Sweet Revenge

(Lee Joon)18+

- Fegyenc! – hallottam meg egy mély férfihangot cellám rácsainál. Felkaptam fejem, és szemöldököm felvonva bámultam a fémhengereket támasztó, negyvenes éveiben járó pasasra. Szürke öltöny volt rajta, haja gondosan kifésülve, fekete nadrágján pedig egy vastag, bőr öv díszelgett, benne egy gyönyörű, PA-63-as pisztollyal. A rendőrök hordtak ilyet, így nem is számítottam semmi jóra, csak szó nélkül vártam, hogy folytassa.
 - Ki akarsz innen jutni? – kérdezte halvány, csábítgató mosollyal arcán, mire egyértelművé vált számomra, hogy tényleg semmi újat nem fog nyújtani.
 - Chh. Persze, köpjem be a „társaim” vagy tanúskodjak valaki ellen, hátha elengednek, és kint halálra vernek. Nem, kösz. – fordítottam oldalra a fejem és a kemény ágyról felállva, kifejezéstelen arccal a cella toalettje felé indultam. A zsaru csak halkan nevetni kezdett, gondolom túl könnyen átláttam rajta és próbált valamit kitalálni. Lehúztam a sliccem és a pasinak háttal, a falnak támaszkodva elengedtem magam. Tudtam, hogy gyűlölik, ha nem figyelnek rájuk, de furcsamód őt nem zavarta.
 - Ez valami más, ilyen ajánlatot még nem kaptál. Emlékszel Rebecára? – kérdezte, de a név hallatán bennem rekedt minden. Elkerekedett szemekkel néztem a toalett feletti tükörre, hogy tekintetem először saját, majd a pasi pillantásával találkozzon. Láthatóan örült reakciómnak, rusnya pofáján azonnal megjelent egy önelégült mosoly. Rohadna meg.
Rebeca - vagy a „művésznevén” Becka – egy, már gyerekkora óta a szórakoztatóiparban dolgozó sztriptíz táncos és prostituált volt. Emellett az egyetlen nő, akit egész életemben teljes szívemből szerettem és gyűlöltem egyszerre.
 - Mit akarsz? – húztam fel sliccem és fordultam meg, hogy rendesen lássam az arcát.
 - Azt, hogy találd meg, és bírd rá egy beismerő vallomásra. Ha megvan, szabad vagy, és kártérítést kapsz az itt eltöltött évekért, hivatalosan is tiszta leszel minden tekintetben, egyszóval bizonyíték lesz az ártatlanságodra és eltörlünk minden eddigi vádat. – ecsetelte, mire most én nevettem fel.
 - Beismerő vallomás? Megőrült? Becka okosabb ennél, máskülönben most nem én rohadnék itt. – ingattam a fejem és megdörzsöltem nyakam.
 - Rajtad áll, de ha meg sem próbálod… Felőlem maradhatsz is. – indult volna, de felpattanva a rácsokhoz siettem és utána kiáltottam.
 - Várjon! Vállalom… -

Egész életemben nem vágytam másra, csak, hogy ugyanolyan ember legyek, mint a többiek, de ezt sem hovatartozásom, sem anyagi helyzetem nem engedte. Már kiskoromban az utcára kerültem a terület egyedüli ázsiai gyerekeként, ahol szerencsére hamar megtanultam a túlélés törvényeit, nagykorúvá válásomra pedig már mesterien loptam, csaltam, kártyáztam és tökéletesre fejlesztettem fegyverekben való jártasságom is. A nagymenők is viszonylag gyorsan kiszúrták tehetségem, így szinte azonnal egy akkoriban hírhedt banda legfiatalabb tagjaként róhattam az utcákat. Ügyleteink állandó lebonyolítási helye egy helyi sztriptíz bár volt, itt találkoztam Rebecával, életem első - és azóta utolsó - szerelmével. Egy rohadt ribanc volt, szó szerint, nem csak munka szempontjából, hisz a banda rendszeres ingyenszajhájaként tartották számon. Viszont valamiért hozzám sosem ért, csak egy éretlen kisfiút látott bennem, hiába voltam ismert a tehetségemről, és hiába voltam csak két évvel fiatalabb nála. Gyűlöltem ezért, de mégis meg akartam szerezni, vonzott minden mozdulata, nem beszélve formás testéről és gyönyörű hajáról. Aznap majdnem sikerült, de csak majdnem. Becka elárult és hála neki, húsz év börtönt kaptam, valamint az arcomra egy heget, ami azóta is folyamatosan táplálja bennem a dühöt.
 - Elkaplak Becka, jobb, ha felkészülsz… - súgtam a kocsi ablakára, ahogy átszeltük a nyüzsgő várost. Megengedték, hogy hazamenjek és kaptam egy nap pihenőt, hogy azon rághassam magam, miként fogom megoldani a kapott feladatot. Nem akartam mondani, de már évek óta készen állt a terv, a cellámban volt elég időm az egész kigondolására.
Szerencsére a lakásom kisebb változtatásokkal úgy várt, ahogy hagytam: állott, dohos szag, romlott kaja a hűtőben, félig megevett, penészes pizza az asztalon, pókhálók és ujjnyi vastag por. Az ételt leszámítva tényleg minden ilyen volt korábban is, látszott, mennyit voltam otthon.
A rendőrök magamra hagytak, de kettő őr az ajtó előtt, egy tucat pedig a ház körül ingázott, hogy még véletlenül se szökhessek meg. Nem mintha akartam volna. Örülve az ismerős környezetnek a kanapéra huppantam, melyből azonnal több köbméternyi por szállt fel, erős köhögésre késztetve. Hiába tagadnám, az én lakásom, de így szeretem. Bár, ha az utolsó üzlet összejön, ugyanolyan luxusvillában élnék, mint a többi góré. Az a hülye kurva, kellett neki kavarnia a szart…

Egész nap nem csináltam mást, csak Beckáról képzelődve feküdtem a kanapén, ahogy végre megkapja a magáét. Ahogy sikít, próbál ellenkezni, de nem megy, mert most nem hagyom magam, megadom, ami jár neki, és amit már oly rég óta tervezek. Kába mosollyal az arcomon a szekrényemhez lépkedtem, ahonnan előhúztam régi, fekete öltönyöm, melyen a bandám brossa díszelgett. Egy mozdulattal letéptem róla és a földre hajítottam. Többé már nem tartozom közéjük, ha egyikük sem volt képes tanúskodni mellettem Becka helyett, akkor nincsen rám szükségük, épp úgy, ahogy nekem se rájuk. Leporoltam a régen olyan nagy áhítattal viselt öltönyt, majd a koszos tükör elé lépve felvettem. Még mindig tökéletesen passzolt rám, és egy karcolás sem éktelenkedett rajta. Mivel más öltözék nem állt rendelkezésemre, kénytelen voltam ezt használni, ha nem akartam magam kidobatni a klubból. A megfelelő ruhán múlt pusztán az is, hogy egyáltalán beengedték-e az embert. Most azonban ügyelnem kellett a régi ismerősökre is, legfőképpen Beckára. Ha ő felismer, végem, a közelébe sem tudok majd férkőzni…
Sokáig gondolkodtam ezen a problémán, de végül egy régi, igencsak sokat használt gengszter módszert alkalmaztam. A találkozások alkalmával fehér maszkot viselő személy szinte minden esetben gazdag, befolyásos ember volt, akit gyakran ismertek az egyszerű polgárok is, így könnyebb volt arcukat egy egyszerű, hófehér maszk alá rejteni. Ilyen, arcot kitakaró porcelán maszkokat ritkán kapni, de szerencsémre az első beavatási feladataim közé került egy hasonló ellopása, így szuvenírként megtartva most sok hasznát vehettem. A rendőrségnek halvány fogalma sem volt arról, mire is készültem pontosan, de nem is baj, még a végén megállítanának.

A röpke egy éjszaka alatt összekészítettem mindent egy drágának tűnő aktatáskába, majd öltönyöm, bőrcipőm és fehér maszkom felvéve kiléptem az ajtón. A főnök gyanakodva nézett rám, de arcom megmutatva és tervem egy apró részletét felvázolva neki, csak beleegyezően bólintott. Jól kellett csinálnom, tudtam, ha elbaszom, mehetek vissza ülni azért, amit még csak nem is én követtem el. Beszálltam egy fekete Audiba, mely a rendőrség egyik nyomkövető berendezésével ellátott, álcázott darabja volt, így találnak majd rám anélkül, hogy a sarkon megállva várnának.
Elfordítottam a kulcsot, majd mikor az autó motorja felbőgött, rátapostam a gázra és a sebességkorlátokra fittyet hányva – elvégre minden bűnöm eltörlik – elindultam a régi sztriptíz bár felé. Már a kisujjamból tudtam az odavezető utat és a körülötte járőröző, beépített emberek helyzetét, így mikor látótávolságba értem, visszahajtottam arcomra a maszkot és belassítottam, biccentve egyiküknek. Szabadon bejutottam az utcába, leparkoltam az autót és lassan, komótosan kiszálltam. Tudtam, hogy már most figyeltek, ismertem az egész rendszert és kívülről fújtam az épület alaprajzát a kijáratokkal, szellőzőkkel együtt, a rendőrség legnagyobb örömére.
Kezemben az aktatáskával, feszes háttal és peckes állal a klub elsőszámú bejárata felé vettem az irányt, ahol mikor elkérték az irataimat azonosításhoz, felemeltem egy ujjam és metronómszerű mozgással ingattam meg előttük. Vették a lapot, a nagyguruk csinálták ezt, így eszük ágába sem jutott megkérdőjelezni kilétem.
Amint beléptem, megcsapott az izzadtság, olajok, alkohol és parfüm keverékének átható bűze, és végre rájöttem, mi nem hiányzott az elmúlt években. Megfontolt léptekkel a sztriptíz táncosok kifutójához mentem, és mint minden magas rangú, befolyásos ember, megszemléltem a kínálatot. Szőkék, barnák, vörösek, feketék, mind egytől-egyig gyönyörű volt, nem is értettem, miért egy ilyen retek helyen dolgoztak. Aztán megláttam Beckát… Pulzusom az egekbe szökött, le kellett ülnöm egy székre, hogy térdre ne boruljak. Izzadni kezdtem, folyt rólam a veríték és nyakkendőm idegesen igazgatni kezdtem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után is ilyen hatással lesz rám…

Egyenként dobta le ruháit, tekergett párat a rúdon, majd végigsimítva rajta széttárta lábait, és hozzádörzsölte magát, halk nyögéseket imitálva. Arcával tökéletesen játszotta az élvezkedő kurvát, szemeit lehunyta, szájfényes ajkait pedig résnyire nyitotta, amibe hosszú, szőkésbarna tincsei néha akaratlanul is beleragadtak. Teste fénylett a rákent olajtól, alig takaró fellépő ruhájának darabjai pedig egyre csak fogytak. Újra felébredt bennem valami, egy régi érzés, mely a bosszú és gyűlölet mellé tökéletesen illett.

