In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 14 (Final)

Kaiban földi léte során először megtört valami. Szemei előtt fúródott a tőr a mellkasodba és végignézte, ahogy eszméletlenül összeroskadva a kőpadlóra esel, a virág pedig hajadból a hideg lapokra gurul. De ez sok volt. Bensőjében növekedni kezdett egy érzés, mely lassacskán felemésztette minden csepp eszét, a mérhetetlen mennyiségű harag eltelítette elméjét, s a teremre félhomály borult.
A fiú tekintete is egyre sötétebb lett, majd mikor Joyae őrülten felnevetett, ismét vérző, eszméletlen alakodra meredt. A vörös szemcsék utolsó darabja beivódásával eddig soha nem ismert erőre kapott, mellyel kitört a kör bűvköréből és egy szempillantás alatt a lány előtt megjelenve megragadta, és megszeppent arcába vigyorogva, hajánál fogva egy rántással letépte annak fejét. Már nem gondolkozott, a hatalmas, pusztító erő irányította egyre vadabb és morbidabb tettek felé. Joyae vérétől áztatva eldobta az élettelen, idegektől néhol rángatózó testet, majd a többi csuklyás felé fordulva megrohamozta őket. Próbáltak menekülni, de a fiú nem engedte egyiket sem, vérre szomjazott és szenvedésre, dúlt benne a gyilkolási ösztön, melyet ki is élt, akin csak tudott. Sorra hullottak a csuklyások, mind a legvéresebb, legnagyobb fájdalommal járó, elhúzott halálnemekkel, de Kainak ez sem volt elég. Vér utáni vágya nem csillapodott a hullák számának növekedésével, így megragadta az egyik földön heverő, még sértetlen testet, és rászáradt vértől feketéllő kezeivel megragadta annak torkát. Ajkait kaján, beteges élvezettel teli mosolyra húzta, ahogy a test ficánkolni kezdett, de meg akarta várni, míg magához tér, látni akarta, ahogy áldozatának szemeiből kihuny a fény.
Terve megvalósulni látszott, de mikor a megölni készült áldozat nehézkesen felnyitotta pilláit, a fiú ismerős szempárral találkozott. Csak bámult bele az ébenfekete íriszekbe, egy pillanatra sem elengedve, majd lassacskán rátört a felismerés. Döbbenten eresztette el barátját, hogy az értetlenül, fuldokolva essen hátra. Kai hátrált, hüledezve tekintett körbe a termen, s a mészárlás közben falakra kent vér mennyiségén, melyet mind ő művelt. Ő tépte, szaggatta szét azokat az embereket a legnagyobb kínok között, de miért? Mi vezette el idá…

 - _______ - lehelte maga elé neved, majd megakadt a szeme élettelen testeden és maga előtt próbálva tagadni a tényt, hogy mi történt, térdre borult előtted. – Ne… Könyörgöm, ne… NE!! – ordította és életében először előtörtek könnyei. Patakokként, sőt, szinte zuhatagként folytak le portól, s vértől mocskos orcáin, hogy állához érve ruhájára, s a terem padlójára hulljanak. Remegő kezekkel húzott magához, látását elhomályosították a sós cseppek, és dermedt tested sajátjához szorítva kezdett ringatózni.
Chanyeol eközben értetlenül nézte az eseményeket, valamint a hátborzongató környezetet, de Baekhyunt meglátva aggódva keltegetni kezdte. A fiú lassan nyitogatni kezdte szemeit, mire Chanyeol felszabadultan sóhajtott fel, és ölelte magához barátját. Az apró öröm azonban egy percig sem ingatta meg a borzasztó légkört, már ketten nézték bánattal teli szemekkel, ahogy Kai a testet szorítva zokog.
 - Kai, én nem… Megfenyegetett, hogy megöli Baekhyunt, nem tudtam, hogy erre kellett… - súgta mély hangján az óriás, de a fiút nem érdekelte. Most csak rád koncentrált, próbálta kitalálni, hogy mit tehetne. A tőr - melyet beléd szúrtak – biztosítja az egyetlen kapcsolatot a negyedik világgal, bárki, akit ezzel ölnek meg, nem tér vissza többé, és ezt Kai is jól tudta. A lelked még testedben volt, de amint a fegyvert kihúzzák belőle, örökre elhagyja azt.
 - Kérlek… Kérlek, ne hagyj itt… - sírta Kai összeszorított szemekkel, és arcát nyakadba fúrta. – Amit mondott nem igaz, én…szeretlek… Szeretlek, hallod? – törtek fel belőle az újabb könnycseppek, és ruhádba markolt. – Sajnálom, hogy nem tudtam kimondani, sajnálok mindent, de könyörgöm, ne menj el… - súgta szaggatottan hebegve és egész testében remegve.
Chanyeol lassan felállt, majd a fiúhoz sétált és mellé érve vállára tette óriási tenyerét.
 - Nem tehetsz már semmit… Tudod jól… - térdelt le hozzá és együttérzőn megszorította vállát. Baekhyun is követte, de ehhez az ő tudománya is kevés volt. Fájdalmasan nézett végig az egyre hidegebb testen, majd ő is Kai vállára tette ujjait. Nem értette ő sem, mi történt- csak sejtette -, de túl fájó volt most a pillanat, hogy bármit is kérdezzen. Kai azonban nem eresztett, nem akarta elfogadni a tényt, hogy nem tehet semmit. Óvatosan kisimított pár tincset lehunyt szemeidből, majd végighúzta ujjait egyre sápadtabb arcodon, s nyakadhoz érve finoman megcirógatta bőröd. Halványan elmosolyodott egy feltörő emléken: mikor elküldted, s miután álomba sírtad magad, melléd lépett és megsimogatta békésen pihenő arcod, hogy legalább álmodban ne érjen bánat. Az is eszébe jutott, mikor a macit csempészte be hozzád, és végignézte, ahogy hazaérve észreveszed.
Némán sírva követte ujjaival kulcscsontod, majd nyakad vonalát, mikor kezei ismeretlen, hideg fémhez értek. Összevonta szemöldökét, és reményvesztett tekintettel markába fogta az ékszer apró medálját. Végigfutott a fém domborulatokon, majd mikor leengedte volna a kis szárnyat, eszébe ötlött valami. Szemei kikerekedtek, ajkait enyhén eltátotta és a bevillanó gondolatot fejben átvizsgálva hirtelen feltámadt benne a remény. Könnyektől csillogó szemei mosolyogni kezdtek, ahogy halványan ajkai is, majd kieresztve egy halk, kicsit ideges nevetést, sápadt arcod kezei közé fogta.
 - Nem hagyom, hogy elmenj. Minden rendben lesz, hallod? - állt fel hirtelen, karjaiban elernyedt testeddel és szorosan magához vonva, arcát tiédhez téve belesúgott füledbe. - Nem fogod elhagyni ezt a világot... - adott egy forró puszit hideg bőrödre. Chanyeol és Baekhyun értetlenül figyelték a hirtelen felindulást, először azt hitték, a fiú beleőrült az elvesztésedbe, de ahhoz túl komolynak tűnt.
 - Hova akarod vinni? - állt fel az óriás és Kaihoz sétált, aki végre ránézett, és könnyáztatta arccal elmosolyodott.
 - Megmentem. –  Chanyeol ennél kicsit többre várt, de nem kérdezősködött, hagyta, hogy a fiú legjobb belátása szerint cselekedjen.
- Segítsetek, kérlek. - fordult feléjük Kai, mire mindketten készségesen álltak elé. - Nincs sok időnk, sietnünk kell. - hívta őket közelebb és kettejük kezébe adta a testet, míg ő átkarolta hátukat. - Baekhyun, tudod, hol lakik LuHan? - kérdezte, mire a megszólított csak bólintott. - Akkor gondolj rá. - utasította Kai, majd szemeit lehunyva csettintett, hogy elhagyjátok a vérben ázó kriptát.

Egy pillanatra a sötétbe burkolózva egy ajtó elé érkeztetek meg, mely egyedül állt az egész házban.
 - LuHan! - kezdett dörömbölni Kai, de csak pár perc múlva reagált az illető. Akkor is álmosan, viszont mikor meglátott, kikerekedett szemekkel engedte beljebb a társaságot.
 - Mit akarsz, Kai? Tudod, hogy nem tudom meggyógyítani... - vette át tested és a dolgozószobába sietve óvatosan az asztalra tett. Alaposan végigmérte a sebet és a belőle kiálló pengét, de egyre csak rázta a fejét. - Nem, egyszerűen képtelenség. Ha kihúzom, meghal, ha nem húzom ki, bent ragad a lelke egy oszladozni készülő testben... - ült le székére fejét fogva, Kai azonban elszántan mellé lépdelt.
 - Tudom, hogy te vagy az őrző, így kérlek, míg nem késő, add a másikat... - nézett rá kérlelő tekintettel.
 - De Kai, akkor...
  - Tudom! De meg kell tennem, nincs más választásom... - sóhajtott, majd rád nézett. - Szeretem... - fejezte be mondatát, mire LuHan először értetlenül, majd beleegyezően bólintott.
 - Ismerlek mióta megszülettél, de még mindig meg tudsz lepni. - mosolyodott el ő is, majd a hatalmas vitrinhez lépett. Az üvegajtót feltárva végignézett a benne található tárgyakon, majd leemelt a helyéről egy tőrt, és óvatosan odavitte a fiúhoz. A fegyver pontos mása volt annak, melyet beléd szúrtak, annyi különbséggel, hogy ez nem arany, hanem ezüst bevonatot kapott.
Letette a földre tokjával együtt, majd az ernyedt testet mellé téve felhúzta a szoba szőnyegét, hogy bemérje az alatta lévő, vésetekkel teli padlót, hova is kell pontosan tennie. Kai eközben kiment és lemosta arcáról, s kezéről az elpusztított ellenség vérét. Oly mindegy volt már, de nem akarta, hogy utoljára így érjen hozzád…
 - Kész vagyok. – lépett be a terembe és Baekhyun, valamint Chanyeol elkeseredett tekintetével kísérve a test mellé lépdelt. Tudtak már LuHanról egy, s mást, így azt is, hogy Kai mire készül, de nem akarták megállítani; az ő döntése.
 - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte az orvos és a pár mellé sétált. Kai lassan letérdelt, majd felnézve hármójukra, mosolyogva bólintott.
 - Igen. Egészen biztos. – fordult vissza hozzád, majd lassan föléd mászott.
 - Akkor ég veled, remélem, valamikor még találkozunk. – szólt LuHan, majd a párral együtt kiment az ajtón. Kai bólintott, kezébe fogta az ezüst tőrt, és rád pillantott.
 - Sajnálom, és kérlek, bocsáss meg… - súgta halkan, majd a fegyvert szívéhez téve, minden erejét összeszedve magába szúrta az éles pengét.

