The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 3 (Final)

Nem kellett sokat várnod, az ajtó szinte azonnal feltárult és egy vidám, mosolygós Jonghyun jelent meg előtted.
 - Remélem nem baj, hogy késtem pár percet, egy emeletet tévesztettem. – magyarázkodtál, de csak legyintett, majd háta mögül előhúzott egy csokor rózsát.
 - Tessék, a tiéd. – nyújtotta át enyhén elvörösödve. – Most vágtam, még sokáig fog illatozni, ha haza viszed. – Ledermedve átvetted és megszagoltad. Csodás illata volt és minden lélegzetvételnél Jonghyunt juttatta az eszedbe.
 - Köszönöm, de nem kellett volna. – pirultál el te is.
 - Dehogynem, na, ne szerénykedj, gyere. – húzott be a lakásba, majd becsukta az ajtót.
 - Addig rakhatjuk vázába? – néztél rá kiskutya szemekkel, nem akartál azért hazaszaladni, hogy letett.
 - Persze, gondolhattam volna rá. – csapott finoman a homlokára és elővett egy nagy üvegvázát. Visszaadtad neki a virágokat, de akkor egy rajtuk maradt tüske megszúrta az ujjad. Kiserkent a véred és halkan felszisszentél.
 - Basszus…
 - Mi az? Oh, várj, várj, ne nyúlj hozzá, mossuk le. – húzott a csaphoz és hideg vizet engedett rá. Először picit csípett, aztán enyhülni kezdett, addig viszont ő hozott ragtapaszt. Finoman az ujjadra tett egyet, majd jól odarögzítve megpuszilta.
 - Jobb? – nézett a szemedbe, de te csak meredtél előre. Hogy lehet valaki ilyen jóképű és mégis ennyire kedves és figyelmes? Elvesztél a szemeiben, nem tudtál reagálni, csak azon kaptad magad, hogy lágyan megcsókolod. Azonnal feleszméltél és sűrű bocsánatkérések közepette elhúzódtál, de magához vont és hajadba túrva most ő csókolt meg. Lábaid megremegtek és a világ forogni kezdett veled. Átkaroltad nyakát és viszonoztad forró csókját, majd lassan játszadozni kezdtetek.
Pár percig még folytattátok, majd elszakadtál ajkaitól és zihálva nézted gyönyörű arcát. Nem tudtad mire vélni ezt az előbbi „magánakciótokat”, de olyan nagyon nem is akartad, hiszen olyan tökéletes volt…
Ekkor Jonghyun megköszörülte a torkát, majd oldalra nézve beharapta alsó ajkát.
 - Gyere…akkor mesélek a környékről.. – mondta a szobába kísérve, majd rád nézett. – Vagy inkább nézzünk filmet? – Halványan elmosolyodtál és bólintottál, így bementetek a hálóba. Kicsit feszülten ültél le az ágyra, még akkor is, ha csak onnan lehetett nézni a tévét.
 - Gyere hátrébb, fájni fog a szemed. – húzott a párnákhoz, majd magához. Fejed lassan mellkasára tetted és így pihenve kezdtétek el nézni a kiválasztott filmet. Olyan nyugodt volt minden…karjaiban valahogy biztonságban érezted magad…