 - Elnézést, Uram, üzletkötéshez kérem, fáradjon velünk hátra. – szólított meg egy ismerős hang. Hátrafordultam és megláttam magam előtt a megalázkodó tekintetű ex-főnököm, a volt bandám góréját. Mérhetetlen örömmel töltött el, hogy végre nem egy kis szarcsimbókként kezelt, de nem leplezhettem le magam. Dolgom volt, márpedig azonnal.
 - Köszönöm, de ha megbocsát, előbb meglátogatnám az egyik lányt. Utána beszélhetünk az üzletről. – mélyítettem el a hangom és a főnök zsebébe csúsztattam egy hamis százdollárost egy apró nyomkövetővel együtt, mely zsebének falára tapadva maradt észrevétlen. Ha rosszul sülnének el a dolgok, legalább marad valami biztosíték. A férfi egy szót sem szólt, bólintott, majd enyhén fejet hajtva hátrált. Én eközben felálltam és az aktatáskával együtt a kivehető szobák felé vettem az irányt. A folyosó őrének elmagyaráztam, hogyan néz ki Becka, és a rendőrségtől kapott hamis százasok közül az ő kezébe is nyomtam egyet. Megértően elmosolyodott, majd bement a lányok öltözőjébe, és fél perccel később az én mosolygó kurvámmal találtam szemben magam. Biztos meghallotta, mennyit adtam érte…
Szó nélkül karon fogott és az egyik szobához vezetve beléptünk a vörös fénnyel kivilágított helyiségbe. A közepén hatalmas franciaágy terült el, alján-tetején láncokkal, körülötte bársonyos tapintású szőnyegekkel és az éjjeliszekrényen, valamint benne a világon megtalálható összes típusú játékkal, segédeszközzel.
Míg a szobát figyeltem, Becka lassan csókolgatni kezdte a nyakam és megpróbálta óvatosan lehúzni a maszkom. Azonnal elkaptam kezét és eltoltam magamtól, hogy tudja, mit nem szabad. Vette a lapot, bólintott és bocsánatkérőn letérdelt, hogy inkább sliccemmel foglalkozzon. Beharaptam alsó ajkam, nem is tudom, milyen régóta vártam már erre. Becka ugyanolyan volt, mint régen, semmit sem változott, pusztán a szőke tincsek száma barna hajában.
Szinte kiéhezve gombolta ki nadrágom, jobb szerette, ha nem volt teljesen az ügyfélen, könnyebben tudott rajta dolgozni. Régen sokat mesélt a munkájáról, habár sosem érdekelt, fantáziálásaimnál mégis jó hasznukat vettem.
 - Ahh... – sóhajtottam fel, mikor először hideg ujjaival, majd forró nyelvével ért hozzám. Voltam már életem során pár nővel, de az ő érintésére vágyva képtelen voltam most visszafogni magam. Mély levegőket véve hajába túrtam és nem is törődtem vele, hogyan akarja csinálni, egyszerűen magamra húztam. Nem ért meglepetés, szája tökéletesen ráállt férfiasságom méretére, így bő nyállal szinte azonnal izgatni is kezdte. Eltűrtem arcából haját, hogy tökéletesen lássam közben minden vonását, de hamar meguntam, az elmúlt évekért cserébe többet akartam. Letoltam magamról, majd gombolni kezdtem ingem, közben pedig megnyomtam egy gombot zakóm zsebében. Azzal végezve ledobtam magamról nadrágommal és bokszeremmel együtt. Becka sem restelkedett, gondolom megszokta már, hogy néhány ügyfél türelmetlen, így az ágyra mászott és párszor végigsimított magán. Maszkomat magamon hagyva léptem hozzá közelebb és lábait lefogva odabilincseltem az ágyhoz. Ugyanezt megtettem csuklóival is anélkül, hogy ellenkezett volna. Pedig ha tudná, hogy ki vagyok…

 - Durván szereted, ugye? – nézett rám pajkos mosollyal, és ameddig csak tudta, széjjelebb tárta lábait. Kihasználtam az alkalmat, besiklottam közéjük és nyitott alsóneműjét megszemlélve felnéztem rá.
 - A te esetedben igen. – mosolyodtam el maszkom alatt, de Becka összeráncolta homlokát. Ismerős volt neki a hangom, de még nem vált számára egyértelművé, ki is vagyok valójában.
 - Nem emlékszel rám? A fiúra, akit egy rohadt trükkel bevarrtál húsz évre? Már el is felejtettél volna? – kérdezgettem, míg végigsimítottam riadt arcán. Nem akart hinni a fülének és gondolom, hihetetlennek tartotta, hogy kerültem ki ilyen korán. Egyértelműen félt tőlem, sőt, rettegett a bosszúmtól. És nem alaptalanul…
 - Joon…? – kérdezte elhűlve, mire egy mozdulattal lekaptam maszkom és a földre gurítottam.
 - Nocsak, mégis dereng valami? – hajoltam közelebb idegességtől és félelemtől vadul pulzáló testéhez, majd óvatosan végignyaltam alig fedett mellei közötti völgyén. Megremegett az érintésre, éreztem, hogy nem akarja, hogy feszeng alattam, de nem tehetett semmit, a láncok erősen tartották.
 - H-Hogyan…? – Hangja is remegett, ami leírhatatlan örömöt okozott. Végre azt tehettem vele, amit akarok.
 - Miattad jöttem vissza. Emlékszel arra a késre? Ügyesen becsempészted a halott kezébe, miután megvágtál vele. Látod ezt a heget? Még mindig megvan, és miattad ég életem minden egyes rohadt percében. – emeltem meg a hangom. – De béna voltál, a rendőrség rájött, most pedig téged köröznek, én meg gondoltam figyelmeztetlek, és megduglak, mielőtt megtalálnak. – vigyorogtam, de Becka arcán láthatóvá vált mostanra a düh is.
 - Mi van? – csattant fel és hátrányos helyzete ellenére is szinte az arcomba köpte a szavakat. – Engedj el, te nyomorék! Semmi nyom nem utalt rá, hogy én raktam volna oda. Mindet eltűntettem, a vérből egyértelmű volt, hogy te támadtad meg, ő pedig önvédelemből megvágott. Tökéletesen megrendeztem, csak blöffölsz, ugyanolyan béna vagy és esetlen, mint régen. Chh, szánalmas. – fintorgott és oldalra fordította fejét. Erre nem számítottam. Bedühödtem és karját erősen az ágyhoz szorítva füléhez hajoltam.
 - Ha annyira blöffölnék, most nem lapulna a zakóm zsebében egy diktafon, ami felvett mindent, amit mondtál. – súgtam halkan, majd vigyorogva újra szemeibe néztem. Először ledöbbent, majd ideges arccal kapálózni és ficánkolni kezdett.
 - Engedj el! Joon, engedj el! Hallod? Valaki, hé, segítség! – kiabált, mire azonnal befogtam a száját, hogy ne hallhassák mások. Ördögien elmosolyodva elvettem az éjjeliszekrényről egy szájpecket és mocorgása ellenére szájába erőszakoltam. Már, ha sikítozott se tudták volna kint, mit akar.

Innentől kezdve nem foglalkoztam az arcával, lehunytam szemeim és mindent úgy csináltam, ahogy a szexi, de bosszút érdemlő Beckával tenném. Nem voltam kíváncsi könyörgésére, se méreggel teli szavaira, sem megjátszott könnyeire. Nem hagytam magam eltántorítani a célomtól, szétfeszítettem lábait és testén durván végigcsókolva, ujjaimat szinte azonnal feldugtam. Nem sokáig tököltem a tágítással, éppen, hogy csak ujjaim megízleljék belülről, elég tág volt így is, így melleit szívogatva, harapdálva, egy mozdulattal belöktem teljes hosszom. Hangosan felnyögött és nyöszörgött is párat, de szinte meg sem hallottam, fejemben a színpadon hallatott izgató nyögései és sóhajai csengtek. Vadul mozogni kezdtem benne, olyan régóta vártam rá, hogy érezzem forróságát, hogy alattam legyen, és végre megkapjam a jussom, hogy nem akartam leállni. Megtámasztottam magam kikötözött kezei mellett, majd fejem lehajtva mélyítettem lökéseimet. Ha akartam se tudtam volna továbbmenni, de belőle így is hangos, sikolyszerű hangok törtek fel, így talán jobb is.
Az érzés, hogy benne lehettem, hihetetlen volt, és az élvezet sem maradt el, szinte percek alatt elértem a végét, és teljesen begyorsítva, izzadt, megfeszült testtel élveztem belé minden egyes forró cseppem.
Lihegve és szinte remegve rogytam rá, minden porcikám reszketett a nemrég átélt gyönyörtől, amit ilyen erővel csak nála voltam képes eddig elérni. Próbáltam kifújni magam, közben felnéztem rá, és láttam, hogy összeszorított szemekkel könnyezik. Kicsit rosszul éreztem magam, de ez hamar el is múlt, hisz Beckáról volt szó, a legaljasabb kurváról, akit valaha ismertem. Még enyhén zihálva kihúzódtam belőle, majd, mint aki jó dolgát végezte, megtöröltem homlokom, és halványan elmosolyodva öltözni kezdtem. Becka visszafordította rám tekintetét, látta, hogy már nem vagyok mellette és lassan kész is vagyok, így ismét ficánkolni kezdett. Persze, eszem ágában sem volt itt hagyni, a karomon lévő órán pedig épp most érte el a nagy mutató a tizenkettőt.

Ebben a pillanatban megszólalt a klub riadója, ami elhallatszott a bejárattól egészen az utolsó bérelhető szobáig. Még szélesebb mosollyal szedtem össze azt a pár cuccomat is, ami volt, majd Beckára mosolyogva kinyitottam az ajtót, ahol már a rendőrfőkapitány várt pár másik rohamosztagossal. Biccentve belenyúltam a zsebembe, majd az apró diktafont leállítva a főnök kezébe nyomtam.
 - Minden rajta van, meg még pár más hang is, azt nézzék el nekem. – mosolyogtam, a fickó pedig csak bólintott. – Ég veled, Becka. - néztem hátra a még mindig kikötözött lányra, majd elindultam ki a klubból. Jobban ment, mint amire számítottam: nekem egy jó dugás, neki meg húsz év börtön.

Let me be your b*tch...

(Joon PwP)18+

Az ajtó lassan feltárult és az egyetlen belépő vendég a már otthonosan mozgó Joon volt. A csikorgó hangot meghallva, mely a bejárat nyitódását övezte, hatalmas mosollyal az arcomon rohantam az előszobába, hogy szerelmem karjaiba vessem magam és beszívjam ruhái, valamint teste bódító illatát. Hiába költöztünk össze már több mint két éve, minden nap úgy tűnt mintha először lépné át a küszöböt és mintha életemben először látnám. Az érzés egyszerűen leírhatatlan volt, a szívem hevesebben vert és gondolataim megteltek boldogsággal.
 - Szia szívem, hogyhogy előbb itthon? – húzta ajkait egy kedves mosolyra, majd letette válltáskáját, hogy felkapva megpörgessen. Imádtam, hogy bármilyen hosszú napot is tudott maga mögött, tele próbákkal és felvételekkel, mindig jókedvűen és energiával telve jött haza, szertelen játékosságát egy percre sem hátrahagyva.
 - A koreográfus reggelre lebetegedett és ma nem ért rá senki, így kénytelen voltam itthon tölteni a napot. – adtam arcára egy puszit a szokásos csók helyett, morgott is egy kicsit mikor letett, de nem foglalkoztam vele. Mára valami egészen mást terveztem…
 - A kis mázlista. De mmhh jól érzem, csináltál valami finomat? – szimatolt meglepve a levegőbe miután levette cipőit és kabátját. Elmosolyodtam és az ajtófélfának dőlve néztem, ahogy bemegy a konyhába.
 - Csak a szokásos cseresznyés süti, mivel a főzés még nemigen megy. – kuncogtam és tekintetem megállapodott a gőzölgő édességért nyúló kezein. – Remélem, ízlik… - halkultam el a végére és ajkaim mosolya felvett egy alig látható, kaján élt.