A sötétségben bolyongtál óráknak, sőt napoknak, heteknek tűnő időn át, míg végül halvány fény jelent meg körülötted. Forogni kezdtél, hogy merről jön, de semmit nem láttál, mígnem mellkasod pulzálni kezdett, és fájdalmasan összeszorítottad szemeid. Semmire nem emlékeztél, hogy hogyan kerültél oda, hogy ki voltál te, és mi célból voltál ott, ahol. A tudatlanságot azonban elkezdték felemészteni a feltörő emlékképek.
Egy fekete hajú fiú, mellette egy szőke, majd egy lakás, melybe épp beköltözött egy lány, aztán egy pláza, ahol a lányba ütközve némán bemutatkoztál, majd ismét a lakás, ahol elkapva a fiatal testét, a tükör elé húztad. Az viszont egy fiút tükrözött mögötte ébenfekete hajjal, dús ajkakkal és igéző tekintettel. Tudtad a nevét, de képtelen voltál kimondani, így a sorok továbbgördültek, újra láttad a lányt, ahogy elküld egy úton, majd nekiugrasz, hogy megmentsd egy autótól. A képek mellé társult valami más is, nem csak láttál, de éreztél is. Éreztél egy furcsa, megmagyarázhatatlan jelenlétet, egy mély érzést a lány iránt. Eleinte csak meg akartad szerezni és felhasználni, de kicsivel később már őt akartad látni, őt akartad érinteni, hallani akartad csilingelő nevetését és látni gyönyörű mosolyát, ahogy szemében megcsillan a fény. Vele akartál lenni minden másodpercben és egy pillanatra sem elereszteni. Őrülten függtél tőle, és a világon mindentől óvni akartad. Mikor magára maradt, esténként meglátogattad és néha eltűnve - hogy ne vegyen észre - figyelted mozdulatait. Elbűvölve nézted, ahogy főz, ahogy készülődik, tanul vagy épp alszik. Olyankor mindig mellébújtál és átkaroltad, titkon beleszagoltál hajába, és mosolyogva hunytad le szemeid.
De aztán megjelent egy kórterem, egy szőke fiút látogattál meg, és adtál neki egy gyűrűt, majd megláttad az ajtó előtt elsuhanni a lányt. Nem értetted, mit keresett ott, de nem mehettél utána. Visszafogtad magad, de mikor a lakására értél, nem volt ott. Hetekre eltűnt, már kezdtél aggódni, de a másik, aki a plázában vele volt, rendszeresen visszajárt, így tudtad, hogy nincs baj. Megvoltál nélküle, bár elég nehezen, s mikor végre újra otthon találtad, már nagyban készülődött. Értetlenül figyelted, mit csinál, remélve, hogy nem talált mást magának, mert abba beleroskadtál volna.

Követted egészen egy Kék Angyal nevű klubig, de nem mentél be, nem tudtál volna elrejtőzni a többiek elől. Kint vártál rá, de a legváratlanabb helyzetben egy csapat férfi jelent meg, és elkapták. Egyen kívül mind érezte jelenléted, mely megkönnyítette dolgod. Meg akartad védeni a lányt, hogy az a férfi egy ujjal se nyúlhasson hozzá.
A kép ismét változott, már egymást öleltétek, te pedig kész voltál érte feladni szinte minden terved. Nem érdekelt más, magaddal akartad vinni, hogy együtt uralkodjatok egy sötét, de hatalmas helyen, azonban féltél, hogy nem követne, féltél, hogy hallani sem akarna erről.
Újabb váltás, ekkor már tudta az igazat, de egyik találkozásotok veszekedésbe torkollott, megláttál egy sötétbarna hajú fiút, egy ismeretlen, de érezhetően hatalmas erővel bíró személyt. Féltékeny lettél, felébredt benned a düh és kétségbeesés, tudva, hogy bármikor elveheti tőled a lányt.
Újra nagyobb ugrás jött, majd egymásba botlottatok egy lépcsőházban. Veszekedtetek, de nem hagytad el, mellette tartott az ígéreted és…és az érzéseid. Aztán már tudtad, hogy tényleg ő lesz, aki majd beváltja sorsát és örökké veled marad, de ezt mások nem nézték jó szemmel. Azon az estén, mikor egy kriptába vitted és egy oltáron a magadévá tetted, hogy nagyobb hatalomra tegyél szert és levihesd magaddal, elszakították tőled.
Piros fátyol borult szemeidre, egész tested égni kezdett, erőtlen voltál és dühös, majd láttad, ahogy a lányt leszúrják, és eszméletlenül összeesik. Ereid pumpálni kezdték a vért, lassacskán megérezted ujjaidban az erőt és szabadjára engedted…
Csendre eszméltél, mindenütt síri csend honolt, és hullák feküdtek vérbe fagyva. Elborzadtál, de csak a lány érdekelt, aki akkorra már majdnem teljesen kihűlt. Ezután összeomlottál. Megtörtél, és semmit nem éreztél már fontosnak. Vissza akartad kapni, a bánat mélyen ette lelked és nem eresztett, míg be nem kebelezte az egészet. Azonban gyúlt egy apró reménysugár, nyakláncát meglátva elöntött az öröm, tudtad, mit kell tenned.
A kép ezúttal egy lakásban tért vissza, ahol egy szobában a padlón feküdt a lány teste, majd megragadtad a tőrt és…

 -KAI!! – kiáltottad teli torokból és erőre kapva, hirtelen sebességgel felültél. Lihegtél, egész tested remegett és mindenhol folyt rólad a veríték.
 - Sshh… - simogatta valaki az arcod, mire kicsit nyugodtabban dőltél vissza. Puha párnák fogadtak és finom érintésű takaró, az egész csak egy rossz álomnak tűnt. A környezeted nézve azonban visszatért egy frusztráló, nyomasztó érzés. Egy fehér kórteremben voltál, a magadén kívül még egy ággyal, és az oldalsó falon egy ablakkal. Ágyad körül ismerős arcok fogadtak, de már mindegyiket felismerted.
 - Jobban vagy? – kérdezte az orvos, majd halványan mosolyogva hátrább lépett. LuHan… Nem feleltél, csak értetlenül néztél körbe a jelenlévőkön: Baekhyun, Chanyeol, Tao, Kris… Nem értetted, mire fel voltak itt mind, hisz a felükkel sem voltál olyan jóban. Valaki viszont hiányzott…
 - Kai… Hol van Kai? – néztél ijedten látogatóidra, de egyikük sem mert szemedbe nézni. – Mi történt? – buktak ki könnyeid és ujjaiddal hajadba túrva próbáltál emlékezni, de semmi. Temető, kripta, Kai…Joyae! Összevontad szemöldököd, de amint tüzetesebben belegondoltál, összerezzentél a fájdalomtól. Mellkasodhoz kaptál, mely most őrült erővel pulzált, égetően kínzott. Kórházi inged arrébb húzva megnézted a fájdalom forrását, mely egy pár centis, friss heg volt. Egy ujjal végigsimítottál rajta, ekkor viszont bevillant az álmod egy része, mikor a fiú – Kai – megfog egy másik tőrt és… De nem, az nem lehet, miért lennél itt? Bár mind megtörtént, találkoztatok, elküldted, újra egymásra találkoztatok, veszekedtetek. Emlékek, melyek…emlékek… Magadat láttad, te voltál az a lány, Kaiként néztél mindent, Kai emlékei…
 - Mi történt…? – hebegted újra kérdésed, és a heghez kapva felnéztél a többiekre. – Kérlek, mondjátok, hogy nem… - buggyantak ki az újabb és újabb sós cseppek.
- Visszahozott az élők közé. – felelte lesütött szemekkel Chanyeol. Könyörgő tekintettel végigmérted, majd Baekhyunra vezetted, aki csak szorosabban húzódott barátjához.
 - De Kai… Meghalt? – tetted fel remegő hangon a kérdést, és titokban reménykedtél benne, hogy a válasz egy határozott „nem” volt.
 - Az a fontos, hogy te élsz. – lépett közelebb LuHan és megfogta hideg kezeid, de szó nélkül visszahúztad őket.
 - Nem, NEM! Mondjátok meg, mi van vele! – próbáltál meg felülni, hogy leugorj az ágyról, de a hegből sugárzó fájdalom meggátolt. – Nem akarom, nélküle nem… - ráztad fejed, közben ismét megeredt a könnyed. Eszedbe jutottak a temetőben történtek, hogy milyen gyönyört éltél át vele, majd hogy Joyae elszakított tőle. Az a ribanc, az a kétszínű kígyó, aki telebeszélte a fejed ostobaságokkal…

