotta a lován éppen megérkező udvarmesterem. Meglepve néztem rá, soha nem szegte meg egyetlen parancsomat sem, most mégis itt volt, távol a palotától, ahol helyettem most neki kellett volna igazgatnia a szolgálókat.
- Azt mondtam, maradj a palotában, és vigyázz a rendre - húztam el ajkaimtól a kupát.
- Tudom felség, de figyelmeztetnem kellett. A jósasszony hazudott, galádul elárult, azt akarta, hogy megmérgezd magad - szállt le a lóról és indult hozzám. - Ezen forrás vize sem tiszta, a látszat csal, kérlek uram, ne tedd, ne igyál belőle... - ért mellém, és zavaros gondolataim közepette óvatosan kivette kezemből a serleget.
- De miért hazudott vol... - kezdtem bele kérdésembe, mikor éles fém szakította át mellkasom.
- Ostoba halandó. Azt hiszed, ilyen könnyen túljárhatsz az eszemen? – kérdezte udvarmesterem mélyebb, áthatóbb hangon. Értetlen, és fájdalommal küszködő arccal néztem fel a kardját belém döfő férfire, de az már nem az én hű szolgálóm volt, hanem egy sötét lidérc, egy fekete csuklyát viselő árny, melynek érdes kardja egyre élesebb fájdalmat okozott.
Éreztem, hogy itt a vég; kezdett mindent ellepni a homály, sötétség borult az erdőre, és érzékeim tompulásával egy időben lábaim is gyengülni kezdtek.
Némán, félig leeresztett pillákkal bámultam a Halál arcába, melyen növekedni kezdett egy gonosz félmosoly. Ez volt az utolsó, amit láttam, a feketeség ezután lassan elragadott, és szinte éreztem szívem utolsó dobbanását.

Lihegve, és dübörgő mellkassal ébredtem, a pillanatokkal ezelőtt látott kép pedig oly valóságosnak tűnt... Homlokomon végigsimítva azonban észrevettem, hol is vagyok. Döbbenten néztem körbe, az előbb látott erdő volt körülöttem, és ugyanott feküdtem, ahol álmomban összeestem. Mégsem álom lett volna? Lassan felállva leporoltam magam, de láttam, hogy egyik kezem csupa víz. Visszanéztem a földre, és legnagyobb meglepetésemre rájöttem, hogy a forrás alatti elvezető meder mellé estem. Egy pillanat alatt összeállt fejemben a kép. Nem álmodtam, tényleg találkoztam a Halállal, és tényleg meghaltam. Az utolsó szívdobbanásom után azonban a Halál, dolgát végezve továbbállt, de nem látta, hogy kezem a forrás vizébe ért...
Halványan elmosolyodva felvettem a serleget a földről, majd még egyszer a mederbe merítettem, hogy ne pusztán meggyógyuljak, hanem eredeti célomhoz híven eltűnjek a Halál szemei elől. Ajkaimhoz emeltem az átlátszó nedűt, és lassan kortyolva érezni kezdtem, ahogy átjárja ereim az élet. Ott, és akkor megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy az átok felülkerekedjen rajtam, és ha a Halállal ismét találkoznék, már teljesen más leszek: bölcsebb, és megfontoltabb.

 

 