Lassan nyitogattad pilláidat, majd feleszmélve, hogy elaludtál, ijedten az órára pillantottál. Fél tizenegy?? Óvatosan kibújtál a szintén alvó Jonghyun öleléséből és egy kis üzenetet hagyva az ágyon, felrohantál Picurhoz. Ott várt rád, nagy, szomorú szemekkel a padlón fekve. Közelebb menté, majd az öledbe vonva megsimogattad és adtál egy puszit a fejére. Rögtön vidámabb lett, megnyalta az arcod és csóválni kezdte farkincáját.
 - Itt vagyok már, ne félj. – szorítottad magadhoz, majd ráadtad a pórázt, hogy levidd esti sétára. Igaz már egyikőtök se látott olyan jól, hiszen nem voltak a közelben lámpák, csak az útnál. Pár percig sétáltatok a fűben, majd mikor mentetek volna vissza, két kart éreztél a derekadon. Majdnem felsikítottál ijedtedben, de az egyik kéz egy ujját a szádra tette.
 - Túl hangosan keltél fel. – súgta egy ismerős hang, mire megfordultál és rácsaptál Jonghyun vállára.
 - Tudod, hogy megijesztettél? – korholtad vigyorogva, majd egy apró rántást éreztél és a fiú egy gyors csókkal hallgattatott el. Mikor elváltak ajkaitok, két apró mancs ért a cipődhöz és láttad, ahogy Picur ágaskodik, hogy vegyétek fel. A karjaidba kaptad és mosolyogva Jonghyunra néztél.
 - Mehetünk föl? – kérdezted és kezét megfogva elindultatok vissza a házba.
A lépcsőről még váltottatok egy gyors csókot, majd az ajtóhoz érve megláttad a nála hagyott csokrot egy kis üzenettel.
„Holnap háromkor.”