(Ezt tessék hallgatni: Final OST)

 - A trón… - lehelted ajkaid közül, majd Krisre és Taora néztél. Ők voltak Kai emlékei között, nemde? - Miért kellettem neki? – súgtad halkan, elfojtva az apró cseppek kijutását. Kris először társára nézett beleegyezésként, majd rád.
 - Meg akarta szerezni az apja trónját. Hozzánk jött, hogy megtaláljunk. – felelte az azóta ismét szőkére festett fiú. Joyaenek igaza volt…
 - Chanyeol, te tudtad? – nyeltél egy nagyot próbálva megemészteni a hallottakat, de a fiú megrázta a fejét.
 - Nem, fogalmam sem volt róla, mit akar, csak… - kezdett bele, de félbeszakítottad.
 - Tehát tényleg nem szeretett. Igaz, hogy a démonok nem érezhetnek emberek iránt, igaz, amit hazugságnak hittem. – súgtad magad elé meredve, és újabb könnyekkel a szemedben elmosolyodtál. Nem hiába nem bíztál benne, hogy tényleg Kai emlékeit láttad…
 - Ez nem igaz! – lépett egyet előre Tao, mire a teremben lévő összes szem rászegeződött. Még maga a fiú is ledöbbent szavain, ajkaihoz kapott, majd bekönnyező szemekkel Krisre nézett. – Kai igenis szeretett, nem volt démon. – folytatta a meglepett fiú, élvezve hangja gyönyörű dallamosságát, s hogy végre ki tudta mondani gondolatait.
 - Nem volt? – vontad össze szemöldököd, majd a többiekre bámultál, akik szó nélkül – Kris eltátott ajkakkal – álltak.
 - Lehet, hogy az apja Lucifer volt, de az édesanyja nem lentről származott. – lépett közelebb Tao, és két ujja közé fogta szárnyas nyakláncod medálját. – Kai félig angyal volt. – mosolyodott el, és az ékszert elengedve visszasétált párjához. Kétség kívül teljesen ledöbbentél.
 - Félig… De hát… Akkor tényleg…?
 - Tényleg szeretett. Az angyalok képesek rá. – fejezte be mondatod LuHan és átnyújtott egy levelet. – Ezt ő küldi, de egyedül kell elolvasnod, így magadra hagyunk. – biccentett, és a többiekkel együtt kiment a teremből.

Amint becsukták az ajtót, a kezedben lévő borítékra pillantottál. Beharaptad alsó ajkad és óvatosan felnyitottad, hogy előhúzz belőle egy régi pergament, valamint egy hófehér papírt, gyönyörű kézírással. Mély lélegzettel láttál neki a soroknak, félve, hogy talán a legrosszabbal szembesülsz.

„Kedvesem,

Remélem, nincsenek már akkora fájdalmaid, és hamar felépülsz. Sajnálom az egészet, nem akartam, hogy így végződjön…
Minden bizonnyal Kris és Tao már elmondott mindent, így tudod, mi történt. Ha nem, elég annyi, hogy édesanyám angyal volt. Ez idáig nem voltam rá büszke, de enélkül most nem menthettelek volna meg.
Emlékszel, mikor nálad meséltem a világokról? A negyedik, a végtelenség és a Föld közötti egyetlen kapcsot az a tőr jelenti, melyet Joyae használt. Ha kihúzom belőled, eltávozik a lelked és soha többé nem tér vissza. Nem tehettem, képtelen voltam rá, de rájöttem, hogyan hozhatlak vissza. A tőrnek van egy párja, mely nem elveszi az életet, hanem átadja, de csak a másikkal együtt. Azzal, hogy azt magamba szúrtam, létrejött a pár közötti kapcsolat. Osztott lelkem egy részét át tudtam adni, így anyám ajándéka most már a tiéd, kérlek vigyázz rá, és soha ne dobd el magadtól.
Tudnod kell, hogy szeretlek, őszintén és eltörölhetetlenül, de nem lehetünk többé együtt. A lelkemnek már csak egy része maradt, és azt köti a trón, melyet apám után kénytelen voltam átvenni, így nem hagyhatom el a Poklot. De tudom, hogy kibírod, és tudom, hogy talpra állsz, mert erős vagy, talán a legerősebb ember, akivel eddig találkoztam. Emellett feladatod is lenne, melyet - ha másért nem is - legalább értem tegyél meg…
Rátaláltam a régi pergamen egy leszakadt darabjára, amit most talán a kezedben is tartasz. Kérlek, rejtsd el, ne találjanak rá, nagyon fontos. Az álom, melyről meséltél - amiben hárman vagyunk - végre azáltal értelmet nyert. A Pokol urának kell egy örökös, így a kisfiú most már benned növekszik, kérlek, szeresd úgy, ahogy engem, neveld fel, és vigyázz rá.
Nem tudom, találkozunk-e még valaha, vagy emlékezni fogsz-e rám, de remélem, örökké a szívedben leszek. Én megőrzöm az irántad érzett szerelmem, bármi történjék, tudd, hogy mindig is szeretni foglak. Ha szükséged van bármire, fordulj nyugodtan Baekhyunékhoz, de biztosítékként küldök valakit, aki majd vigyáz rátok. Nem fog tudni semmiről, és kérlek, ne is mondd neki, de biztos vagyok benne, hogy helyettem is veletek lesz.

Örök szerelemmel
Kai

A levél végére érve résnyire nyitott ajkakkal és egyre könnyesebb szemekkel szemlélted az aláírást. Végigsimítottál a tinta vonalán, majd szemeid összeszorítva magadhoz ölelted a papírt. A gyermek mellett csupán ez maradt, ami tisztán és meghamisíthatatlanul tőle származott.
Közben pár ujjad hasadra tetted, és halványan elmosolyodva letörölted arcodról a sós cseppeket.
A melletted lévő ágy takarója azonban megmozdult. Riadtan húzódtál hátrébb, de a paplan alól lassan előbújt egy nyöszörgő és sziszegő fiú, folyamatosan mellkasát masszírozva.
 - Áhh… Ez fáj, mi történt? – dörzsölte meg arcát a fekete hajú ismeretlen és feléd fordította tekintetét. Egy pillanatra megdermedtél, és kiejtetted kezedből a lapot, tátott szájjal bámulva rá. Mégis itt lenne…?
 - K-Kai…? – hebegted újabb kibuggyanó könnyekkel és szélesebb mosollyal, de a fiú összevonta szemöldökét.
 - Kai? Nem ismerek ilyen embert, de Jongin vagyok, örülök a szerencsének. – mosolyodott el végignézve rajtad, és feléd nyújtotta egyik kezét.

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 13

A szoba egy szempillantás alatt elhomályosult, átadva helyét a sötétségnek, melyben mindössze pár másodpercig tartózkodva, kezdett kirajzolódni körülöttetek a köd leplével borított, hideg, sziklakemény földbe ásott sírboltok tömkelege. Némelyeket gránitból, másokat márványból faragtak, de legtöbbjük a régi korok miatt kőből, valamint fából készült. A terület rideg volt és sötét, a hideg rázott pusztán a látványtól is. A levegő dermedt volt és élettelen, szinte fojtogató, már-már émelyítően fullasztó.
Kai vastag köpenyéhez húzódtál és védelmet kérőn megfogtad a kezét. Ő csak rád mosolygott, majd tettetek előre pár lépést a fagyos talajon. Leheleted fehér füstként gomolygott minden kilégzésnél, csak másodpercekkel később eltűnve a téli éjszakában. Egy csillag sem ragyogott, mind felhő takarta, egy óriási, sötét viharfelhő. Visszafogott lélegzettel lépdeltetek előre, fejedben megannyi gondolat futott át a temető és a sírok felől. Nagy részüket már benőtte a borostyán, a művirágok foszladozva lógtak műanyag tartóikból, a fémdíszeket őrült gyorsasággal marta a korrózió, néhány bucka fölött pedig összeomolva terült el egy-egy sírrom. Ismét végigfutott testeden a hideg, most azonban az éjszakai fagytól. Kai magához vont, majd füledbe súgva pár kedves szót, átkarolta derekad.
 - Mindjárt ott vagyunk, kedvesem. – húzta el ajkait fülbevalód mellett és óvatosan egy élénk színű virágot tűzött hajadba. Egy vörös pókliliomot. Kedvesen rád tekintett, majd továbbmentetek és pár perc után megálltatok. Felnéztél és megláttál egy erős, stabilan álló kőépületet magatok előtt. Egy hatalmas kripta volt, melynek minden vízszintes felületére egy halovány fényű mécses került. Bensőd óvatosságra intett, de már nem volt visszaút. Mély levegőt véve közelebb léptél az ominózus kőbejárathoz és a veled tartó fiúra néztél. Kai ekkor melléd állt és egyik kezét kinyújtva, a vastag kőlapra helyezte. Egy másodpercet sem kellett várni, erős remegéssel az ajtó felnyílt, betekintést adva a mögötte elterülő lépcsősorra. A lejárat ijesztő volt és sötét, épeszű ember az ilyet mérföldekkel elkerülné, te azonban tudtad, hogy muszáj lesz megtenned ezt a pár lépést.