 Under The Mistletoe

(Optional bias) - Optional18+

Szöulban mint mindig Karácsonykor is pörgött az élet. Táncosként hivatalos voltál egy a tágabb baráti kör házi ünneplős partijára, amire a meghívó felek már lázasan készülődtek. Feldíszítették a szobákat, a ház külsejét, apró égősorokat aggattak az ablakokra és dísz került még a mosdóba is. Mivel a buli csak este öt-hat körül kezdődött, kettőkor még bőven otthon pihentél. Az ajándékokat már beszerezted, a tálcányi elvitelre készült süti frissen gőzölgött a kredencen, már csak fel kellett venned a kikészített ruhát és kisminkelned magad. Persze erre meg várni kellett egy kicsit, mert a hajadon épp a dúsító és fényt adó pakolás pihent. Emellett arcod sem volt éppen rendesnek nevezhető, azon tisztító és hidratáló maszk munkálkodott. Most vetetted be minden szépségápolási kellékedet, már kiszedted tökéletesre a szemöldököd, orrtapasszal eltávolítottad a mitesszereket és habos-babos fürdőben ázva beillatosítottad testedet. Egy szóval megpróbáltál mindent megtenni annak érdekében, hogy a ma esti bulin szintén részt vevő kiszemelted felfigyeljen rád. Legjobb tudomásod szerint már egy ideje nem volt barátnője, így nagy volt rá az esély, hogy ha megtetszel neki össze is jöttök.
Nem bíztál a véletlenben, a legjobb formád akartad hozni.
Amint a kencék hatóideje lejárt ismét a fürdőbe zárkóztál és lemosva azokat, hozzáláttál hajad beszárításához. Miután ezzel kész lettél, felvetted a bulira szánt ruhád és beállítottad hajad a kívánt formára. Hosszú, fényes, hullámos loknik, félig hátul, félig dekoltázsodon, tökéletes. Következett a sminked: füstös szemek, csókolnivaló vörös ajkak és világos bőr egy pici arcpirosítóval. Meglepetésedre a próbákkal ellentétben most nem vitted túlzásba, pont annyi volt, hogy látsszon, de ne legyen mű. Már majdnem vetted a magassarkúd, mikor eszedbe jutott a külön erre az alkalomra szánt fülbevalód, egy pici fenyőfa, rajta egy apró, piros masnival. Gyorsan beraktad, felvetted a kabátod, lábbelid és a táskát, amibe az ajándékokat és sütit tetted.
Mivel szerencsére nem volt mesze a ház, gyalog könnyűszerrel odaértél pár perc alatt. Legnagyobb meglepetésedre szinte mindenki ott volt, így belépésedkor tucatnyi mosolygó arccal találtad szembe magad. A meghívók lesegítették kabátodat és megköszönve átvették a szatyrot, hogy a sütit az asztalra, a névre szóló ajándékokat pedig a nagy, közös karácsonyfa alá tegyék. Mikor beljebb léptél a puncs és forralt bor ivás unszolására, sorra kaptad a bókokat csinos megjelenésedre, ami szintúgy meglepett, hisz eddig szinte sosem kaptál efféle megjegyzéseket. Persze, örültél nekik, hiszen ez azt jelentette, mégis ért valamit a sok kence és készülődés, és talán tényleg lehet esélyed a nagy Ő-nél. Kiszemelted azonban nem volt sehol. Hiába múlt el már este hét is, hiába ittál meg három pohár forralt bort, nem találtad. Lehet, mégsem jön el?

Már épp mentél volna megkérdezni egy hozzád közel álló kollégát, mikor kopogtak és a feltáruló ajtó mögött végre megjelent Ő. Akaratlanul is hatalmas mosoly kúszott arcodra és innod kellett még az alkoholból, hogy leplezd örömöd. A fiú - hisz nem volt ő olyan öreg, 20 max. 24 körül lehetett - lepakolta kabátját és ő is odaadta az ajándékokat, hogy a fa alá kerüljenek. Szemed sarkából figyelted, mit csinál, hol van, de legnagyobb sajnálatodra feléd sem nézett, csak vígan beszélt pár ismerősével. Sóhajtva elindultál még egy pohár forralt borért, de mikor a merőkanállal tettél volna a bögrédbe, valaki meglökött és a fele nagy placcsanással visszaesett a hatalmas lábasba. Pár csepp a ruhádra is ment, de mivel az a vörös és fehér árnyalataiban játszott és szerencsére egy sötétebb pirosra esett, így nem látszott. Ettől függetlenül megfordultál és lekorholtad az illetőt.
 - Kicsit jobban is vigyázha...izé, én nem akartam... - hallgattál el, mikor megláttad, hogy pont a kiszemelt srác áll mögötted.
 - Semmi, én kérek elnézést, figyelmetlen voltam. - kért bocsánatot kicsit meghajolva. Ennél többet nem mondott, el is ment, míg te végig őt bámultad. Hozzád szólt...te jó ég... Ködös tekintettel és mosollyal fordultál vissza, hogy tölts magadnak az italból, de amint kész voltál, fel is hajtottad és újat töltve a többiek közé sétáltál.
Az elfogyasztott alkoholmennyiséggel arányosan a nyitottságod is nőtt, így könnyebben szót értettél másokkal. Szerencsére nem csak te ittál ennyit, a társaság többi tagja is rendesen beivott belőle, nem is beszélve a kiszemeltedről.