The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 2

Ahogy gondoltad, következő nap is ott volt, az egyik padon ült és a parkot szemlélte.
 - Szia… - köszöntél elpirulva, mikor közelebb értél.
 - Jó reggelt! – mosolygott és megpaskolta maga mellett a zöldre festett léceket. Leültél és hagytad, hogy Picur a póráz végén futkározzon.
 - Sikerült beszélned a szüleiddel? – kérdezte és egyik karját a pad háttámlájára tette.
 - Mi? Jaa igen…örültek, hogy hallhatták a hangom. – füllentetted és zavartan a földet nézted.
 - Akkor jó, gondolom aggódtak. Jut eszembe, hoztam nektek valamit. – kezdett el kotorászni a táskájában, majd előhúzott két alufóliába csomagolt valamit. – Ez a tiéd… - adta a kezedbe az egyiket. – Ez pedig…Picur! – hívta magához a kutyust, aki azonnal odaszaladt hozzá. – Tessék. – bontotta ki a kis csomagot, melyben apró kekszek rejtőztek. Letette a földre, így Picur kedvére falatozhatott az ízletes csemegéből.
 - Köszönjük szépen. – mosolyogtál Jonghyunra, majd kibontottad a saját kis ajándékodat, melyben egy apró, torta formájú, krémes sütemény lapult.
 - Ezt mire kapom? – kérdezted csodálkozva.
 - Amolyan nem is tudom… „köszöntelek az új otthonodban” torta. – felelte halkan kuncogva. – Magam sem tudom, mi ütött belém, hogy sütöttem, de úgy gondoltam, talán örülnél neki. Remélem ízleni fog, saját recept. – folytatta ujjaival babrálva, mire gondolkodás nélkül adtál az arcára egy puszit.
 - Oh…köszönöm… - jött zavarba azonnal és lóbálni kezdte lábait, mint egy öt éves kisfiú. Hajad füled mögé tűrted és úgy néztél az édességre. Miért ne kóstolhatnád meg itt helyben? Óvatosan, az alufóliával védve ujjaidat a gonosz krém ellen, szádhoz emelted és leharaptál belőle egy kis darabot. Pár pillanatig nyammogtál rajta, majd hörcsög pofival elismerően bólogattál. Halkan felnevetett, majd egy ujjával letörölte a szád szélére került kevéske krémet és ajkaihoz emelve lenyalta róla. Az ütő is megállt benned, egy hatalmas nyeléssel leküldted a sütit és csak mereven bámultál rá. Az előbbi mozdulatától átfutott rajtad egy bizsergető hullám, még a gyomrod is beleremegett.
 - Baj van? – kérdezte, kizökkentve ezzel dermedtségedből. Azonnal megráztad a fejed és érezted, hogy fülig vörösödsz.
 - S-Semmi… - hadartad akadozva és a földön lévő apró köveket kezdted rugdosni. Soha nem jöttél még ennyire zavarba senkitől. Talán azért, mert az egyetlen barátodnál is a legkomolyabb dolog, ami történt köztetek, az volt, hogy levágtátok egymás haját…
 - Egyébként, ha akarsz, átjöhetsz hozzám ismerkedni vagy valami… Elmondanék mindent, amit a környékről tudni kell… - mosolygott és úgy tűnt, nem vette észre zavarodat.
 - Oké, de nem tudom melyik lakás a tiéd… - néztél a házra.
 - A második emeleten a négyes. – felelte és rámutatott az erkélyére. Tele volt virágokkal, ami nem igazán vall egy agglegény lakására… Lehet, hogy meleg? Nem, nem szabad rögtön a legrosszabbra gondolni… Biztos van barátnője…
 - És nem fogok másnak zavarni? - Ugyan kit zavarnál? Egyedül lakom… - nézett rád furán, aztán leesett neki. – Ja, a növények miatt? Ne is törődj velük, csak a saját kis hobbim részei. Imádom a virágillatot, a szüleim kertjére emlékeztet. – mondta és elmosolyodott. – Akkor ma, három körül megfelel? És, ha nincs dolgod, maradhatsz amíg csak szeretnél. Most viszont megyek, mert van még egy kis elintéznivalóm. - Rendben. Mára úgysem terveztem semmit. – bólintottál és felvetted az öledbe Picurt.
 - Akkor, háromkor gyere. – adott egy gyors puszit az arcodra és elment. Teljesen leblokkoltál, még most is érezted forró ajkait bőrödön, amitől kicsit meg is szédültél. Rózsaszín ködfelhőben úszkálva felálltál és Picurral a karodban felballagtál a lakásodba.
Még csak dél volt, de már egy percet sem akartál várni. Hosszasan készülődtél a fürdőben: pakolások, bőrradír, krémek, mitesszer tapaszok, testápoló… Minden fellelhető szépségápolási szert bevetettél, hogy a lehető legjobb formádat hozd. Mintha csak randira készültél volna, feltúrtad a ruhatárad a legjobb cuccért és a cipős dobozok tartalmát is egyenként borogattad ki.
Mikor végre elkészültél feltettél egy pici sminket és elégedetten szemlélted magad a tükörben.
Az eredmény puha, selymes bőr, csókolnivaló ajkak, füstös szemek és friss, fényes haj. A ruhád csak egy egyszerű farmernadrág volt hozzáillő topánkával és pántos felsővel.
Pontban háromkor bekopogtattál hozzá és alsó ajkad harapdálva vártad, hogy ajtót nyisson. Azonban mikor végre kinyílt az ajtó Jonghyun helyett egy öreg, hetvenes éveiben járó bácsi állt előtted.
 - Mi járatban, szép hölgy? – vigyorgott félig rosszul ragasztott műfogsorral. Kirázott a hideg és a belőle áradó szag is fojtogatott.
 - Jonghyunt…keresem… - mondtad akadozva és érezted, hogy bekönnyezel a bűztől, de nem akartál neveletlennek tűnni.
 - Az ki? – nézett furán az öreg és megvakarta a fejét, melyen csak pár ősz hajszál meredezett. – Ja, hogy a virágos fiatalember? Eggyel feljebb. – mosolygott és felmutatott az ujjával.
 - Oh, köszönöm szépen. – hajoltál meg és felsiettél a lépcsőn. A következő emeletre érve kifújtad magad és mélyeket szippantottál a friss levegőből…amibe virágok illata keveredett. A finom, parfümszerű aroma egy világosbarna ajtóig vezetett, melyen a fiú neve díszelgett egy rézlapra gravírozva.
„Kim Jonghyun”… Megsimogattad a névtáblát, majd bátorságod összeszedve bekopogtattál.

