Music Life

(Hongki)

Part 2

 - Na, hogy tetszett? – kérdezte a következő órán.

 - Nagyon szép volt, de…miért nem mondtad, hogy ezt fogod előadni? – mutattál a kottára.

 - Mert ott helyben szóltam a többieknek, hogy valaki…számomra fontos ember lesz ott és szeretném eljátszani… - mondta kicsit elpirulva.

 - Fontos? De…hisz csak a tanítványod vagyok, nem…?

 - De…de…szeretném, ha…több lennél… - súgta halkan és beharapta alsó ajkát. Kicsit meglepődve elmosolyodtál és a dalból kiragadva egy részletet, azzal válaszoltál.

 - I will walk lalala with you…

Vigyorogva beszállt és együtt, énekelve eljátszottátok a végéig.

 - Nagyon tetszel… - mosolygott és átölelt. Olyan jó illata volt…és a mosolya…

 - Te is…Tudtad, hogy hihetetlenül cuki vagy, mikor énekled, hogy Hello Hello és nyújtogatod a karod?

 - Azért csinálom. – nyújtott nyelvet és egy cuppanóst nyomott az arcodra.

Hetekkel később már órákon kívül, hétvégente is találkoztatok. Volt, hogy lementetek a tengerhez, néha csak egyszerűen a folyóhoz, de legtöbbször Hongkiék udvarában lebzseltetek. Szép, zöld pázsit, két napozóágy, egy grillező és egy nagy napernyő. Tisztára, mint egy füves strand.

Most is a napozón feküdtetek és a kicsi, fehér felhőket néztétek.

 - Nézd, ott egy nyuszi! – mutattál egy kis pamacsra.

 - Tényleg, kis gombócka. Az meg egy gitár.

 - Te mindenben a gitárt látod?

 - Nem. Benned egy gyönyörű lányt… - mosolygott és  érezted, ahogy fülig pirulsz.

 - Most jut eszembe, rohannom kell. – néztél az órádra ijedten. – Mára ígértem meg, hogy segítek a mamámnak. – azonnal felkeltél és magadra kaptad a vékony kardigánod.

 - Ma még találkozunk? – ült föl ő is és rád nézett.

 - Nem hinném, este végzek… De korán elalszik, ha akarod, utána beszélhetünk telefonon.

 - Majd meglátjuk, na menj. – magához húzott egy csókra, majd gyorsan elrohantál.

A terep már ismerős volt, így nem telt bele sok idő és odaértél.

 - Bocsi mama… - estél be az ajtón és máris nekiláttál a teendőidnek.

Órákkal később, mikor befejezted, fáradtan huppantál le egy székre. Persze a nagyid már javában horkolt. Aztán meghallottál valami kis dallamot, énekszóval. Az erkélyre rohantál és megláttad az udvaron a lovagod, amint épp szerenádozik neked. Ahogy meglátott, mosolyogva folytatta és a húrok közé csapva erősebben, szenvedélyesebben énekelt.

Halkan leszaladtál a lépcsőn és a nyakába ugrottál. Olyan jó volt hallani, olyan szép volt és…romantikus…

Melegen ölelted és hajába túrva megcsókoltad. Soha, senkitől nem kaptál még szebb ajándékot.

 - Szeretlek… - súgtad picit könnyes szemmel, de ő csak megfogta állad és lágyan csókolva magához volt.

 - Feljössz? Mama már alszik. – mosolyogtál és kezét megfogva felhúztad az emeletre. Csendben átsurrantatok a nappalin és behúztad a szobádba. Nem volt nagy cucc az otthonihoz képest, de ez is megteszi-

 - Miért vagy hozzám ilyen jó? Meg sem érdemlem. – csuktad be magad után az ajtót.