Lassan, az apró kockákat óvatosan megfújva kezdte majszolni az édes tésztát, de nem evett sokat, a sütemény hamar eltelítette, így felajánlottam neki egy pohár hideg tejet.
 - Kérek, persze. – nézett rám nagy, csillogó szemekkel, mire elővettem a hűtőből a kikészített poharat. Még nem sejt semmit… Gyerünk, idd csak meg…
Miután elfogyasztotta tartalmát, azzal együtt felállt, betolta a széket és szokásához híven hátával a falnak dőlt, miközben alaposan végigmért.
 - Miért vagy köntösben? – ejtette ki az aprócska kérdést, mire összeszűkítettem szemeim. Nem várhatok sokáig…
 - Fürödtem és gondoltam megvárlak így. – füllentettem szemrebbenés nélkül és elé léptem. – Amúgy, ide nem kellene egy kép? – emeltem fel ujjaim és a feje mellé mutattam, hogy meg kelljen fordulnia. Amint háttal volt nekem, habozás nélkül közelebb húzódtam hozzá és karjaim óvatosan dereka köré fontam.

 - Hova? – kérdezte, mire egy kicsit löktem rajta, hogy teste a falhoz érjen én pedig hátához simulhassak. – Hé, mit csinálsz? – Még nem feleltem, ehelyett egyik kezem levezettem nadrágja széléhez és a farmeranyag alá szorítkozva, bokszerén keresztül végigsimítottam hamarosan éledezni kezdő férfiasságán. Másik kezem inge alá kúszott és izmos hasfalát érintette meg finom körömvonásokkal. – Hh...Mit akarszh? – csúszott ki ajkai közül egy sóhaj, mire nyakához hajoltam és forró csókokkal kezdtem ellepni érzékeny bőrét, kulcscsontjától kezdve egészen álla vonaláig.
 - Én? Miről beszélsz? – súgtam és halkan fülébe nyögve, lágyan ráharaptam cimpájára. Lent pihenő kezem most lassú mozgásba kezdett, melynek hatására az érintett ujjait elhagyta az erő, kiejtve közülük a poharat, ami hangos csattanással a földre esve ezernyi apró darabra tört. Tenyereit a falnak támasztotta homlokával együtt és lehunyt szemeiből, résnyire nyitott ajkaiból ítélve lassan kezdett hatni a tejben feloldott viagra. Játékos kedvemben voltam, így az egyszerű „berántalak a szobába és hagyom, hogy megdugj” séma most igencsak unalmasnak tűnt, fel kellett pörgetni valamivel.
 - Csináld…mégh… - sóhajtotta mikor leállítottam ujjaim mozgását. Felelet és tett helyett kihúztam őket és köntösöm zsebéből elővéve egy ébenfekete, szatén anyagot, lehunyt szemeit takartam el vele. Mikor megérezte, mit csinálok, arcához kapott, de a csomót már megkötöttem, magától nem fog leesni.
 - Várj, mi e–
 - Ott marad vagy nem folytatom. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően és nyakára tapadva ismét bevetettem kezeimet, ezúttal azonban megfordítottam őt és ingét kezdtem gombolni, hogy fokozatosan felfedjem magam előtt kidolgozott mellkasát és feszes hasát. Igaz, a felétől már téptem, de neki sem volt ellenére, leginkább nadrágja növekvő dudora árulkodott türelmetlenségéről. Egy szót sem szólt, de tudtam, hogy bírjam beszédre: finoman mellkasa bőrébe harapva egyik kezem felvezettem arcához, majd ajkaimmal megközelítettem bimbóit, hogy gyengéden bekapva szívogatni, nyelvem hegyével körülöttük körözni kezdjek, így azonnali nyögést váltva ki belőle.

Kihasználva az alkalmat, másik kezem mutatóujját végighúztam puha párnáin és résnyire nyitott ajkai közé toltam. Egy pillanatra sem torpant meg, azonnal beljebb szívta és szopogatni kezdte. Ahogy elhajoltam mellkasától és szűkülő nadrágja felé vettem az irányt ismét kaján mosoly kúszott arcomra. Vigyázva, hogy véletlenül se érjek dudorához, egy kézzel kigomboltam és lehúztam a cipzárt, majd combjáig toltam a felesleges ruhadarabot. Kis akcióm közben elnehezült karjairól is leesett a széttárt ing, halkan csatlakozva az üvegszilánkokhoz.
Kihúzva ujjam ajkai közül, lecsúsztattam bokszeréhez és végighúztam nedves részével a vékony anyagot. Joon szájából egy hangosabb nyögés tört fel, a viagra elérte teljes hatását, én pedig tudtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy míg a hatása tart, egyszer se legyen lehetősége korábban elmenni. Fejét a falnak vetve résnyire nyitotta ajkait, s zihálva szívta be az egyre fülledtebb oxigént. Pár tincse már most izzadtan tapadt felhevült bőréhez, homlokán meg-megcsillantak a fényes cseppek. Orrom hegyét végighúztam szaporán fel-le emelkedő mellkasán egészen le bokszere korcáig, ahol megállva halkan kuncogni kezdtem. Mivel meggondoltam magam, felhajoltam arcához és kéjt csempészve hangomba, fülébe súgtam.
 - Kövess… - hagyta el tüdőm a fűtött sóhaj, majd kezét megfogva, a szilánkokat kikerülve bevezettem a hálóba. Nehézkesen lépdelt szemén a szatén anyaggal, de mikor talpa a szoba szőnyegéhez ért, ismerősen vette az irányt az ágy felé.

 - A-a. Még nem. – súgtam pajkos mosollyal és a franciaágynak csak a szélére ültettem. Ott teljesen lehúztam róla nadrágját, majd köntösöm mellédobva széttártam lábaim, hogy szerelmem ölébe ülhessek. Alsóján keresztül kéretlenül is éreztem lüktető tagját, ha egy kis önmegtartóztatása sem lenne, már rég vadul a magáévá tett volna. A java pedig még csak most következett: csípőm szorosan övéhez nyomva lassan ringatózni kezdtem.
Ez mindig az őrületbe kergette, légzése most is szaporább és mélyebb lett. Kezeit nem tudta többé visszatartani, ahogy én nyakát ő úgy karolta át derekam, ujjaival kitapintva a vörös-fekete csipkés fűzőt. Halkan sóhajtott, ahogy elképzelte rajtam, ujjbegyeit pedig egyre erősebben húzta végig a különleges anyagon. Csípőmozgásom leheletnyivel gyorsítottam, hozzáadva füle mellé intézett kéjes nyögéseimet. Az összhatástól remegni kezdett, tudtam, hogy nem bírja már sokáig türtőztetni magát.
 - Mondd, mit szeretnél? – szántottam végig forró ajkaimmal fülének ívét és lágyan a porcba haraptam. Párnái közül feltörő nyögését most csírájában elfojtotta, ahogy lassan hátradöntöttem a puha ágyneműre, egyre csak harapdálta száját, kétszer is megfontolván, mit feleljen.

 - Az ajkaid… - suttogta végül a levegőbe és feljebb húzta magát a párnákig. Elmosolyodtam, elvégre úgysem sokáig hagyom, hogy irányítson… Kulcscsontjától kezdve apró, forró csókokkal hintettem végig testét és most továbbhaladva bokszerénél, csókjaim útjával párhuzamosan húztam lefelé az utolsó ruhadarabot is.

Amint megszabadult a zavaró anyagtól, csípőjéhez hajolva körmeimmel végigkarcoltam belsőcombját, párnáimmal azonban veszettül meredező tagját vettem célba. Lassan, kínzó tempóval húztam rajta végig, majd kicsit benedvesítve szám, hegyén kezdtem körözni. Joon elégedett nyögéseket hallatott, majd egyik kezével hajamba túrt, hogy folytassam. Nem kellett sokat várnia, érintésemért égő tagját ajkaim közé fogtam és a lehető legráérősebben haladtam mélyebbre. Másik keze a lepedőbe mart és egyre görcsösebben szorította minden megtett centiméter után.
Mikor majdnem tövéhez értem, finoman megszívtam és nyelvem hegyével körbejártam, hogy újabb férfias sóhajokat és visszafogott morgásokat kapjak. Ujjai szorítására mozgatni kezdtem fejem és minden hossznál egyre mélyebbre jutottam, hogy teljes egészében kiélvezhesse a szám adta örömöket. Kezeim közben gyengéd táncba kezdtek combja és medencecsontja között, hol halványrózsaszín csíkokat hagyva, hol pedig libabőrt előidézve.
Ajkaim folyamatosan mozogtak, egy percre sem álltak le, a kapott nyögések pedig egyre csak hangosodtak, mígnem mikor Joon remegni kezdett, jelezve a végét, hirtelen elhajoltam. Szájából feltörő éles, fájdalmas sóhajára majdnem megsajnáltam, de ez még semmi nem volt…
Felhajoltam nyakához és bőrét gyengéden beharapva forró levegőt leheltem álla alá.
 - Folytasdh…mhegőrjíteszh... – utasított, de hiába, nem hajoltam vissza. Már nem volt olyan helyzetben, hogy megmondja, mi legyen. Ehelyett lassan letoltam lábaimon fehérneműm és a többi ruhadarabhoz dobva hozzádörzsöltem magam még mindig ugyanolyan vággyal pulzáló férfiasságához. Igaz, nem terveztem, de mindkettőnk száját elhagyta némi erősen túlfűtött sóhaj, hisz hiába is tagadtam volna, hangja és mozdulatai valamelyest engem is felizgattak. Éreztem, hogy egyre nedvesebb leszek, ami kockáztatta volna tervem megfelelő kimenetelét, így elhúzódtam. Vagyis csak elhúzódtam volna, ha Joon rá nem markol fenekemre, hogy erősebben dörzsöljön magához.