Heves szívveréssel, szinte dübörgő mellkassal haladtál egyre lejjebb a faragott kőfokokon, mikor ismét valami meleg ért bőrödhöz. Kai kulcsolta át ujjaitokat és bíztató mosollyal vezetett tovább a vaksötétségbe. Belül remegtél a félelemtől, bármelyik másodpercben örömmel visszafordultál volna, de bíztál a fiúban és ez erőt adott mindenhez. Gyengén megszorítva kézfejét, határozottan és céltudatosabban törtél előre az ismeretlenbe, mígnem egy akadály megállított. Egy sokkal precízebben, már-már mesterien megmunkált és kifaragott fa ajtót világított meg a mellette kétoldalt égő fáklya. Észrevétlen ámulattal fürkészted a díszítést, egy pillanatra elidőzve a démoni és angyali alakokon. Kai közben ujjait a nehéz vaskilincsre vezette, majd könnyedén lenyomva azt, feltárta az elrettentő ajtót, mely mögött az álombéli terem lapult. Nem volt valami hatalmas, de bőven nagyobb, mint amire számítottál. A szag meglepő módon nem volt olyan borzasztó, inkább nyersnek nevezné az ember, melyet a pince és mosókonyha áraszt, a dohot leszámítva. Itt azonban rásegítettek a gyertyák is, melyek illata, s fénye körüllengte az egész teret.
A falakon mély, idegen vésetek díszelegtek, a padlón volt egy óriási kör, újabb vésetekkel és egy hatalmas, jelekkel ellátott pentagrammával. A terem másik feléhez két-három lépcsőfok vezetett, melynek közepén a díszes kőoltár állt. A tövénél körben gyertyák serege égett, megvilágítva, s kiemelve a helyiség legfontosabb elemét. Félénken léptél beljebb, és össze is rezzentél, mikor a bejárat mögöttetek hirtelen bezárult, de Kai jelenléte valamelyest megnyugtatott. A fiú alakja biztonságot és erőt sugárzott, tudtad, hogy amíg ő veled van, baj nem történhet. Lassan elhaladtatok a vésett kör mellett, felléptetek a lépcsőn, de az oltár mellett megtorpantál.

 - Kai, én…
 - Ne mondj semmit, tudom. – tette egy ujját ajkaidra, majd végig szemedbe nézve felváltotta azt saját puha párnáival. Érintésére lehunytad pilláid és óvatosan nyaka köré fontad karjaid. A fiú most nem ellenkezett, derekad átkarolva magához húzott és finoman elmélyítette a csókot. Ujjaid hajába túrtak, új, eddig ismeretlen érzés kezdett elhatalmasodni rajtad. Egész tested lángolt, lábaid remegtek, szíved pedig majd’ kiugrott a helyéről. Kai ekkor áttért nyakadra és érzékien csókolva puha bőröd, egyik kezével simogatni kezdte oldalad. Apró, halk sóhaj csúszott ki ajkaid közül és fejed hátrahajtva adtál nagyobb hozzáférést a fiú csókjainak. Ő azonban nem csak ajkaival, de fogaival és nyelvével is kényeztette az érzékeny felületet. Néhol beleharapott a hamvas bőrbe, majd forró nyelvével végignyalva az apró nyomon, kicsalogatott belőled még pár sóhajt. Kezei lekalandoztak csípődhöz, majd combodhoz érve megemeltek és óvatosan az oltár szélére tettek. Megremegtél a hideg kő érintésétől, de amilyen forró volt tested és körülöttetek a levegő, tudtad, hogy hamarosan felmelegszik. Amint megszoktad az ülő pozíciót, Kai szétnyitotta lábaid és közéjük állva folytatta nyakad, s most már dekoltázsod csókokkal való elhalmozását. Aprólékosan haladt lefelé, egy centit sem kihagyva, hogy a lehető legkönnyebben tüzelhessen fel, ami eddig tökéletesen bevált.
Amint a fekete ruhád széléhez ért, óvatosan letolta válladról annak pántjait és az elejét lejjebb húzva belecsókolt a melleid közötti völgybe. Halk sóhaj hagyta el ajkaid, mire Kai benedvesítette duzzadt párnáit és melleiden végigsimítva hozzájuk érintette puha nyelvét. Egy apró csíkot húzott a bejárt területre, majd ajkai közé fogadta egyik bimbód és gyengéden megszívva érte el, hogy megkeményedjen. Másikat közben nedves ujjaival morzsolgatta, ezután azt is hasonló bánásmódban részesítette. Egész testedben megremegtél, még soha nem értek így hozzád, egyetlen férfi ujjai sem.

A fiú lassan hátradöntött és ráfektetett az oltárra, hogy se fejed, sem pedig lábaid ne lógjanak le róla. Óvatosan föléd magasodott és lábaid újra szétterpesztve besiklott közéjük. Egyetlen sötét köpenyét lassan bontogatni kezdte, te azonban megállítottad és átvetted tökéletes ujjaitól a feladatot. Végigsimítottál az ébenfekete díszgombokon, majd folytattad, amit elkezdett. Amint az anyag többet mutatott testéből, megláttad kidolgozott mell- és hasizmait, valamint szálkás karját. Elámultál a látványtól és alsó ajkad beharapva tovább bontogattad a tartókapcsokat. Csípőjéhez érve szégyenlősen elfordítottad fejed, ő azonban állad megfogva visszacsábította tekinteted és duzzadt ajkaival tiédre tapadt.
A kapcsokkal végezve lassan lejjebb toltad válláról az anyagot, hogy hozzáférhess kulcscsontjához, de még ne essen le róla a ruha. Apró csókot leheltél bőrére, majd félénken figyelve reakcióját, végignéztél arcán. Nem vártál válaszra, így ujjaid végigvezetted felsőtestén, majd izmos nyakán, végül egyik kezeddel hajába túrtál, másikkal pedig felfedezőútra indultál először oldala, majd csípője felé.
Kai ügyesen kontrollálta magát, de akaratlanul is felsóhajtott, mikor combjához értél. Ekkor megfogta lent bolyongó kezed és felvezetve azt mellkasára, újra megcsókolva ruhád alá nyúlt. Tudván, hogy mi lesz, nem vettél fel alsóneműt, a fekete selyem pedig elég hosszú volt, hogy takarjon, de a fiú úgy tűnt, nem lepődött meg. Nemes egyszerűséggel simított lábaid közé, mire reflexből összébb húztad combjaid. Kai azonban nem hagyta annyiban, feltűrte az anyagot, majd leheletnyivel erősebben tárta szét ismét és saját testével finoman rád nehezedve akadályozta meg, hogy újra összezárd őket. Ujjai először cirógatni, majd körözni kezdtek a legérzékenyebb pontoknál, mire azonnal felforrósodtál és enyhe bizsergést kezdtél érezni. Még soha nem tapasztaltál ilyet, de megmagyarázhatatlanul vágytál rá, hogy erősebben érezd. A fiú egyik ujjával lassan beljebb haladt, de nem ütközött akadályba, túlságosan feltüzelt már ahhoz, hogy száraz maradj. Arcod már most kipirult, szaggatottan vetted a levegőt és néha összerándultál Kai tetteire. Ilyen volt mikor első ujjával már belül kezdett körözni. Az érzés, hogy benned volt valami felemésztette minden gondolatod, csak az ujja mozgására tudtál koncentrálni. Az elsőt hamarosan követte a második is, de mikor ollózni kezdett velük, megjelent egy nem odaillő, feszítő érzés. Mocorogni kezdtél, hátha visszanyered a korábbit, de ahogy mozogtál, csak rosszabb lett.

 - K-Kai… - nyöszörögtél halkan, mire a fiú közelebb hajolt és arcodból kisimítva egy rakoncátlan tincset, megcsókolta arcod.
 - Egy kicsit kellemetlen, tudom, de hidd el, jobb lesz. – nyugtatott és beljebb tolva ujjait, hozzájuk adta a harmadikat is. Fájdalmasan felnyögtél, szemeid kicsit összeszorítottad, de ennyi fájdalmat még tűrtél, Kai megérte. Mikor már egészen megszoktad, a fiú kihúzta ujjait, te pedig felengedve kieresztetted a bent tartott levegőt. Azt hitted, vége, hogy ez után már csak a jó lesz, de tévedtél. Az, ahogy magadnál érezted Kai merevedését, minduntalan izgatott, de ekkor lassan elkezdte feltolni magát. Óvatos volt, finoman, gyengéden haladt, de a kezdeti feszítést nem tudta elfeledtetni. A kellemetlen érzés egyre erősödött, már most kitöltött és falaid nem akarták beljebb engedni, de Kai egy lágy, mégis erőteljes lökéssel tovább juttatta magát. Hangosan felnyögtél, a feszítés mostanra égetett, azt hitted ott helyben szétszakadsz, a fiú viszont ajkaidra tapadva próbálta elterelni a figyelmed. Nem mozdult, várt, amíg egy kicsit megszokod, közben arcod simogatta és párnáid csókolgatta, hogy ellazítson.
Lassan kezdett elmúlni a fájdalom, nem volt már olyan erős, így Kai megkockáztatott egy apró lökést, melynek eredményeként ismét felnyögtél. Fájt persze, de volt benne valami izgató, valami perverz gyönyör. Ujjaid tarkójára kúsztak, majd mikor lehúztad egy csókra, kihúzódott belőled és lassan visszatolta magát. Most megpróbáltad magad visszafogni, a mozgás lassúsága pedig segített is, így mikor a finomkodó lökések egyre rövidültek és a tempó is árnyalatnyival gyorsult, már jóérzéssel sóhajtoztál és eresztetted ki élvező nyögéseid. Szemeid lehunyva Kai hajába markoltál és erősen meghúzva tincseit, szaporábban kezdted venni a levegőt. Ahogy a fiú gyorsított, lökései erősödtek, hátába kapaszkodtál és hangosabban nyögdécselve akaratlanul is bemozdítottad a csípőd. Az érzésbe Kai is belenyögött, de nem hagyta annyiban, egyik kezével fenekedre fogott és megemelve egyik combod, még mélyebbre hatolt. Fejed hátravetetted és néma sikoly hagyta el ajkaid, körmeiddel pedig felszántottad a fiú lapockáját.

