Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 19. (Final)

Riadtan megfordultunk és megláttuk Heechult, amint egy ezüst színű fegyvert fog ránk. Másik kezével intett az őreinek, akik azonnal felénk indultak, majd lefogtak. Meg voltam rémülve, nem tudtam mit csináljak, de ahogy láttam, Joon arcán is a halálfélelem tükröződött. Beérkezett egy fekete kocsi és nem törődve a parkolás hogyanjával megállt az apró kavicsokkal teli területen. Két szintúgy fekete ruhás, nagydarab férfi szállt ki, magukkal húzva Lee Soo Mant. Odarángatták elém, majd mikor az engem fogó férfi szorított a karomon, ijedten Heechulra nézett.
 - Igen, jól tudod, hogy képes lennék bántani, főleg azért mert az unokaöcséd. – húzta ajkait ördögi mosolyra, én viszont elképedtem. Az unokaöccse? Én? Mi van?
 - Ó…tehát nem meséltél neki róla, mi? – nézett az igazgatóra. – Drágám, Lee Soo Man és édesanyád testvérek. – mondta közelebb hajolva és halkan kuncogva. Legszívesebben ott helyben ütni kezdtem volna, de a sokktól mozdulni sem tudtam. De hát a név… - Törvénytelen gyerkőc vagy, bizony. – kezdett Heechul nevetni, majd elhallgatott és hajamnál fogva hátrahúzta a fejem. – Kicsi, formás nyakacska…törnivaló nemde bár, Soo Man? – simított végig egy ujjával vékony bőrömön és fülembe súgott. – De sajnos, ha megtenném, nem adná át az SM vezetését, így biztonságban vagy… - engedte el a hajam, majd visszalépett az embereihez. – Szerződés? – Hangja ismét hidegen csengett, arca is elkomorodott. Átvette a papírt és előhúzott öltönye belső zsebéből egy tollat.
 - Írd alá, most! – utasította Soo Mant, aki fogait összeszorítva elvette a nyomtatványt. Az arcát fürkészve láttam mennyi érzés kavarodott benne: keserűség, harag, tehetetlenség…talán még bánat is.
Mindig is rossz szemmel néztem rá, amiért olyan szigorú volt a bandákkal, de egyben csodáltam is, hogy mennyi mindent elértek az ő keze alatt. Belegondolni sem mertem mi lesz, ha Heechul veszi át az irányítást. Aki ilyenre képes…
 - Ne írja alá! – kiabáltam, szabadulni próbálva a fekete ruhástól. Egy pillanatra mindenki rám figyelt, majd visszafordították tekintetüket az igazgatóra. Láttam rajta, hogy habozik, de Heechul ezen csak még jobban felhúzta magát és megindult a pisztollyal. Erősen a fejemhez nyomta és a papírra meredt.
 - Gyerünk, tudod, mi lesz, ha nem teszed… - sziszegte fogai közül és ujját a ravaszra tette. Soo Man erre hezitálás nélkül írta volna le az első betűt, de ekkor újabb kattanást hallottunk.
 - Azt most szépen tedd le. – mondta egy lágyabb, kedvesebb hang, mire Heechul ledermedt. Ijedtség és megdöbbenés ült ki az arcára, majd mikor megfordulva látta, hogy ki tatja a másik pisztolyt, örömkönnyek gyűltek szemébe.
 - Hee…mondtam, hogy visszajövök… - súgta mosolyogva Hangeng és letette a fegyvert. Heechul azonnal leejtette a pisztolyt és a nyakába borult. Szorosan hozzásimult, majd mellkasába fúrta az arcát és sírni kezdett.
 - Sajnálom…azt hittem, ha én leszek a vezető…visszahozhatlak… - suttogta akadozva, könnyeivel küszködve.
Mindenki nagy szemekkel pislogott rájuk. Hát erre ment ki az egész? Fellélegeztünk, majd megkönnyebbülve egymásra néztünk Joonnal. Aztán az összes tekintet a HanChul párosra szegeződött, amint szenvedélyesen csókolózni kezdtek.
 - Gyere, menjünk haza… - szólt Hangeng elszakadva Heechul ajkaitól, majd megfogta a kezét és beülve az egyik autóba, intett az őröknek. Azok szó nélkül elengedtek, majd követték őket és egyszerűen elhajtottak.
Ott maradtunk mi, a három megszeppent ember, egymást lesve.
 - Hát, akkor…én elköszönök… - mondta Soo Man kicsit zavartan és a nyomtatványt széttépve, mosolyogva beült a kocsijába. A motor felzúgott, de mielőtt még elmehetett volna, utána kiáltottam.
 - Miért nem mondta el? – kérdeztem, de ő az ablakot lehajtva csak végignézett rajtam és tekintete vissza is tért a kormányra.
- Szerinted mit szólna a média, ha megtudná, hogy van egy törvénytelen unokaöcsém? Na, de ezen ne agyalj sokat, majd máskor megbeszéljük. Vigyázz magadra, öcskös. – húzta fel az ablakot, majd lassan kiállt a kocsival és elhajtott.
Sóhajtottam és magamban próbáltam feldolgozni az elmúlt negyed órában hallottakat. Persze nem igazán sikerült, de ahogy láttam, Joonnak se. Ránéztem, majd halványan elmosolyodtam és megöleltem.
Átkaroltam nyakát, ő a derekam és szorosan egymáshoz bújtunk. Halkan szuszogtunk, szívverésem ismét visszaállt a normál tempóba és minden figyelmem a testéből áradó melegségre terelődött. Aztán valami hideget éreztem az orrom hegyén. Kinyitottam a szemem és láttam, ahogy pilláim előtt apró, fehér kis pelyhek szállingóznak. Leesett…az első hó…
Erősebbre fontam karjaim és halkan fülébe súgtam.
 - Nyisd ki a szemed…  - Ajkaim arcát súrolták, amibe automatikusan beleremegett. Felemelte a fejét és óvatosan körbepillantott, majd résnyire nyitotta ajkait és csak figyelte a hideg kristályokat. Ő is mosolyogni kezdett, majd szemembe nézve lágyan megcsókolt.
 - Szeretlek. – vigyorgott és azonnal karjaiba kapott. – De szerintem ideje lenne nekünk is menni. – vitt be a szobába, majd összepakoltunk, elköszöntünk a portástól és hazasétáltunk.


Napokkal később már mindent vastagon borított a hó. Lehűlt a levegő, jégcsapok formálódtak a tetőkön, az utakat pedig hókotrók járták. A házban csak két ember volt, Joon és én. A kanapén ültünk, egymásba felejtkezve, magunk mögött hagyva a hosszú szenvedést és a sérelmeket, ami az utóbbi hónapokban ért. Kárpótlást kaptunk mindenért és plusz szabadságot. Na persze a karja miatt is extra juttatásokat. Szerencsére a seb gyorsan begyógyult és csak egy apró, alig észrevehető heg maradt a helyén.
Heechul felbontotta az SM-el a szerződést és otthagyva a Super Juniort, Hangenghez költözött Kínába. Soo Man azóta sem hívott, de talán nem is baj, lehet jobb, ha nem firtatjuk a rokoni szálakat.
Ajkamhoz emelve a kakaós bögrét, halkan felszisszentem, majd visszatettem az asztalra.
 - Túl forró? – kérdezte Joon, majd állam felemelve lassan megcsókolt. Átkaroltam nyakát és válasz nélkül magamra húztam. Már a kulcscsontomnál járt, mikor meghallottuk, hogy a banda átlépi a ház küszöbét, Rainnel az élen. Végre hazatértek a hosszú forgatásból. Nem valószínű, hogy hallottak a történtekről, de jobb is, hiszen Rain biztosan kiverné a balhét.
 - Sziasztok! Boldog Karácsonyt! – kiáltott be a szobába Thunder és G.O. – Igaz még pár hét, de gondoltuk jobb korábban beszerezni az ajándékokat. – mosolyogtak és lerakták a sok színes masnis dobozt.
A többiek is levették a kabátjukat, kirakták a cipőjüket és csatlakoztak hozzánk, a szobába. Mielőtt viszont bármit is mondhattak volna, Joon bejelentette, hogy együtt vagyunk. Furcsamód nem lepődtek meg, csak vigyorogtak, mint a vadalma.
 - Na, végre. Már azt hittük ennyi idő se lesz elég. – mondta Seungho és leült az egyik fotelba. Nagy szemekkel pislogtam Joonra, megint semmit sem értettem. Mindenki tudta rajtam kívül, hogy szeret? Aish… Ismét átöleltem és nevetve összeborzoltam a haját.
 - Te dög…előbb nem tudtad volna elmondani? – kérdeztem, majd mikor elkapta a csuklóm azonnal elhallgattatott egy csókkal.
 - Ez meg mi a franc? – hallottuk Rain felháborodott hangját, amint egy kicsit hullámos papírra mered. A gyászjelentés volt az… Joonra néztem, majd vettünk egy nagy levegőt.
 - Minden úgy kezdődött….

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 18.