 - Lovagolj megh… - kérte, vagyis inkább parancsolta huncut félmosollyal az arcán, aminek normál esetben, ha akartam se tudtam volna ellenállni, de most muszáj volt.
 - Rossz fiú, el a kezekkel. – fejtettem le magamról ujjait, hogy feje fölé emelve egy szempillantás alatt az ágytámlához bilincseljem csuklóit. Először persze meglepődött, de hamar visszafestette arcára a huncut mosolyt, ahogy lassan kezdtem kikapcsolni fűzőm, hogy csupán altestem helyett teljes egészében hozzásimulhassak. Csípőjén ülve, ringatózó, ritmusos mozzanatokat adva szedtem szét a ruhadarabot, de mikor Joon türelmetlenül lökött egyet, megálltam a folyamatban.
Csupasz mellkasára hajoltam, hogy félig felfedett melleim hozzáérintsem bőréhez, majd ráfogtam vállaira és hullámzásom erősítve játszottam, hogy lovagolok rajta. Csípője már magától mozgott, próbálta gazdáját az élvezet felé hajtani, de nélkülem hiába. Mikor már elértem tűréshatárát és feszegette a bilincset, hogy csináljam rendesen, egy egyszerű mozdulattal feltérdeltem, majd lemásztam az ágyról és lehajoltam a ruháimért, egy pillanatig sem törődve szerelmem szenvedésével.
 - Héh…mit csinálsz? – kérdezte zihálva és kicsit ingerült hangon. Egyértelműen nem erre számított.
 - Mire gondolsz? Nem csinálok semmit. – feleltem a lehető legártatlanabb hangzással és halkan kuncogni kezdtem.
 - Gyere vissza…most! – Hallottam, ahogy megfeszíti a fémláncokat és próbálja leküzdeni az őt visszafogó gátakat. – Hallod? Ne szórakozz! – Úgy tűnt, sikerült belőle kihoznom azt az állapotot, mikor a vágy köde teljesen elborítja elméjét és nem tud másra, csak az élvezet utáni sóvárgásra gondolni. Visszasétáltam hozzá és a legszemetebb módon a fülébe súgtam.
 - Kibírod, ha most az egyszer nem kapsz meg… - Szinte nyögtem a szavakat, hisz a tortúrának is pontot kell tenni a végére, de meg kell adni a módját. Kajánul elmosolyodtam, majd megfordultam, hogy kimenjek a szobából, mikor ismét meghallottam a bilincs láncainak csörgését, most azonban valaminek a törése is társult hozzá.

 Azonnal visszafordultam, hogy lássam mi okozta a furcsa hangot, de még fel sem fogtam a látottakat, Joon máris letepert a földre és szeméről letépve a szatén anyagot, vadul ajkaimnak esett.
 - Nem, nem bírom ki… - morogta és teljes egészében birtokba vett. Nem tudtam, hogy reagáljak, és fogalmam sem volt, hogy sikerült eltörnie a bilincset, csak azt sejtettem – de azt nagyon erősen -, hogy bajban vagyok. Nagyon nagy bajban…
Ujjaival fűzőm felé vette az irányt és egy percig se habozva széttépte az anyagot tartó kapcsokat. Felnyögtem a hirtelen rántástól, de a csókból nem tudtam elszakadni. Egyre csak mélyítette és izmos testével enyémre nehezedve a földhöz szegezett. Kezeimmel még pár percig próbáltam eltolni és menteni a menthetőt, de hamar feladtam, mikor megéreztem tenyerét belsőcombomnál. Erővel széttárta lábaim és befeküdve közéjük ismét éreztem duzzadó merevedését legérzékenyebb pontomnál.

Vadul dörzsölte hozzám lüktető tagját, közben ajkaival elszakadt enyémektől és fedetlen melleim felé vette az irányt. Míg kezével egyik bimbóm morzsolgatta, szájával és nyelvével megállás nélkül izgatta másikat hangos nyögéseket és elhaló sóhajokat kiváltva belőlem.
 - Joonh…aahh… - vetettem hátra fejem, mikor megéreztem másik keze ujjait bejáratomnál. Hezitálás nélkül csúsztatott be közülük kettőt, és sikolyomat heves csókjával fojtotta el. Ujjait folyamatosan ki-be húzogatta, körmeim pedig hátába vájtak az élvezet hatására.
 - Mhh…mhégh… - sírtam fel mikor abbahagyta és válasz nélkül fogott rá fenekemre, hogy egyik combom megemelve feltolhassa magát.

Azonnal mozogni kezdett, erősen és mélyeket lökött, keményen hajszolta magát a csúcs felé, a gyógyszer szinte teljesen elvette az eszét. Vadul tépte ajkaim, szemében perzselő tűz égett, kezeivel pedig durván fogta derekam és combom, tudtam, hogy ideig-óráig nyomot fog hagyni, de nem érdekelt, csak a vágy, amit abban a pillanatban iránta éreztem. Ujjaimmal hajába markoltam és hátát karmoltam, ajkaim közül szakadatlanul szabadultak ki a megmagyarázhatatlan erejű nyögések, szinte egytől egyig az ő nevével.
Fejem a padlónak vetettem, szemem összeszorítottam, szám pedig résnyire nyitottam, hogy két nyögés közt is tudjak magamba szívni némi oxigént. A zihálás hamar átment lihegésbe, ujjaim csúsztak izzadt bőrén és mire feleszméltem, már négykézláb álltam a szőnyegen, Joon pedig rám hajolt, hogy egyik kezével ráfogjon mellemre, másikkal meg támaszkodjon, hogy magabiztosan tudja folytatni erőteljes lökéseit. Nyögéseimmel már tisztában sem voltam, tudatomon kívül törtek fel belőlem, hogy a levegőbe vesszenek. Izmaim görcsbe rándultak, tudtam, hogy hamar elmegyek, de azt nem, hogy meddig bírom még, ha Joon folytatja.
Hátam megereszkedett, homlokom kézfejemnek támasztottam, és ahogy hajam a szőnyegre omlott, éreztem, hogy teljesen nyirkos. Kipirult arcom még egy percre felemeltem mikor Joon gyorsított, de fejem hamar vissza is csuklott, nem maradt erőm tartani, csípőmet is csak az ő kezei marasztalták egy helyben. Térdem remegett, ahogy a tüdőmből sóhajként távozó levegő is; már a csúcs közvetlen határában járhattam, mikor megéreztem magamba áramolni valami forró folyadékot.

Joon még lökött párat, majd végigsimított oldalamtól egészen fenekemig, ott pedig le a combomon a térdemig.
 - Mégh...egy kicsith…khérlekh… - sóhajtottam két lihegés között lehunyt szemekkel, de nem kaptam választ, csak az éjjeli szekrény fiókjának nyikordulását. – Joonh? – szólítottam halkan, de mikor hátranéztem, az említett megfordított és egész testével rám nehezedve csuklóim a szőnyeghez szorította.
 - Ez a rossz lányok büntetése… - súgta kajánul vigyorogva, majd vadul ajkaimra tapadt. Esélyem se volt ellenkezni, éreztem, ahogy nyelvével valamit átvisz saját szájából az enyémbe. Egy pirula volt, nagyobb fajta és ízetlen, de azonnal lecsúszott a torkomon. Ekkor Joon elengedett és ajkait beharapva végigmért.
 - Lássuk, rád is ugyanúgy hat-e… - duruzsolta, mire rájöttem, hogy a saját csapdámba estem. Az anyag kezdett szétáramolni a testemben, gondolataim homályosultak, és az utolsó dolog, amit tiszta elmével érzékeltem az volt, hogy Joon lábaim közé hajol, belőlem pedig felszakad a lehető legkéjesebb nyögés…

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 19. (Final)

Riadtan megfordultunk és megláttuk Heechult, amint egy ezüst színű fegyvert fog ránk. Másik kezével intett az őreinek, akik azonnal felénk indultak, majd lefogtak. Meg voltam rémülve, nem tudtam mit csináljak, de ahogy láttam, Joon arcán is a halálfélelem tükröződött. Beérkezett egy fekete kocsi és nem törődve a parkolás hogyanjával megállt az apró kavicsokkal teli területen. Két szintúgy fekete ruhás, nagydarab férfi szállt ki, magukkal húzva Lee Soo Mant. Odarángatták elém, majd mikor az engem fogó férfi szorított a karomon, ijedten Heechulra nézett.
 - Igen, jól tudod, hogy képes lennék bántani, főleg azért mert az unokaöcséd. – húzta ajkait ördögi mosolyra, én viszont elképedtem. Az unokaöccse? Én? Mi van?
 - Ó…tehát nem meséltél neki róla, mi? – nézett az igazgatóra. – Drágám, Lee Soo Man és édesanyád testvérek. – mondta közelebb hajolva és halkan kuncogva. Legszívesebben ott helyben ütni kezdtem volna, de a sokktól mozdulni sem tudtam. De hát a név… - Törvénytelen gyerkőc vagy, bizony. – kezdett Heechul nevetni, majd elhallgatott és hajamnál fogva hátrahúzta a fejem. – Kicsi, formás nyakacska…törnivaló nemde bár, Soo Man? – simított végig egy ujjával vékony bőrömön és fülembe súgott. – De sajnos, ha megtenném, nem adná át az SM vezetését, így biztonságban vagy… - engedte el a hajam, majd visszalépett az embereihez. – Szerződés? – Hangja ismét hidegen csengett, arca is elkomorodott. Átvette a papírt és előhúzott öltönye belső zsebéből egy tollat.
 - Írd alá, most! – utasította Soo Mant, aki fogait összeszorítva elvette a nyomtatványt. Az arcát fürkészve láttam mennyi érzés kavarodott benne: keserűség, harag, tehetetlenség…talán még bánat is.
Mindig is rossz szemmel néztem rá, amiért olyan szigorú volt a bandákkal, de egyben csodáltam is, hogy mennyi mindent elértek az ő keze alatt. Belegondolni sem mertem mi lesz, ha Heechul veszi át az irányítást. Aki ilyenre képes…
 - Ne írja alá! – kiabáltam, szabadulni próbálva a fekete ruhástól. Egy pillanatra mindenki rám figyelt, majd visszafordították tekintetüket az igazgatóra. Láttam rajta, hogy habozik, de Heechul ezen csak még jobban felhúzta magát és megindult a pisztollyal. Erősen a fejemhez nyomta és a papírra meredt.
 - Gyerünk, tudod, mi lesz, ha nem teszed… - sziszegte fogai közül és ujját a ravaszra tette. Soo Man erre hezitálás nélkül írta volna le az első betűt, de ekkor újabb kattanást hallottunk.
 - Azt most szépen tedd le. – mondta egy lágyabb, kedvesebb hang, mire Heechul ledermedt. Ijedtség és megdöbbenés ült ki az arcára, majd mikor megfordulva látta, hogy ki tatja a másik pisztolyt, örömkönnyek gyűltek szemébe.
 - Hee…mondtam, hogy visszajövök… - súgta mosolyogva Hangeng és letette a fegyvert. Heechul azonnal leejtette a pisztolyt és a nyakába borult. Szorosan hozzásimult, majd mellkasába fúrta az arcát és sírni kezdett.
 - Sajnálom…azt hittem, ha én leszek a vezető…visszahozhatlak… - suttogta akadozva, könnyeivel küszködve.
Mindenki nagy szemekkel pislogott rájuk. Hát erre ment ki az egész? Fellélegeztünk, majd megkönnyebbülve egymásra néztünk Joonnal. Aztán az összes tekintet a HanChul párosra szegeződött, amint szenvedélyesen csókolózni kezdtek.
 - Gyere, menjünk haza… - szólt Hangeng elszakadva Heechul ajkaitól, majd megfogta a kezét és beülve az egyik autóba, intett az őröknek. Azok szó nélkül elengedtek, majd követték őket és egyszerűen elhajtottak.
Ott maradtunk mi, a három megszeppent ember, egymást lesve.
 - Hát, akkor…én elköszönök… - mondta Soo Man kicsit zavartan és a nyomtatványt széttépve, mosolyogva beült a kocsijába. A motor felzúgott, de mielőtt még elmehetett volna, utána kiáltottam.
 - Miért nem mondta el? – kérdeztem, de ő az ablakot lehajtva csak végignézett rajtam és tekintete vissza is tért a kormányra.
- Szerinted mit szólna a média, ha megtudná, hogy van egy törvénytelen unokaöcsém? Na, de ezen ne agyalj sokat, majd máskor megbeszéljük. Vigyázz magadra, öcskös. – húzta fel az ablakot, majd lassan kiállt a kocsival és elhajtott.
Sóhajtottam és magamban próbáltam feldolgozni az elmúlt negyed órában hallottakat. Persze nem igazán sikerült, de ahogy láttam, Joonnak se. Ránéztem, majd halványan elmosolyodtam és megöleltem.
Átkaroltam nyakát, ő a derekam és szorosan egymáshoz bújtunk. Halkan szuszogtunk, szívverésem ismét visszaállt a normál tempóba és minden figyelmem a testéből áradó melegségre terelődött. Aztán valami hideget éreztem az orrom hegyén. Kinyitottam a szemem és láttam, ahogy pilláim előtt apró, fehér kis pelyhek szállingóznak. Leesett…az első hó…
Erősebbre fontam karjaim és halkan fülébe súgtam.
 - Nyisd ki a szemed…  - Ajkaim arcát súrolták, amibe automatikusan beleremegett. Felemelte a fejét és óvatosan körbepillantott, majd résnyire nyitotta ajkait és csak figyelte a hideg kristályokat. Ő is mosolyogni kezdett, majd szemembe nézve lágyan megcsókolt.
 - Szeretlek. – vigyorgott és azonnal karjaiba kapott. – De szerintem ideje lenne nekünk is menni. – vitt be a szobába, majd összepakoltunk, elköszöntünk a portástól és hazasétáltunk.