The boy with flowers

(Jonghyun)

Chapter 1

 - Szia, picim. – simogattad meg az egyik kiskutyát az állatkereskedésben. Rövid, barna, selymes tapintású szőre volt, apró farkincáját ide-oda csóválta és gyönyörű, gesztenyebarna szemekkel nézett rád. Teljesen elvesztél benne, szinte megbabonázott, érezted, hogy kell neked.
 - Őt kérném. – mondtad az eladónak, majd a kasszánál fizetve egy kis dobozban végre kézhez kaphattad.
 - Úristen, de aranyos vagy. – nyunyorgattad a pofiját és simogattad a pocakját, míg hazafelé tartottál.Már gyerekkorod óta szerettél volna egy kutyust, de a szüleid allergiája miatt csak hörcsögöd lehetett. Most, hogy elköltöztél, hogy a saját életed éld, első utad ebbe a kis boltocskába vezetett, ahol rátaláltál újdonsült kedvencedre. Persze még a régi otthonodban beszereztél minden eszközt a kisállattartáshoz: póráz, bili, tálkák, kis ágyikó, tisztálkodási szerek, ennivaló stb, és elhoztad őket ide.
Amint beértél a lakásodba, rögtön kivetted a lyukacsos kartondobozból és letetted a padlóra. Mivel neve még nem volt, így magad adhattál neki egyet, de már erre is fel voltál készülve.
 - Picurnak foglak hívni, rendben? – húztad magadhoz a terepet vizslató kutyust. Azonnal megnyalta az arcod és szaglászni kezdte a nyakad. Valószínűleg a parfümöd illatát érezte, amit indulás előtt fújtál magadra. Elengedted, hogy felfedezze a kis lakást, te pedig öntöttél neki vizet és ennivalót. Egy picit duci volt, de lehet csak azért, mert még csak egy hónapja volt a világon.(icipici segítség: én így képzelem el, ahogy a játékban van x3 http://www.ferryhalim.com/orisinal/g3/dog.htm)
A születésnapját megtudakoltad az eladótól, így gyorsan fel is írtad a naptárba. Mondhatni teljesen belezúgtál Picurba, amilyen pici volt, olyan gyorsan rabul is ejtett. Figyelted minden mozdulatát, óvtad a veszélyes dolgoktól, és esténként melletted aludt a kiságyán. Édesen szuszogott, soha nem láttál még szebbet ennél az alvó kiskutyánál. Hetente megfürdetted, hogy tiszta legyen és illatos, valamint, hogy kicsit lehűljön a melegebb napokon.
Többet törődtél vele, mint bármi mással, így szinte teljesen kifordultál önmagadból, mikor egyik nap sétáltatás közben szem elől tévesztetted. Csak egy pillanatra fordultál meg, erre tessék, máris eltűnt. Magadban szitkozódtál, hogy minek engedted el a pórázról, hisz azzal együtt is tud szaladgálni, de az aggódás elnyomott minden egyéb gondolatot.