Talán órákba is beletelt, mire mindent felfogtam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos a helyzet…és komplikált. Azt sem, hogy Heechul…te jó ég, hogy tehette ő?
 - Érted már? Mindennek ez volt az alapja. Ez a terve, aminek akaratlanul is a részei vagyunk…  - De Joon akkor miért hagytál el? Miért csaltál meg és hagytad, hogy vele menjek? – fakadtam ki könnyes szemekkel.
 - Az nem…ahj…nem tehettem mást. Heechul tudta, hogy szeretsz és azt is, hogy én is téged. De megfenyegetett…ha veled maradok…mindegy, bántott volna téged, ez a lényeg. Ezért hoztam fel a lakásunkra azt a lányt. Az ő embere volt. Tudta, hogy ébren vagy, még rá is játszott, de hidd el egy ujjal sem értem úgy hozzá. – Kitágultak a szemeim és döbbenten meredtem rá. Egész végig azért volt velem ilyen, mert…féltett? És nem is csalt meg? Éreztem, ahogy a könnyektől egyre jobban elhomályosodik a látásom, de ő még folytatta.
 - Mikor elszaladtál nem tudtam utánad menjek-e, hisz mondhattam volna bármit, úgysem hitted volna el. De ahogy hazaértél és megláttalak olyan állapotban, nem bírtam tovább. Ez is az ő műve volt, abban a kocsmában az ő alkalmazottjai voltak. Elmentem és azt csináltam, ami járt nekik… Persze nem számítottam rá, hogy ezért Heechul bekeményít és elhurcoltat abban a pillanatban, mikor megjelenik az ajtóban… Az az egy dolog vigasztalt, hogy legalább boldog voltál, hisz nem tudtad, hogy esténként miattam járkált el. Talán nem kellett volna olyan kedvesnek lennem mikor ápoltalak és kételyek sem maradnak benned… - sóhajtott és átölelt.
- Aztán egyik nap láttam, hogy a kezében van egy papír, amin az én nevem van és keresztek. Tudtam, mire készül, de nem hagyhattam, hogy eltegyen láb alól. Akkor nem tudtalak volna később megvédeni… Nagy nehezen elszöktem és tessék, találkoztam veled. Elképzelni nem tudom, mit érezhettél, mikor Heechul beadta neked azt a hülyeséget…sajnálom, hogy miattam szenvedtél… - súgta elcsukló hangon és arcát a nyakamba fúrta. Éreztem, hogy a forró könnycseppek végiggördülnek arcomon és államhoz érve Joon vállára csöppennek. Összeráncoltam az arcom és egyik kezemmel eltakarva sírni kezdtem. Szorosan magamhoz öleltem Joont, majd mellkasához bújva rejtettem el a patakzó könnyeket. De aztán olyat láttam, amit eddig még soha. Megfogta az állam és felemelte, hogy egy vonalban legyen az övével. Az arca…ugyan úgy könnyektől áztatva, mint a sajátom. Sosem láttam még Joont ennyire sírni…de mosolygott. Mosolygott és folytak le állán a sós átlátszó cseppek.
 - Szeretlek… - súgta és megcsókolt a világ talán legtöbb lágyságával és kedvességével. Szerelmes volt…tényleg szerelmes. És belém. Engem szeretett az elejétől fogva, és minden, amit tett, akár rossz vagy jó, az egész értem volt. Hogy lehettem ilyen vak? Hogy nem vettem észre?
Karommal átkulcsoltam nyakát és olyan szenvedélyesen csókoltam vissza, mint még sosem. Hajába túrtam és egy pillanatra megszakítva a csókot, magamhoz szorítottam és fülébe súgtam.
 - Te vagy a mindenem…nem akarlak még egyszer elveszíteni… - mondtam és közelebb bújtam. Hideg ujjait végighúzta oldalamon, majd pólóm alá kúsztak, megérintve csupasz bőrömet. Beleremegtem az érzésbe, de ettől csak még inkább akartam. Kibújtattam ruháiból, óvatosan elkerülve a sebet, majd segítettem neki levenni a sajátomat és hagytam, hogy rám feküdjön. Le sem tagadhattam volna, hogy kívánom, szemmel látható jelei voltak.
Most viszont valahogy minden gördülékenyebben ment. Mintha tudtuk volna, hogy a másik mire gondol, mi a jó neki. Együtt mozogtunk, egyszerre, egyazon ritmusra, végig arra figyelve, hogy a lehető legtöbbet adjunk egymásnak.
A csúcsot elérve fáradtan, lihegve az ágyra dőltünk és megfogtuk egymás kezét. Joon mellém fekve átkarolt és elmosolyodott, majd láttam, hogy egy apró izzadtságcsepp lefolyik a homlokáról és egyenesen a párnán landol.
Percek múlva már csak halkan pihegtünk, hallgattuk a másik szuszogását. Egyenletesen mozgott mellkasunk, talán még a szívünk is egyszerre dobbant. Szívesen elaludtam volna a karjaiban, de szükségem volt egy gyors zuhanyra, így lassan kibontakoztam öleléséből és a fürdő felé vettem az irányt.
Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egyet az ottani szekrényben talált tiszta ruhák közül. Visszasiettem a szobába, majd az ágyra mászva Joon mellé bújtam. Átölelte a derekam és szemünket lehunyva szinte azonnal el is aludtunk.

Nem tudom már mióta nem aludtam ki magam teljesen, de azt hiszem most bepótoltam. Mikor felébredtem a nap már inkább lenyugvóban volt, a szobában félhomály uralkodott. Szétnéztem, de valamit hiányoltam…vagyis inkább valakit… Hol van Joon?
Kipattantam az ágyból és keresni kezdtem, de sehol sem találtam. Aztán hirtelen megjelent az ajtóban egy halvány mosollyal gyönyörű arcán.
 - Reggelit? – kérdezte idézőjelet mutatva ujjaival. Bólintottam, ez a reggeli megnevezés elég furán hangzott így késő délután. – Rendben. Rántotta vagy müzli? – tette fel a szokásos kérdést, de Heechult juttatta az eszembe, így inkább megráztam a fejem. – Akkor ramyeon? – indult a kicsi konyhaszerűség felé én pedig készségesen követtem. Ketten alig fértünk el, nem hogy még több zacskó ennivaló…de meglepetten tapasztaltam, hogy tömve volt az összes polc. Az egyiken megláttam a kedvenc müzlim, mire rögtön meggondoltam magam.
 - Az jó lesz. – mutattam az apró, rózsaszín, puffasztott golyókkal teli dobozra és csillogó szemekkel néztem Joonra.
 - Hehe, jól van, kicsi Mir. – simogatta meg a fejem búbját, majd elővette a tejet és gyorsan megcsinálta. Addig én felöltöztem a rendes ruhámba, majd beágyaztam és egy hirtelen ötlettől vezérelve az ágyra ugrottam. A takaróra hasalva fejem a párnába fúrtam és halkan szuszogni kezdtem. Olyan kényelmes volt…simán tudtam volna még aludni… A gondolatok viszont ismét cikázni kezdtek. Hogy kerül Lee Soo Man a képbe? És minek kellek Heechulnak? Milyen üzletről beszéltek?
 - Meghoztam a reggelit, tessék felkelni. – hallottam Joon hangját, mire szertefoszlott minden kérdésem. Megfordultam, majd felültem és mikor az ölembe rakta a tálcát, egy gyors puszit nyomtam az arcára.
 - Köszönöm. – súgtam, majd jobbnak láttam, ha megkérdezem Joont a kételyeimről. – Tudod…valamit nem értek. Az rendben van, hogy minden azért volt, mert meg akart szerezni…de mire kellek neki? – kérdeztem, de csak megvonta a vállát.
 - Fogalmam sincs. Ha tudnám, azt is elmondtam volna. – simogatta meg az arcom, majd elhúztam a szám és enni kezdtem. Kifejezetten ízlett, mintha minden falat édesebb lett volna, csak mert ő csinálta…
Miután befejeztem, kimentünk egy kis friss levegőt szívni. Elindultunk a motelből és kézen fogva elsétáltunk a pár méterrel arrébb lévő dombhoz. Ott álltunk, ketten a világ ellen… Olyan fura, de egyben izgalmas…
A horizonton még éppen hogy csak látszódott a nap, de percek múlva végleg eltűnt és a sötétség kezdte átvenni az uralmat az égbolt fölött. Lassan visszamentünk a szobánkhoz, de az ajtóhoz érve kattanást hallottunk.
 - Azt hittétek, hogy elbújhattok előlem?

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 17.

Heechul közelebb jött és lehajolt hozzám. – Hát nem mondtam elégszer?  Kellesz nekem… Része vagy a tervemnek… - súgta közel az arcomhoz és végigsimított rajta egy ujjával. Szavai hidegen, kárörvendőn hangzottak és teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett. Elfordítottam a fejem, nem akartam, hogy hozzám érjen…még mindig semmit sem értettem. Persze próbáltam őket nézve rájönni, de csak még jobban összezavarodtam.
 - Átgondolta a feltételeimet? – kérdezte az SM igazgatójától és pár lépéssel közelebb ment hozzá. Soo Man komoran bólintott, látszott, hogy legszívesebben lelökné Heechult a lépcsőn. Az arca szinte fürdött az undorban, de valami oknál fogva megalázkodott. Gondolom az üzlet vagy micsoda miatt…
 - Akkor elfogadja csereként? – folytatta a kérdezgetést Heechul, majd mikor látta, hogy az igazgató grimasszal az arcán az ablak felé néz és lassan ismét bólint, hatalmas mosolyra húzódtak ajkai. Sosem láttam még ezt az oldalát, de talán jobb is…kifejezetten ijesztő volt…
 - Tökéletes. Mikor kerítsünk rá sort? Mit szól mondjuk… - oldalra néztem és nem is figyelve arra, amit mondanak, az ablakon át a külvilágra pillantottam. Vajon tudja valaki, hogy mi történik itt bent? Egyáltalán érdekelne bárkit is? A legtöbb ember éppen alszik, de vannak, akik buliznak, dolgoznak, a világ másik felén ebédelnek…de van-e még egy lélek, aki ugyan ilyen helyzetben szenved?
Az ablak üvegét szemlélve hirtelen megjelent egy ismerős arc.
 - Joon!! – mondtam félhangosan, de szerencsére Heechul túl elfoglalt volt, hogy rám figyeljen. Joon gyorsan lebukott és a szájára tette egy ujját, ezért jobbnak láttam csöndbe maradni, hisz őt is elkapnák. Ügyködött kicsit az ablakzárral, majd óvatosan felnyitva azt, beosont és elbújt mögöttem. Szétszedte a köteleket, majd mikor végzett, halkan felálltunk, de valaki megköszörülte a torkát. A hang irányába fordultam és megláttam, ahogy Heechul egy pisztolyt felénk tartva lesi minden mozdulatunkat.
 - Nocsak, a párocska szökni próbál? Milyen kis romantikus… - gúnyolódott és kibiztosította a fegyvert.  - Mit szóltok hozzá, ha egy kicsit megnehezítem a szökést? – kérdezte és a lábamra célzott. Mielőtt reagálni próbáltam volna, dörrent a fegyver, de nem éreztem fájdalmat. A földön találtam magam, rajtam egy vérző Joonnal. Azonnal felültem és eltoltam magamtól, hogy megnézzem. A golyó szerencsére a karján repült át, de maga után hagyott egy erősen vérző lyukat. Az ing egyre csak vörösebb lett és Heechul is megindult felénk, de Joon erősen megfogva felrántott, majd az ablakhoz rohanva kilökött rajta és utánam jött.
 - Utánuk!! – ordított Heechul az őrökre, akik máris a nyomunkban voltak.
 - Rohanj!! – kiáltotta Joon is, mire gondolkodás nélkül rohanni kezdtem, magam mögött hagyva a házat és annak környékét.