Napokkal később már mindent vastagon borított a hó. Lehűlt a levegő, jégcsapok formálódtak a tetőkön, az utakat pedig hókotrók járták. A házban csak két ember volt, Joon és én. A kanapén ültünk, egymásba felejtkezve, magunk mögött hagyva a hosszú szenvedést és a sérelmeket, ami az utóbbi hónapokban ért. Kárpótlást kaptunk mindenért és plusz szabadságot. Na persze a karja miatt is extra juttatásokat. Szerencsére a seb gyorsan begyógyult és csak egy apró, alig észrevehető heg maradt a helyén.
Heechul felbontotta az SM-el a szerződést és otthagyva a Super Juniort, Hangenghez költözött Kínába. Soo Man azóta sem hívott, de talán nem is baj, lehet jobb, ha nem firtatjuk a rokoni szálakat.
Ajkamhoz emelve a kakaós bögrét, halkan felszisszentem, majd visszatettem az asztalra.
 - Túl forró? – kérdezte Joon, majd állam felemelve lassan megcsókolt. Átkaroltam nyakát és válasz nélkül magamra húztam. Már a kulcscsontomnál járt, mikor meghallottuk, hogy a banda átlépi a ház küszöbét, Rainnel az élen. Végre hazatértek a hosszú forgatásból. Nem valószínű, hogy hallottak a történtekről, de jobb is, hiszen Rain biztosan kiverné a balhét.
 - Sziasztok! Boldog Karácsonyt! – kiáltott be a szobába Thunder és G.O. – Igaz még pár hét, de gondoltuk jobb korábban beszerezni az ajándékokat. – mosolyogtak és lerakták a sok színes masnis dobozt.
A többiek is levették a kabátjukat, kirakták a cipőjüket és csatlakoztak hozzánk, a szobába. Mielőtt viszont bármit is mondhattak volna, Joon bejelentette, hogy együtt vagyunk. Furcsamód nem lepődtek meg, csak vigyorogtak, mint a vadalma.
 - Na, végre. Már azt hittük ennyi idő se lesz elég. – mondta Seungho és leült az egyik fotelba. Nagy szemekkel pislogtam Joonra, megint semmit sem értettem. Mindenki tudta rajtam kívül, hogy szeret? Aish… Ismét átöleltem és nevetve összeborzoltam a haját.
 - Te dög…előbb nem tudtad volna elmondani? – kérdeztem, majd mikor elkapta a csuklóm azonnal elhallgattatott egy csókkal.
 - Ez meg mi a franc? – hallottuk Rain felháborodott hangját, amint egy kicsit hullámos papírra mered. A gyászjelentés volt az… Joonra néztem, majd vettünk egy nagy levegőt.
 - Minden úgy kezdődött….

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 18.

Talán órákba is beletelt, mire mindent felfogtam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos a helyzet…és komplikált. Azt sem, hogy Heechul…te jó ég, hogy tehette ő?
 - Érted már? Mindennek ez volt az alapja. Ez a terve, aminek akaratlanul is a részei vagyunk…  - De Joon akkor miért hagytál el? Miért csaltál meg és hagytad, hogy vele menjek? – fakadtam ki könnyes szemekkel.
 - Az nem…ahj…nem tehettem mást. Heechul tudta, hogy szeretsz és azt is, hogy én is téged. De megfenyegetett…ha veled maradok…mindegy, bántott volna téged, ez a lényeg. Ezért hoztam fel a lakásunkra azt a lányt. Az ő embere volt. Tudta, hogy ébren vagy, még rá is játszott, de hidd el egy ujjal sem értem úgy hozzá. – Kitágultak a szemeim és döbbenten meredtem rá. Egész végig azért volt velem ilyen, mert…féltett? És nem is csalt meg? Éreztem, ahogy a könnyektől egyre jobban elhomályosodik a látásom, de ő még folytatta.
 - Mikor elszaladtál nem tudtam utánad menjek-e, hisz mondhattam volna bármit, úgysem hitted volna el. De ahogy hazaértél és megláttalak olyan állapotban, nem bírtam tovább. Ez is az ő műve volt, abban a kocsmában az ő alkalmazottjai voltak. Elmentem és azt csináltam, ami járt nekik… Persze nem számítottam rá, hogy ezért Heechul bekeményít és elhurcoltat abban a pillanatban, mikor megjelenik az ajtóban… Az az egy dolog vigasztalt, hogy legalább boldog voltál, hisz nem tudtad, hogy esténként miattam járkált el. Talán nem kellett volna olyan kedvesnek lennem mikor ápoltalak és kételyek sem maradnak benned… - sóhajtott és átölelt.
- Aztán egyik nap láttam, hogy a kezében van egy papír, amin az én nevem van és keresztek. Tudtam, mire készül, de nem hagyhattam, hogy eltegyen láb alól. Akkor nem tudtalak volna később megvédeni… Nagy nehezen elszöktem és tessék, találkoztam veled. Elképzelni nem tudom, mit érezhettél, mikor Heechul beadta neked azt a hülyeséget…sajnálom, hogy miattam szenvedtél… - súgta elcsukló hangon és arcát a nyakamba fúrta. Éreztem, hogy a forró könnycseppek végiggördülnek arcomon és államhoz érve Joon vállára csöppennek. Összeráncoltam az arcom és egyik kezemmel eltakarva sírni kezdtem. Szorosan magamhoz öleltem Joont, majd mellkasához bújva rejtettem el a patakzó könnyeket. De aztán olyat láttam, amit eddig még soha. Megfogta az állam és felemelte, hogy egy vonalban legyen az övével. Az arca…ugyan úgy könnyektől áztatva, mint a sajátom. Sosem láttam még Joont ennyire sírni…de mosolygott. Mosolygott és folytak le állán a sós átlátszó cseppek.
 - Szeretlek… - súgta és megcsókolt a világ talán legtöbb lágyságával és kedvességével. Szerelmes volt…tényleg szerelmes. És belém. Engem szeretett az elejétől fogva, és minden, amit tett, akár rossz vagy jó, az egész értem volt. Hogy lehettem ilyen vak? Hogy nem vettem észre?
Karommal átkulcsoltam nyakát és olyan szenvedélyesen csókoltam vissza, mint még sosem. Hajába túrtam és egy pillanatra megszakítva a csókot, magamhoz szorítottam és fülébe súgtam.
 - Te vagy a mindenem…nem akarlak még egyszer elveszíteni… - mondtam és közelebb bújtam. Hideg ujjait végighúzta oldalamon, majd pólóm alá kúsztak, megérintve csupasz bőrömet. Beleremegtem az érzésbe, de ettől csak még inkább akartam. Kibújtattam ruháiból, óvatosan elkerülve a sebet, majd segítettem neki levenni a sajátomat és hagytam, hogy rám feküdjön. Le sem tagadhattam volna, hogy kívánom, szemmel látható jelei voltak.
Most viszont valahogy minden gördülékenyebben ment. Mintha tudtuk volna, hogy a másik mire gondol, mi a jó neki. Együtt mozogtunk, egyszerre, egyazon ritmusra, végig arra figyelve, hogy a lehető legtöbbet adjunk egymásnak.
A csúcsot elérve fáradtan, lihegve az ágyra dőltünk és megfogtuk egymás kezét. Joon mellém fekve átkarolt és elmosolyodott, majd láttam, hogy egy apró izzadtságcsepp lefolyik a homlokáról és egyenesen a párnán landol.
Percek múlva már csak halkan pihegtünk, hallgattuk a másik szuszogását. Egyenletesen mozgott mellkasunk, talán még a szívünk is egyszerre dobbant. Szívesen elaludtam volna a karjaiban, de szükségem volt egy gyors zuhanyra, így lassan kibontakoztam öleléséből és a fürdő felé vettem az irányt.
Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egyet az ottani szekrényben talált tiszta ruhák közül. Visszasiettem a szobába, majd az ágyra mászva Joon mellé bújtam. Átölelte a derekam és szemünket lehunyva szinte azonnal el is aludtunk.

Nem tudom már mióta nem aludtam ki magam teljesen, de azt hiszem most bepótoltam. Mikor felébredtem a nap már inkább lenyugvóban volt, a szobában félhomály uralkodott. Szétnéztem, de valamit hiányoltam…vagyis inkább valakit… Hol van Joon?
Kipattantam az ágyból és keresni kezdtem, de sehol sem találtam. Aztán hirtelen megjelent az ajtóban egy halvány mosollyal gyönyörű arcán.
 - Reggelit? – kérdezte idézőjelet mutatva ujjaival. Bólintottam, ez a reggeli megnevezés elég furán hangzott így késő délután. – Rendben. Rántotta vagy müzli? – tette fel a szokásos kérdést, de Heechult juttatta az eszembe, így inkább megráztam a fejem. – Akkor ramyeon? – indult a kicsi konyhaszerűség felé én pedig készségesen követtem. Ketten alig fértünk el, nem hogy még több zacskó ennivaló…de meglepetten tapasztaltam, hogy tömve volt az összes polc. Az egyiken megláttam a kedvenc müzlim, mire rögtön meggondoltam magam.
 - Az jó lesz. – mutattam az apró, rózsaszín, puffasztott golyókkal teli dobozra és csillogó szemekkel néztem Joonra.
 - Hehe, jól van, kicsi Mir. – simogatta meg a fejem búbját, majd elővette a tejet és gyorsan megcsinálta. Addig én felöltöztem a rendes ruhámba, majd beágyaztam és egy hirtelen ötlettől vezérelve az ágyra ugrottam. A takaróra hasalva fejem a párnába fúrtam és halkan szuszogni kezdtem. Olyan kényelmes volt…simán tudtam volna még aludni… A gondolatok viszont ismét cikázni kezdtek. Hogy kerül Lee Soo Man a képbe? És minek kellek Heechulnak? Milyen üzletről beszéltek?
 - Meghoztam a reggelit, tessék felkelni. – hallottam Joon hangját, mire szertefoszlott minden kérdésem. Megfordultam, majd felültem és mikor az ölembe rakta a tálcát, egy gyors puszit nyomtam az arcára.
 - Köszönöm. – súgtam, majd jobbnak láttam, ha megkérdezem Joont a kételyeimről. – Tudod…valamit nem értek. Az rendben van, hogy minden azért volt, mert meg akart szerezni…de mire kellek neki? – kérdeztem, de csak megvonta a vállát.
 - Fogalmam sincs. Ha tudnám, azt is elmondtam volna. – simogatta meg az arcom, majd elhúztam a szám és enni kezdtem. Kifejezetten ízlett, mintha minden falat édesebb lett volna, csak mert ő csinálta…
Miután befejeztem, kimentünk egy kis friss levegőt szívni. Elindultunk a motelből és kézen fogva elsétáltunk a pár méterrel arrébb lévő dombhoz. Ott álltunk, ketten a világ ellen… Olyan fura, de egyben izgalmas…
A horizonton még éppen hogy csak látszódott a nap, de percek múlva végleg eltűnt és a sötétség kezdte átvenni az uralmat az égbolt fölött. Lassan visszamentünk a szobánkhoz, de az ajtóhoz érve kattanást hallottunk.
 - Azt hittétek, hogy elbújhattok előlem?