A levegő egyre forróbb lett kettőtöket takaró köpenye alatt, és keveredett benne a verejték és más nedvek émelyítő szaga, mely most nem undorítónak, hanem töményen erotikusnak hatott. Az izzadtságcseppek is néhol megcsillantak Kai testén, nyirkos haja helyenként hozzátapadt koncentrálástól összeráncolt homlokához, vöröslő ajkait pedig enyhén szétnyitva nyögött erősödő lökéseinél. Pilláit összeszorította, ő is ugyanott tarthatott az élvezet felé, mint te, viszont nálad remegés is társult a folyamathoz. Egy furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni, mint mikor egy bomba robbanni készül vagy vulkán kitörni, melyet a legkevésbé sem értettél. A szexben való jártasságod, egyáltalán elméleti tudásod egyenlő volt a nullával, csak annyit tudtál – de azt nagyon -, hogy akarsz még belőle, vágysz rá, kívánod minden porcikáját. Vágyaidnak hangot is adtál, nevét és könyörgő szavakat fűztél szaggatott nyögéseidbe, mire a fiú, eleget téve kérésednek, a lehető legmélyebb pontot próbálta elérni benned. Próbálkozása nem volt hiábavaló, egy szempillantás alatt halk sikolyra késztetett. Ajkaid eltátva nyitott mosolyt formáztál, de tudatodon kívül történt minden, engedted, hogy ösztöneid átvegyék feletted az irányítást. Ekkor egy pillanat tört része alatt lelassult, szinte megállt minden. Érzékeid eltompultak, nem hallottál, nem éreztél, csak Őt láttad. Egyik kezed arcához húzva végigsimítottál tejfehér, selymes bőrén, megcsodáltad gyönyörű vonásait, dús, élettel teli haját, de nem várhattad meg, míg felnyitja a világ legcsábítóbb tekintetét rejtő pilláit, az előbb elhomályosuló érzés most dupla olyan sebességgel tért vissza, elsöpörve minden mást az útjából. Az idő is felgyorsult, elemi erővel csapott le az egész környezetre. Kai pillái felpattantak, pupillája összeszűkült, majd egész tekintete elsötétült és homlokát ráncolva az oltár szélére markolt. Fejét lehajtotta és úgy lökött még erősen párat, de tested teljes egészében megfeszült, hátad ívelve elvált a kőtől és összeszorított szemekkel markoltál a fiú hajába.
A teremben lévő összes gyertya lángja hirtelen méteres nyalábokká formálódott, a mély vésetek vörös fénnyel izzottak fel, a teret pedig betöltötte a vakító fény, melyet a padlón lévő kör bocsájtott ki magából. Te azonban nem érzékeltél semmit a külvilágból, csak Kai lökéseit és a hatalmas gyönyört, mely lassan elért és kitöltötte minden testrészedet, a csontjaidtól egészen a legapróbb erekig. Tekinteted a vésetektől izzó plafonra szegezted, majd szemeid lehunyva, lábaidtól füled porcáig elhatott a remegés. Tested összerándult és egy férfias nyögés kíséretében, Kai forróságával együtt hullámzott át rajtad a kéj. Egy apró könnycsepp is kibuggyant, de túlságosan erős volt az érzés, így az összes erőd elvette; teljesen kimerültél.

Érezted magadban minden cseppjét, hogy eltelít és kitölt, tudtad, hogy most már ő a tiéd és te az övé. A fiú még lehajtott fejjel lihegett, az ő teste is erősen remegett, úgy eresztette el az oltárt, melynek sarka abban a pillanatban darabokra tört, amint elvette onnan a kezét. Nehezen, de tartotta magát, közben pedig lassan felemelte a fejét, hogy szemeidbe nézhessen.
Visszanyerte mélybarna íriszeit, újra önmaga volt, de sokkal emberibb, több érzelmet tükrözve. Kipirult arccal és nedves, homlokához tapadt tincsekkel, zihálva pillantott rád, majd halványan elmosolyodott.
Remegő ujjaival végigsimított arcodon, majd közelebb hajolt és lágy csókot lehelt ajkaidra. Ez volt az eddigi legédesebb érintése, biztos voltál benne, hogy már most megváltozott.

 - Énh… - zihált, majd nyelt egy nagyobbat, hogy visszanyerje hangját. – Szh…Köszönömh… - erőszakolta ki magából ezt az egy szót. Azt hitted, valami „más” lesz, de ebben a pillanatban csak az érdekelt, hogy veled van, talán ez is csak idő kérdése. A kör fénye felerősödött, ez alkalommal magára vonva a fiú figyelmét. Erejét összeszedve kihúzódott belőled, majd feltérdelt és visszakapcsozta köpenyét. Követted példáját, megigazítottad törzsedre szorítkozó ruhád és megpróbáltál felülni, de tested elnehezült, mintha láthatatlan láncok tartottak volna fogságban. Túl gyenge voltál, egy centit sem tudtál tovább mozdulni. A fiú viszont rád mosolyogva lemászott a kőről és óvatos léptekkel megközelítette a kört.
Amint pár centire volt tőle, a fehér fényből apró, homokszem nagyságú, piros szemcsék telepedtek Kai bőrére. Kíváncsian előre nyújtotta egyik karját, majd a puszta piros pontocskák sokaságától nem félve, belépett a körbe. A közepére állt és kitárta karjait, hogy magához fogadja a megannyi részecskét, közben pedig csodálhassa őket. Nem megrohamozták, hanem pici fonatokban rakódtak rá, melyek fentről és lentről is folyamatosan szabadultak föl. Ámulva nézted a folyamatot, soha nem láttál még ehhez hasonlót, az egész olyan varázslatos volt… A levegő ekkor hirtelen pulzálni kezdett, először gyenge, majd másodszorra egy erős lökéshullám hagyta el a fehér kört, hengeres burkot képezve a plafonnal Kai körül. A fiú mozogni kezdett, nem értette, mi történik, majd egyszerre ordítva térdre esett. Arcát összeráncolva, szemeit, fogát és ujjait összeszorítva kapott mellkasához. Megijedtél, oda akartál rohanni hozzá, de amint annyi erőt gyűjtöttél, hogy leszállj a kőoltárról, erős karok ragadtak meg és húztak hátra, egyre messzebb a fiútól.

 - Kai!! – üvöltötted teli torokból, de az elragadó kar tulajdonosa befogta szád, hogy ne tudj semmit sem tenni. A fiú kevés erejét összpontosítva felnézett és meglátott hat csuklyás alakot, amint téged elfogva állnak az oltár mellett. Gyengesége gyűlöletté alakult, megpróbált felállni, de nem sikerült, újra térdre esett.
 - Eresszétek…el… - szűrte fogai közül a szavakat, viszont valaki a csuklyások közül hangosan felnevetett; egy nő volt.
 - Ó, nem, kedves Kai. – lépett párat előre az illető. – Most nem úgy lesz, ahogy te akarod, itt én vagyok a főnök. – felelte az idegen, majd elindult feléd. Ijedten hátrálni kezdtél, de a karok nem engedtek, így könnyen elért és hajadba markolva hátrahúzta a fejed, hogy füledbe súghasson.

 - Jó viszontlátni, édes. – suttogta mérgező szavait, majd nyakadnál fogva, háttal magához húzott. Próbáltad eltolni alkarját, de sikertelenül, még túl gyenge voltál.
 - Ereszd el…vagy… - kezdett bele ismét Kai, de a nő elhallgattatta. Hangja ismerősen csengett, de valamelyest még torz volt az érzékeidnek, így nem ismerted fel.
 - Vagy? Azt hiszed, megállíthatsz? Elkezdődött az átalakulás, hacsak nem akarsz lemondani mégis apád trónjáról, jobb, ha nem szakítod meg. Egyébként is elveszítenéd az erőd. - nevetett a csuklyás vezető és intett pár másiknak. Trón…mi? – De, ha mindez nem lenne elég biztosíték, három élet is függ tőled. – hozták elő mondata végére két foglyukat, mire beugrott, hogy ezeket az alakokat láttad a Kék Angyalnál is. A zsákokat lehúzták fejükről és engedték a két félig kába testet a földre esni.
 - Baekhyun, Chanyeol!! – kiáltottad kikerekedett szemekkel és kapálózni kezdtél. – Eressz el, hallod, eressz el!! – ordibáltad ficánkolva, míg pár könnycsepp elhagyta szemeid.
Kai is megdermedt, értetlenül nézett először a két barátra, majd a csuklyásra.
 - Kai, mi folyik itt? – hagytál fel a reménytelen próbálkozással és sírva lehajtottad a fejed. Mielőtt a fiú azonban egy szót is szólhatott volna, a nő végigsimított arcodon és halkan kuncogni kezdett.
 - Kai, ha jól tudom, a tekercs szerint a lánynak tudnia kell, miért dugod meg. Ennyire szánalmas vagy, hogy még csak elmondani sem merted neki? – nevetett fel újra, mire egy pillanatra ledermedtél. Összevont szemöldökkel és értetlen tekintettel néztél fogva tartódra, aki épp nevetésének csillapításán ügyködött.