 - Azért, mert szeretlek. – letette a gitárt és hozzád lépve átkarolta a derekad. – és mert a barátnőm mindent megkap, amire szüksége van a boldogsághoz. – súgta egyre halkabban és mikor lehunytad a szemed, már tudtad mi lesz, de nem bántad…

Music Life

(Hongki)

Part 1

Próbáltad az ujjaidat a mondott helyen tartani, de valahogy sehogy se bírtad megcsinálni. Franc se gondolta volna, hogy ilyen nehéz a gitározás. Jobb kezeddel már betanultad, mikor, melyik ujjaddal, melyik húrt kell megmozdítani, de bal kezed úgy tűnt nem volt elég nagy. Az ujjpercek igencsak rövidek voltak, így alig érted át az akkordokat. Pedig az álmod az volt, hogy híres gitáros legyél, de féltél, hogy így képtelen leszel megvalósítani.
Mikor végre elszántad magad, elmentél egy gitároktatóhoz, hátha ő tud segíteni. Belépve az épületbe egy 40-en túli idős férfire számítottál, de legnagyobb meglepetésedre egy fiatalos 20-as éveiben járó srác várt.
 - Üdvözöllek, gyere, már vártalak. – mosolygott kedvesen, majd közelebb léptél. – Lee Hongki.
 - __________. Mióta gitározol? – érdekelt, hogy miért jelentkezett gitároktatónak ilyen fiatalon. Egyáltalán van elég tapasztalata?
 - Áhh még csak pár éve, amolyan hobbiból. Amúgy meg a bandámban énekes vagyok. – felelte mosolyogva és beléptetek a gyakorlóterembe. Fehér, egyszerű falak, kották, gitárok és pár szék.
 - Milyen banda? – elcsodálkoztál és máris felkeltette az érdeklődésedet.
 - Nem hiszem, hogy ismernéd, még csak garázs módban vagyunk, de szombaton lesz egy kisebb koncertünk. Amolyan válogató. A nevünk FT Island. Na, de ne húzzuk tovább az időt, mondd mit tudsz eddig. – leültetek egy-egy székre és a gitárodat elővéve megpróbáltál ráfogni, persze sikertelenül.
 - A jobb kezemmel tudom milyen mozdulatokat kell csinálnom, de a ballal nem érem át…Lehet vele csinálni valamit? – kérdezted aggódva.
 - Persze. – melléd csúszott és levette a kezed a gitárról, majd valami furcsa ujjtechnikával nyomogatni és masszírozni kezdte a tenyered és az ujjaid. Mikor elengedte, visszatette a gitárra és furcsa, de…átérted.
 - Mit csináltál az előbb? – meredtél rá nagy szemekkel.
 - Kicsit kilazítottam az ízületeket. Túl merevek, ha gitározni akarsz, lazítanod kell rajtuk. – mutatta és előhúzott egy kottát. – Ezt le tudod játszani?
Nem volt nehéz, sőt! Ilyen könnyűt még nem is igen láttál. Meg kellett még szoknod, hogy elérsz minden helyet, de ezen kívül egész jól ment.
 - Várj, elrontottad. Nézd, itt a mutatóujjad és itt a középső, de ide kell, egyel arrébb.
 - De…
 - Hallgasd. – elkezdte játszani és a kettő teljesen máshogy szólt. – Egyébként nagyon jól ment. Mikor kezdted el tanulni?
 - Egy hete… - vallottad be félénken.
 - Egy hét?? Csak?? – döbbent le látványosan. – Ahhoz képest tehetség vagy én azt mondom.
A következő pár órát folyamatos játékkal és gyakorlással töltöttétek, majd a végén mutatott pár lazító gyakorlatot és felírta egy kis lapra, hogy szombaton mikor és hol lesznek. Mivel hetente csak egy órátok volt, így kifejezetten ügyeltél, hogy ne veszítsd el a cetlit.

Aznap ránéztél a papírra és kimentél a helyszínre. Kisebb tömeg fogadott, a színpad előtti rész meg már tömve volt. Szétnézve megláttad a tanárod és integettél neki, de nem vett észre.
Aztán elkezdődött végre és azt sem tudtad, hova kapkodd a fejed. Hongki a mikrofonra fogott és pár nyögésre hasonlító hangpróbát tartott…vagy mit…magad se tudtad, de a sok ember már most éljenzett. Utána valamit gyorsan elhadart és csak annyit értettél, hogy Hello, Hello. Hát, szia…
Végighallgattad a számot, de végig rá koncentráltál. Pedig…az egyik gitáros is tetszetős volt…de inkább maradtál a pacsirtánál.
Jött még vagy 5 dal, de aztán a csapat tagjai hirtelen levonultak a színpadról. Máris vége lenne? De megláttad Hongkit, ahogy egymaga leül egy székre, gitárral a kezében és elkezdi énekelni és játszani, amit az órán gyakoroltatok.
 - Music Life, Music days… - hangzott a refrén eleje és szinte bekönnyeztél, mikor láttad, hogy téged néz…hogy neked énekel… Az a gyönyörű ballada… Szemed megtörölve szipogtál párat és elmosolyodtál. Érezted, hogy elvarázsolt…hogy fülig beleszerettél.