Percekig futottam, majd lihegve és kimerültem álltam meg egy padnál, amire azonnal ledőltem. A leheletem tisztán látszott a levegőben és a hideg mardosta a tüdőmet. Mellkasomhoz kaptam és próbáltam felmelegíteni magam, de egyetlen pulcsi nem képes csodát tenni. Mikor rájöttem, hogy egyedül vagyok lassan felültem a padon és körülnéztem. Joon…sehol… Ugye nem kapták el…?
Amint viszont a gondolat végére értem megjelent a sarkon karját szorítva. A vére sötétlett a kék ingen és egyre láthatóbbá vált a folt nagysága. Az egész felkarja olyan volt, de túl sötét volt ahhoz, hogy friss legyen, így kicsit megnyugodtam, hogy nem ért artériát.
 - Sikerült lerázni őket? És…jól vagy? – kérdeztem aggódva és közelebb menve átkaroltam derekát.
 - Túlélem. – morogta, majd leült a padra.
 - Hagy nézzem. – mondtam közel hajolva és pólómból letépve egy hosszú csíkot, erősen bekötöttem. Felszisszent, de szótlanul tűrte.
 - Köszönöm… - motyogta, majd eltolta a kezem és felállt.  - Tovább kell mennünk. – fordult felém és fejével az út felé bökött. – Gyere, azt hiszem, tudok egy helyet. – Kicsit sietősen elindultunk, amerre mutatta, hiszen nem lehettünk benne biztosak, hogy nem követnek. Átmentünk sűrű bokrokon, sötét, elhagyatott sikátorokon, majd hosszas séta után egy lepukkant, elég rossz állapotban lévő motelhez értünk. A magas, világító névtáblán az égők fele rossz volt, némelyik csak pislákolt, de a tartóoszlop sem nézett ki túl jól. Összefoglalva az egész elborzasztott. Ijesztő volt, még a horrorfilmekben is jobban néznek ki…
Joon viszont csak céltudatosan ment tovább, egyenesen a portás ajtajához, majd kopogás nélkül benyitott. Követtem és egy nagy, nappalinak kinéző helyiség fogadott egy őszes hajú, igénytelen ruházatú emberrel a pult mögött. Olyan csúnyán nézett ránk, mintha rongáló fiatalok lennénk, még akkor is, mikor Joon egy franciaágyas szobát kért, de azonnal meglágyult a szíve, mikor az ár dupláját nyújtotta neki.
 - Nem vagyunk itt. – mondta, mire az öreg csak bólintott. Immár a kulccsal a kezünkben megkerestük az ahhoz tartozó szobát és gyorsan bementünk. Amilyen undorító volt a külseje, olyan lenyűgöző volt a belseje Nyilván a legjobb szobát adta, főleg ennyi pénzért.
Lehuppantam az ágyra és elterültem rajta, Joon pedig a fürdőbe ment. A plafont nézve elgondolkodtam az elmúlt hónapok eseményein. Egyre jobban ráncoltam a homlokom, a szálak csak még jobban összekuszálódtak és ezernyi kérdésem volt. Semmit sem értettem, csak találgatni tudtam, de ebben a helyzetben még az is megerőltető volt. Lassan már a hajam téptem, hisz csak most fogtam fel, hogy üldöznek, szökevények vagyunk, meg akarnak ölni! Arcom a tenyerembe temettem és úgy ültem az ágy szélére, majd egy kezet éreztem a vállamon.
 - Ne félj, itt nem találnak ránk… - súgta Joon és megsimogatta a hajam.
 - De…nem rejtőzhetünk itt örökké, egyszer úgyis megtudják. És akkor hova megyünk? Egyáltalán mi a francért üldöznek? Mi folyik itt? Tudni akarom! – Szinte már kiabáltam a vége felé, majd leálltam szusszanni. Nagyon felhúzott a tény, hogy az életünk a tét, de ő nem képes kinyögni mi az jó ég történik…
 - Na, jó…azt hiszem, most már elmondhatom… - sóhajtott és fejét lehajtva mesélni kezdett.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 16.

A következő pár nap így telt, este elmentem hozzá, hajnalban vissza haza, alvás, este megint el, s közben rájöttem, hogy tudok főzni. Otthon bezzeg sosem hagytak.
Egyik este viszont még arra sem volt időm, hogy indulás előtt lefürödjek, én viszont igényes egy ember vagyok és nem tudtam megállni, hogy ne zuhanyozzak Joonnál. Vacsora után felálltunk az asztaltól, majd mikor fogtam volna a tányérokat, Joon legyintett. – Hagyd csak, megcsinálom. Felépültem már annyira. – kivette kezemből és egy csókot nyomva a számra, a mosogatóhoz vitte őket.
Addig fogtam a ruháim és a törölközőm, majd mosolyogva bevonultam a fürdőbe. Ott levetkőztem és beléptem a zuhanykabinba. Megnyitottam a csapot és éreztem, ahogy a forró vízcseppek végigfutnak az egész testemen. Végigsimítottam magamon a szivaccsal, és lemostam minden piszkot. Mielőtt viszont befejeztem volna, hideg levegő áramlott be a hátam mögül és megfordulva Joont láttam.
 - Mit csi… - kezdtem volna bele, de egy heves csókkal elhallgattatott. Nyelveink játszadoztak, ajkam szívogatta, közben lassan a csempéhez nyomott. Megborzongtam, ahogy a hideg kő a hátamhoz ért, miközben forró teste melengette mellkasomat. Hozzám simult és ajkaimtól eltávolodva nyakamra tért. Végignyalta, majd lágyan beharapta és megszívta. Nem is tudom, milyen rég voltam már vele, de ezek az érintések őrjítően hiányoztak. Az érzéki mégis izgató mozdulatok…
Felsóhajtottam és halkan nyögtem, mikor csókjaival mellkasomtól lejjebb haladt. Tudtam, hogy azt nem fogja megtenni…túl nagy a büszkesége…aztán megéreztem nyelvét és ajkait férfiasságom körül és vagy a meglepettségtől vagy az élvezet miatt egy hatalmas nyögés tört fel torkomból.
Lassan ajkai közé fogadott és elkezdte mozgatni a fejét. Elmosolyodtam az érzéstől, majd a tudattól, hogy ő csinálja és szemem lehunyva, félig tátott szájjal a hajába túrtam és sóhajtozni kezdtem.
Egyenletesen mozgott, lassan, majd gondolt egyet és begyorsított. Kezével combom fogta és még mélyebbre tolta a fejét. Elmondani nem lehet mekkora élvezetet adott, csak fogtam és kicsit húztam a haját, ösztönözve, hogy erősebben csinálja.
 - Joonh…hah….el fogokh… - nyögtem a vége felé, de akkor abbahagyta. Szinte fájt, ahogy az érzés lassan elmúlt, de még mielőtt bármit is csinálhattam volna, felkapott és ismét a csempének nyomva, lábaim derekára fonta. Csípőjét erősen az enyémhez dörzsölte és ajkaival enyémnek esett, hogy visszafogja a hangokat.
Egyik kezével learaszolt az oldalamon, el a combom felé, majd a két lábam közé és lassan felnyomta az egyik ujját. Összeszorítottam a szemem, de már nem volt annyira új az érzés, így könnyen megszoktam. Egyik ujj követte  másikat, majd a harmadikat, ezután kihúzta őket és fejével vállamnak támaszkodva feltolta magát. Hangos nyögés szakadt fel a torkomból és a hátába kapaszkodva vettem szaporán a levegőt. El sem hiszem, hogy ismét itt tartok...vele…előjöttek a régi emlékek, majd elkezdett mozogni. Teljesen elvette az eszemet, nem bírtam gondolkozni, csak rá koncentráltam, a világ megszűnt minden bajával együtt.
A lábam megfeszült, még jobban magamban akartam tudni, így szorosabbra vettem a kulcsolást és vállánál is közelebb húztam. Mélyeket kezdett lökni és az egyiknél éreztem…éreztem azt a pontot, és hogy újra meg újra eléri. Megint a csúcs felé vezető úton találtam magam és tudtam, hogy nem kell sok. Ujjainkat összekulcsolva a csempéhez nyomta a kezem és még lökött párat. Hangos kiáltással elélveztem, majd elgyengülve lihegtem tovább és éreztem, hogy ő is a végére ér…bennem…
Homlokát az enyémnek támasztotta és kinyitotta gyönyörűen csillogó szemeit. Szívverésem lassult, éreztem, hogy megnyugszom és lágyan elmosolyodva megpusziltam félig komolyan félig szenvedélyesen rám meredő arcát. Kihúzta magát és óvatosan letett.
 - Szeretlek… - súgtam és éreztem, hogy megremeg. Egy szót sem szólt, csak magához húzott és arcát nyakamba fúrva megölelt. Nem igazán értettem viselkedését, de tetszett…Tetszett, ahogy ölelt, ahogy hozzám bújt.
Lassan elengedett és még egyszer megcsókolva elzárta a vizet. Levette az egyik törölközőt és elkezdett vele törölgetni. Mikor végzett, magáról is felszárította a vízcseppeket és vigyorogva hirtelen felkapott. Kivitt a fürdőből és finoman az ágyra tett.
 - Imádlak. – mondta vigyorgó arccal és egy puszit adva a homlokomra, behozta a ruhákat is. Felöltöztünk, majd mellém feküdt és átkarolt. Nem tudom voltam-e már boldogabb, de az biztos, hogy nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.
 - Joon…kérdezhetek valamit? – kérdeztem megfontoltan, félve, hogy már számít a kérdés témájára.
 - Persze, nyugodtan. – súgta fülembe és karjait szorosabbra fonta körülöttem.
 - Mi történt veled? – lassan, vigyázva mondtam a szavakat. Egy szót sem szólt, de éreztem, hogy lazít az ölelésén. Elegem volt belőle, hogy elhallgatja előlem, elvégre a legjobb barátja voltam éveken át, most pedig még több is. Felkaptam a vizet, megfordultam és a szemébe néztem.
 - Miért nem vagy képes legalább egy szót kibökni? Ennyire nem érted, hogy aggódtam érted? Hogy éjszakákat sírtam át, mert azt hittem, meghaltál? Erre beállítasz teljesen összeverve, sebekkel tele, szétesve, majd miután rendbe hozlak, még mindig nem mondasz egy árva szót sem? Hát tudod mit? Menj a francba! Elegem van, elég jól megvagy nélkülem is. – eltoltam magamtól és a táskám felkapva kirohantam a házból, majd Heechul felé vettem az irányt. Még bőven éjszaka volt, úgy 2 körül lehetett…Lassan és csendben kinyitottam az ajtót és beosontam rajta. Becsuktam magam mögött, de akkor felkapcsolódott a villany. Megfordultam és Hee állt előttem fehér öltönyben, mögötte két nagyobb testalkatú, fekete zakós ember.
 - Csak nem éjszakai túrán voltunk? – kérdezte Heechul, de hallottam a hangján, hogy pontosan tudja, hol voltam. Megijedtem, már fordultam volna az ajtó felé, de intett az őröknek, akik hirtelen rám vetették magukat. Erősebbek voltak, így könnyűszerrel felemeltek és átvittek az egyik szobába. Leraktak egy székre és erősen megkötözték a kezem és a lábam.
 - Mi a franc…Heechul…mit csinálsz? – kérdeztem zihálva. Szívem kalapált, szinte már a nyakamban lüktetett, izzadtságcseppek folytak a homlokomról. Ajkaim remegtek, nem tudtam, mire készül… Aztán kerékcsikordulást hallottam. Egy kocsi érkezett a ház elé és sietősen kiszállt belőle valaki. Az ajtóhoz rohant, hallottam cipőjének minden egyes koppanását, de mielőtt bekopogott volna, már ki is nyitották neki az ajtót.
 - Üdvözlöm…Lee Soo Man… - mondta Heechul egy hatalmas, ördögi vigyorral az arcán és kitárta karjait.
 - Érezze otthon magát…de előtte beszéljünk meg pár dolgot az üzlettel kapcsolatban…