 - Picur, hol vagy? Picur! – kiabáltad, de sehol sem láttad. Kezdtél bepánikolni, egyre elkeseredettebben hívtad magadhoz és már a legrosszabbra gondoltál. Mi van, ha kiszaladt az útra és elcsapta egy autó? Úristen… Leültél a földre és csak nézted magad előtt a földet. Ekkor lépteket hallottál, majd egy vakkantást. Lassan felnéztél és megláttál egy fiút, amint a kezében a kutyusod tartja.
 - Őt kerested? – segített fel a földről a szabad kezével, majd átadta Picurt. Még mindig le voltál döbbenve, már teljesen el is keseredtél, mire jött a megmentő egy hihetetlenül aranyos srác személyében. A mosolya szívdöglesztő volt, szemeiben kicsi pajkosság csillogott, de tele volt kedvességgel, telt ajkai pedig igencsak csókolni valók voltak. Azonnal elnyerte a tetszésedet, ráadásul nem is volt olyan nyakigláb, mint a közeledben lévő fiúk. Amolyan veled egy magas lehetett.
 - Jonghyun vagyok. – mondta, mikor látta, hogy a gondolataid valahol messze járnak. Visszaszálltál a földre és kezet ráztatok.
 - ________ - felelted mosolyogva. – Ő pedig Picur. – mutattad be a kis kedvenced.
 - Még nem láttalak errefelé, új lakó vagy? – kérdezte végig szemedbe nézve. Volt benne valami, ami megragadott, bár nem tudtad megmondani, hogy pontosan mi, de érezted, akárcsak Picur esetében.
 - Igen, pár hete költöztem ide, a nyolcasban lakom. – mondtad és a pórázt a kutyusra csatolva letetted a fűbe. Azonban ahelyett, hogy elszaladt volna, az újonnan megismert fiú lábát kezdte el szagolgatni, majd feltápászkodott rá, hogy vegye fel.
 - Tényleg? Én is. – mosolygott miközben karjaiba kapta Picurt. – Úgy tűnik, kedvel. – simogatta meg a buksiját.
 - Elég jó érzéke van az idegenekhez, tudja, kiben bízhat. – simogattad meg te is, majd Jonghyunra néztél, de azonnal elpirultál.
 - Egyébként segítsek kipakolni vagy már kész vagy vele? – kérdezte, hogy elterelje a témát.
 - Köszönöm, de már első nap végeztem, hogy Picurnak előkészíthessek mindent. – felelted és az órádra néztél. – Hú, rohannom kell, megígértem a szüleimnek, hogy még ma felhívom őket és nem szeretik, ha este csörgök rájuk. Majd találkozunk, szia. Ja, és tényleg köszi. – vetted vissza a kutyust és sietősen hazarohantál.
A lakásba érve kifújtad magad és az ajtónak támaszkodva a földre csúsztál. Ez a kis telefonálós füllentés pont jókor jutott az eszedbe. Nem bírtad volna tovább, a szíved majd’ kiugrott a helyéről.
 - Szerinted is nagyon jól néz ki? – néztél Picurra, aki csak vidáman csóválta a farkát. – Na, gyere, megfürdünk, hogy ha holnap találkozunk vele, mindketten illatosak legyünk. – vakargattad meg a hasát és a pórázból kibújtatva bevonultatok a fürdőszobába.

EXOtic Love
(Chen&Lu Han)

Chapter 8. (Final)

Mikor letelt a két hét, összehívtad őket egy találkozóra a parkban. Az idő gyönyörű volt, hétágra sütött a nap, de a kedved teljesen elrontotta, hogy egyiküknek ma mennie kell…
Ott álltak előtted kicsit feszülten, de próbáltak magabiztosnak tűnni. A szíved a torkodban dobogott, a lábaid is remegtek. Annyira nem akartad megtenni…de muszáj volt. Ki kellett mondani. Összeszedted volna és már szólítottad volna Chent, mikor eszedbe jutott az este, amit vele töltöttél. Nem figyelt rád annyira…nem is viszonozta, hogy szeret…a randi előtt akárhányszor hozzád ért, szinte mindig követelőző volt. Csomó lány vette körül nap, mint nap, barátnője is sok volt, de heteken belül minddel szakított és Lu Hant is megfenyegette. Vele viszont boldog voltál, segített, ahol csak tudott, megvigasztalt és sose bántott meg. Mikor a pasidat játszotta végig figyelmes volt és mindig megnevettetett. Hogy is hidegülhetnél el tőle, hisz benne is megvan minden, ami kell, csak nem adja ki. Ahogy a parton csókolt, amilyen merész volt a jet-skivel és a csalánnal…nem is olyan szende, mint amilyennek mutatja magát… Ráadásul még nem is voltál vele komolyabb helyzetben, ki tudja, hogy viselkedik ott… Lehet más, mint az eddigi fiúk… Nem is akarod, hogy barátok legyetek. Annál neked több kell!
 - Lu Han. – mondtad ki hangosan.
Azonnal hatalmas mosoly kúszott az arcára és közelebb lépve felkapott, majd megfordult veled. Ezután letett a fűbe és szorosan magához ölelt.
 - Már féltem, hogy mást mondasz… - súgta és arcát nyakadba fúrta. Örültél, hogy ilyen boldog, de nem tudtad, mi lesz most Chennel vagy, hogy mit fog csinálni. A randik előtt is elég durva volt, lehet, hogy most is az lesz…? Félve ráemelted tekinteted, de ő csak mosolyogva közelebb lépett.
 - Hé Hannie. – szólt Lu Hanhoz, aki engedett az ölelésén és megfordult. – Kösz az ötleteket a randira. – nyújtotta ki a kezét, majd kezet ráztak. - Legyetek jók, majd találkozunk, engem várnak a többiek. – kacsintott, majd elindult haza. Csodálkozva néztél rá, majd Lu Hanra.
 - A te ötleted volt minden? – kérdezted szinte szájtátva.
 - Aha, de hagyd csak, apróságok… – nézett az égre fütyörészést imitálva, míg megfogta a kezed. Meghökkenve áltál egy helyben, majd elmosolyodva közelebb húzódtál.
 - Úgy tűnik, jó döntöttem. – mosolyogtál, mire érezted, hogy a fenekedbe csíp. Kicsit megugrottál és még jobban meglepődve bámultad az arcát.
 - Még szép…Na, mi az? Nem nézted volna ki belőlem, hogy ilyet is tudok? – kérdezte, mire bólintottál. - Akkor azt hiszem ideje rendesen is megismerned. – kapott a karjaiba és egy csókot nyomva ajkaidra, elindult veled haza.


