The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 3 (Final)

Nem kellett sokat várnod, az ajtó szinte azonnal feltárult és egy vidám, mosolygós Jonghyun jelent meg előtted.
 - Remélem nem baj, hogy késtem pár percet, egy emeletet tévesztettem. – magyarázkodtál, de csak legyintett, majd háta mögül előhúzott egy csokor rózsát.
 - Tessék, a tiéd. – nyújtotta át enyhén elvörösödve. – Most vágtam, még sokáig fog illatozni, ha haza viszed. – Ledermedve átvetted és megszagoltad. Csodás illata volt és minden lélegzetvételnél Jonghyunt juttatta az eszedbe.
 - Köszönöm, de nem kellett volna. – pirultál el te is.
 - Dehogynem, na, ne szerénykedj, gyere. – húzott be a lakásba, majd becsukta az ajtót.
 - Addig rakhatjuk vázába? – néztél rá kiskutya szemekkel, nem akartál azért hazaszaladni, hogy letett.
 - Persze, gondolhattam volna rá. – csapott finoman a homlokára és elővett egy nagy üvegvázát. Visszaadtad neki a virágokat, de akkor egy rajtuk maradt tüske megszúrta az ujjad. Kiserkent a véred és halkan felszisszentél.
 - Basszus…
 - Mi az? Oh, várj, várj, ne nyúlj hozzá, mossuk le. – húzott a csaphoz és hideg vizet engedett rá. Először picit csípett, aztán enyhülni kezdett, addig viszont ő hozott ragtapaszt. Finoman az ujjadra tett egyet, majd jól odarögzítve megpuszilta.
 - Jobb? – nézett a szemedbe, de te csak meredtél előre. Hogy lehet valaki ilyen jóképű és mégis ennyire kedves és figyelmes? Elvesztél a szemeiben, nem tudtál reagálni, csak azon kaptad magad, hogy lágyan megcsókolod. Azonnal feleszméltél és sűrű bocsánatkérések közepette elhúzódtál, de magához vont és hajadba túrva most ő csókolt meg. Lábaid megremegtek és a világ forogni kezdett veled. Átkaroltad nyakát és viszonoztad forró csókját, majd lassan játszadozni kezdtetek.
Pár percig még folytattátok, majd elszakadtál ajkaitól és zihálva nézted gyönyörű arcát. Nem tudtad mire vélni ezt az előbbi „magánakciótokat”, de olyan nagyon nem is akartad, hiszen olyan tökéletes volt…
Ekkor Jonghyun megköszörülte a torkát, majd oldalra nézve beharapta alsó ajkát.
 - Gyere…akkor mesélek a környékről.. – mondta a szobába kísérve, majd rád nézett. – Vagy inkább nézzünk filmet? – Halványan elmosolyodtál és bólintottál, így bementetek a hálóba. Kicsit feszülten ültél le az ágyra, még akkor is, ha csak onnan lehetett nézni a tévét.
 - Gyere hátrébb, fájni fog a szemed. – húzott a párnákhoz, majd magához. Fejed lassan mellkasára tetted és így pihenve kezdtétek el nézni a kiválasztott filmet. Olyan nyugodt volt minden…karjaiban valahogy biztonságban érezted magad…

Lassan nyitogattad pilláidat, majd feleszmélve, hogy elaludtál, ijedten az órára pillantottál. Fél tizenegy?? Óvatosan kibújtál a szintén alvó Jonghyun öleléséből és egy kis üzenetet hagyva az ágyon, felrohantál Picurhoz. Ott várt rád, nagy, szomorú szemekkel a padlón fekve. Közelebb menté, majd az öledbe vonva megsimogattad és adtál egy puszit a fejére. Rögtön vidámabb lett, megnyalta az arcod és csóválni kezdte farkincáját.
 - Itt vagyok már, ne félj. – szorítottad magadhoz, majd ráadtad a pórázt, hogy levidd esti sétára. Igaz már egyikőtök se látott olyan jól, hiszen nem voltak a közelben lámpák, csak az útnál. Pár percig sétáltatok a fűben, majd mikor mentetek volna vissza, két kart éreztél a derekadon. Majdnem felsikítottál ijedtedben, de az egyik kéz egy ujját a szádra tette.
 - Túl hangosan keltél fel. – súgta egy ismerős hang, mire megfordultál és rácsaptál Jonghyun vállára.
 - Tudod, hogy megijesztettél? – korholtad vigyorogva, majd egy apró rántást éreztél és a fiú egy gyors csókkal hallgattatott el. Mikor elváltak ajkaitok, két apró mancs ért a cipődhöz és láttad, ahogy Picur ágaskodik, hogy vegyétek fel. A karjaidba kaptad és mosolyogva Jonghyunra néztél.
 - Mehetünk föl? – kérdezted és kezét megfogva elindultatok vissza a házba.
A lépcsőről még váltottatok egy gyors csókot, majd az ajtóhoz érve megláttad a nála hagyott csokrot egy kis üzenettel.
„Holnap háromkor.”