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 17.

Heechul közelebb jött és lehajolt hozzám. – Hát nem mondtam elégszer?  Kellesz nekem… Része vagy a tervemnek… - súgta közel az arcomhoz és végigsimított rajta egy ujjával. Szavai hidegen, kárörvendőn hangzottak és teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett. Elfordítottam a fejem, nem akartam, hogy hozzám érjen…még mindig semmit sem értettem. Persze próbáltam őket nézve rájönni, de csak még jobban összezavarodtam.
 - Átgondolta a feltételeimet? – kérdezte az SM igazgatójától és pár lépéssel közelebb ment hozzá. Soo Man komoran bólintott, látszott, hogy legszívesebben lelökné Heechult a lépcsőn. Az arca szinte fürdött az undorban, de valami oknál fogva megalázkodott. Gondolom az üzlet vagy micsoda miatt…
 - Akkor elfogadja csereként? – folytatta a kérdezgetést Heechul, majd mikor látta, hogy az igazgató grimasszal az arcán az ablak felé néz és lassan ismét bólint, hatalmas mosolyra húzódtak ajkai. Sosem láttam még ezt az oldalát, de talán jobb is…kifejezetten ijesztő volt…
 - Tökéletes. Mikor kerítsünk rá sort? Mit szól mondjuk… - oldalra néztem és nem is figyelve arra, amit mondanak, az ablakon át a külvilágra pillantottam. Vajon tudja valaki, hogy mi történik itt bent? Egyáltalán érdekelne bárkit is? A legtöbb ember éppen alszik, de vannak, akik buliznak, dolgoznak, a világ másik felén ebédelnek…de van-e még egy lélek, aki ugyan ilyen helyzetben szenved?
Az ablak üvegét szemlélve hirtelen megjelent egy ismerős arc.
 - Joon!! – mondtam félhangosan, de szerencsére Heechul túl elfoglalt volt, hogy rám figyeljen. Joon gyorsan lebukott és a szájára tette egy ujját, ezért jobbnak láttam csöndbe maradni, hisz őt is elkapnák. Ügyködött kicsit az ablakzárral, majd óvatosan felnyitva azt, beosont és elbújt mögöttem. Szétszedte a köteleket, majd mikor végzett, halkan felálltunk, de valaki megköszörülte a torkát. A hang irányába fordultam és megláttam, ahogy Heechul egy pisztolyt felénk tartva lesi minden mozdulatunkat.
 - Nocsak, a párocska szökni próbál? Milyen kis romantikus… - gúnyolódott és kibiztosította a fegyvert.  - Mit szóltok hozzá, ha egy kicsit megnehezítem a szökést? – kérdezte és a lábamra célzott. Mielőtt reagálni próbáltam volna, dörrent a fegyver, de nem éreztem fájdalmat. A földön találtam magam, rajtam egy vérző Joonnal. Azonnal felültem és eltoltam magamtól, hogy megnézzem. A golyó szerencsére a karján repült át, de maga után hagyott egy erősen vérző lyukat. Az ing egyre csak vörösebb lett és Heechul is megindult felénk, de Joon erősen megfogva felrántott, majd az ablakhoz rohanva kilökött rajta és utánam jött.
 - Utánuk!! – ordított Heechul az őrökre, akik máris a nyomunkban voltak.
 - Rohanj!! – kiáltotta Joon is, mire gondolkodás nélkül rohanni kezdtem, magam mögött hagyva a házat és annak környékét.

Percekig futottam, majd lihegve és kimerültem álltam meg egy padnál, amire azonnal ledőltem. A leheletem tisztán látszott a levegőben és a hideg mardosta a tüdőmet. Mellkasomhoz kaptam és próbáltam felmelegíteni magam, de egyetlen pulcsi nem képes csodát tenni. Mikor rájöttem, hogy egyedül vagyok lassan felültem a padon és körülnéztem. Joon…sehol… Ugye nem kapták el…?
Amint viszont a gondolat végére értem megjelent a sarkon karját szorítva. A vére sötétlett a kék ingen és egyre láthatóbbá vált a folt nagysága. Az egész felkarja olyan volt, de túl sötét volt ahhoz, hogy friss legyen, így kicsit megnyugodtam, hogy nem ért artériát.
 - Sikerült lerázni őket? És…jól vagy? – kérdeztem aggódva és közelebb menve átkaroltam derekát.
 - Túlélem. – morogta, majd leült a padra.
 - Hagy nézzem. – mondtam közel hajolva és pólómból letépve egy hosszú csíkot, erősen bekötöttem. Felszisszent, de szótlanul tűrte.
 - Köszönöm… - motyogta, majd eltolta a kezem és felállt.  - Tovább kell mennünk. – fordult felém és fejével az út felé bökött. – Gyere, azt hiszem, tudok egy helyet. – Kicsit sietősen elindultunk, amerre mutatta, hiszen nem lehettünk benne biztosak, hogy nem követnek. Átmentünk sűrű bokrokon, sötét, elhagyatott sikátorokon, majd hosszas séta után egy lepukkant, elég rossz állapotban lévő motelhez értünk. A magas, világító névtáblán az égők fele rossz volt, némelyik csak pislákolt, de a tartóoszlop sem nézett ki túl jól. Összefoglalva az egész elborzasztott. Ijesztő volt, még a horrorfilmekben is jobban néznek ki…
Joon viszont csak céltudatosan ment tovább, egyenesen a portás ajtajához, majd kopogás nélkül benyitott. Követtem és egy nagy, nappalinak kinéző helyiség fogadott egy őszes hajú, igénytelen ruházatú emberrel a pult mögött. Olyan csúnyán nézett ránk, mintha rongáló fiatalok lennénk, még akkor is, mikor Joon egy franciaágyas szobát kért, de azonnal meglágyult a szíve, mikor az ár dupláját nyújtotta neki.
 - Nem vagyunk itt. – mondta, mire az öreg csak bólintott. Immár a kulccsal a kezünkben megkerestük az ahhoz tartozó szobát és gyorsan bementünk. Amilyen undorító volt a külseje, olyan lenyűgöző volt a belseje Nyilván a legjobb szobát adta, főleg ennyi pénzért.
Lehuppantam az ágyra és elterültem rajta, Joon pedig a fürdőbe ment. A plafont nézve elgondolkodtam az elmúlt hónapok eseményein. Egyre jobban ráncoltam a homlokom, a szálak csak még jobban összekuszálódtak és ezernyi kérdésem volt. Semmit sem értettem, csak találgatni tudtam, de ebben a helyzetben még az is megerőltető volt. Lassan már a hajam téptem, hisz csak most fogtam fel, hogy üldöznek, szökevények vagyunk, meg akarnak ölni! Arcom a tenyerembe temettem és úgy ültem az ágy szélére, majd egy kezet éreztem a vállamon.
 - Ne félj, itt nem találnak ránk… - súgta Joon és megsimogatta a hajam.
 - De…nem rejtőzhetünk itt örökké, egyszer úgyis megtudják. És akkor hova megyünk? Egyáltalán mi a francért üldöznek? Mi folyik itt? Tudni akarom! – Szinte már kiabáltam a vége felé, majd leálltam szusszanni. Nagyon felhúzott a tény, hogy az életünk a tét, de ő nem képes kinyögni mi az jó ég történik…
 - Na, jó…azt hiszem, most már elmondhatom… - sóhajtott és fejét lehajtva mesélni kezdett.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 16.