A könnyebb elképzelés érdekében:
http://www.youtube.com/watch?v=o9zGNtPxjeI

Zsömle monológ

”A zsömle jó. Finom, van, hogy ropogós, puha, törik vagy szakad, felfújt, tömör, omlós, rágós, nyammogós, de a leggyakoribb a sima, egyszerű zsömle.” – mondta anno egy pék barátom. Teljes mértékben igaza volt, hiszen ki más ismerhetné ennyire a zsömléket, ha nem a teremtőjük? Maximum mi magunk…

 - Lee vagyok. Zsöm-Lee. De kegyed szólítson csak Zsöminek vagy ahogy szeretne. Régóta szolgáljuk az emberiséget és elégítjük ki éhségét, hisz van-e csodálatosabb annál, ha egy gyermek arcára mosolyt csal egy vajas zsömle? Hallgass csak meg. Mi jót szeretnénk. Az iskolában a tanulóknak csak elő kell szedniük a táskájukból, kicsomagolni a szalvétából, alufóliából, esetleg másból, s enni. Nem kell érte gyalogolni, nem kell érte fizetni, csak enni. A szülőknek is alig van dolguk, megvesznek, elkészítenek, majd reggel az asztalra tesznek.
De felütötte a fejét az ellenség…az ízesített péksütemények hatalmas választéka.
Kakaós, fahéjas, vaníliás, csokoládés, pizzás, sajtos, húsos, minden! Felháborító! A gyerekek erre költenek zsebpénzükből és még csak nem is olyan ínycsiklandóak és táplálóak mint mi, szebben fogalmazva egy szép sajtos, sonkás, uborkás/salátás/paprikás/paradicsomos zsömle. Hova fejlődik a világ, ó szent péklapát? Mi lesz így az emberiséggel és velünk? Szépen, lassan a feledés homályába veszünk, mint a régi játék mackók… Ők maguk meg egy elegáns, színezett idegmérgekkel teli csapdába esnek….
Persze ez rajtuk múlik, de vajon fognak-e ezen változtatni?
Veteránként hadd meséljek egy kicsit a történetemről. Többet éltem, mint egy átlagos zsömle, lett egy kiflim és vele sok kis zsömflim. Nagyon értelmesek és nyitottak a többiek felé, másságuk ellenére. Az ő álmuk is az, hogy majd egyszer megegye őket valaki és a tápláléklánc urának szolgálatába álljanak. Édes szakácsom, de büszke vagyok rájuk… Persze én már nem élhetem meg az ő boldogságukat, hisz már kiszáradtam, puhaságom elvesztettem, de vígasztal a tudat, hogy már csak egy nap…egy nap, és mehetek a finom házi krémlevesbe. Addig is, kérlek segíts nekem, vidd a hírt, hogy a zsömlék és a modern péksütik között a harc folytatódik, és mi nem fogunk meghátrálni! Küzdeni fogunk az utolsó kovászrészecskénkkel is és ha a pék is úgy akarja, népünk győzni fog! – kiáltotta Zsöm-Lee és végleg kiszáradt.