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 15.

Elégedetten néztem, ahogy végre pofásabb lett, hála a munkámnak, de ez még vajmi kevés volt. Bőven volt még mint tennem, ráadásul az elkövetkező estéket is itt fogom tölteni. Először is a konyhába mentem és próbáltam valami ehetőt összerakni. Gondolnom kellett arra, hogy nehezen bír enni, így valami könnyen lecsúszót kellett csinálnom. A hűtő viszont üres volt, csak pár üveg soju virított benne, de az most nem igen volt alkalmas. A kamrában találtam konzervet, gyümölcsöket, ami ihletet adott. Tudom nem nagyon szoktunk leveseket enni, de most azt hiszem jobb lesz, ha azt eszik. Pár perc alatt kész volt a gyümölcsleves és egy tálcára téve a tálat, bevittem neki a szobába. Leültem mellé az ágyra és az ölébe rakva a  műanyagot, megsimogattam az arcát és a szájához emeltem a kanalat. A gond csak az volt, hogy nem tudta magától akkorára kinyitni a száját, hogy beférjen rajta a kanál. Fogalmam se volt, hogy juttassam be a szervezetébe, aztán eszembe jutott egy régi játék pároknak. Pár kanál levest a számba vettem, majd ajkaim az övére tapadtak és lassan elkezdték adagolni a folyadékot. Joonnak csak annyit kellett tennie, hogy lenyeli. Olyan kis esetlen és gyenge volt…nagyon meglátszott rajta, hogy törődésre szorul. Az etetés után halvány mosollyal bólintott. – Finom volt…köszönöm… - súgta ajkai közül. Még egyszer megcsókoltam és visszavittem a konyhába az edényeket. Gyorsan elöblítettem, majd megtöröltem a kezem és a szobába mentem, de Joon már aludt. Istenem, de édes…most valahogy olyan más volt… Szerény és kedves… nem ilyenek ismertem meg. Vele maradtam míg hajnalodni nem kezdett. A napsugarak áthatoltak a vékony függönyön és felmelegítették a takarót. Tudtam, hogy ideje haza mennem, s mielőtt Heechul visszatér, már az ágyban kell feküdnöm. Írtam egy kis levelet Joonnak, amit ott hagytam mellette az éjjeli szekrényen, hogy könnyen el tudja olvasni.

”Este megint jövök, amint Heechul elmegy otthonról, maradj itt, ne csinálj semmit, csak pihenj és gyógyulj.

Szeretlek, Mir <3"

Reméltem tényleg nem szándékozik semmit sem tenni ilyen állapotban. Visszarohantam Heechul házához és mielőtt az inas és a takarítónő felébredt volna, lerúgtam a cipőim, felfutottam a lépcsőn, be a hálóba, majd átvettem a pizsamám és bebújtam az ágyba. Még nagyban lihegtem a futástól, pont akkor lépett be Hee és rám meredt.
 - Te már ébren vagy? – kérdezte nagyokat pislogva és közelebb jött.
 - I-igen…rémálmom volt…megint… - mondtam, hogy eltereljem a figyelmét. Úgy tűnt bevált.
 - Oh…Értem. Sajnálom, hogy nem voltam itt. Elmondod mit álmodtál? – Fölém hajolt és lágyan megcsókolt, majd leült az ágyra és magához húzott. Mit tegyek? Hogy hagyhatnám itt ezt az embert? Szeret és vigyáz rám…Joon persze most más volt, megsérült elég durván, de mi biztosítja, hogy ilyen marad? Ki mellett döntsek? Ahj…soha többet nem akarok senkit se szeretni… Gyengéden eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
 - Joon… - kezdtem volna bele a mondandómba, de megállított.
 – Értem, elég…ssh…nem akarom, hogy felszakadjanak a régi sebeid. – furán néztem rá, majd végül beláttam, lehet jobb, ha nem tud tóla, az csak újabb kérdéseket vetne fel.
 - Jössz reggelizni vagy még alszol egy kicsit? – megsimogatta az arcom és megállította kezét az államon.
 - Most még nem…inkább maradok és pihenek. – mosolyogva megcsókolt, majd mélyítette a csókot, de aztán elhúzódott.
 - De jó…mmm…édes a szád. Ettél valamit? – megpróbáltam leplezni zavaromat, de nehezen jutottak eszembe most az értelmes kifogások.
 - Hát…ööö…izé…tetszik? Tea…gyümölcstea… Miután elmentél, nem tudtam aludni, úgyhogy főztem teát. Fura, még most is érezni.
 - Értem. Itt maradjak máskor, míg elalszol? – kedvesen magához húzott, haja csikizte a nyakam és a vállam.
 - Nem…nem kell, menj csak ha dolgod van, elvagyok magamnak – megijedtem, hogy nem tudnék este visszamenni a házhoz, de reméltem, hogy vagyok olyan ügyes, hogy megoldom. Elmosolyodott, majd felállt az ágyról és lement a konyhába. Huhh…végigsimítottam a homlokomon és visszazuhantam az ágyba. Nem számítottam rá, de pár perc múlva elaludtam.
Mikor felébredtem, már sötétedett és Heechul sehol. Az órára néztem: este 6…
Na ezt a napot is jól átaludtam. Mellette volt egy papír, amit ő írt, hogy korábban el kellett mennie, de nem akart felébreszteni. Hát jó, előbb tudok elmenni itthonról. Felöltöztem, magamra kaptam egy táskát és a hűtőhöz mentem. Bepakoltam pár enni- és innivalót, gipszet az ujjára,  meg még csomó mindent, amíg tele nem lett a táska. A hátamra vettem és elindultam. Siettem, nem akartam egy percet sem elpazarolni. Berohantam az ajtón és a már nagyban mosolygó Joon fogadott.
 - Már vártalak. – súgta és magához intett. A tatyót a földre raktam és odamentem hozzá. A szemében életteli csillogás volt, nem tudom hogy csinálta, hogy egy nap alatt ennyi erőt gyűjtött. Az ágyra ültem és megcsókoltam.
– Hogyhogy ilyen jól vagy? – kérdeztem vigyorogva és megöleltem.
 -  Aucs…azért ennyire nem… - felszisszent majd egy picit eltolt.
 - Juj bocsi – szám elé kaptam a kezem, pont ott öleltem meg ahol egy sebe volt.
 - Semmi baj, nyugi. Egyébként csak egész nap aludtam, aztán kimásztam a konyhába és ettem megint a levesből. Nem tudom mit raktál bele, de az biztos, hogy nagyon jól esett. Aztán…kicsit leapasztottam a soju készletet… - látta, hogy belevágnék a szavába, így inkább gyorsan folytatta. – az valószínűleg helyrerakott kicsit belülről.
Rosszallóan néztem rá, de basszus lehetett rá haragudni?
 - Tudod, hogy nem örülök neki, de….mennyit ittál? – kérdeztem remélve, hogy max 1-2 üveggel.
 - Öööö… 5-öt… - mondta nevetve én meg csak bámultam. Még csak szaga se volt…tud valamit.
  - Na jó...elnézem, de csak mert látom, hogy jobban vagy. A vacsi elől viszont nem menekülsz. Kimchis spagetti. Megfelel? – átöleltem, ő meg csak mosolyogva bólogatott.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 14.