----------------------------

Tudom, tudom, rövid. De azért próbáltam hatásosra megcsinálni. :) (by Shiniel)

EXOtic Love
(Chen&Lu Han)

Chapter 7.

Másnap reggel furcsamód kipihenve ébredtél és észrevéve, hogy még mindig ugyan abban a ruhában vagy, a fürdőbe rohantál. Mindenhol jól átmostad magad és tiszta ruhát vettél fel. Az órára nézve elmosolyodtál, hisz rengeteg időd volt még. Nyugodtan megreggeliztél, elpakoltál a szobában, majd gondolván inkább előbb érj oda, kiléptél az ajtón. Vagyis kiléptél volna, ha nincs ott egy csomag. Sóhajtva forgattad a szemed, hogy megint egy ajándék, de mikor kinyitottad, egy fekete, testhez simuló, gumis úszóruhát láttál. Nem igazán értetted, minek, de volt mellette egy kis levél is.

„Inkább a mólóhoz gyere, fél óra múlva várlak. A ruha legyen rajtad.
Lu Han”

Megvakartad a fejed, majd átöltözve a mondott helyre mentél, de senki sem volt ott…
5 perccel később motorzúgást hallottál és megfordulva megláttad a várt srácot egy jet-skin. Mosolyogva intett, hogy pattanj fel, így nagy nehezen felcsimpaszkodtál rá. Azonnal elindította a kis vízi járművet, te pedig átkaroltad derekát, hogy le ne ess róla.
Így mentetek pár percig, majd egy sziget kezdett kibontakozni a víz öleléséből. A partjánál lelassított, majd a motort leállítva a homokba léptetek.
 - De jó! – csodáltad a kilátást a víz szélétől.  – Hol vagyunk? – kérdezted mire közelebb lépett.
 - A szigetemen. Vagyis…nem az én szigetem, de senki sincs itt, így most perpill az enyém. – mosolygott és a fák közé mutatott. – Menjünk, nem akarom, hogy odaégjen az ennivaló. Követted a sok levelet arrébb söpörve, majd megláttál egy apró faházat egy kicsi udvarral.
 - Bizony, én csináltam. – vigyorgott, majd megnézte a nagy grillező rácson heverő húsokat. – Ülj csak le. – mutatott maga mellett a padra. Meglepettségedben inkább már huppantál.
 - Áh, még forró, hozok játékot, amíg hűl. – mondta és a kunyhóból előhozott egy nagy dobozt. – Egy kis nosztalgia…úgy emlékszem szereted. – mosolygott, majd elővett a dobozból egy listát. Igaza volt, a régi dolgok mindig is a kedvenceid közé tartoztak, főleg a gyerekkorod játékai. Csillogó szemekkel nézted, ahogy átnyújtja a listát, majd olvasni kezdted. A legalsóhoz érve elkerekedtek a szemeid és megmutattad Lu Hannak.
Mosolyogva bólintott, majd előkotorta a dobozból és az asztalra tette. Örömödben szinte ugrálni támadt kedved, de ehelyett csak vigyorogtál, mint a tejbe tök.
Kiraktátok a táblát, bábukat, pénzt és kezdődhetett a Gazdálkodj okosan!
(aki nem tudja, milyen az itt megnézheti: http://retronom.hu/node/4126)
Először ő volt előnyben, majd megelőzted és szélsebesen törtél a cél felé. Pár háztartási eszközt már beszereztél, de a ház és a bútorok még hátra voltak.  Ekkor abba hagytátok a játékot, hiszen ebédidő volt.
A hús tökéletesre sikerült, a köret is teljesen jó volt, már csak az ismeretlen eredetű savanyúság maradt hátra.
 - Ez mi? – kérdezted aprót bökve pálcáiddal a kis tálra.
 - Speciális saláta, a nagyim mindig ilyet csinált kiskoromban. Kóstold meg, finom. – mosolygott és figyelte a reakciód, ahogy egy keveset a szádba veszel.
Picit nyammogtál rajta, ízlelgetted, majd elismerően bólintottál.
 - Tényleg nagyon jó, mi van benne? – néztél rá újabb falatot magadhoz véve.
 - Csak jégsaláta és csalán…balzsamecettel. – vigyorgott bekapva egy keveset. Nagyon jól tudta, hogy félsz még a csalán közelébe is menni, hisz kiskorodban egy egész bokornyiba estél, mégis belerakta…