Sasa különleges kérésére. Szeretlek, fiam <3

Kiss-me Honey

(Kevin)

Part 2 (18+)

A következő napokban is végig udvarolt, a kávézón kívül és belül, egy pillanatra sem feledkezett meg rólad és mindig segített, ha szükség volt valamire. A 8. napon viszont felhívott magához és körbevezetett.
 - Ha úgy döntesz maradsz, akkor ezt szokd meg. – mosolygott és megsimogatta a hátad. Megcsodáltad a házat és a végére a hálót hagytad, amin igencsak elcsodálkoztál. Fehér ágytakaró, rajta plüssök, egy kicsi, fiókos éjjeli szekrény, citromsárga sötétítők, színes világítás…
 - Na…tűrhető? – kérdezte és hátulról átölelte a derekad.
 - Nem rossz…sőt… - válaszoltál és csípődet akaratlanul is picit megmozdítottad. Halk sóhaj csúszott ki ajkain s szemét lehunyva nyakadhoz hajolt, majd csókolgatni kezdte. Kezeiddel hátranyúlva átkaroltad nyakát és te is felsóhajtottál. A nagy franciaágyhoz tolt és lassan ráfektetett. Megfordultál, hogy szembe legyél vele és mielőtt bármit is mondott volna, egyik kezeddel végigsimítottál testén és a nadrágján lévő dudort kezdted simogatni. Elakadt a lélegzete és csak lassacskán engedte ki a levegőt. Fogaival finoman nyakadba harapott és kezei testeden kezdtek kalandozni.
 - Kevinh… - sóhajtottál és lehunytad a szemed, de kezeddel benyúltál nadrágjába és bokszeren keresztül folytattad. Kicsit magasabb hangon nyögött fel és megremegett. Szívdobogása felgyorsult és lassan lehúzta rólad a hosszú egybe ruhát. Combjaid kezdte simogatni, s egyre feljebb haladt, míg fogaival lecsúsztatta melltartód pántjait. Szabad kezével kikapcsolta és szinte azonnal levéve rólad, melled kezdte masszírozni. Érezted, az élvezet elhomályosítja elmédet, de még telt annyira, hogy szétszedd és lejjebb told nadrágját.
Ajkait ismét tiédre tapasztotta és szerelmesen csókolva, simogatni kezdett bugyin keresztül. Mikor érezte, hogy elég felkészült vagy, lehúzta rólad azt az egy szem fehérneműt is és feldugta két ujját. Halkan felnyögtél és a lepedőbe markoltál. Óvatosan mozgatni kezdte, s mikor megszoktad és kezdted élvezni, kihúzta őket és bejáratodhoz tette merev férfiasságát.
 - Biztos…akarodh? – kérdezte zihálva és mélyen szemedbe nézve. Bólintottál és nyakát átkarolva lassan beléd hatolt. Megremegtél és egy erőteljesebb nyögés kíséretében megfeszítetted magad. Kicsit égető érzés volt, de nem több, inkább tetszett.
Hajába túrtál és halkan szuszogva lassan mozogni kezdett. Minden apró rezdülése finomságra utalt, nem akart semmit sem elsietni, figyelt rád, hogy te is élvezd. Óvatos volt és addig nem mert gyorsítani, míg te nem kérted. A lassúság meghozta gyümölcsét, kezdted érezni, hogy minden egyes lökéssel közelebb visz a csúcshoz.
 - Kevin…mégh… - nyögted és közelebb húztad magadhoz. Mély levegőt vett, majd megtámaszkodott és mélyebbeket kezdett lökni. Érezted, hogy már tövig ment, és nyögéseitek is egyre hangosodtak.
 - Nem…bíromh… - nyöszörögte Kevin, félve, hogy te még messze vagy a végétől. Pedig egyáltalán nem így, volt, csak egy kicsi kellett, egészen kicsi.
 - Cshakh…csináldh…ahhh… - nyögtél hangosan és pár lökéssel később hajába markolva elélveztél. Téged követve ő is elment és lihegve borult rád.
 - Szeretlkh… - súgtad zihálva és szorosan megölelted.
 - _________...velem maradsz? – kérdezte kicsit lenyugodva és szemedbe nézve.
 - Vízum nélkül nem lehet… - szomorodtál el és lenéztél, de akkor olyat mondott, amiről elképzelni sem merted volna, hogy megtörténhet.
 - Legyél a feleségem…

Kiss-me Honey
(Kevin)