Percek, majd órák teltek el hihetetlen sebességgel, így mikor tízre ért az óramutató, bejelentették az ajándékozást. Szinte minden vendég odacsődült a fához és megkereste a maga ajándékát, kivéve a fiú. Ő csak állt mosolyogva a kanapé mellett és figyelte a tömeget. Meglepve - az este során kitudja hanyadszorra - nézted a három-négy ajándékdobozt a te neveddel felcímkézve. Nem számítottál csak nagyon maximum egyre, de pozitívan csalódtál. Igaz, nem tudtad, melyik kitől jött, de talán nem is számított.
Az elsőben egy apró, aranyos, figurás karkötő lapult, ezt biztosra vetted, hogy barátnőd tette oda. A második és harmadik dobozkában egy ezüst-fekete, gravírozott toll, valamint egy elegáns nyaklánc lapult, de igazán csak az utolsó tartalma volt az érdekes. Egy fagyöngyöt találtál benne, vörös masnival átkötve. Nagy szemekkel, majd még nagyobb mosollyal álltál fel vele és néztél a meghívókra.
 - Ezt hova rakhatom fel? - kérdezted és a plafonra néztél. Azt felelték mindegy, így ajtókeret, lépcső meg hasonlók helyett az egyetlen plafonból kiálló dologra akasztottad, a lámpára. Az alatt viszont persze, hogy a gavallérod állt. Nagyot nyelve elindultál felé, majd megálltál előtte és félénken felnéztél rá.
 - Segítenél...? - Hangod kicsit remegett, de bíztál benne, hogy nem tűnik fel neki. Halvány mosollyal bólintott, majd mikor fél lábbal a kanapéra álltál, hogy feltedd, megfogta a derekad, hogy le ne ess. A lámpa viszont nem bizonyult könnyű esetnek, alig tudtad ráerőszakolni.
 - Tudod, ki küldte? - kérdezte a srác, de ebben a pillanatban megcsúszott a lábad a karfán és szó szerint a karjaiba estél. A fagyöngy ott csüngött fölöttetek, te pedig csak bámultál rá.
 - N-Nem... - hebegted és kicsit elpirulva az esés miatt, talpra álltál.
 - És szeretnéd tudni? - nézett fel a kis növényre.
 - Igen, azt hiszem... - felelted, bár nem tudtad biztosra. Mi van, ha valaki olyan, akit a rémálmaidban sem szívesen látnál? Ezt a gondolatot azonban hamar elűzte a tudat, hogy a srác a füledhez hajolt.
 - Én. - súgta, mire egész testedben megremegtél. Először fel sem fogtad, amit mondott, csak bámultál rá nagy szemekkel, ő pedig a te arcod figyelte. Mikor nem látott semmit a döbbeneten kívül, elmosolyodott, majd közelebb hajolva ujjait álladra vezette és lágyan megcsókolt.
A sokktól a szemedet sem tudtad lehunyni, csak érezted, ahogy puha ajkai a tiédhez érnek. Mire rájöttél, mi történik, már húzódott volna el, te viszont az örömtől azt sem tudva, mit teszel, átfontad karjaid nyaka körül és visszahúztad, hogy lehunyt szemekkel viszonozd. Érezted, hogy a srác belemosolyog a csókba, majd derekad átölelve szorosan magához von. Teljesen kizártátok a külvilágot, csak ti voltatok ketten és a csók, azonban hangos fütyülés és tapsvihar zavart meg benneteket. Elpirulva szakadtál el tőle, majd elmosolyodva megfordultál és láttad, hogy az egész társaság felállva és vigyorogva tapsol. Újdonsült barátod most hátulról karolta át derekad és közelebb húzódva megölelt.
 - Nos, akkor illik egyet koccintani az új párocskára, nem? - szólt valaki a hátad mögül, mire mindenki megindult az italok felé.
Úgy tűnt, ti vittétek a bulit, mindenki a ti egészségetekre ivott, és itatott titeket. Még mindig képtelen voltál elhinni, ami történt; Ő és te... Pedig feléd se hederített egész végig...
 - Tudod, borzasztó, hogy milyen csinos vagy ma... - vallotta be pár adag bor után. Mosolyogva finoman megcsaptad mellkasát és hozzá bújtál.
 - Azt hittem nem is érdekellek. - biggyesztetted le ajkaid, mire ő csak mosolyogva megsimogatta arcod.
 - Akkor nem lett volna meglepetés, hogy én küldtem a fagyöngyöt. -
 - Igaz. - adtál arcára egy puszit.
 - Tudom. - kacsintott, majd újra a pohárért nyúlt. - Bort? - kérdezte, mire csak bólintottál.