Két hét telt el azóta, s én még mindig Heechulnál laktam, míg ő egy percre sem engedett ki. Párszor már rákérdeztem, hogy miért, de mindig kitért a válasz elől. Kezdtem furcsának találni… Tudtam, hogy ha így haladunk, még egy jó ideig „szobafogságban” leszek, így ki kellett valami tervet eszelnem, amivel megléphetek.  Heechullal azóta többször is együtt voltunk, de mindvégig Joonra gondoltam…
Tervezés közben szereztem egy térképet, kislámpát, majd a jelentéssel együtt beraktam őket egy kistáskába, amit eldugtam a többiek elől, hogy még véletlenül se találják meg. Az este eljövetelével Hee addigra már szokássá vált éjszakai kijárásán volt, így könnyen ki tudtam jutni a házból. A riasztó kódját tudtam, a kutyák szerettek, tökéletes. Elindultam azon az útvonalon, amerre álmomban jártam és eljutottam egy parkhoz. A térképet megnézve sejtettem, hogy hol vagyok de mielőtt tovább indultam volna, lehuppantam egy padra. Hátra simítottam a hajam és felsóhajtottam. A leheletem színtisztán kivehető volt, a hideg már csípőssé vált. Visszatértek az emlékek és újra könnyes lett a szemem. Elővettem a jelentést és még egyszer átolvasta lehorgasztottam a fejem. Én tehetek róla…az én hibám…
 - Joon…hiányzol… - suttogtam halkan a levegőbe és arcom tenyerembe temettem. A könnyek szinte véget nem érően csöpögtek a fagyott földre és számat beharapva próbáltam legalább a hangom visszafogni.
 - Mi…Mir… - hallottam a közelből remegő és rekedtes hangon. Azonnal felugrottam és halálra rémülve a hang irányába fordultam.
 - Ki vagy? – kérdeztem félve, majd mikor a sötét alakot láttam előrébb jönni, a fák kitakarták, majd mikor a Hold megvilágította, sírva odarohantam hozzá.
 - Joon…istenem, te élsz? Mi van veled? Mi történt? -  erősen sántított, szinte alig állt a lábán, tele volt sebekkel és az ájulás szélén járt. Te jó ég, mi a fene volt…?
 - Kicsi…Mir.. – halkan beszélt, a hangja reszelős volt, de számomra aranyat ért. Kezét az arcomra tette én pedig könnyes szemmel bújtam hozzá. El sem hiszem, hogy mégis él és itt van…
 - Joon…Figyelj, gyógyszer kell neked…és kötések, gyere, haza viszlek – már épp emeltem volna át karját a vállamon, de ő ellenkezett.
 - Ne…kérlek…egy kicsit…maradjunk… - arcát nyakamba fúrta és erőtlenül átölelt. Aggódtam érte, de ha ennyire akarta… Megsimogattam a haját és magamhoz vontam. Mélyen beszívtam illatát, ami még ilyen borzasztó állapotban is csodás volt.
 - Szeretlek… - súgta és ez az egy szó szíven talált. Megint nem láttam a könnyektől, így inkább összeszorítottam a szemem és ujjaimmal a ruhájába markoltam. Lehet csak ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, tényleg vele kell lennem. Kezembe fogtam arcát és mélyen a szemébe néztem.
 - Joon…mi történt? – a ruhája tépett és össze vissza vagdalt volt, tele piszokfoltokkal. Azt sem tudom, honnan jött, hova ment volna, mi volt vele,de…féltem megtudni az igazat.
 - Majd…- súgta és rám nehezedett. Féltem, hogy összeesik, fedélre volt szüksége, különben megfagy.
 - Gyere, mondom, elviszlek Heechulhoz… - amint kimondtam, eltolt magától és egyensúlyát elvesztve a földre esett. Felszisszent és erőtlenül leejtette a fejét. Tényleg nagyon ramatyul volt, épp ezért nem értettem, mi baja… Lehet, hogy Hee..? De nem tudom, merre vihetném…
 - Joon, fel kell épülnöd, fogd már fel… Hova mehetnénk?
 -  A nyaraló… - súgta és próbálta mutatni az irányt. Hát persze! Gyakran oda mentünk a bandával, mikor egy kis pihenésre vágytunk. Úgy tűnt, most tényleg hasznunkra lesz. De sietnem kell, megfigyeltem, hogy Hee hajnalban ér haza, nincs sok időm. Fogtam Joont és nagy nehezen felhúzva, összeszedtem minden erőmet és elvittem a házhoz. Hogy nem jutott ez eddig eszembe? A park mellett van egy kis ösvény és annak a végén…
Órákba telt, de végül sikerült elcipelnem odáig. Kulcs nem volt nálam így a hátsó ajtót felfeszítve a nappaliba mentem vele. Bent lefektettem az ágyra és elrohantam törölközőért. Valamint fáslit és gyógyszereket szerezni. A fürdőben szerencsére minden volt, így egy nagy tálba hoztam vizet és szivacsot is. Leültem Joon mellé és lassan lehúztam a ruháit. Elborzasztottak a lila és vörös foltok a bőrén, de szerencsére nem volt sok. Letisztítottam mellkasát és áttértem karjaira. De kezét mosva összerándult. Basszus, eltörte az egyik ujját… gipsz viszont egészen biztosan nincs… Kicsi törölközőbe raktam azt a kezét és számat húzva tovább törölgettem. A lába volt a legrosszabb, bedagadt, de biztosan nem tört el.
Miután végeztem, előszedtem a gyógyszereket és kenőcsöket, majd bekenve a csúnyább és fájó helyeket, bekötöztem a fáslival.
 - Ajj Joon…miért nem mondod el…? – óvatosan átöleltem és megcsókoltam. Hiányzott már ez az érzés, ahogy ajkai az enyémhez érnek. Éreztem, hogy érez valamit…hogy tényleg szeret…

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 13.

- Sshhh…nyugi…csak rémálom volt. – hallottam fülem mellett.
– Heechul? De…a hívás..
 - Milyen hívás? – felé fordultam s mélyen a szemébe néztem.
 - A hívás. Ami miatt olyan gyorsan elrohantál. – nem hiszem el, hogy álom volt. Olyan valóságosnak tűnt… Az érzések, az emlékek…vagy mégis az lenne? Összezavarodtam.
 - Nem kaptam semmiféle hívást. Nem kerestek. Ahj kicsi Mir, ne félj, tényleg csak álom volt, bármi rosszat is láttál. – átölelt és magához húzott. Szíve hevesen dobogott és felsóhajtott. Olyan rossz a közérzetem…lehet, hogy azért, mert már rég találkoztam a hyungokkal?
 - Heechul...figyelj, nem lehetne, hogy…meglátogassam a többieket? Már biztosan hazaértek. És hiányzik Joon hülyesége…persze csak ha nem gond… - kiskutya szemekkel néztem, hátha megenyhül, de ehelyett ijedt és csodálkozó tekintettel nézett rám. Beharapta az alsó ajkát és lehajtotta a fejét.
 - Mir…figyelj…Joon… - remegtek a szavai, hallani lehetett, ahogy küszködik a kimondásukkal. Nem fejezte be, csak átnyújtott egy levélszerűséget az éjjeli szekrényről. A papír hullámos volt, a nedvesség egyértelmű jelei látszódtak rajta. Féltem átvenni, de tudni akartam mi van. Félve kezdtem olvasni, de pár sor után könny gyűlt a szemembe és patakokként kezdett az arcomon folyni. Nem…ez…nem lehet…Joon…nem lehet, hogy…meghalt….

Szám elé téve kezeim, elejtettem a gyászértesítőt és Heechul nyakába borulta,.
 - Neh…Heechu könyörgök…mondd, hogy nem igaz… - sírtam a vállán és próbáltam nem felidézni a Joonhoz kötődő emlékeimet, de nem ment. Folyton csak az ő arca jelent meg, őt láttam mindenütt, a mosolyát, a szemét, az ajkait…hallottam a hangját, éreztem az érintését… Az emlékek csak úgy jöttek, de nem múltak. Vele kellett volna maradnom…én hülye…az utolsó közös dolog az volt, mikor ápolt…és én így köszöntem meg neki…Egy szó nélkül ott hagytam…
 - Mi…mi történt vele…? – nyögtem könnyeimmel küszködve. Nem akart válaszolni, de addig kérleltem míg ki nem bökött pár szót.
 - Egy kocsi…elé ugrott… - motyogta, de nekem már ez is sok volt. Hogy Joon….maga…ontotta ki az életét…? Te jó ég…miattam, biztos miattam. Mir, te hülye barom, hogy nem vetted észre? Ha nem hagyod egyedül még mindig…még…mindig…élne…. Még jobban rákezdtem a sírásra, s már a rosszullét kerülgetett, így végül kénytelen voltam kirohanni a mosdóba és a stresszel együtt kiadni magamból mindent. Megtámasztottam a fejem és nyugtattam magam, de nem értettem semmit. Nem emlékszem a tegnapra…egyáltalán… Lehet, hogy most is alszok? Bárcsak így lenne… Lehúztam a wc-t és nagy nehezen felálltam. Remegő lábakkal a mosdókagyló fülé hajoltam,de a tükörbe nézve elborzadtam. Beesett, karikás, sötét szemek, sápadt arc, falfehér bőr…mi van velem? A fejem is iszonyúan fájt. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, de gondolkodás nélkül tudtam, hogy ő az…Ő, aki elvett tőle…de mégis elhalmoz a szeretetével…segített talpra állni… Tán lepaktáltam az ördöggel?
 - Fáj, ugye? – kérdezte a fejemen lévő kezemre nézve és megsimogatott. – Valószínűleg másnapos vagy. Tegnap mikor megkaptad a levelet, a földig ittad magad…igen, a levél is azért hullámos… - most már végképp összezavarodtam. Tudom milyen másnaposnak lenni, de ez nem az volt. És nem hiszem, hogy csak puszta bánat lenne.
 - Hee…kérlek, magamra hagynál egy picit? – kértem, majd mikor kiment, megmostam az arcom és a fogam, majd kicsit rendbe hoztam magam. Joon…ős is ezt akarná…hogy törődjek  magammal…és másokkal… Újra könnyek árasztották el szemeim, de letöröltem őket. Nem lehettem gyenge, erősnek kellett mutatkoznom, főleg a fanok előtt…bár nem tudom mi lesz így a bandával….