Legszívesebben leszidtad volna, de….valahogy a saláta hatására elmúlt a növénytől való félelmed. Túl finom volt ahhoz, hogy akár egy rossz szót is szólj, így csak összehúztad a szemed és kicsit mosolyogva megráztad a fejed.
 - Ezt még visszakapod… - felelted és mosolyogva ettél tovább.

Az ebéd után folytattátok a játékot és elégedetten nézted, hogy már majdnem megvan minden része a háznak. Csak egy hiányzott, de sehogy sem tudtál azokra a mezőkre lépni, ahol beszerezhetted volna…
Lu Hannál ugyan ez volt a helyzet, de ő amilyen szerencsés volt, szinte mindig a jó mezőkre került. Már majdnem ott volt a bútorosnál, mikor szerencse-mezőre léptél és a hozzá tartozó kártyát felhúzva láttad, hogy pont a hiányzó darabot nyerted meg.
 - Ez aaaz!!! – ugrottál fel örömödben és a képdarabot a házat szimbolizáló lapra illesztve visszahuppantál a helyedre. – Nyertem. – mosolyogtál rá, mire vigyorogva megsimogatta a buksidat.
 - Ügyes vagy. – mondta és ujjára egy puszit nyomva az arcodhoz tette. Kicsit elpirultál, de álltad a tekintetét.
 - Köszönöm. – néztél le a játékra, majd vissza rá. – Már nagyon rég játszottam vele. – simogattad meg a dobozt.
 - Nincs mit, azért hoztam, hogy boldog legyél. – mosolygott, majd eszébe jutott valami és a faházba rohant. Mentél volna kíváncsian utána, de ekkor kilépett és a háta mögül elővett egy kicsi csomagot. - Ez a tiéd…remélem jó lesz… Nagyokat pislogva elvetted tőle a kis ajándékot, majd kibontottad. Egy lenge, fehér ruha volt, nagyjából térdig érő. Nyárra tökéletes.
 - De szép! Köszönöm, nagyon tetszik. – szorítottad magadhoz Lu Hant és egy puszit nyomtál az arcára.
 - Akkor örülök, gyere, most menjünk vissza. – mutatott a víz irányába, majd lassan elindultatok. A tenger még szebben csillogott, mint délelőtt, szinte nem is akartad otthagyni a szép helyet. Legnagyobb meglepetésedre nem a jet-skikhez mentetek, hanem maradtatok a parton.
 - Nem megyünk még haza? – néztél rá kérdőn.
 - Csak azt mondtam, vissza, azt nem, hogy mennyire. – kacsintott, majd odalépett egy a homokra terített nagy törölközőhöz és lerakta a kevés kis magával hozott cuccát.
 - És akkor mit fogunk itt csinálni? – kérdezted, míg te is lepakoltál.
 - Jól érezni magunkat. – nyújtotta ki picit a nyelvét, majd a tengerbe szaladva rád fröcskölt egy kis vizet.
 - Héé!! – néztél a rád került vízfoltokra, majd utána eredtél és beljebb lökted. Játszadozni kezdtetek a derékig érő vízben, hol fröcsköltetek, hol összegabalyodva birkóztatok, majd órákkal később csurom vizesen kimentetek a törölközőhöz. Lehuppantatok rá és zihálva nevetni kezdtetek.
 - Ez tök jó volt. – fújtad ki magad, mire szó nélkül átölelt, majd arcod megsimogatva megcsókolt.
A tekintete most más volt, kedves és szerelmes, a megszokott huncut csillogás nélkül.
 - Megnézzük a naplementét? – suttogta ajkaidra, majd fejével az ég felé mutatott. Észre sem vetted, hogy elszaladt az idő… A nap már narancsos fényben tündökölt és az eget is annak árnyalataiba öltöztette, a víz pedig visszatükrözte és lágy fodrokkal tovább szépítette.
 - Olyan, mint te… Tüzes és gyönyörű… - súgta és átfonta karjait derekad körül. Ujjaitokat összekulcsolta, majd közelebb húzott. Mellkasának dőlve néztétek tovább az eget, majd ahogy eltűnt a nap, lassan felálltatok és a jet-skihez sétálva lassan felültetek. Átölelted derekát és szorosan hátához simulva figyelted, ahogy szelitek a vizet. Gondolataidba merültél, már végképp nem tudtad mit tegyél. Ezek után képtelen voltál választani…
 - Megérkeztünk. – simogatta meg a hajad, mire magadhoz tértél és lassan a móló deszkáira mászva leszálltál a kis járműről.