The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 2

Ahogy gondoltad, következő nap is ott volt, az egyik padon ült és a parkot szemlélte.
 - Szia… - köszöntél elpirulva, mikor közelebb értél.
 - Jó reggelt! – mosolygott és megpaskolta maga mellett a zöldre festett léceket. Leültél és hagytad, hogy Picur a póráz végén futkározzon.
 - Sikerült beszélned a szüleiddel? – kérdezte és egyik karját a pad háttámlájára tette.
 - Mi? Jaa igen…örültek, hogy hallhatták a hangom. – füllentetted és zavartan a földet nézted.
 - Akkor jó, gondolom aggódtak. Jut eszembe, hoztam nektek valamit. – kezdett el kotorászni a táskájában, majd előhúzott két alufóliába csomagolt valamit. – Ez a tiéd… - adta a kezedbe az egyiket. – Ez pedig…Picur! – hívta magához a kutyust, aki azonnal odaszaladt hozzá. – Tessék. – bontotta ki a kis csomagot, melyben apró kekszek rejtőztek. Letette a földre, így Picur kedvére falatozhatott az ízletes csemegéből.
 - Köszönjük szépen. – mosolyogtál Jonghyunra, majd kibontottad a saját kis ajándékodat, melyben egy apró, torta formájú, krémes sütemény lapult.
 - Ezt mire kapom? – kérdezted csodálkozva.
 - Amolyan nem is tudom… „köszöntelek az új otthonodban” torta. – felelte halkan kuncogva. – Magam sem tudom, mi ütött belém, hogy sütöttem, de úgy gondoltam, talán örülnél neki. Remélem ízleni fog, saját recept. – folytatta ujjaival babrálva, mire gondolkodás nélkül adtál az arcára egy puszit.
 - Oh…köszönöm… - jött zavarba azonnal és lóbálni kezdte lábait, mint egy öt éves kisfiú. Hajad füled mögé tűrted és úgy néztél az édességre. Miért ne kóstolhatnád meg itt helyben? Óvatosan, az alufóliával védve ujjaidat a gonosz krém ellen, szádhoz emelted és leharaptál belőle egy kis darabot. Pár pillanatig nyammogtál rajta, majd hörcsög pofival elismerően bólogattál. Halkan felnevetett, majd egy ujjával letörölte a szád szélére került kevéske krémet és ajkaihoz emelve lenyalta róla. Az ütő is megállt benned, egy hatalmas nyeléssel leküldted a sütit és csak mereven bámultál rá. Az előbbi mozdulatától átfutott rajtad egy bizsergető hullám, még a gyomrod is beleremegett.
 - Baj van? – kérdezte, kizökkentve ezzel dermedtségedből. Azonnal megráztad a fejed és érezted, hogy fülig vörösödsz.
 - S-Semmi… - hadartad akadozva és a földön lévő apró köveket kezdted rugdosni. Soha nem jöttél még ennyire zavarba senkitől. Talán azért, mert az egyetlen barátodnál is a legkomolyabb dolog, ami történt köztetek, az volt, hogy levágtátok egymás haját…
 - Egyébként, ha akarsz, átjöhetsz hozzám ismerkedni vagy valami… Elmondanék mindent, amit a környékről tudni kell… - mosolygott és úgy tűnt, nem vette észre zavarodat.
 - Oké, de nem tudom melyik lakás a tiéd… - néztél a házra.
 - A második emeleten a négyes. – felelte és rámutatott az erkélyére. Tele volt virágokkal, ami nem igazán vall egy agglegény lakására… Lehet, hogy meleg? Nem, nem szabad rögtön a legrosszabbra gondolni… Biztos van barátnője…
 - És nem fogok másnak zavarni? - Ugyan kit zavarnál? Egyedül lakom… - nézett rád furán, aztán leesett neki. – Ja, a növények miatt? Ne is törődj velük, csak a saját kis hobbim részei. Imádom a virágillatot, a szüleim kertjére emlékeztet. – mondta és elmosolyodott. – Akkor ma, három körül megfelel? És, ha nincs dolgod, maradhatsz amíg csak szeretnél. Most viszont megyek, mert van még egy kis elintéznivalóm. - Rendben. Mára úgysem terveztem semmit. – bólintottál és felvetted az öledbe Picurt.
 - Akkor, háromkor gyere. – adott egy gyors puszit az arcodra és elment. Teljesen leblokkoltál, még most is érezted forró ajkait bőrödön, amitől kicsit meg is szédültél. Rózsaszín ködfelhőben úszkálva felálltál és Picurral a karodban felballagtál a lakásodba.
Még csak dél volt, de már egy percet sem akartál várni. Hosszasan készülődtél a fürdőben: pakolások, bőrradír, krémek, mitesszer tapaszok, testápoló… Minden fellelhető szépségápolási szert bevetettél, hogy a lehető legjobb formádat hozd. Mintha csak randira készültél volna, feltúrtad a ruhatárad a legjobb cuccért és a cipős dobozok tartalmát is egyenként borogattad ki.
Mikor végre elkészültél feltettél egy pici sminket és elégedetten szemlélted magad a tükörben.
Az eredmény puha, selymes bőr, csókolnivaló ajkak, füstös szemek és friss, fényes haj. A ruhád csak egy egyszerű farmernadrág volt hozzáillő topánkával és pántos felsővel.
Pontban háromkor bekopogtattál hozzá és alsó ajkad harapdálva vártad, hogy ajtót nyisson. Azonban mikor végre kinyílt az ajtó Jonghyun helyett egy öreg, hetvenes éveiben járó bácsi állt előtted.
 - Mi járatban, szép hölgy? – vigyorgott félig rosszul ragasztott műfogsorral. Kirázott a hideg és a belőle áradó szag is fojtogatott.
 - Jonghyunt…keresem… - mondtad akadozva és érezted, hogy bekönnyezel a bűztől, de nem akartál neveletlennek tűnni.
 - Az ki? – nézett furán az öreg és megvakarta a fejét, melyen csak pár ősz hajszál meredezett. – Ja, hogy a virágos fiatalember? Eggyel feljebb. – mosolygott és felmutatott az ujjával.
 - Oh, köszönöm szépen. – hajoltál meg és felsiettél a lépcsőn. A következő emeletre érve kifújtad magad és mélyeket szippantottál a friss levegőből…amibe virágok illata keveredett. A finom, parfümszerű aroma egy világosbarna ajtóig vezetett, melyen a fiú neve díszelgett egy rézlapra gravírozva.
„Kim Jonghyun”… Megsimogattad a névtáblát, majd bátorságod összeszedve bekopogtattál.