A buli hátralévő részében elfogyott még jó pár liter alkohol - titeket is a fogyasztók közé véve -, így mikor a társaság hazaindult, nagy részük eléggé tántorogva haladt. Párodból is előjött az úriember, kérned sem kellett, és hazakísért. Most persze már bántad, hogy olyan közel laksz, hiszen kevesebbet lehettél vele, de ez van, meg kell becsülni azt is.
A bejáratnál állva kinyitottad az ajtót, majd felé fordultál.
 - Köszönök mindent. - mosolyogtál egy "nagyon picit" ködös tekintettel.
 - Ugyan, szívesen tettem. Holnap vacsora nálam? - kérdezte félszeg, de mégis moderált mosollyal. Elég józan volt, hogy gondolkodjon, de ivott annyit, hogy picit összeakadjon a nyelve. Halkan kuncogva megölelted, majd eltávolodva tőle bólintottál.
 - Megbeszéltük. - felelted, mire közelebb hajolt és megcsókolt. Lágy, hosszú csók volt, a legédesebb fajtából. Mikor elszakadtatok, szélesen mosolyogva néztetek egymásra.
 - Akkor holnap. - engedett el lassan és adott kézfejedre egy apró csókot. - Aludj jól! - mosolygott, majd elindult vissza a saját lakása felé.
 - Álmodj velem! - kiáltottad utána, majd vigyorogva bementél a házba.