 - Köszönök mindent. – mosolyogtál, mire átnyújtotta az ajándékod és hajad füled mögé simítva még egyszer megcsókolt.
 - Aludj jól. – mosolygott és visszaülve a helyére nézte, ahogy egyre csak távolodsz.
Hazaérve leültél a legközelebbi székre és ismét gondolkozni kezdtél. Két hét…ennyi időd van, hogy dönts. Akárcsak előző nap, most is elnyomott az álom, így ismét nem jutottál semmire.

Reggel rendbe tetted magad és az ágyadba mászva begubóztál.
 - Gondolj, gondolj, gondolj… - utánoztad Micimackót, mire eszedbe jutott valami. Két hét nem is olyan kevés, ha az ember megfelelően tölti ki…így elővetted a szekrény alján lapuló kazettákat és az elhanyagolt, de még mindig kedvenc időtöltésednek szentelted ezt a hosszú időt….azaz éjjel-nappal meséket néztél.
A kis hableánytól Csipkerózsikán át Mulanig minden meglévő rajzfilmet megnéztél, egyen azonban megakadt a tekinteted… Suzy és Tekergő… Azonnal eszedbe jutott Chen és a randitok. Amit ott csinált, felejthetetlen volt… A gondolatok ismét megrohamoztak, de most sokkal tisztább fejjel láttál mindent.
 Mindketten hihetetlenül aranyosak voltak, teljesen más oldalukat mutatták, mint amilyet az ember alapból megismer és a randikon is rendesen kitettek magukért. De valahogy…a mérleg Chen oldalára billent… Igaz Lu Han is sokat tett érted, de mégis…inkább barátként tekintettél rá… Olyan rég ismerted, csomó mindent tudtál róla és egyébként is Chen után epekedtél. Ha Lu Hant választod egy idő után kihuny még az a kicsi láng is…és barátok sem lesztek többé… Chen viszont szenvedélyes…talán ez volt az, ami hiányzott a másikból…Igen, ezért lesz Chen…őt választod…