The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 1

 - Szia, picim. – simogattad meg az egyik kiskutyát az állatkereskedésben. Rövid, barna, selymes tapintású szőre volt, apró farkincáját ide-oda csóválta és gyönyörű, gesztenyebarna szemekkel nézett rád. Teljesen elvesztél benne, szinte megbabonázott, érezted, hogy kell neked.
 - Őt kérném. – mondtad az eladónak, majd a kasszánál fizetve egy kis dobozban végre kézhez kaphattad.
 - Úristen, de aranyos vagy. – nyunyorgattad a pofiját és simogattad a pocakját, míg hazafelé tartottál.Már gyerekkorod óta szerettél volna egy kutyust, de a szüleid allergiája miatt csak hörcsögöd lehetett. Most, hogy elköltöztél, hogy a saját életed éld, első utad ebbe a kis boltocskába vezetett, ahol rátaláltál újdonsült kedvencedre. Persze még a régi otthonodban beszereztél minden eszközt a kisállattartáshoz: póráz, bili, tálkák, kis ágyikó, tisztálkodási szerek, ennivaló stb, és elhoztad őket ide.
Amint beértél a lakásodba, rögtön kivetted a lyukacsos kartondobozból és letetted a padlóra. Mivel neve még nem volt, így magad adhattál neki egyet, de már erre is fel voltál készülve.
 - Picurnak foglak hívni, rendben? – húztad magadhoz a terepet vizslató kutyust. Azonnal megnyalta az arcod és szaglászni kezdte a nyakad. Valószínűleg a parfümöd illatát érezte, amit indulás előtt fújtál magadra. Elengedted, hogy felfedezze a kis lakást, te pedig öntöttél neki vizet és ennivalót. Egy picit duci volt, de lehet csak azért, mert még csak egy hónapja volt a világon.(icipici segítség: én így képzelem el, ahogy a játékban van x3 http://www.ferryhalim.com/orisinal/g3/dog.htm)
A születésnapját megtudakoltad az eladótól, így gyorsan fel is írtad a naptárba. Mondhatni teljesen belezúgtál Picurba, amilyen pici volt, olyan gyorsan rabul is ejtett. Figyelted minden mozdulatát, óvtad a veszélyes dolgoktól, és esténként melletted aludt a kiságyán. Édesen szuszogott, soha nem láttál még szebbet ennél az alvó kiskutyánál. Hetente megfürdetted, hogy tiszta legyen és illatos, valamint, hogy kicsit lehűljön a melegebb napokon.
Többet törődtél vele, mint bármi mással, így szinte teljesen kifordultál önmagadból, mikor egyik nap sétáltatás közben szem elől tévesztetted. Csak egy pillanatra fordultál meg, erre tessék, máris eltűnt. Magadban szitkozódtál, hogy minek engedted el a pórázról, hisz azzal együtt is tud szaladgálni, de az aggódás elnyomott minden egyéb gondolatot.