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 12.

 - Heechul….ahh…kérlekh… - nyögtem a bemelegítés után, s már éreztem is, ahogy bennem van. Lassan mozgott, hogy ne fájjon, de síkosító nélkül alig ért valamit. Látta, hogy nem élvezem, majd fordított rajtunk és én kerültem felülre. – Mit csinálsz…? Nem…nem értem…
 - Próbáld meg…hidd el, jobb lesz. – súgta, s ráfogott csípőmre, amit félénken mozgatni kezdtem. Ez…tényleg jobb… Tudtam szabályozni, hogy milyen legyen. Már egészen belejöttem, mikor megszorította csípőm és lenyomva azt, meglökte magát. Felsikítottam, de nem a fájdalomtól.
Éreztem, ahogy ott….a világ egyik legjobb érzését kapom.
 - Ahh….otth…hyung…mégh… - nyögtem hangosan, majd minden egyes lökésnél olyan mélyre ment, hogy a végén szinte ordítva élveztem el, s ő is feltöltött forró nedvével. Lihegve dőltem mellkasára, s próbáltam lenyugodni, de ez után...az a fenséges érzés nem hagyott nyugodni. Akartam még, nem volt elég… Megcsókoltam, s ismét játszadozni kezdtem nyelvével.
 -  Még egyszer…. – súgtam kéjesen a fülébe, s láttam mosolyát, majd ahogy legurultunk a kanapéról a földre, bemozgatta csípőjét és próbálta elérni ugyan azt a mélységet. Most viszont hagyott egy kis helyet közöttünk és kezét lecsúsztatta a már ismét felizgatott tagomra, majd dupla élvezetet adva külön ritmusban kezdte mozgatni csípőjét és kezét. Hangosabban nyögtem mint az előbb, s jobban is élveztem, de vágytam az irányításra.
 - Kérlek….engedd megh… - lihegtem, majd átfordultunk és az előbbihez hasonlóan kezdtem mozogni, csak sokkal bátrabban és szenvedélyesebben. Mélyre mentem, ő pedig segített lökéseivel és ismét elérte azt a pontot. Kiabálva élveztem el és homlokom mellkasának döntve Heechulra borultam. Végem…nem bírom… Légzésünk lassult, a végén már csak szuszogtunk.
 - Szeretlek… - súgtam halkan és hallottam viszonzását, majd megsimította a hajam. Azt hiszem ez jó filmezés volt…
A délután hátralevő részét már inkább kint töltöttük a kertben a cicájával játszadozva és buborékokat fújva. Ezt csináltuk naplementéig, utána a kis faházba menve kihoztuk a hintaszékeket. – Játsszuk azt, hogy öregek vagyunk. – mondtam nevetve, csillogó szemekkel és beleültem az egyikbe.
 - Naaa, kérleeek… - összetettem a két kezem és bevetettem az aegyomat, ami úgy tűnt, használt.
 - Egye fene… - belehuppant a másikba és rám nézett. Kicsit ijesztő volt, de aztán elmosolyodott és öreges arcot vágva elkezdett dülöngélni a széken. Beszélgettünk a mai nap emlékeiről, mint 20 évvel korábbi eseményekről és megterveztük a következő napokat.
Ez így ment napokon, heteken, s hónapokon át, mígnem egy nap, november vége körül, hívást kapott. Idegesen lecsapta a telefont és egy kis üzenetet a konyhában hagyva kiviharzott. Miután elment, odarohantam és elolvastam.

”Mir sajnálom, el kell mennem az estére, lehet majd csak dél körül jövök haza. Tudom, nem köszöntem el, de túl feldúlt voltam. Majd jövök, ne kérdezd hol vagyok, maradj otthon.

Szeretlek, Heechul”

Remek…úgy tűnik ma este egyedül alszom…de végül is a felépülésem hivatalosan már lassan egy hónapja befejeződött, nem is értette, miért nem engedi, hogy menjek. Mindig velem volt, egy percre sem hagyott magamra, mintha védene valamitől. Végre itt a lehetőség… Miután a ház népe elaludt, felöltöztem és kilopóztam az ajtón a hideg éjszakába. Még nem esett a hó, de éreztem, hogy lassan fagyni fog. Csendben az utca végéig mentem, de rájöttem, hogy tulajdonképpen nem tudom hol vagyok… Hónapokig nem léptem ki innen, az eredeti utat is elfelejtettem, hogy merről jöttem. Mit tehettem volna, visszaindultam a ház felé. Franc esne bele… Én hülye, most kereshetek egy térképet, ki tudja hol van, ha egyáltalán van…
Halkan visszasurrantam és kutakodni kezdtem. Eddig nem látott fiókokat találtam és mikor az egyiket kinyitottam töltényeket és fegyvereket láttam benne. Elborzadtam, s hátráltam, de valamibe belebotlottam. Hátra fordulva egy sötét alak állt mögöttem, s a következő pillanatban már pilláim nyitogattam.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 11.

A félhomályban sétáltam, semmit sem láttam, még a földet sem, amin lépkedtem. Hol vagyok? Kérdőn körülnéztem és megláttam Joont. Mosolyogva rohantam volna felé, de ő szomorú arcát elfordította, majd lassan eltűnt.
 - Joon, ne!! – kiabáltam, de csak két kezet éreztem, amint megráznak. Kipattantak a szemeim és szembe találtam magam Heechul arcával.
 - Sshhh...Nyugi…csak egy álom volt… - csitítgatott és karjaiba foglalva ringatni kezdett. Borzasztó álom….rémes…
Az órára pillantva sóhajtottam és visszasüppedtem az ágyneműbe. Az első este nála, és máris gondok… Remélem ez csak a változások miatt van és idővel elmúlik… Legalább nem hajnali 2-kor riadtam, hanem reggel felé...
 - Figyelj Mir…mutathatok neked valamit, ha már úgyis ébren vagy? – kérdezte az órát nézve.
 - Ömm…persze… - nem tudtam mire számítsak ilyen korán, hisz csak siettetett és átöltözés nélkül felkapott egy pokrócot, majd megfogta a kezem és kivezetett a kertbe a domb tetejére. Leültünk a fedett hintaágyra és bebugyolált minket a pokrócba.
 - Nézd. – mutatott az égre kelet felé. Gyönyörű  színektől tarkállottak a felhők: rózsaszín, piros, lila, kék, narancs….olyan szép… Majd feltörtek a nap első sugarai és megvilágították a domboldalt. Csillogó szemekkel Heechulra néztem, aki mosolyogva átölelt és magához húzva lágyan megcsókolt.
Mikor elengedett, fejem vállára téve lehunytam a szemem. Nem telt bele sok idő és éreztem a nap melegségét a pokrócon át, valamint azt a belső meleget, amit Heechul szeretete adott.  Imádtam…olyan volt mint a tökéletes pasi. Felálltunk, majd megfogta a kezemet és lassan bementünk a házba reggelizni.
 - Mit kérsz? Rántotta jöhet vagy a müzlit jobban szereted? – kérdezte elbűvölő hangon és kihúzta a széket, hogy üljek le.
 - Rántottás müzli? – sosem voltamaz unalmas, megszokott dolgok híve, ráadásul szerettem az ínyencségeket. Még ha kicsit furák is voltak…
Meglepődött, de bólintott és már lassan éreztem is a tojás isteni illatát. Mikor kész lett, leült mellém és félénken megkóstolt egy falatot. Elkezdte rágni, majd tovább…és...tovább és…elismerően bólintott.
 - Te Mir…zseni vagy, mondtam már? – hízott a májam, de ami igaz, az igaz. Lehet idiótának tűnök, de mögötte mindig komoly érvek vannak, amit Joon persze sosem tudott felfogni, épp ezért volt ő a csapat leghülyébb és én a legőrültebb tagja.
 - És mit csinálunk ma, ha nem mehetek ki? – ez a kérdés foglalkoztatott a legjobban. Nem voltam kocka, mint Kyu, se nem gyúrós, mint Joon, de még csak nem is próbáltam csajozni, mint Seungri. Komolyan most így belegondolva nagyon fura vagyok…Néha Key és Kevin társaságában átbeszéltük az éjszakát, ruhatárat rendeztünk, de kész, ennyi. Próbák max, semmi sport vagy ilyesmi.  Nem is értem, hogy maradhattam mindvégig ilyen kis vékony.
 - Filmezés? Más most nem jut eszembe. –
 - És mit nézünk meg? Valami vígjátékot? Vagy nem tudom. – nem ismertem még annyira hogy tudjam mit szeret, de azért reméltem, hogy egyezik az ízlésünk.
 - Azt hiszem…áhh megvan. – mosolyra húzta ajkait és a kanapéhoz kísért. Csak pizsi volt rajtam, rajta pedig csak egy bokszer, ami felettébb szexivé tette. Visszaült mellém, majd mikor elindult a film, azt httem sikítozva ugrok fel. A kedvencem volt!!! Egy kicsit perverz, egy kicsit vicces, plusz romantika, akció…aaa, honnan tudta? Izgatottan kezdtem nézni, közben volt, hogy eltakartam a szemem, hogy összehúztam a pokrócot, de a végén majd’ elsírtam magam. Egyik kezemmel számat takartam el, másikkal Heechul kezét szorítottam. Pár könnycsepp gördült le arcomon és Hee nyakába borultam.
 - Ugye te nem fogsz elhagyni? Soha! Mondd, hogy sosem hagysz el! – utasítottam sírva, de válasz helyett megfogta az államat és megcsókolt. Ezt igennek vettem és nyakát átkarolva hevesebben csókoltam vissza. Nem tudom mi ütött belém, de magamra húztam és ujjaimmal enyhén megnyomva, végigsimítottam nyakán és megszorítottam vállát. Egy pillanatra megállt, majd végignézett rajtam és nyakam csókolva nekem esett. Csókjaival elárasztotta felsőtestemet, majd teljesen lehúzta rólam a pizsama felsőt, s halk sóhajokat csalt ki belőlem. Nem telt bele pár perc és már az alsót szedte le rólam. Jobb volt így ruha nélkül, de…valamire emlékeztetett…aztán a gondolat gyorsan szertefoszlott, mikor valami forrót éreztem combom tetejénél. Heechul nyalta végig egészen a férfiasságom tetejéig, ami még hangosabb nyögésekre késztetett. Nem bírtam ellenállni neki, hajába markoltam és ott tartottam, ő pedig készségesen teljesítette minden kimondatlan vágyamat.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 10.