Part 1

Mindig is imádtad Szöult, így szüleid egy két hete vakációval leptek meg születésnapod alkalmából. Most töltötted kint a harmadik napod, és egyáltalán nem akartál haza menni. Az emberek kedvesek voltak, mindenhol kozmetikai cuccok, csodás éttermek, sok látni való…mind közül pedig leginkább az Etude House fogott meg.
Épp hazaértél egy újabb városnézésből, lepakoltál és már ismét útnak is indultál egy kávézóba, mondván ott még nem jártál. Sétáltál egy utcasaroknyit és már előtted is állt nagy betűkkel a névtábla: Love Cafe. Bíztató… De mikor beléptél elmosolyodtál, hisz cuki, világos rózsaszín falak és habos tejeskávés poharas falfestés várt. Az egész olyan…aranyos volt, jobb szót nem találtál rá.
Leültél egy asztalhoz és a kis árlistát kezdted nézni. Egész jó árak, bár, ha drágább lenne se lett volna gond, hisz bőven el voltál engedve pénzügyileg. Közelebb jött hozzád egy kiszolgáló fiú és a kis pincér ruhából egy füzetet elővéve rád mosolygott.
 - Szia, mit kérsz? – kérdezte angolul, hisz látta, hogy nem vagy odavalósi. Tudtad, hogy ismerős volt valahonnan, de képtelen voltál rájönni, hol láthattad.
 - Nem tudom. Mit ajánlasz? – néztél rá kedvesen és az ő megérzésére hagyatkoztál.
 - Hmm…epres tejeskávé fehér csoki reszelékkel? – ajánlotta és azonnal bólintottál. Még sosem hallottál ilyesmiről, de már a neve is tetszett.
 - Rendben, máris hozom. – eltette a kis füzetet és eltűnt egy ajtó mögött. Láttad, hogy sütiket is árulnak és fejedben már most elhatároztad, hogy ide fogsz járni és minden újdonságot kipróbálsz.
 - Tessék. – tette le eléd a nagy poharat egy szivecskés szívószállal. – Remélem ízlik majd. – meghajolt, majd kacsintott és a többi vendéghez ment. Nem tudtad mire vélni a kis gesztust, de tetszett…ahogy maga a srác is.
Az innivalót megkóstolva elismerően hümmögtél. Mikor végeztél vele teljesen tele lettél, így még egy pár percig biztosan ott kellett maradnod, hogy szusszanj egyet. A srác is látta, hogy elfogyott, így visszajött hozzád s megfogta a poharat. Most vetted csak igazán észre, milyen lányos és tökéletes arca van.
 - Ízlett? – kérdezte és melegen elmosolyodott.
 - Igen, köszönöm, nagyon finom volt. De, kérdezhetek valamit? Tudom, személyes, de….milyen krémet használsz? Olyan szép a bőröd… - a kérdés hallatán fülig vörösödött és először nem tudta hogy feleljen.
 - Hát…semmit…ilyen alapból… - hebegte, de teljesen zavarban volt.
 - Értem, jó neked. Egyébként _________ vagyok. – mosolyogtál és kezet ráztatok.
 - Kevin. – felelte és az órára nézett.
 - Ha menned kell…
 - Nem, csak 10 perc és szünetem van. Ha akarod visszajöhetek… - mondta szavadba vágva, de még mindig kicsit félénk volt. Kevin…Kevin…olyan ismerős ez a név… Lányos arc, aranyos mosoly, jó angol…
 - Persze, nagyon jó lenne. – bólintottál és megvártad míg letelik az a pár perc. Mikor eljött a szünet, mosolyogva kijött az ajtón és leült veled szembe.
 - Szóval ________. Mi járatban errefelé? – kérdezte míg kezeit az asztalra téve, összekulcsolta.
 - Nyaralás. Imádom Szöult és így a szüleimnek nem kell folyton az ömlengéseimet hallgatnia. – kuncogni kezdett és végignézett a hajadon.
 - Vicces vagy…és aranyos…Meddig maradsz?
 - Még 11 nap… - feleltél kicsit elszontyolodva és ő is lebiggyesztette ajkait.
 - De...ugye addig még bejössz ide? – kérdezte reménykedve. Nem értetted miért érdekelted ennyire, de jól esett.