Mostanra Kai sem értett semmit, ledöbbenve cikázott tekintete közted és a csuklyás között.
 - Kai, miről beszél…? – kérdezted félve, mire a nő undok vigyorra húzta csuklyája alól kilátszódó ajkait.
 - Lucifer trónjáról, igaz, Kai? Ez igazán semmiség, megmondhattad volna neki, max nem vállalja. – nézett a fiúra, majd visszafordult feléd. – A lovagod el akarja foglalni az apja trónját és ehhez mire volt szüksége? Egy szűz lánykára, aki majd beleszeret, és akit a teremtés tudom is én, hányadik fordulóján a magáévá tehet itt, a világ első átjárójánál. Így szólt a tekercs, ugye? – fordult ismét Kaihoz, aki mostanra elhűlve bámult rád a teste minden pontjára rárakódott vörös részecskékkel, melyek lassan kezdtek beleivódni bőrébe.

 - Nem…nem tudtad? – kérdezte nem törődve a fájdalommal.
 - Azt hittem, szeretsz! – bukott ki belőled és a fiúra kiáltva újra sírni kezdtél. – Azt hittem, szeretsz és velem akarsz lenni… - temetted arcod tenyeredbe és érezted, ahogy a forró cseppek végigfolynak bőrödön.
 - Én…
 - Ugyan már, ezt nem gondolhattad komolyan! – vágott Kai szavába a nő. – A démonok képtelenek érzelmeket táplálni emberek felé, csak a saját fajtájuk számára tudnak. – ecsetelte ocsmány mosollyal. Szavai egyre nagyobb lyukat égettek szívedbe, mely már most megszakadni készült.
Kai tehetetlen volt, két barátja a földön hevert, őt pedig belülről szinte felperzselte a düh és az átalakulás parazsa. Egyre gyengébbnek érezte magát, és kezdte lassacskán elhagyni az erő.
 - Miért csinálodh…? – nyögte fájdalmasan és a földre görnyedt.
 - Miért? Hogy miért?! – emelte meg hangját a nő, pillanatok alatt színtisztán éreztetve benne a felgyülemlett dühöt. – Hónapokig, sőt évekig figyeltelek, próbáltam a közeledbe férkőzni, de semmi, egy rohadt kalandnak sem kellettem! Csinálhattam bármit, rám se hederítettél! – kiáltotta méreggel teli szavait és csuklyás ruhájából előhúzott valami fényeset. – Erre megérkezett ez a kis ribanc és azonnal rávetetted magad. Tudod, milyen szar érzés vágyni valaki után, aki észre sem vesz téged, csak a legjobb barátnőd? – kérdezte és egy mozdulattal hajadba markolva hátrahúzta fejed és felfedett nyakadhoz szorított egy aranyozott tőrt. Azonnal feleszméltél, rád tört a rettegés és ijedten zihálni kezdtél. Csak most jutottak el tudatodig a nő szavai, így eltátott szájjal, döbbenten néztél fel rá.
 - Bizony szívem, tudod, hogy gyűlöltelek miatta? Hogy miért pont te kellettél neki, miközben csak egy tapasztalatlan, okoskodó kis csitri vagy? Aztán rájöttem, mire készül és már nem érdekelt, mert tudtam, hogy nem szeret, és nem te kellesz neki, csak a trón. – vigyorgott, majd lefagyott mosolya. – De a gyűlölet megmaradt, én akartam a helyedbe kerülni, még ha nem is vagyok szűz. Nem bocsátom meg, hogy elvetted tőlem… - nézett rád gyilkos pillantással, szavait azonban félbeszakította Kai kiáltása. A fiú remegve összeesett és félig eszméletlen testébe ivódott a maradék pár vörös szemcse.

Látásod elhomályosították a könnyek; szeretted Kait, de nem gondoltad volna, hogy az egész így végződik, és hogy végig csak játszott veled.

 - Fáj, ugye? De ne törődj vele, megszabadítalak ettől a borzasztó érzéstől. – súgta füledbe Joyae a csábító szavakat, mire lehunytad szemeid és biccentettél. Már oly mindegy volt minden, nélküle tudtad, hogy képtelen lennél élni, így inkább halj meg és a lelked tovább haladva felejtse el. – Barátnők, míg a halál el nem választ, emlékszel? – vetette hátra fejét, hogy leessen csuklyája és szikrákat szóró, bosszúra szomjazó szemeivel rád pillantott. – Ebből a halálból viszont nem térsz vissza. – nevetett fel, majd a tőrt nyakadtól elvéve mellkasodhoz szegezte. – Gyerünk, Kai, nézd csak végig. Jól tudod, milyen penge ez, igaz? Chanyeol jó munkát végzett, mikor ellopta… Most pedig búcsúzz el tőle…örökre. – mondta vigyorogva, mire szemeid kikerekedtek a felismerésre.
 - Neh… - sóhajtotta Kai erőtlenül, de te már nem hallottad, az éles fém átszakította mellkasod és elragadott a sötétség.

In Love With The Devil

(Kai)18+

Chapter 8

A kórházban tett kiruccanás furcsamód kimosott belőled szinte minden negatív érzést és bár még mindig hiányzott az a titokzatos idióta, már nem befolyásolta mindennapos tevékenységeidet. Meg sem próbáltad elmagyarázni barátnődnek a hirtelen igénycsökkenést, de szerencsére ő e nélkül is elvállalta a nagytakarítást.
 - Szia szivi, hogy vagy? – lépett be Joyae lakásába Chanyeol, hogy meglátogasson. Igaz, nem sokat beszéltetek találkozásotok óta, de valahogy egyértelmű volt, hogy - mivel ismerte barátnőd és Baekhyun pasija volt- veled is jóban legyen. A kórházas esetet is valószínűleg tőlük hallotta, de nem bántad, legalább volt egy kis társaságod ezen az esti órán.
 - Szia, köszönöm, jól. Lábadozok. – kuncogtál a béna szóviccen. Chanyeol is mosolyogni kezdett, felvillantva hatalmas fogsorát, hogy íves füleivel együtt egy manó hatását keltse. Olyan tökéletlenül tökéletes volt, hogy már így tökéletlenül is tökéletesen értetted Baekhyun szeretetének okát. A poén után azonban váratlan csend állt be. Egyikőtök sem tudta, mit mondjon, vagy mivel kezdjen új beszélgetést. Végül ő szólalt meg először, felhozva egy elég kínos témát. Ami persze csak neked volt kínos, ő az egészről mit sem tudhatott.
 - Mondd, mikor a boltomban voltatok… Mi történt a fülkében? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. Ahogy eszedbe juttatta Kait, akaratlanul is könnyek gyűltek a szemedbe, de próbáltad őket leplezni. Hiába nem gondoltál rá, a hiánya néha mindig a lelkedbe nyilallt.
 - Hát… Igazából semmi. Csak előző este keveset aludtam és mikor a tükörbe néztem, behallucináltam egy alakot. – hazudtál először nehézkesen, majd a végére egészen belejöttél. Végül is így, hogy olyan rég történt minden, kezdett az egész pusztán egy álomnak tűnni. Chanyeol kicsit összeráncolta homlokát, majd letörölve arcáról a furcsa kifejezést, megrázta a fejét.
 - Értem. De azért remélem, már jobban alszol… - festett magára egy aranyos mosolyt. Jobban igen, de mégsem… - Jut eszembe, Bakehyun is besegít a takarításba és mondta, hogy ezt feltétlenül hozzam el neked. – fordult hátra a táskájához és előszedte belőle a kis szárnyas nyakéket. Egyből vidámabb lettél, a kis ékszer képes volt feldobni a napod, bármilyen rosszul is alakultak a dolgok. Jó emlékeket idézett fel, így különösen örültél, hogy végre ismét rajtad lehetett.

Mosolyogva elvetted tőle, majd feltetted magadnak és nyomtál a fiú arcára egy puszit.
 - Köszönöm, hogy odaadtad és ezt üzenem Baekinek is. – mondtad mire az óriás magasságú srác lassan felállt az ágyad mellől.
 - Átadom. – mosolygott, de hangja furcsa tónust vett fel. Mintha kicsit megváltozott volna a lelkesedése is… - Most viszont mennem kell, vigyázz magadra! – intett és felkapva a kicsi táskáját lassan az ajtó felé lépdelt. Köszöntél és te is intettél, de út közben még láttad, hogy szétnézve egy vászonba tekert dolgot Joyae szekrényének egyik polcára helyez, ezután viszont eltűnt a szemeid elől. Nem sok jelentőséget tulajdonítva neki, elhelyezkedtél a pihe-puha ágyon és a vastag paplant nyakadig felhúzva lekapcsoltad az éjjeli szekrényen lévő lámpát, hogy álomra hajtsd a fejed.
A sötétség hamar utat engedett gondolataidnak, úgy cikáztak elmédben, mintha csak a Forma-1-es pályákat tesztelnék. Nem is csoda, az álmosság is megrohamozott, s már érezted, hogy lassan átléped Álomország küszöbét. Mikor már majdnem teljesen bent voltál, simogató ujjakat éreztél arcod bőrén. Elnehezült pilláid résnyire nyitva csak egy fekete alakot láttál, arcán mintha Kai vonásai rajzolódtak volna ki. De nem, az nem lehet, ez már valószínűleg álom. Ebben a tudatban engedted vissza a szemhéjadat, s lassan minden eltűnt a sűrű félhomályban. Még utoljára dús és forró ajkakat éreztél homlokodnál, de az erőtlenség elragadott és ismét eljött érted az álomtalan alvás.