Mosolyogtam, bár belül tele voltam kételyekkel. Mi van, ha nem fog működni? Ha…történik valami? Bár ezek után nem hinném, hogy fog… Heechullal fogok lakni, ő majd vigyáz rám, boldogok leszünk, az MBLAQ-et ugyanúgy a testvéremként fogom kezelni és jól elleszek. Tökéletes. Igaz, még nem ismerem annyira Hee-t, nem tudom, hogyan viselkedik az ágyban vagy milyen ha dühös… Előbb ki kell ismernem, aztán oké lesz minden.
Körbevezetett a lakásban, majd utolsóként mutatta meg a hálót. Valahogy sejtettem, miért, de tévedtem. Ahelyett, hogy letámadott volna, csak az ágyhoz vezetett és leültetve hozott egy pizsamát, ezután kiment és meghagyta, hogy menjek fürdeni, ő majd később jön. Ahogy kérte, lezuhanyoztam és visszamentem a hálóba. Befeküdtem a takaró alá és vártam…de nem jött. Órákon át fent voltam, majd végre hallottam, ahogy belép az ajtón és feljön a lépcsőn. A szívem repesett az örömtől, majdnem eljátszottam azt, amit Joonnál, de féltem, hogy ugyan az, történne, így inkább izgatottan az ágyamból figyeltem. A kilincs megmozdult, és belépett az ajtón egy csokor virággal a kezében, majd az ágyamhoz jött és megcsókolt.
 - Ez a tiéd. Sajnálom, hogy megvárattalak. – mondta, majd kisimított egy hajtincset az arcomból és a csokrot az asztalra téve megölelt. Azt hiszem…tényleg boldogabb vagyok.
Követte a példámat, így ő is megfürdött és visszajött mellém. Karjaival átölelte derekam és egymás mellett lassan elaludtunk.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 9.

Ezt nem gondolhatja komolyan!! Hagyjam itt Joont, a bandát, csak azért, hogy vele lehessek??
 - De hát…a kiadó és…a próbák… - hebegtem zavartan, alig összeszedett mondatokban.
 - Már elintéztem. Amíg fel nem épülsz, nálam leszel, a próbák kötelező jelleggel elmaradnak, és nem mozdulsz ki semerre. Nem akarom, hogy valami kis meggondolatlanság miatt rosszabbodjon a már amúgy is borzasztó helyzeted. Tudok biztosítani mindent, ételt, szobát, védelmet, de ehhez a hozzájárulásod kell. – szavai csak úgy ömlöttek, tisztán kivettem belőle, hogy meg akar győzni. De hisz, ha az egészet előre eltervezte…honnan tudta, hogy igent fogok mondani? Nem értem… Viszont az egészet összefoglalva igaza volt. Bármit megadott, amire szükségem volt, hisz kitelt neki, és ezt a magam hasznára fordíthatom. A banda meg…majd utána találkozok velük. Végül is nem évekre megyek el. Mosolyogva próbáltam felállni, de a lábaim erőtlenek voltak, így Heechul segítségére szorultam. Nagy nehezen felöltöztem átlagos ruhába, majd az ajtóhoz bicegve kikísért a kocsijához.
 - És a cuccaim? – kérdeztem és elindultam vissza a szobámba.
 - Nyugi, fél óra és minden ott lesz. – megvárt az ajtónál, míg én az ágy mellé tipegve elővettem egy papírt, leírtam a helyzetet és ideiglenesen elköszöntem Joontól, meg a bandától. A kis éjjeli szekrényemről levettem a kis bekeretezett képet, ami a bandáról készült egy koncert utáni bulin. Milyen jó volt akkor…mind mosolyogtunk, igazán boldognak éreztük magunkat, nem voltak problémáink, nem dilemmáztunk. Bárcsak most is így lenne… Heechulhoz mentem, majd belém karolva lassan az autó hátsó ülésére ültetett és az ajtókat becsukva szólt a sofőrjének, hogy indulhatunk. Kábé negyed óra alatt ott voltunk, de féltem, hogy nem találnék vissza egyedül. Az út, azon kívül, hogy hosszú volt, igencsak kacifántos és kanyarokkal teli. Mikor a kocsiajtót kinyitottam és óvatosan kiléptem a járműből, eltátottam a szám. Egy gyönyörű szép, hatalmas épület magasodott előttem, fehér és a barack színek árnyalataiban. Elámultam a látványon, de azért elgondolkodtam, hogy telt neki ekkorára. Tény hogy sokat kapunk, de…ennyit azért nem.
 - Látom, tetszik. A nagybátyámé volt. – szólt Heechul és a vállamon átkarolva elindultunk a lépcsőn föl a bejárathoz. 5 vagy 6 lépcsőfok volt az egész, de kínszenvedés volt, mire felértünk. A kapuszerű ajtón belépve erős fény vakított el. Hatalmas csillár ereszkedett le a mennyezetről sok száz apró csiszolt kristálydíszekkel. Még sosem láttam ilyet…legalábbis kastélyokon kívül.
 - Érezd magad otthon az új lakásodban. – mondta nyakam végigsimítva és egy lágy csókot adott ajkaimra. Furcsa lesz így a hyungok nélkül, de…azt hiszem meg tudom szokni.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 8.

Már épp készültem volna, hogy megöleljem, de ő azonnal elkapta az államat és megcsókolt. Mézédes ajkai az enyémhez érve borzongást és egy halk sóhajt váltottak ki belőlem. Joon így még nem csókolt meg. Lágyan, de jelentőségteljesen. Éreztette velem, hogy ő irányít, de próbált a kedvemben járni és egy kicsit engedni, hogy a magam feje után menjek. Elengedett, és a szemembe nézett, de nem tudtam állni a tekintetét, végig csak Joont kerestem.
- Elment. Itt hagyott minket kettesben. – mondta, mikor észrevette, hogy érte kutatok. De hát… Miért nem maradt? Bár lehet jobb is, legalább nem kell ezt végignéznie. Ettől függetlenül valamiért…rosszul esett. Hirtelen bánat ült az arcomra, ahogy belegondoltam, mit érezhet Joon…már ha érez valamit. Már őt sem értem. Heechul közben fogta magát és a takarót felhajtva a kötéseim kezdte vizsgálni. Szégyenlősen takartam el magam, de ő csak félrehúzta a kezeimet és egy lágy fél mosollyal hümmögött.
 - Azt hiszem, ezeket le lehet szedni. Még fájni fog egy darabig, de kívülről nem lesz nyoma. – elkezdte leszedni a fáslit és a gézt, az arcomon viszont még hagyta. Legnagyobb meglepetésemre a sebek nagy része begyógyult, csak lilás-vöröses foltok maradtak.
 - Meddig… - kezdtem bele a kérdésbe, de ő közbevágott.
 - Két hétig. Ezeknek volt elég ideje begyógyulni, de az arcodon… Az kicsit mélyebb… - elcsodálkoztam a hosszú átaludt időn és újból az eszembe jutott Joon. Ez idő alatt…két héten át…végig ápolt… Hozott enni, inni; fürdetett, én meg csak úgy elküldtem… Ő viszont megcsalt! Meg is érdemli, hogy egy kicsit megtanuljon törődni másokkal és átérezni a helyzetüket. Megmakacsolva magam, megfogtam Heechul puha kezét és a számhoz emelve megcsókoltam.
 - Értem….És most hogy lesz? Vagy meddig maradsz? – kérdeztem kíváncsian, egyértelmű jelét adva annak, hogy szeretném, ha még maradna egy kicsit. Választ viszont nem kaptam. Csak széles mosolyra húzta a száját és közelebb hajolt, mintha valami titok elmondására készülne, amit még a fal sem tudhat. Ajkai megmozdultak, a hír hallatán elkerekedtek a szemeim és csak az az egy mondat visszhangzott a fejemben: „Hozzám költözöl…”

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 7.