Optional Ending 18+

Amint becsuktad az ajtót, neki is dőltél, mint egy szerelmes tini az első randija után. Lehunytad a szemed és csak rá gondoltál, őt láttad magad előtt, ahogy ölel, ahogy csókol. Hiába köszöntetek el, újra magad mellett akartad érezni, újra megérinteni és újra ajkaiba feledkezni. Feltépted az ajtót és már rohantál volna utána, de ott állt előtted, lihegve a sietségtől, készen, hogy bekopogjon.
 - Nem tudok holnapig várni. - hadarta és azonnal magához vont egy forró csókba. Nem tétováztál, viszonoztad, közben pedig behúztad az ajtón, majd azt becsukva a falhoz hátráltál.
 - Megőrjíteszh... - zihálta mikor elszakadt ajkaidtól és nyakad felé vette az irányt. Fogai közé fogta bőröd és finoman, mégis szenvedélyesen szívogatni, harapdálni kezdte. Ujjaid hajába túrtak és erősen markolták, míg résnyire nyitott ajkaid közül szakadatlanul törtek fel az újabb meg újabb nyögések. Mikor csókjai lejjebb tértek dekoltázsodra, ujjaival óvatosan lejjebb húzta pánt nélküli ruhád tetejét, hogy felfedje melleid. Szégyenlősen néztél oldalra, de tagadhatatlanul azt kívántad, hogy érjen végre hozzád. Erre persze nem kellett sokat várni, azonnal masszírozni kezdte őket, míg a köztük lévő völgybe ejtett pár izgató csókot. Nyelvével ezután bimbóidon, s udvarukon kezdett körözni, mire egy elfojtott nyögés utat talált magának a levegőbe.
Míg ajkai egyik, keze másik melled kényeztette, szabad ujjai lejjebb tévedtek és az oldalsó cipzárat lehúzva hagyta, hogy leessen rólad a rövid egybe ruha, egy szál alsóneműben hagyva előtte. A fiú megcsodálta egész tested, míg egy pillanatig abbahagyta az izgatást, de ezután újult erővel folytatta. Kezeid hajából ingére vándoroltak, halk nyögdécselések közepette kigomboltad és letoltad róla a nadrágjával együtt mely alatt már tisztán látszott hatalmas dudora.
Újra nyakadra tapadt, de most hozzád nyomta csípőjét és végigsimított először combodon, majd lábaid között.
 - Máris milyen nedves vagy... - súgta kéjesen és simogatni kezdett. Lábaid megremegtek, rég voltál már ilyen helyzetben, így hamar fel tudott izgatni. Egyszer csak felkapott, majd lábaid derekára kulcsolva vitt be a találomra kiválasztott hálóba. A nagy franciaágyhoz érve ledőlt veled és mélyen csókolva széttárta lábaid. Mikor elvált tőled, nyelve hegyével húzott egy csíkot egészen le fehérneműdig. Ott megállva fogaival lehúzta és egy percig se várva szájával helyettesítette azt. Míg ujjaival belsőcombod cirógatta, nyelve hevesen járt fel, s alá, később pedig egyre mélyebbre, hangos, remegéssel teli nyögéseket kiváltva belőled. Fél kézzel hajába, féllel pedig a lepedőbe markoltál, ez volt a legnagyobb gyengéd, a legérzékenyebb pontod.
 - Mhh...csináld mégh...khérlekh... - nyögted és érezted, hogy ívbe feszül a hátad. Párod így is tett, addig kényeztetett, míg el nem élveztél. Akkor a lehető legtöbbet szívta magába jutalmából és még párszor megcsókolva az érzékeny rész, felhajolt, hogy rendesen is ajkaidra tapadhasson. Cseppet sem zavart, hogy érezted saját ízed, most ő volt a lényeg. Ujjai lassan felcsúsztak még kicsit pulzáló redőidhez és finom körözgetésekkel újabb érzéshullámot hoztak. Ismét őt kívántad, de most nem akartad cserben hagyni, kis segítséggel lehúztad bokszerét és átfogva merevedését, húzogatni, pumpálni kezdted. Végre az ő torkából is kicsaltál pár halk nyögést, de nem sokáig élvezhetted őket, mert mikor feldugta két ujját, elnyomták sajátjaid.
Testeden, így kezeden is átfutott a remegés, mire váratlan sóhaj szökött ki ajkai közül, de semmi nem volt ahhoz képest, mikor hüvelykujjaddal makkján kezdtél körözni. Egy pillanatra véletlenül abbahagyta ujjai kényeztetését, így átfordítottad magatokat és most te hajoltál le lábaihoz. Már erősen nyögött, mikor végre ajkaid közé fogadtad és próbáltál minél lejjebb menni. Meglepetésedre sikerült az egészet teljesen a szádban tudni, így bátran kezdted mozgatni a fejed. Ujjakat éreztél, amint a hajadba túrnak, próbálva megadni a tempót, amivel mozogj. Kicsit hagytad, hogy irányítson, de mikor enyhén meglökte csípőjét, begyorsítottál és nyelveddel is körözni kezdtél. Mikor elakadt a lélegzete, tudtad, mi jön, de nem távolodtál el. Lenyaltad a maradékot a hegyéről és látványosan, de nem röhejesen lenyelted. Kicsit meglepetten nézett ajkaidra, de azonnal magához is vont, hogy megcsókoljon és visszafordítson.

Újra ő került fölülre, de most nem köntörfalazott, elhúzta magát párszor bejáratod előtt, majd fenekedre fogva egy lökéssel feltolta magát. Mindketten felnyögtetek és szorosan egymáshoz simulva tapadtatok a másik ajkaira. Kezeid most hátára kúsztak finoman karcolva bőrét, ő pedig megtámaszkodott melletted, hogy már most mélyre tudjon hatolni. Lökéseit egy-egy csókban elfojtott sóhaj kísérte, melyek egyre csak hangosodtak, főleg mikor egyik lábad vállára tette. Soha egyetlen férfi sem volt még olyan mélyen mint ő akkor és ott - nem mintha olyan sokkal lettél volna, de az érzés az érzés -. Egyre erősebben szorítottad hátát, ő pedig combod, a gyönyör már csak másodpercekre volt tőletek. Kiszemelted, s most már barátod izzadt testén néhol megcsillant pár csepp, nedves haja homlokához tapadt és lehunyt szemei, résnyire nyitott, nyögéseket kieresztő ajkaival a világ legizgatóbb összhatását eredményezték. Erős karjai biztosan fogtak, mély lökései pedig elvittek egészen a csúcsig és még azon is túl. Szinte sikítva élveztél el, arcod nyakába temetted, hogy elfojtsd a zavarba ejtő hangokat, de ugyanez történt nála is, ő viszont szabadon engedte nyögését és beléd élvezte forró nedvét.
Összerezzentél az érzésre, lábujjad is begörbült, majd egész tested elnehezült. Hatalmas erőfeszítésbe telt, hogy akár a kezedet is megmozdítsd, így újdonsült párod kihúzódott belőled és mélyen megcsókolva melléd feküdt.
 - Imádlak, mondtam már? - kérdezte válaszra sem várva és szorosan magához vont. - Azért remélem a holnapi vacsora még áll. - súgta, de te már túl fáradt voltál, így mosolyogva végigsimított oldaladon és fejed mellkasára téve lehunyta szemeit, hogy veled a karjaiban aludjon el.