 - Hétalvó…ébredj… - hallottad meg a semmiből barátnőd hangját. Pilláid nehézkesen felnyitottad és ránéztél a lány friss és üde arcára. – Na, csak hogy ébren vagy! Mostanáig takarítottam, mi az ördög bújt beléd, hogy így elhagytad magad? – tette csípőre kezeit, de mikor látta, hogy megmoccanni is alig bírsz, nem hogy beszélni, megrázta a fejét és leült a bőrfotelbe.
 - Köszönöm. – súgtad rekedtes hangon és engedted, hogy a fejed a párnára hulljon. Fogalmad sem volt, mitől, de nagyon fáradt voltál.
 - Van mit… - sóhajtotta Joyae, majd lábait a legközelebbi asztalra téve hátradőlt. – Jól hallottam Chanyeol itt volt? – kérdezte hirtelen. Pár pillanatig gondolkodtál egy értelmes válaszon, majd feladtad és hagytad, hogy csak úgy jöjjenek a szavak.
 - Igen, volt. Hozott a…aa…elhozta a nyakláncom és a szekrényed…rá tett valamit vászonba tekerve. – nyöszörögted ki a mondatod és észrevetted, hogy az utolsó pár szónál megrezdülnek barátnőd arcvonásai.
 - Mivan benne? – kérdezősködött tovább, láthatóan kicsit izgatottabban.
 - Nem tudom. Nem néztem. – rántottad meg a vállad, mire úgy tűnt kicsit megnyugodott.
 - Rendben, mikor akarsz hazamenni? Nem mintha zavarnál, csak kész a takarítás és a,lakás is használható állapotba került. – Fejed elfordítottad és egyenesen ránéztél.
 - Ma délután. Összepakolok és megyek is, nem rontom tovább a levegőt. Azt hiszem a lábam is jobban van. – mosolyodtál el és lenéztél említett végtagodra, amin éppen átázott a kötés. – Vagy nem… - Joyae erre csak megforgatta szemeit és kiment a fürdőbe új kötésért. A vérről eszedbe jutott a kórház és, hogy mintha Kait láttad volna… Bár, ha láttad, biztos tud róla Joyae is.
 - Figyelj, amikor a kórházban voltunk…nem láttad azt a srácot a plázából? Tudod, azt hiszem Kainak hívják… - kiáltottál ki, de válasz helyett csak valami törését hallottad. – Joyae, jól vagy? – kiáltottál ismét, mire barátnőd zavart arca bukkant elő az ajtóból.
 - Igen, persze, csak ügyetlen voltam. Egyébként nem, őt nem láttam azóta. Miért, csak nem tetszik? – mosolyodott el huncutul, de volt ebben a mosolyban valami gúnyos fintor is. Beharaptad alsó ajkad és érezted, hogy az arcod lángba borul.
 - Hát, talán egy kicsit… - Amint ezt kimondtad, ismét csörömpölés, majd hangos szitkozódás hallatszott a fürdőből. – Joyae, biztos, hogy minden rendben? -
 - Ne aggódj már annyit! – kiabált ki barátnőd. Mikor kijött a kötszerrel, a saját kezén is volt egy. – Látod, átragasztod rám a bénaságot… - forgatta meg szemeit és ágya végébe ülve elkezdte kicserélni a gézt.

A nap további részében nem is igazán beszéltetek másról. Pár szót ejtettél a bulin lévő jó srácokról, de csak magadban vallottad be, hogy mindközül Kai volt a legjobb. Hiányzott és ez a kevés egyedüllét is rádöbbentett, hogy nélküle csak ürességet érzel. Hogy a hiánya lyukat fúrt a szívedbe, mely egyre csak nagyobb lett. Persze, ha láttad volna, valószínűleg ugyanúgy elküldted volna, de jelen pillanatban nem vágytál másra, minthogy ő öleljen, csókoljon és segítsen a felépülésedben. Égtél érintéséért, magadban fohászkodtál, hogy térjenek vissza az álmaid és már ezerszer megbántad azt az estét…
 - Figyelsz te rám? – zökkentett ki merengésedből Joyae.
 - Igen, persze, mit is mondtál? – kérdezted vissza a legnagyobb természetességgel. Joyar csak sóhajtott, majd elölről kezdte.
 - Szóval, ha a lábad meggyógyul, akkor ismét megyünk bulizni, mert így pasi nélkül nem módi. – támasztotta meg tenyerében állát és térdére könyökölt.

És így is lett. Két-három hét alatt teljesen felépültél és bár Kainak se híre, se hamva nem volt, rád fért a kikapcsolódás.  A megbeszéltek szerint Joyae – mint mindig – most is pontosan érkezett, hogy lehordjon, amiért még nem készültél el. A rövid – harminc perces – szentbeszéd után -, hogy hogy leszel így jó feleség, bla-bla-bla – sikeresen összekészültél, hajad laza lófarokba fogtad, pici smink és magas sarkú, valamint egy kicsit, fekete koktélruha. Nem, még véletlenül sem a Kai-féle, mert amióta a fiú eltűnt, próbáltad a lehető legjobban száműzni gondolataidból is.
Lassan a kijelölt helyhez érve már lehetett látni a kint bejutásra várakozó embereket. Az egyre hűvösebb idő ellenére legtöbbjük kabát és pulcsi nélkül volt, bár az itteniek már megszokhatták az időjárást és az is lehet, hogy nem voltak fázósak. A biztonsági őrhöz tipegtetek, és miután Joyae – ismét – lepaktált vele, már indulhattatok is befelé a kint váró károgására.
 - Egy vodka-martinit! – szólt az egyik csaposnak barátnőd, hogy egy kis hangulatot csempésszen az unalmas percekbe. Te most valahogy nem kívántad az alkoholt, féltél, hogy csak előhozná belőled a Kai-al kapcsolatos érzéseidet és a fél buli azzal menne el, hogy siránkozol egy vadidegennek.

Az addig remekül megvolt, hogy ismerkedés. Egy cuki srác kinézett magának – vagy legalábbis alaposan végigmért – Joyae is lelépett, úgyhogy itt volt az ideje, hogy cselekedj.
 - Chen vagyok, megtudhatom a kisasszony nevét? – lépett oda hozzád a fiú, mielőtt elindulhattál volna felé és mosolyogva kezet nyújtott. Megörültél, hogy ezek szerint tényleg tetszel neki, így viszonoztad a kézfogást.
 - _______. Örülök, hogy megismerhetlek. – húztad mosolyra ajkaid, de Chen nem engedett azonnal, ehelyett inkább felemelte ujjaid és kezet csókolt.
 - Részemről a megtiszteltetés. – villantotta rád csábító mosolyát és a csapos felé fordult. – Kérnék két Vörös Trió koktélt! – mondta és mielőtt ellenkezhettél volna, egy ujját ajkaidra tette. – Ssh, tetszeni fog, ígérem. - Megadóan bólintottál, majd tekinteted a bárosra tért és végignézted, ahogy a fekete üvegből kiönt valami szintúgy fekete italt és hozzáad egy másik, élénk pirosat, ezek után pedig egy szirup-szerű sötétvörös folyadékot.
 - Egészségetekre. – tette elétek két szívószállal ellátva. Először kicsit fintorogtál, de Chen bíztatására belekóstoltál. Fémes-savanykás íze volt, de amint lecsúszott torkodon az első korty, az aroma ellenállhatatlanul édessé vált.
 - Na, ugye, hogy finom? – kacsintott, majd kortyolt egyet a sajátjából. Mézédes köd telepedett elmédre, arcodra automatikusan mosoly kúszott és csak bólogatni tudtál. – Örülök. Mondd, mi lenne, ha…felkérnélek egy táncra? – húzta mosolyát féloldalasra. Az ital csábításának engedve megittad a pohár tartalmát és megfogtad Chen kezét.
 - De akkor most. – haraptad be alsó ajkad és felkeltél a bárszékről. – Mi volt ebben a koktélban? Teljesen feldobódtam. – ismerted be kuncogva, miközben a fiú is lehúzta sajátját.
 - Egy kis vér-pezsdítő. – hajolt közelebb és átkarolta derekad. – Na, gyere. – indult meg veled a piros asztalok mellett a tánctérre.

A tömeg most is hatalmas volt, a testek szorosan simultak egymáshoz, hogy még élvezetesebbé tegyék az egymás közt vívott szenvedélyes csókcsatákat. Közöttük araszolva eljutottatok egy viszonylag nagyobb szabadterű részhez, de így is vészesen közel szorultatok egymáshoz.
 - Imádom az illatod… - súgta Chen arcát azonnal nyakadba fúrva, mikor együtt kezdtetek ringatózni a zene átható ritmusára. Közelebb és közelebb nyomta magát, vagy a tömeg őt, majd mikor lehunytad szemed és megadtad magad a bódító érzésre, először puha bőröd csókolta meg, majd ajkaidra tapadva kezdett hullámozni. Nyakát átkarolva húztad magad szorosan testéhez, hogy még többet kapj belőle és sötét hajtincsei közé túrva szerezted meg az ajkait átitató aromát. A fémes-savanykás íz szétterjedt szádban és hiába tűnt elsőre furcsának, mostanra tested minden porcikája a különleges nedűre szomjazott…meg persze Chenre.
Mikor azonban ujjai derekadról fenekedre csúsztak és finoman megmarkolták, felrémlett előtted a Kai-al töltött estéd. A hirtelen emlékre tüdődben rekedt a levegő és pilláid azonnal kipattantak, hogy aztán kezeiddel eltold magadtól a fiút. Chen csak értetlenül bámult rád, próbálta megtudni, mi a baj, de te csak szemed összeszorítva kaptál halántékodhoz, hogy elviseld a rád törő fájdalmat. Az érzés felemésztette minden gondolatodat, csak az járt a fejedben, hogy épp azt csalod meg, akit szerettél…és szeretsz még mindig. A bensődben tátongó űr ahelyett, hogy megtelt volna a gyógyulás magjaival, terjedni kezdett és egyre rosszabb állapotba sodort.
Míg az előbb a furcsa italért epekedtél, most úgy vágytál Kai érintésére és búgó hangjára. Elviselhetetlennek tűnő bánathullám söpört rajtad végig, tönkre téve a jókedv apró csíráját is.
 - Mondd már kérlek, mi a baj? – unszolt Chen aggódó pillantásokkal. Felnéztél a fiúra, de csak ráztad a fejed.
 - Borzasztó emlékek…én…én most haza megyek, sajnálom… - próbáltál elmenni mellette sűrű bocsánatkérések közepette, de megfogta a csuklód és nem engedett.
 - Várj, legalább ezt tedd el… - adott egy kis cetlit a kezedbe, rajta a nevével és számával. Sóhajtva bólintottál, majd elszakadva tőle sietősen a klub kijárata felé vetted az irányt, hátha a friss levegő majd segít csillapítani feldúlt kedélyeidet. A papírt kistáskádba téve kiléptél az ajtón a sötét éjszakába és megindultál az otthonod irányába. Csak úgy, mint aznap este, aznap, mikor életed egyik legnagyobb hibáját követted el. Most is Kaira gondoltál, de már képtelen voltál felidézni csábító mosolyát a hozzá járó tekintettel…
 - Kai, bárcsak itt lennél… - lehelted a levegőbe, hátha meghallja és búsan leszegted a fejed.