A következő pár nap így telt, este elmentem hozzá, hajnalban vissza haza, alvás, este megint el, s közben rájöttem, hogy tudok főzni. Otthon bezzeg sosem hagytak.
Egyik este viszont még arra sem volt időm, hogy indulás előtt lefürödjek, én viszont igényes egy ember vagyok és nem tudtam megállni, hogy ne zuhanyozzak Joonnál. Vacsora után felálltunk az asztaltól, majd mikor fogtam volna a tányérokat, Joon legyintett. – Hagyd csak, megcsinálom. Felépültem már annyira. – kivette kezemből és egy csókot nyomva a számra, a mosogatóhoz vitte őket.
Addig fogtam a ruháim és a törölközőm, majd mosolyogva bevonultam a fürdőbe. Ott levetkőztem és beléptem a zuhanykabinba. Megnyitottam a csapot és éreztem, ahogy a forró vízcseppek végigfutnak az egész testemen. Végigsimítottam magamon a szivaccsal, és lemostam minden piszkot. Mielőtt viszont befejeztem volna, hideg levegő áramlott be a hátam mögül és megfordulva Joont láttam.
 - Mit csi… - kezdtem volna bele, de egy heves csókkal elhallgattatott. Nyelveink játszadoztak, ajkam szívogatta, közben lassan a csempéhez nyomott. Megborzongtam, ahogy a hideg kő a hátamhoz ért, miközben forró teste melengette mellkasomat. Hozzám simult és ajkaimtól eltávolodva nyakamra tért. Végignyalta, majd lágyan beharapta és megszívta. Nem is tudom, milyen rég voltam már vele, de ezek az érintések őrjítően hiányoztak. Az érzéki mégis izgató mozdulatok…
Felsóhajtottam és halkan nyögtem, mikor csókjaival mellkasomtól lejjebb haladt. Tudtam, hogy azt nem fogja megtenni…túl nagy a büszkesége…aztán megéreztem nyelvét és ajkait férfiasságom körül és vagy a meglepettségtől vagy az élvezet miatt egy hatalmas nyögés tört fel torkomból.
Lassan ajkai közé fogadott és elkezdte mozgatni a fejét. Elmosolyodtam az érzéstől, majd a tudattól, hogy ő csinálja és szemem lehunyva, félig tátott szájjal a hajába túrtam és sóhajtozni kezdtem.
Egyenletesen mozgott, lassan, majd gondolt egyet és begyorsított. Kezével combom fogta és még mélyebbre tolta a fejét. Elmondani nem lehet mekkora élvezetet adott, csak fogtam és kicsit húztam a haját, ösztönözve, hogy erősebben csinálja.
 - Joonh…hah….el fogokh… - nyögtem a vége felé, de akkor abbahagyta. Szinte fájt, ahogy az érzés lassan elmúlt, de még mielőtt bármit is csinálhattam volna, felkapott és ismét a csempének nyomva, lábaim derekára fonta. Csípőjét erősen az enyémhez dörzsölte és ajkaival enyémnek esett, hogy visszafogja a hangokat.
Egyik kezével learaszolt az oldalamon, el a combom felé, majd a két lábam közé és lassan felnyomta az egyik ujját. Összeszorítottam a szemem, de már nem volt annyira új az érzés, így könnyen megszoktam. Egyik ujj követte  másikat, majd a harmadikat, ezután kihúzta őket és fejével vállamnak támaszkodva feltolta magát. Hangos nyögés szakadt fel a torkomból és a hátába kapaszkodva vettem szaporán a levegőt. El sem hiszem, hogy ismét itt tartok...vele…előjöttek a régi emlékek, majd elkezdett mozogni. Teljesen elvette az eszemet, nem bírtam gondolkozni, csak rá koncentráltam, a világ megszűnt minden bajával együtt.
A lábam megfeszült, még jobban magamban akartam tudni, így szorosabbra vettem a kulcsolást és vállánál is közelebb húztam. Mélyeket kezdett lökni és az egyiknél éreztem…éreztem azt a pontot, és hogy újra meg újra eléri. Megint a csúcs felé vezető úton találtam magam és tudtam, hogy nem kell sok. Ujjainkat összekulcsolva a csempéhez nyomta a kezem és még lökött párat. Hangos kiáltással elélveztem, majd elgyengülve lihegtem tovább és éreztem, hogy ő is a végére ér…bennem…
Homlokát az enyémnek támasztotta és kinyitotta gyönyörűen csillogó szemeit. Szívverésem lassult, éreztem, hogy megnyugszom és lágyan elmosolyodva megpusziltam félig komolyan félig szenvedélyesen rám meredő arcát. Kihúzta magát és óvatosan letett.
 - Szeretlek… - súgtam és éreztem, hogy megremeg. Egy szót sem szólt, csak magához húzott és arcát nyakamba fúrva megölelt. Nem igazán értettem viselkedését, de tetszett…Tetszett, ahogy ölelt, ahogy hozzám bújt.
Lassan elengedett és még egyszer megcsókolva elzárta a vizet. Levette az egyik törölközőt és elkezdett vele törölgetni. Mikor végzett, magáról is felszárította a vízcseppeket és vigyorogva hirtelen felkapott. Kivitt a fürdőből és finoman az ágyra tett.
 - Imádlak. – mondta vigyorgó arccal és egy puszit adva a homlokomra, behozta a ruhákat is. Felöltöztünk, majd mellém feküdt és átkarolt. Nem tudom voltam-e már boldogabb, de az biztos, hogy nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.
 - Joon…kérdezhetek valamit? – kérdeztem megfontoltan, félve, hogy már számít a kérdés témájára.
 - Persze, nyugodtan. – súgta fülembe és karjait szorosabbra fonta körülöttem.
 - Mi történt veled? – lassan, vigyázva mondtam a szavakat. Egy szót sem szólt, de éreztem, hogy lazít az ölelésén. Elegem volt belőle, hogy elhallgatja előlem, elvégre a legjobb barátja voltam éveken át, most pedig még több is. Felkaptam a vizet, megfordultam és a szemébe néztem.
 - Miért nem vagy képes legalább egy szót kibökni? Ennyire nem érted, hogy aggódtam érted? Hogy éjszakákat sírtam át, mert azt hittem, meghaltál? Erre beállítasz teljesen összeverve, sebekkel tele, szétesve, majd miután rendbe hozlak, még mindig nem mondasz egy árva szót sem? Hát tudod mit? Menj a francba! Elegem van, elég jól megvagy nélkülem is. – eltoltam magamtól és a táskám felkapva kirohantam a házból, majd Heechul felé vettem az irányt. Még bőven éjszaka volt, úgy 2 körül lehetett…Lassan és csendben kinyitottam az ajtót és beosontam rajta. Becsuktam magam mögött, de akkor felkapcsolódott a villany. Megfordultam és Hee állt előttem fehér öltönyben, mögötte két nagyobb testalkatú, fekete zakós ember.
 - Csak nem éjszakai túrán voltunk? – kérdezte Heechul, de hallottam a hangján, hogy pontosan tudja, hol voltam. Megijedtem, már fordultam volna az ajtó felé, de intett az őröknek, akik hirtelen rám vetették magukat. Erősebbek voltak, így könnyűszerrel felemeltek és átvittek az egyik szobába. Leraktak egy székre és erősen megkötözték a kezem és a lábam.
 - Mi a franc…Heechul…mit csinálsz? – kérdeztem zihálva. Szívem kalapált, szinte már a nyakamban lüktetett, izzadtságcseppek folytak a homlokomról. Ajkaim remegtek, nem tudtam, mire készül… Aztán kerékcsikordulást hallottam. Egy kocsi érkezett a ház elé és sietősen kiszállt belőle valaki. Az ajtóhoz rohant, hallottam cipőjének minden egyes koppanását, de mielőtt bekopogott volna, már ki is nyitották neki az ajtót.
 - Üdvözlöm…Lee Soo Man… - mondta Heechul egy hatalmas, ördögi vigyorral az arcán és kitárta karjait.
 - Érezze otthon magát…de előtte beszéljünk meg pár dolgot az üzlettel kapcsolatban…

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 15.

Elégedetten néztem, ahogy végre pofásabb lett, hála a munkámnak, de ez még vajmi kevés volt. Bőven volt még mint tennem, ráadásul az elkövetkező estéket is itt fogom tölteni. Először is a konyhába mentem és próbáltam valami ehetőt összerakni. Gondolnom kellett arra, hogy nehezen bír enni, így valami könnyen lecsúszót kellett csinálnom. A hűtő viszont üres volt, csak pár üveg soju virított benne, de az most nem igen volt alkalmas. A kamrában találtam konzervet, gyümölcsöket, ami ihletet adott. Tudom nem nagyon szoktunk leveseket enni, de most azt hiszem jobb lesz, ha azt eszik. Pár perc alatt kész volt a gyümölcsleves és egy tálcára téve a tálat, bevittem neki a szobába. Leültem mellé az ágyra és az ölébe rakva a  műanyagot, megsimogattam az arcát és a szájához emeltem a kanalat. A gond csak az volt, hogy nem tudta magától akkorára kinyitni a száját, hogy beférjen rajta a kanál. Fogalmam se volt, hogy juttassam be a szervezetébe, aztán eszembe jutott egy régi játék pároknak. Pár kanál levest a számba vettem, majd ajkaim az övére tapadtak és lassan elkezdték adagolni a folyadékot. Joonnak csak annyit kellett tennie, hogy lenyeli. Olyan kis esetlen és gyenge volt…nagyon meglátszott rajta, hogy törődésre szorul. Az etetés után halvány mosollyal bólintott. – Finom volt…köszönöm… - súgta ajkai közül. Még egyszer megcsókoltam és visszavittem a konyhába az edényeket. Gyorsan elöblítettem, majd megtöröltem a kezem és a szobába mentem, de Joon már aludt. Istenem, de édes…most valahogy olyan más volt… Szerény és kedves… nem ilyenek ismertem meg. Vele maradtam míg hajnalodni nem kezdett. A napsugarak áthatoltak a vékony függönyön és felmelegítették a takarót. Tudtam, hogy ideje haza mennem, s mielőtt Heechul visszatér, már az ágyban kell feküdnöm. Írtam egy kis levelet Joonnak, amit ott hagytam mellette az éjjeli szekrényen, hogy könnyen el tudja olvasni.

”Este megint jövök, amint Heechul elmegy otthonról, maradj itt, ne csinálj semmit, csak pihenj és gyógyulj.

Szeretlek, Mir <3"

Reméltem tényleg nem szándékozik semmit sem tenni ilyen állapotban. Visszarohantam Heechul házához és mielőtt az inas és a takarítónő felébredt volna, lerúgtam a cipőim, felfutottam a lépcsőn, be a hálóba, majd átvettem a pizsamám és bebújtam az ágyba. Még nagyban lihegtem a futástól, pont akkor lépett be Hee és rám meredt.
 - Te már ébren vagy? – kérdezte nagyokat pislogva és közelebb jött.
 - I-igen…rémálmom volt…megint… - mondtam, hogy eltereljem a figyelmét. Úgy tűnt bevált.
 - Oh…Értem. Sajnálom, hogy nem voltam itt. Elmondod mit álmodtál? – Fölém hajolt és lágyan megcsókolt, majd leült az ágyra és magához húzott. Mit tegyek? Hogy hagyhatnám itt ezt az embert? Szeret és vigyáz rám…Joon persze most más volt, megsérült elég durván, de mi biztosítja, hogy ilyen marad? Ki mellett döntsek? Ahj…soha többet nem akarok senkit se szeretni… Gyengéden eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
 - Joon… - kezdtem volna bele a mondandómba, de megállított.
 – Értem, elég…ssh…nem akarom, hogy felszakadjanak a régi sebeid. – furán néztem rá, majd végül beláttam, lehet jobb, ha nem tud tóla, az csak újabb kérdéseket vetne fel.
 - Jössz reggelizni vagy még alszol egy kicsit? – megsimogatta az arcom és megállította kezét az államon.
 - Most még nem…inkább maradok és pihenek. – mosolyogva megcsókolt, majd mélyítette a csókot, de aztán elhúzódott.
 - De jó…mmm…édes a szád. Ettél valamit? – megpróbáltam leplezni zavaromat, de nehezen jutottak eszembe most az értelmes kifogások.
 - Hát…ööö…izé…tetszik? Tea…gyümölcstea… Miután elmentél, nem tudtam aludni, úgyhogy főztem teát. Fura, még most is érezni.
 - Értem. Itt maradjak máskor, míg elalszol? – kedvesen magához húzott, haja csikizte a nyakam és a vállam.
 - Nem…nem kell, menj csak ha dolgod van, elvagyok magamnak – megijedtem, hogy nem tudnék este visszamenni a házhoz, de reméltem, hogy vagyok olyan ügyes, hogy megoldom. Elmosolyodott, majd felállt az ágyról és lement a konyhába. Huhh…végigsimítottam a homlokomon és visszazuhantam az ágyba. Nem számítottam rá, de pár perc múlva elaludtam.
Mikor felébredtem, már sötétedett és Heechul sehol. Az órára néztem: este 6…
Na ezt a napot is jól átaludtam. Mellette volt egy papír, amit ő írt, hogy korábban el kellett mennie, de nem akart felébreszteni. Hát jó, előbb tudok elmenni itthonról. Felöltöztem, magamra kaptam egy táskát és a hűtőhöz mentem. Bepakoltam pár enni- és innivalót, gipszet az ujjára,  meg még csomó mindent, amíg tele nem lett a táska. A hátamra vettem és elindultam. Siettem, nem akartam egy percet sem elpazarolni. Berohantam az ajtón és a már nagyban mosolygó Joon fogadott.
 - Már vártalak. – súgta és magához intett. A tatyót a földre raktam és odamentem hozzá. A szemében életteli csillogás volt, nem tudom hogy csinálta, hogy egy nap alatt ennyi erőt gyűjtött. Az ágyra ültem és megcsókoltam.
– Hogyhogy ilyen jól vagy? – kérdeztem vigyorogva és megöleltem.
 -  Aucs…azért ennyire nem… - felszisszent majd egy picit eltolt.
 - Juj bocsi – szám elé kaptam a kezem, pont ott öleltem meg ahol egy sebe volt.
 - Semmi baj, nyugi. Egyébként csak egész nap aludtam, aztán kimásztam a konyhába és ettem megint a levesből. Nem tudom mit raktál bele, de az biztos, hogy nagyon jól esett. Aztán…kicsit leapasztottam a soju készletet… - látta, hogy belevágnék a szavába, így inkább gyorsan folytatta. – az valószínűleg helyrerakott kicsit belülről.
Rosszallóan néztem rá, de basszus lehetett rá haragudni?
 - Tudod, hogy nem örülök neki, de….mennyit ittál? – kérdeztem remélve, hogy max 1-2 üveggel.
 - Öööö… 5-öt… - mondta nevetve én meg csak bámultam. Még csak szaga se volt…tud valamit.
  - Na jó...elnézem, de csak mert látom, hogy jobban vagy. A vacsi elől viszont nem menekülsz. Kimchis spagetti. Megfelel? – átöleltem, ő meg csak mosolyogva bólogatott.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 14.