Elkerekedett szemekkel figyeltem minden mozdulatát, várva a reakciójára. Ez az ember…kiszámíthatatlan…pont ezért szerettem annyira.
 - Csak ennyi? Hogy mit keresek itt? Nem is örülsz, hogy látsz? Pedig régen a fél karod odaadtad volna értem…egyébként meg csak gondoltam meglátogatlak. Hallottam mi történt és éreztem, el kell jönnöm, hogy lássam, jól vagy. – mondta felém indulva és az ágyam mellé érve leült a székbe. A szívem a torkomban dobogott és köpni-nyelni nem tudtam. Honnan tudott…rólam? Hisz egyszer sem beszéltünk, de még közös műsorban sem igazán szerepeltünk… És ki mondhatta el neki, hogy mit éreztem iránta?...És hogy most mi történt…?
 - Figyelj, Hee…
 - Tudom, tudom, nem kéne itt lennem, de amúgy is….szeretnék kérni valamit. – a világ megfagyott, ahogy a vér is bennem. Most már tényleg nem tudtam, mire számítsak. Annyira nem ismertük egymást, mégis ide állít és még kér is.
 - Legyél a barátom. Úgy… – mondta komoly arckifejezéssel. A szívem meghalt, kipurcant, túltelítődött, elhalt, szétrobbant, minden. Hogy vártam erre a pillanatra…hogy akartam és imádkoztam érte. És most mégis milyen felkészületlenül ért.
 - Igen, lehet, hogy ez most hirtelen jött, de amikor megtudtam, hogy mi történt…és amennyire aggódtam érted, rájöttem, hogy szeretlek. Szerelmes vagyok beléd és kellesz. Magam mellett akarlak érezni, szükségem van a szeretetedre… - mondta áradozva, amitől végképp elállt a szavam. Most mit tegyek? Erre vártam évekig, valakire, aki szeret, és aki mellett biztonságban érezhetem magam. Aki hűséges és nem csal meg… Heechul egy finom úriember modorával csak fanservice-re hajlandó és ráadásul mindenki tudta róla, hogy tetőtől talpig meleg. Persze, ők vérbeli ukénak mondták, de csak én láttam meg a benne rejlő igazi, vad, férfias semét, mely a legszenvedélyesebb szeretővé tette. Joonhoz képest viszont csak egy visszahúzódó, félénk kisangyal volt. Lehet, hogy erre volt szükségem tényleg. Egy kis nyugalomra. Joon csak elvarázsolt, az egoizmusa és az izmai rátettek egy lapáttal. És ő úgyis a maga útját járja, naponta új csaj, hát had élvezze. Majd megunja egyszer. De nekem ott lesz Hee. Nem fog elhagyni olyan könnyedén, hisz jól tudom milyen, ha beleszeret valakibe. Siwonnal 3 évig volt együtt, aztán Hangeng szerelme bekavart és vége lett mindennek. Hyung döntésképtelen lett és ahelyett, hogy választott volna, kibújt a döntés alól és hazudva önmagának és másoknak, letagadta az érzéseit. Így következett nála a hosszú időszak, melyet magányosan töltött. Most pedig itt van ez az eset. De tanulva a hibájából, inkább döntök. Elhatároztam magam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
 - Szeretlek.

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 6.

Forró folyadékot éreztem ajkaim közé ömleni, majd lassan nyitogatni kezdtem pilláimat. Joon épp az asztalra tette a csészét és hideg borogatást rakott a homlokomra. Kezem megmozdítva a puha ágynemű selymes simogatása jelezte, hogy a szobámban vagyok. A mellkasomban és az arcomban szinte véget nem érően lüktetett a fájdalom. Csak nyöszörögni volt erőm, mikor a kis porcelánt ismét a számhoz emelte, semmi étvágyam nem volt, mintha minden inkább ki akart volna jönni belőlem.
 - Hagyj… - nyögtem ki fogaim közül, mire felállt, majd szomorúan sóhajtva megsimogatta az arcomat és kiment a szobából. Törődött velem, de ettől függetlenül undorodtam tőle…amit csinált…azt nem tudom elfelejteni. Próbáltam felkelni, de pár centit mozdulva a fájdalomtól felszisszenve estem vissza az ágyra. Nem tudom meddig lehettem eszméletlen, hogy milyen nap van, vagy hogy kerültem ide, de még azt sem, hogy mitől vannak fájdalmaim…jó, az arcomat leszámítva. Arra sajnos tisztán emlékeztem. Soha többet nem megyek kocsmába, főleg nem egyedül. A kezem bekötözve, az alkarom leragasztva, mellkasomon és lábamon fásli… Ennyire rossz állapotban lettem volna?
 - Joon… - mondtam erőtlenül, de semmi válasz. Féltem, hogy felkapta a vizet, hogy így reagáltam a törődésre, de reméltem, hogy csak nincs a közelben. Visszacsuktam a szemem és pihentem pár órát, majd zárkattanásra lettem figyelmes. Percek múlva bejött hozzám Joon dühös arccal és mutatott egy képet. Az izomagyú, agyon tetovált férfi volt rajta, akivel összeakadtam aznap este.
 - Ő volt az, igaz? – kérdezte erős hangnemben, majd mikor félénken bólintottam, megrezzent a szája széle.
 - Értem. Miatta már nem kell aggódnod… - szólt halkan és kedvesebb arckifejezést felvéve megsimogatta a hajam. Én viszont halálra rémültem. Ugye…nem csinált semmi…hülyeséget? Nem törődve a fájdalommal, felültem és a nyakába borultam.
 - Joon…mit csináltál? – kérdeztem remegő hangon, de mikor pólója nyakába kapaszkodtam, véletlen elhúztam azt és megláttam a mellkasán egy friss varratot. Válasz nélkül megigazította felsőjét, hogy eltakarja a sebet és arcomon végigsimítva a szemembe nézett, majd lágyan megcsókolt. Nem tudtam sírjak-e vagy nevessek, így inkább csak közelebb bújtam hozzá és mélyen magamba szívtam bódító illatát. A remény újra feléledt bennem, bár tudtam, hogy többet nem leszek képes teljes mértékben megbízni benne.
A pillanatot megszakította egy kopogás az ajtó felől. Hirtelen szétugrottunk, hisz nem vártunk vendégeket, és érdeklődve figyeltem, ahogy Joon a bejárathoz indul. Az kilincs és a zár megnyikordult, de utána néma csönd következett…majd cipőkopogások. Joon…egy szót sem szól? Mi a…? Aztán megállt valaki a szobám ajtajában, engem nézve. Nem...ne…miért pont most?? Hatalmas gombócot éreztem a torkomban és hirtelen beugrottak a régi képek. A férfi…akibe Joon előtt évekig reménytelenül szerelmes voltam…most itt állt előttem…egy karnyújtásnyira…Tehetetlen voltam és fejemben csak egy kérdés fogalmazódott meg…
 - Mit keresel itt…Heechul? 

Power of Love (18+)
(Mir PoV)

Chapter 5.

Nem bírtam vele egy házban maradni, inkább mentem bárhova, csak hogy minél messzebb legyek tőle. – Egy pofátlan, aljas, hazug… - motyogtam magam elé, és felrúgtam az utamba kerülő megsárgult faleveleket. Annak ellenére, hogy ősz volt, korábban lett hideg, már tisztán láttam a leheletemet. A közeli folyó partjához érve leültem egy nagyobb kőre és a lábammal kalimpálva rajzolgattam a homokkal és apró kavicsokkal fedett talajra. Hallgattam a vízfolyást, a madarak csicsergését és egyszerre, mintha minden bajom elszállt volna. A város zaja elcsendesült, nem maradt más, csak a természet hívogató hangja. Felálltam és újult erővel az erdőbe vetettem magam. Csodálkoztam a fák nagyságán, a bokrok terebélyességén, ettem szamócát, pedig itt ilyenkor nem szokás találni és kitöltöttem a napomat. Barangoltam össze-vissza, jól éreztem magam,  de egy valamire nem figyeltem…hogy merről jöttem. Mikor ezt sötétedéskor észrevettem, szinte halálfélelmem lett és minden gond visszaszakadt a nyakamba kamatostul. A sok horrornak köszönhetően, amit az elmúlt pár napban néztem, a rémképzelgéseim is előjöttek. Mir, hülye vagy, ezt hagyd abba… Minden ágreccsenés, avarsistergés és állathang halálra rémisztett. Futni kezdtem, bár nem tudtam merre. Emlékeztem, hogy az erdő nem olyan nagy, maximum egy óra és átérem. Így is lett, de egy kietlen utcasarkon találtam magam. Sehol egy lélek vagy egy telefonfülke, de még egy kopott utcanév tábla se. Mi ez, falu vagy mi a jó ég?? Még vagy fél óra tekergés után végre találtam egy emberekkel teli sörözőt. Berohantam, de nem volt túl jó ötlet. Tele volt kigyúrt bűnözőknek kinéző, tele tetovált alakokkal, és mind engem, a vékony, nyeszledt, ijedt kis Mirt figyelte. Miután hebegéssel és akadozott, remegő hanggal elmondtam a problémám, mind nevetni kezdett. A csapos, bár ő is elég rendesen röhögött, útba igazított, de ott marasztalt pár kortyra. Félve a többi ember reakciójától, belementem, de pár perc múlva már az asztalt kellett fognom. Szédültem, mint a fene, de még tartottam magam. Gátlástalanul meséltem nekik az otthoni dolgokról, de mikor kiderült, hogy a fiúkat szeretem, mind elhallgatott. Nem értettem, mi van, így csak nevettem tovább, de aztán egy monstrum méretű férfi felállt a sarokból és elindult felém. Az ott lévők elfordították fejüket, tudván, hogy mi lesz, de én az egészből csak annyit realizáltam, hogy a férfi belemarkol a hajamba és erősen húzni kezd. A wc-be érve a sárga csempének lökött, majd rám parancsolt.
 - Térdelj! – mondta szinte kiabálva, de mikor látta, hogy csak bámulok magam elé, tenyerét meglódította és az ütés erejétől ismét a falnak csapódtam. Ez valahogy kicsit kijózanított, de még mindig ötletem sem volt, hogy mit tegyek, csak tudtam, hogy ha nem engedelmeskedek, itt ver agyon… Letérdeltem, de mikor lehúzta a sliccét és újból rám parancsolt az öklömmel célozva egy hatalmasat ütöttem a legérzékenyebb testrészére. Lehetett akármilyen szívós, egy ilyet nem tud kivédeni… Másodpercek leforgása alatt kirohantam a mosdóból, magam mögött hagyva a kocsmát, majd attól félve, hogy követnek, vissza az erdőbe, csak épp az ellenkező irányba. Lélekszakadva futottam ki tudja mennyit, de a végén szerencsére ismerős környékre érkeztem. Onnan már könnyen eltalálva a házhoz, percek múlva haza érkeztem, majd az ajtót magam mögött becsapva és nekidőlve, lihegve a földre estem. Még láttam, ahogy Joon aggódó arccal kirohan a szobából, aztán elsötétült minden…