 - Én nem vagyok elég jó, kishölgy? – hallottál magad mögül egy mély, férfias hangot és máris erős karokat éreztél, amint behúznak a sötét sikátorba. Szemeid hatalmasra tágultak, résnyire nyílt ajkaid levegőért kapkodtak és egész tested megremegett.
 - K-Kérem…engedjen el… - hagyta el szád a gyenge próbálkozás, mire támadód hangos nevetésben tört ki.
 - Gyertek fiúk, nézzétek mit fogtam! – szólt hátra, mire szemeid előtt hat sötét alak kezdett körvonalazódni.
 - Hagyjanak…könyörgöm.. – ereszkedtek meg pilláid és kibuggyant közülük pár könnycsepp. Az idegent egy pillanatra megvilágította egy az utca mellett elhaladó autó fénye és felfedte valódi kilétét: egy húszas éveiben járó, izmos és jóképű férfit. Ha nem ilyen körülmények között találkoznátok, talán egy egészen picit tetszene is…
 - Lehetetlent kérsz, cicám… Túlságosan kívánatos vagy… - lehelte füleidhez hajolva.
 - Taec fogjuk és menjünk. Ránk fognak találni… - próbálta győzködni egy vékonyabb, de ugyanúgy izmos bandatársa, az ő arcát azonban nem láttad.
 - Kuss legyen Jay! Ki akarom élvezni ennek a kis ribancnak a félelmét. – rivallt rá a téged fogva tartó és kicsit szorított csuklóid fogásán. Halkan felszisszentél, de rettegtél megmukkanni is. – Le merném fogadni, hogy minden nap mással dugsz, így ha nem bánod, nem leszek óvatos.  – fordult vissza hozzád és végignézett rajtad. – Bár, ha bánod, akkor sem. – vigyorgott kajánul és mikor szavai elértek tudatodig, akkor jöttél rá, hogy pontosan mit is akar tőled. Megrémültél és remegni kezdtél, főleg mikor a Taec-nek nevezett férfi csuklóid egy kezébe fogta, másikkal pedig feltűrve ruhád alját, alsóneműdhöz vészesen közel kezdte simogatni belsőcombod.
 - Menjük már! – szakította meg a mozdulatsort mondatával egy másik tag.
 - Elég! Ha ilyen gyávák vagytok, hát menjetek, de én előtte még felcsinálom a pipit. – hessegette el őket és egy percig se habozva teljes testével hozzád nyomta magát, ujjaival pedig egyenesen fehérneműd célozta meg. Ajkai nyakadra tapadtak, szívogatni, harapdálni kezdték, és egyre inkább haladtak dekoltázsod felé. Már nem bírtad türtőztetni magad, mocorogni kezdtél és ficánkolni a szorításában, de ezzel csak rosszabb lett.
 - Engedjen el! Hagyjon békén! Segítség!! – kiáltoztad, de azonnal birtokba vette ajkaid és vadul tépni kezdte őket, hogy elhallgattasson. Szemeidből patakokban folytak a könnyek, kezeid már ökölbe szorítottad és combjaid is próbáltad összeszorítani, de erővel széttette őket és közéjük simult. Hallottad, ahogy lehúzza nadrágja cipzárját és érezted, hogy oldalra húzza alsóneműd.
 - Neh…kérem… - döntötted a falnak a fejed. Nem voltál már képes csak halkan zokogni. Tudtad, hogy nem segít senki, de sosem gondoltad volna, hogy így fog megtörténni az első…

 - Engedd el! – hallottad meg a világ leggyönyörűbb hangját, mire azonnal kipattantak szemeid. Nem hitted el, amit látsz, képtelen voltál magadba fogadni a látványt és a felismerést, hogy ő az…visszajött…
 - Azt mondtam, engedd el! – ismételte meg utasítását Kai és fenyegető arckifejezéssel közelebb lépett támadódhoz.
 - Mégis kinek képzeled magad, taknyos? – húzta össze szemeit a férfi, de nem mozdult.
 - Nem mondom még egyszer, engedd el! – Kai hangja már számodra is ijesztő tónust vett fel, de nem sokat ért vele az izomagyúnál.
 - Miért, mi van, ha nem? – húzta fel egyik szemöldökét. – Leszájkaratézol? – horkant fel gúnyos mosollyal az arcán és megszorította kezeid. Feltört belőled egy fájdalmas nyöszörgés, mire Kai arca megrezdült és tekintete egyre sötétebbé vált.
 - Akkor megbánod, hogy megszülettél… - motyogta már szinte lehetetlenül mély hangon és ismét a férfi felé indult.
 - Te kis… - indult volna meg támadód is, de torkán akadt a szó és fuldokolni kezdett. Ijedten hőköltél hátra és hiába lettél szabad, ettől te is megrémültél. Nem tudtad, mi történik, csak azt, hogy Kai csinálja…egy árva mozdulat nélkül…
 - Tessék? Nem hallom… - lépett közelebb a térdre esett férfihez és halványan elmosolyodott. Sötét pillantását már egyáltalán nem láttad, haja is arcába lógott, és egyik kezét felemelve a még mindig vészesen fulladozó férfi mellkasához tette. A következő pillanatban már csak annyit észleltél, hogy a Taec nevű támadó a földre görnyedve üvölt fájdalmában, ezután összeesik, Kai pedig arcán végtelen nyugodtsággal megáll előtted.

Egy percig sem gondolkodtál azon, mit tegyél, ahogy szemeidbe újdonsült könnyek gyűltek, a fiúhoz rohanva karjaiba vetetted magad és eszed ágában sem volt elengedni őt. Soha többé…
Ujjaiddal felsőjébe martál és arcod mellkasába fúrva engedted szabadjára érzéseidet, míg semmi másra, csak ölelő karjaira koncentráltál.
 - Kérlek, többé soha ne hagyj itt…szeretlek… - sírtad pólójába, mire a fiú egy pillanatra megdermedt, majd egyik kezével felemelte állad, hogy szemedbe nézhessen.
 - Komolyan gondolod? – kérdezte mély, búgó hangján, ajkaival csak pár centiméterre tieidtől. Forró leheletét érezted puha párnáidon, bódító illata csiklandozta az orrod, és ha utáltad is rámondtad volna, hogy szereted. Most azonban más volt a helyzet. Rájöttél, hogy tényleg beleszerettél és hiába próbáltál neki ellenállni, minden egyes találkozás és a hiánya is csak erősítette érzelmeid. Már képtelen lennél nélküle élni, szükséged volt rá.
 - Igen…És sajnálom. Sajnálok min– kezdtél volna bocsánatot kérni az ostobaságodért, de lehajolt és egy csókkal beléd fojtotta a szót. Tüdődben rekedt a levegő, szíved még hevesebben kezdett kalapálni és ereid eszeveszett tempóval pulzálták felhevült véred. Átkaroltad Kai nyakát és viszonozva a már oly rég áhított csókot, hozzásimultál. Ujjaid tincseibe túrtak, ajkaitok, s nyelvetek szenvedélyes táncot jártak, mígnem a fiú el nem szakadt tőled.
 - Köszönöm… - súgta és szorosan magához ölelt. Légzésed kezdett egyenletessé válni, szívverésed is lenyugodott, de hiába a tökéletes pillanat, mikor megláttad a már eszméletlenül a földön heverő támadód, eszedbe jutott, mi történt vele és újra elfogott a félelem.
 - Meg…megölted? – kérdezted remegő hangon. Lehet, hogy meg akart erőszakolni, de az nem ok a halálra…
 - Nem, csak megmutattam neki, hogy te az enyém vagy… - kuncogott fel halkan, de ez téged cseppet sem nyugtatott meg másik aggodalmadtól. Kai hozzá sem ért…egy ujjal sem, csak mikor összeesett…
 - Kai…mi vagy te? – suttogtad a kérdést rettegve az igazságtól. A fiú arca hirtelen elkomolyodott és tekinteted kezdte fürkészni.
 - Biztos tudni akarod? – nézett szemeidbe, mire csak halványan bólintottál. Kai ekkor füledhez hajolt és a szavaktól, melyek elhagyták ajkait, a vér is megfagyott benned. – A Sátán fia.