Két hét telt el azóta, s én még mindig Heechulnál laktam, míg ő egy percre sem engedett ki. Párszor már rákérdeztem, hogy miért, de mindig kitért a válasz elől. Kezdtem furcsának találni… Tudtam, hogy ha így haladunk, még egy jó ideig „szobafogságban” leszek, így ki kellett valami tervet eszelnem, amivel megléphetek.  Heechullal azóta többször is együtt voltunk, de mindvégig Joonra gondoltam…
Tervezés közben szereztem egy térképet, kislámpát, majd a jelentéssel együtt beraktam őket egy kistáskába, amit eldugtam a többiek elől, hogy még véletlenül se találják meg. Az este eljövetelével Hee addigra már szokássá vált éjszakai kijárásán volt, így könnyen ki tudtam jutni a házból. A riasztó kódját tudtam, a kutyák szerettek, tökéletes. Elindultam azon az útvonalon, amerre álmomban jártam és eljutottam egy parkhoz. A térképet megnézve sejtettem, hogy hol vagyok de mielőtt tovább indultam volna, lehuppantam egy padra. Hátra simítottam a hajam és felsóhajtottam. A leheletem színtisztán kivehető volt, a hideg már csípőssé vált. Visszatértek az emlékek és újra könnyes lett a szemem. Elővettem a jelentést és még egyszer átolvasta lehorgasztottam a fejem. Én tehetek róla…az én hibám…
 - Joon…hiányzol… - suttogtam halkan a levegőbe és arcom tenyerembe temettem. A könnyek szinte véget nem érően csöpögtek a fagyott földre és számat beharapva próbáltam legalább a hangom visszafogni.
 - Mi…Mir… - hallottam a közelből remegő és rekedtes hangon. Azonnal felugrottam és halálra rémülve a hang irányába fordultam.
 - Ki vagy? – kérdeztem félve, majd mikor a sötét alakot láttam előrébb jönni, a fák kitakarták, majd mikor a Hold megvilágította, sírva odarohantam hozzá.
 - Joon…istenem, te élsz? Mi van veled? Mi történt? -  erősen sántított, szinte alig állt a lábán, tele volt sebekkel és az ájulás szélén járt. Te jó ég, mi a fene volt…?
 - Kicsi…Mir.. – halkan beszélt, a hangja reszelős volt, de számomra aranyat ért. Kezét az arcomra tette én pedig könnyes szemmel bújtam hozzá. El sem hiszem, hogy mégis él és itt van…
 - Joon…Figyelj, gyógyszer kell neked…és kötések, gyere, haza viszlek – már épp emeltem volna át karját a vállamon, de ő ellenkezett.
 - Ne…kérlek…egy kicsit…maradjunk… - arcát nyakamba fúrta és erőtlenül átölelt. Aggódtam érte, de ha ennyire akarta… Megsimogattam a haját és magamhoz vontam. Mélyen beszívtam illatát, ami még ilyen borzasztó állapotban is csodás volt.
 - Szeretlek… - súgta és ez az egy szó szíven talált. Megint nem láttam a könnyektől, így inkább összeszorítottam a szemem és ujjaimmal a ruhájába markoltam. Lehet csak ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, tényleg vele kell lennem. Kezembe fogtam arcát és mélyen a szemébe néztem.
 - Joon…mi történt? – a ruhája tépett és össze vissza vagdalt volt, tele piszokfoltokkal. Azt sem tudom, honnan jött, hova ment volna, mi volt vele,de…féltem megtudni az igazat.
 - Majd…- súgta és rám nehezedett. Féltem, hogy összeesik, fedélre volt szüksége, különben megfagy.
 - Gyere, mondom, elviszlek Heechulhoz… - amint kimondtam, eltolt magától és egyensúlyát elvesztve a földre esett. Felszisszent és erőtlenül leejtette a fejét. Tényleg nagyon ramatyul volt, épp ezért nem értettem, mi baja… Lehet, hogy Hee..? De nem tudom, merre vihetném…
 - Joon, fel kell épülnöd, fogd már fel… Hova mehetnénk?
 -  A nyaraló… - súgta és próbálta mutatni az irányt. Hát persze! Gyakran oda mentünk a bandával, mikor egy kis pihenésre vágytunk. Úgy tűnt, most tényleg hasznunkra lesz. De sietnem kell, megfigyeltem, hogy Hee hajnalban ér haza, nincs sok időm. Fogtam Joont és nagy nehezen felhúzva, összeszedtem minden erőmet és elvittem a házhoz. Hogy nem jutott ez eddig eszembe? A park mellett van egy kis ösvény és annak a végén…
Órákba telt, de végül sikerült elcipelnem odáig. Kulcs nem volt nálam így a hátsó ajtót felfeszítve a nappaliba mentem vele. Bent lefektettem az ágyra és elrohantam törölközőért. Valamint fáslit és gyógyszereket szerezni. A fürdőben szerencsére minden volt, így egy nagy tálba hoztam vizet és szivacsot is. Leültem Joon mellé és lassan lehúztam a ruháit. Elborzasztottak a lila és vörös foltok a bőrén, de szerencsére nem volt sok. Letisztítottam mellkasát és áttértem karjaira. De kezét mosva összerándult. Basszus, eltörte az egyik ujját… gipsz viszont egészen biztosan nincs… Kicsi törölközőbe raktam azt a kezét és számat húzva tovább törölgettem. A lába volt a legrosszabb, bedagadt, de biztosan nem tört el.
Miután végeztem, előszedtem a gyógyszereket és kenőcsöket, majd bekenve a csúnyább és fájó helyeket, bekötöztem a fáslival.
 - Ajj Joon…miért nem mondod el…? – óvatosan átöleltem és megcsókoltam. Hiányzott már ez az érzés, ahogy ajkai az enyémhez érnek. Éreztem, hogy érez valamit…hogy tényleg szeret…

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 13.

- Sshhh…nyugi…csak rémálom volt. – hallottam fülem mellett.
– Heechul? De…a hívás..
 - Milyen hívás? – felé fordultam s mélyen a szemébe néztem.
 - A hívás. Ami miatt olyan gyorsan elrohantál. – nem hiszem el, hogy álom volt. Olyan valóságosnak tűnt… Az érzések, az emlékek…vagy mégis az lenne? Összezavarodtam.
 - Nem kaptam semmiféle hívást. Nem kerestek. Ahj kicsi Mir, ne félj, tényleg csak álom volt, bármi rosszat is láttál. – átölelt és magához húzott. Szíve hevesen dobogott és felsóhajtott. Olyan rossz a közérzetem…lehet, hogy azért, mert már rég találkoztam a hyungokkal?
 - Heechul...figyelj, nem lehetne, hogy…meglátogassam a többieket? Már biztosan hazaértek. És hiányzik Joon hülyesége…persze csak ha nem gond… - kiskutya szemekkel néztem, hátha megenyhül, de ehelyett ijedt és csodálkozó tekintettel nézett rám. Beharapta az alsó ajkát és lehajtotta a fejét.
 - Mir…figyelj…Joon… - remegtek a szavai, hallani lehetett, ahogy küszködik a kimondásukkal. Nem fejezte be, csak átnyújtott egy levélszerűséget az éjjeli szekrényről. A papír hullámos volt, a nedvesség egyértelmű jelei látszódtak rajta. Féltem átvenni, de tudni akartam mi van. Félve kezdtem olvasni, de pár sor után könny gyűlt a szemembe és patakokként kezdett az arcomon folyni. Nem…ez…nem lehet…Joon…nem lehet, hogy…meghalt….

Szám elé téve kezeim, elejtettem a gyászértesítőt és Heechul nyakába borulta,.
 - Neh…Heechu könyörgök…mondd, hogy nem igaz… - sírtam a vállán és próbáltam nem felidézni a Joonhoz kötődő emlékeimet, de nem ment. Folyton csak az ő arca jelent meg, őt láttam mindenütt, a mosolyát, a szemét, az ajkait…hallottam a hangját, éreztem az érintését… Az emlékek csak úgy jöttek, de nem múltak. Vele kellett volna maradnom…én hülye…az utolsó közös dolog az volt, mikor ápolt…és én így köszöntem meg neki…Egy szó nélkül ott hagytam…
 - Mi…mi történt vele…? – nyögtem könnyeimmel küszködve. Nem akart válaszolni, de addig kérleltem míg ki nem bökött pár szót.
 - Egy kocsi…elé ugrott… - motyogta, de nekem már ez is sok volt. Hogy Joon….maga…ontotta ki az életét…? Te jó ég…miattam, biztos miattam. Mir, te hülye barom, hogy nem vetted észre? Ha nem hagyod egyedül még mindig…még…mindig…élne…. Még jobban rákezdtem a sírásra, s már a rosszullét kerülgetett, így végül kénytelen voltam kirohanni a mosdóba és a stresszel együtt kiadni magamból mindent. Megtámasztottam a fejem és nyugtattam magam, de nem értettem semmit. Nem emlékszem a tegnapra…egyáltalán… Lehet, hogy most is alszok? Bárcsak így lenne… Lehúztam a wc-t és nagy nehezen felálltam. Remegő lábakkal a mosdókagyló fülé hajoltam,de a tükörbe nézve elborzadtam. Beesett, karikás, sötét szemek, sápadt arc, falfehér bőr…mi van velem? A fejem is iszonyúan fájt. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, de gondolkodás nélkül tudtam, hogy ő az…Ő, aki elvett tőle…de mégis elhalmoz a szeretetével…segített talpra állni… Tán lepaktáltam az ördöggel?
 - Fáj, ugye? – kérdezte a fejemen lévő kezemre nézve és megsimogatott. – Valószínűleg másnapos vagy. Tegnap mikor megkaptad a levelet, a földig ittad magad…igen, a levél is azért hullámos… - most már végképp összezavarodtam. Tudom milyen másnaposnak lenni, de ez nem az volt. És nem hiszem, hogy csak puszta bánat lenne.
 - Hee…kérlek, magamra hagynál egy picit? – kértem, majd mikor kiment, megmostam az arcom és a fogam, majd kicsit rendbe hoztam magam. Joon…ős is ezt akarná…hogy törődjek  magammal…és másokkal… Újra könnyek árasztották el szemeim, de letöröltem őket. Nem lehettem gyenge, erősnek kellett mutatkoznom, főleg a fanok előtt…bár nem tudom mi lesz így a bandával….