Random Smut

(Optional bias)18+

(Ez az írás a gondolkodás teljes kizárásával, pusztán ösztöneim és az írás pillanatában képzelődéseim által megtapasztalt érzések felhasználásával keletkezett, tehát lehet benne szerkesztési hiba, esetleg egy cselekvés sokszori ismétlése. Az eddigi alkotásokhoz képest sokkal rövidebb és nyersebb, nincs átdolgozva, nyomokban előfordulhat benne obszcén szó vagy közfelháborodást kiváltó írásmód - ezeket próbáltam csökkenteni -, elolvasása csak saját felelősségre.)

Éreztem, ahogy erős ujjaival elkapja derekam, magához ránt és szorosan hozzám simulva nyakamba csókol. Egyik kezével beletúrt hajamba, majd megmarkolta és egy rántással hátrahúzta fejemmel együtt, hogy éles fogait mélyen nyakhajlatom puha bőrébe vájhassa. Felszisszentem a hirtelen fájdalomra, de nem érdekelt semmi, többet és többet akartam belőle, bármi áron.
Egy szempillantás alatt a falnál találtam magam, alig tudtam védekezni az ütközés ellen, de ha már oda kerültem, picit eltávolodtam onnan altestemmel, hogy könnyen hozzáférhessen. Kapott is a kedvező helyzeten, fehér szaténruhám alját egy mozdulattal felhúzta és izmos ujjaival hezitálás nélkül végigsimított csipkés fehérneműm korcán. Beleremegtem az érzésbe, de abba még inkább, hogy a kezdeti puszta cirógatás hamarosan átváltott körözgetésbe, majd ritmusos izgatásba. Fejem először a falnak támasztottam, de mikor hátulról ismét hozzám simult, vállának vetettem és úgy nyögdöstem a túlfűtött szavakat.
Önelégült vigyorral pillantott ziháló, kipirult arcomra, s tekintetét végigvezetve testemen, leért szorgosan munkálkodó ujjaihoz. Legnagyobb bánatomra egy pillanatra megállította őket, de nem sokáig sajnálkozhattam, valami egészen más következett.
Megfordított, lehajolt elém, majd térdére ereszkedve fogaival szinte letépte rólam a csipkét és lábaim szétfeszítve mohón falni kezdett. Alig bírtam elfojtani a torkomból feltörő hangos sikolyt, főként mikor a mélyre jutás érdekében vállára emelte egyik lábam.
Akaratlanul is hajába túrtam, halkan könyörögni kezdtem, hogy menjen még mélyebbre, és csinálja durvábban, de az ő játékát játszottuk, úgy tett, ahogy és ameddig csak akarta. Ha úgy gondolta volna, napestig az előszobában nyalhatott volna, hallgatva folyamatos, egyre hangosodó, majd egyre rekedtesebb kiáltásaimat. Most azonban mást tervezett, láttam rajta.
Mikor nyelvével eléggé szétdolgozott, felhajolt és államnál fogva magához rántott, hogy erőszakosan, ajkaim tépve törjön be számba, megismertetve saját ízemmel. Ujjait ismét hajamba vezette, tincseimbe markolva nyomott le a földre és duzzadt ajkait megtörölve figyelte, ahogy vágytól remegő kezekkel lehúzom sliccét és nadrágját bokszerével együtt letolva előveszem veszettül meredező tagját.
Hezitálás nélkül a számba vettem és azonnal mozgatni kezdtem rajta a fejem, közben szívogatva, ujjaimmal pedig tövénél gyűrűzve próbáltam a lehető legnagyobb élvezetet adni. Szinte rögtön hallottam és láttam is az eredményét, hangosan zihálva párszor meglökte csípőjét, hogy mélyebbre juthasson torkomban. Akármennyire is szerettem volna, csak az előváladékot sikerült kicsalogatnom belőle, túl hamar rántott le magáról. Igaz, nem sokáig bántam, mert a következő pillanatban már gondolkodni sem volt időm. Lelökött a szőnyegre, fölém magasodott és félig lecibált ingét a maradék ruhával együtt most letaszítva magáról, szorosan hozzám nyomta csípőjét. Az én fehérneműm már útközben lekerült, de szerencsére a pántok amúgy sem tartottak volna sokáig, megkönnyítve ezzel az egész procedúrát.