 - Picur, hol vagy? Picur! – kiabáltad, de sehol sem láttad. Kezdtél bepánikolni, egyre elkeseredettebben hívtad magadhoz és már a legrosszabbra gondoltál. Mi van, ha kiszaladt az útra és elcsapta egy autó? Úristen… Leültél a földre és csak nézted magad előtt a földet. Ekkor lépteket hallottál, majd egy vakkantást. Lassan felnéztél és megláttál egy fiút, amint a kezében a kutyusod tartja.
 - Őt kerested? – segített fel a földről a szabad kezével, majd átadta Picurt. Még mindig le voltál döbbenve, már teljesen el is keseredtél, mire jött a megmentő egy hihetetlenül aranyos srác személyében. A mosolya szívdöglesztő volt, szemeiben kicsi pajkosság csillogott, de tele volt kedvességgel, telt ajkai pedig igencsak csókolni valók voltak. Azonnal elnyerte a tetszésedet, ráadásul nem is volt olyan nyakigláb, mint a közeledben lévő fiúk. Amolyan veled egy magas lehetett.
 - Jonghyun vagyok. – mondta, mikor látta, hogy a gondolataid valahol messze járnak. Visszaszálltál a földre és kezet ráztatok.
 - ________ - felelted mosolyogva. – Ő pedig Picur. – mutattad be a kis kedvenced.
 - Még nem láttalak errefelé, új lakó vagy? – kérdezte végig szemedbe nézve. Volt benne valami, ami megragadott, bár nem tudtad megmondani, hogy pontosan mi, de érezted, akárcsak Picur esetében.
 - Igen, pár hete költöztem ide, a nyolcasban lakom. – mondtad és a pórázt a kutyusra csatolva letetted a fűbe. Azonban ahelyett, hogy elszaladt volna, az újonnan megismert fiú lábát kezdte el szagolgatni, majd feltápászkodott rá, hogy vegye fel.
 - Tényleg? Én is. – mosolygott miközben karjaiba kapta Picurt. – Úgy tűnik, kedvel. – simogatta meg a buksiját.
 - Elég jó érzéke van az idegenekhez, tudja, kiben bízhat. – simogattad meg te is, majd Jonghyunra néztél, de azonnal elpirultál.
 - Egyébként segítsek kipakolni vagy már kész vagy vele? – kérdezte, hogy elterelje a témát.
 - Köszönöm, de már első nap végeztem, hogy Picurnak előkészíthessek mindent. – felelted és az órádra néztél. – Hú, rohannom kell, megígértem a szüleimnek, hogy még ma felhívom őket és nem szeretik, ha este csörgök rájuk. Majd találkozunk, szia. Ja, és tényleg köszi. – vetted vissza a kutyust és sietősen hazarohantál.
A lakásba érve kifújtad magad és az ajtónak támaszkodva a földre csúsztál. Ez a kis telefonálós füllentés pont jókor jutott az eszedbe. Nem bírtad volna tovább, a szíved majd’ kiugrott a helyéről.
 - Szerinted is nagyon jól néz ki? – néztél Picurra, aki csak vidáman csóválta a farkát. – Na, gyere, megfürdünk, hogy ha holnap találkozunk vele, mindketten illatosak legyünk. – vakargattad meg a hasát és a pórázból kibújtatva bevonultatok a fürdőszobába.