 - Persze, akár minden nap, csak egy sarokra lakom innen. – amint kimondtad, alig észrevehetően kifújta magát.
 - És, ha holnap mondjuk…velem reggeliznél? – kérlelő kiskutya szemekkel nézett rád, így ha akartál se tudtál volna ellenállni neki.
 - Jól van, oké. Mettől dolgozol?
 - Nem dolgozom. Holnap szabadnapom van. – elmosolyodott és egy kis papírt nyomott a kezedbe. – Itt a számom, ha valami történne, hívj. 9 körül jó? Itt a kávézó előtt.
 - Legyen 10. Szeretek aludni. – még beszéltetek pár szót, majd te haza mentél, ő pedig vissza dolgozni. Otthon ledobtad a cuccod és a kanapéra ültél. Nem tudtad, miért, de a szíves hevesen dobogott és csak vigyorogtál magad elé. Már nagyon vártad a következő napot, így összekészítettél mindent, parfüm, smink, ékszerek, majd megfürödtél és hamar ágyba bújtál. Nem érdekelt, hogy még csak késő délután van, minél előbb holnapot akartál. Ahogy elnyomott az álom, ismét megjelent Kevin a kis pincér ruhában, nagy mosollyal az arcán. Aztán felriadtál a telefonod ébresztőjére. Máris reggel? Elcsodálkoztál, de tétovázás nélkül összekaptad a cuccaid, pici világoskék smink és friss illatú parfüm. Beraktál egy fehér gomb fülbevalót, majd felvettél egy csinos, lenge egybe ruhát, mely kék és ezüst színekben pompázott. Hajad hátul összetűzted, de a hullámos loknikat engedted két oldalt a válla elé omlani.
Útra készen felkaptál egy kis oldaltáskát, bebújtál a topánkádba és elindultál a találka helyszínére. Már ott várt rád, majd mikor megpillantott eltátotta a száját.
 - Úristen… - meglepettségében kicsit eltakarta az arcát.
 - Nem tetszik? – kérdezted elszomorodva.
 - Dehogynem csak…gyönyörű vagy… - mondta leküzdve a zavarát. Elsétáltatok egy kis reggeliző bárba, de út közben észrevetted, hogy le nem veszi rólad a szemét. Bementetek és kiválasztva az ennivalót félénken beszélgetni kezdtetek. A reggelit befejezve már valamivel oldottabban csevegtetek, de még mindig voltak került témák.
 - És…van valakid? – bújt ki belőle a kérdés.
 - Nincs…lassan egy éve… - feleltél halkan és akadozva, de megfogta a kezed és finoman megszorította.
 - Ne búsulj, mindig van lehetőség. – mondta és a parkba mentetek. Leültetek egy padra és néztétek a természetet…meg egymást. Ujjaiddal kezdett játszadozni és karját mögötted áttéve a pad tetején, szemedbe nézett.
 - Figyelj _________...csak azt akarom, hogy… - elkapta a tekintetét és a földre nézett, de állát megfogva vissza fordítottad és rámosolyogtál.
 - Igen...?
 - Tetszel…nagyon… - csúszott ki a száján, majd kicsit beharapta és lassan közelített arcodhoz. Elpirultál, de nem tudtál ellenállni neki, így te is közelebb hajoltál és ajkaitok lassan egybeforrtak.
Mikor elengedett, kinyitottátok szemetek, de elpirulva félre néztetek.
 - Kevin…félek… - súgtad halkan, amin meglepődött.
 - Mitől? Itt vagyok, megvédelek…
 - 10 nap múlva elmegyek…és többé nem látlak… Félek, hogyha beléd szeretek…
 - Sssh… - ujjait szádra tette és kedvesen mosolygott. – Megoldom. Bízz bennem. Ha te is akarod…ha tényleg akarod, el tudom intézni, hogy maradhass amíg csak szeretnél. – mondta kicsit komolyabban és elhúzta ujjait. – Míg nem döntesz…kérlek…legyél a barátnőm…legalább abban a 10 napban. – szavai hallatán megölelted és hozzá bújtál.
 - Az leszek…csak ígérd meg, hogy nem okozol fájdalmat…
 - Esküszöm. – súgta és ismét megcsókolt.