Apró, de vad csókokat kezdett elhinteni kulcscsontomnál, melyek minden érintésnél tüzes vasként perzselték bőröm, ujjaival viszont letért lábaim közé, ahol nemrég még nyelve járt. Nem szórakozott sokáig, egy helyett rögtön kettőt tolt fel és szinte azonnal heves mozgásba is kezdett velük. Nyögéseimet már messze nehezebb volt csitítani, csak néha csókjai fojtották magamba, de ez érdekelt a legkevésbé. Amit kezével művelt, abba beleremegett az egész testem és libabőr jelent meg minden végtagomon. A kettőt követte a harmadik, kulcscsontom pedig dekoltázsom és melleim. Élvezettel időzött el a közöttük lévő völgyben, de még szívesebben hallgatta észveszejtő sóhajaimat, mikor nyelvével bimbóim körül kezdett körözni. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne adjam meg neki a hallgatás örömét, de percek alatt megtörtem. Kezei, s ajkai közös ingerlésére megadta magát a testem és átvették felettem az irányítást az élvezet hullámai. Hol gyengébben, hol erősebben, de nagyjából úgy nyöghettem, mint egy kezdő kurva az első két alkalommal. Keservesen és gyönyörért imádkozva. Ujjaim nem csak túrták, de markolták és tépték is tincseit, erősen befolyásolva a rajtam munkálkodó tűrőképességét.
Nem tudom, hány perc telhetett el így, teljes, színtiszta élvezetben, de mire föleszméltem, már azt éreztem, ahogy széjjelebb tárja lábaim és egy határozott lökéssel tövig nyomja magát. Szívszaggató sikoly tört fel ajkaim közül, fejem hátravetettem, hátam is ívbe feszült, de tagadhatatlanul élveztem minden másodpercét. Ahogy mozogni kezdett, azt hittem majd' ketté szakadok, de könyörögtem, hogy menjen még mélyebbre, hogy úgy dugjon mint még soha, azt akartam, hogy legalább egy hétig járni se legyek képes. Most végre meghallotta szavaim, a lehető legdurvább tempóra váltott és bőröm folyamatosan harapdálva dugott könyörtelenül bele a szőnyegbe. Izzadt testünk már csupa mocsok volt, szinte tapadtunk egymáshoz a ránk ragadt piszoktól, de most csak a gyönyör számított, az a mérhetetlen élvezet, melyet testünk ritmusos mozgása adott. Nyögéseim kontrollálhatatlanul törtek fel mellkasomból, éreztem a végét, hogy hamarosan elmegyek, így körmeim hátába vájva mozgattam be én is a csípőmet. Rá sem kellett sokat várni, amint egy rekedtes, elhaló sikollyal elélveztem, már telített is el forró, fehér nedvével.
Pár utólökéssel próbálta levezetni a vad menetet, de aztán lihegve és teljesen kimerülve omlottunk egymásra.


Az ajtó kinyílt, én pedig képzelődésemből felriadva kisiettem elé az előszobába. Amint levette cipőjét, megálltam előtte és a külön kis meglepetésem forgatókönyve szerint ledobtam szatén köntösöm, hogy felfedjem szintúgy szatén kisruhám, valamint csipkés fehérneműm. Reakciójára sem várva, kacagva elindultam a háló felé, de ekkor éreztem, ahogy erős ujjaival elkapja derekam, magához ránt és szorosan hozzám simulva nyakamba csókol....